21. Fejezet

Elhatározás és árulás 

Nagy szemekkel meredtem So Hara és azon gondolkoztam, hogy tudtomon kívül esetleg egy párhuzamos univerzumba kerültem-e. Jól hallottam, amit a lány vágott előbb a fejemhez?

Én. Énekelni. Fogok. Az. Előadáson.

- Mi a jó isten folyik itt?! – tört ki belőlem, mire néhányan felénk fordultak a körülöttünk lévő asztaloktól.

- Ezek szerint ez neked is akkora meglepetés, mint nekünk – jegyezte meg hátradőlve a székén Baek Ho.

- Suh Hyung… - morogtam, mint egy káromkodást. Most komolyan feldühített a férfi. Azt hittem, hogy a vizsgán való szerepléssel elvettem a kedvét attól, hogy folyton beleavatkozzon az életembe, de lehet, hogy csak olajat öntöttem a tűzre.

- Az aulában van kirakva, ugye? – addig nem voltam képes teljes mértékben elhinni, hogy ez igaz, míg a saját két szememmel nem láttam.

- Igen – bólintott Ki Young. Megfordultam és kitrappoltam az aulába, pontosan oda, ahonnan pár perce léptem csak be az étkezdébe. A többiek is követtek, hallottam a lépéseiket mögöttem.

Megálltam a hirdetőtábla előtt és meg is akadt a szemem, azon a listán ahol fel volt sorolva, kik lépnek fel az előadáson énekkel. Nem voltak sokan, talán nyolc ember és az utolsó helyen ott díszelgett a nevem feketén-fehéren.

- Ez most komoly? – suttogtam magamnak elhűlve. Valahol a szívem mélyén reménykedtem, hogy átverés az egész és csak ugrattak a többiek, de így nagyon is valóságosnak tűnt a helyzet.

- Ami még érdekesebbé teszi, hogy a tied az egyik leggyengébb vizsga - mutatott Baek Ho egy másik kifüggesztett lapra. Azon voltak az énekvizsga eredményei, nyolcvan és száz pont között oszlottak meg az átlagpontszámok, az enyém hetvennyolc volt. Úgy látszik elég sokat ért az, hogy teljesen érzelemmentes lett az egész dal. Viszont az, hogy az egyik legrosszabb pontszámmal bekerültem az év végi előadásra, csak rontott az iskolai „pozíciómon”. Éppen kezdték elfelejteni, hogy az igazgató unokahúga vagyok, ezzel az üggyel viszont az egész fel lett elevenítve, sőt reflektorfénybe került.

- Nem hiszem el, hogy képes volt erre - temettem a kezembe az arcom teljesen kétségbe esve.

- A nagybátyád vagy nagyon utál, vagy nagyon ki akar veled szúrni - rázta meg a fejét Ki Young. – Nem tudod, mi volt itt egy órával ezelőtt, mikor meglátták a neved!

- Nagyon szörnyű volt? – fintorogtam a lányra.

- Még annál is rosszabb – nézett rám tanácstalanul So Ha. – Jung Hee szinte őrjöngött, hogy nem került fel a listára, de az hogy neked sikerült, csak még inkább feldühítette. Számíts rá, hogy vissza fog vágni ezért!

- Szuper – indultam visszafelé az étkezdébe a többiekkel az oldalamon.

- De ti ugye nem haragszotok rám?! – néztem rájuk hirtelen. Hol So Hara, hol pedig Ki Youngékra. Akik fogták egymás kezét! Olyan édes látvány voltak együtt, hogy majdnem elmosolyodtam szorult helyzetem ellenére is.

- Dehogy! – lepődött meg Ki Young. – Miért haragudnánk?

- Nem esett jól, hogy neked sikerült, nekem pedig nem, de nem haragudnék rád ilyesmiért – mondta Baek Ho egy lágy mosollyal az arcán. Mindannyian leültek, én pedig helyet foglaltam az egyetlen üres helyen az asztalnál. Levettem a kabátomat és kényelmesen elhelyezkedtem.

- Inkább amiatt haragszom, hogy Kyu Hyunnal voltál az éjszaka – mondta kissé hidegen So Ha, mire az ajkamba haraptam. –, és eszedbe sem jutott szólni róla.

- Micsoda?!

- Hogy kivel?!

- Egész éjszaka?!

- Kettesben?!

Egymást váltották Ki Young és Baek Ho döbbent kérdései, mire csak csittegni tudtam rájuk, hogy ne hallja az egész ebédlő, hogy Kyu Hyunnal töltöttem az éjszakát, mert akkor gyakorlatilag aláírtam volna a halálos ítéletemet.

- Hé, csendesebben! Nem rémlik, hogy már így is közellenség vagyok?! – hajoltam közelebb hozzájuk.

- Bocsi! – húzták be a nyakukat.

- Szóval mi is történt? – nézett rám várakozóan So Ha. Nem is tudom, hogy egy aggódó szülőre vagy egy féltékeny barátnőre emlékeztetett inkább.

- Részleteket! – remegett szinte már az izgalomtól Ki Young.

- Nyugi, szívem! – puszilta meg Baek Ho a feje búbját a lánynak, mire összenéztünk So Haval és mindketten elmosolyodtunk. Ekkor valószínűleg Baek Ho is észbe kaphatott, mert pirosan engedte el a lányt.

- Azt akarod, Ha Na, hogy felrobbanjak az idegességtől?! – csapkodta az asztalt Ki Young türelmetlenül. – Mert jó úton haladsz!

- Oké, oké! – emeltem fel megadóan a kezem. – Azt tudjátok, hogy kisegített a Suminban, mert Nam Gilnek otthon családi vacsorája volt?

- Persze! Tovább, gyerünk! – siettetett Ki Young.

- Történt egy kis baleset és leforráztam magamat.

- Jól vagy? – nézett rám ezúttal tényleg aggódva So Ha.

- Azt hiszem - húztam fel a felsőm ujját a kezemen. Enyhén rózsaszín volt, de már nem fájt és ennek nagyon örültem. – Szóval emiatt lekéstük a takarodót és Jung Senél meg sem próbálkoztunk bekéredzkedni, mert Kyu Hyun biztos volt benne, hogy rajta keresztül nem jutunk be. A falat pedig megmászhatatlanná tették, ahol múltkor beszöktünk, így ezúttal tényleg kint ragadtunk.

- Hova mentetek? A nagybátyádhoz? – érdeklődött Baek Ho kíváncsian.

- A vizsga után nem volt képem megkérni, hadd maradjunk nála - sütöttem le a szemem. – Kyu Hyun elvitt a lakására, így ott voltunk egész este…

- Lakására? – néztek mindhárman kérdőn rám.

- Igen, van nem messze egy lakása, amit az édesanyja vett neki.

- Kit érdekel, honnan van lakása?! – szakított félbe Ki Young. – Inkább azt mondd el, mi történt köztetek!

- Semmi! – vágtam rá talán túlságosan is hirtelen, amit már meg is bántam.

- Tudod, kinek meséld ezt be! – vigyorgott sejtelmesen Ki Young.

- Tényleg nem volt semmi, csak a szokásos idióta módon viselkedett – mondtam, állva a tekintetüket, mert ez volt az egyetlen esélyem, hogy megússzam a további faggatózást.

- És nem járt sikerrel ez az idióta ezúttal? – emelgette a szemöldökét rám a lány.

- Nem! – háborodtam fel, bár kicsit bűntudatom volt, hogy hazudok nekik, de nem vallottam volna be semmi pénzért, hogy rájöttem, vonzódom Kyu Hyunhoz. Sőt, megpróbáltam ezt olyan mélyen eltemetni a szívemben, amennyire csak lehetséges volt.

- Bizto…

- Itt van Jung Hee! – pisszegett le minket Baek Ho. Mindannyian követtük a fiú tekintetét és láttuk, ahogy a lány tíz centis magas sarkújában, egy kisebb csapattal berongyol az étkezdébe. Körbe-kémlelt és meg is találta, amit keresett.

Istenem!

Megindult felénk, a többi lány pedig követte, majd megállt az asztalunknál.

- Jó étvágyat! – köszönt feszes mosollyal az arcán.

- Szia, Jung Hee! – egyenesedett ki a székén So Ha.

- Oh, So Ha! – nézett a lány a barátnőmre. – Örülök, hogy látlak, bár nem hozzád jöttem. Addig nincs mit megvitatnunk, míg ilyenekkel lógsz, mint ezek.

Ki Young és Baek Ho is majdhogynem felnyársalták a lányt a tekintetükkel, nem csak én. Szinte szikrázott a levegő közöttünk és ennek egyedül egy oka volt.

- Mi lenne, ha elmondanád azt, amit akarsz, aztán békén hagynál minket? – kérdeztem ridegen Jung Heere pillantva és felálltam. Odasétáltam hozzá keresztbe font karokkal. – Menjünk, és beszéljük meg kint!

- Ugyan, nekem itt is tökéletesen megfelel! – villantotta ki a fogait a lány. – Gratulálni akartam, hogy sikerült bekerülnöd az előadásra!

- Köszönöm – feleltem még inkább fagyosan, tudtam, hogy itt még nem lesz vége. Ez még csak a kezdet volt.

- Gyönyörűen mutatsz példát, hogyan kell kihasználni a kapcsolataidat, hogy megszerezd azt, amit akarsz! – fújtatott a lány és kezdett eltűnni az arcáról az a mosoly, amit eddig ráerőltetett. Éreztem, hogy egyre többen bámulnak minket az ebédlőben, ami nem tetszett.

- Ennyi lenne? – feszült meg az állkapcsom.

- Add át üdvözletem a nagybátyádnak, ha pedig már ilyen szemetek is járhatnak ide, mint te, akkor igencsak romlott az iskola színvonala – húzta fel az orrát.

- Öt tagú zsűri volt, ők döntötték el, hogy kik lépnek fel, nem csak a nagybátyám – védekeztem ostoba módon, de kezdett felmenni bennem a pumpa.

- Suh Hyungnak elég egy szót szólnia és a kis barátnője azt csinálja, amit szeretne – mondta le-fitymálóan a lány olyan halkan, hogy csak én halljam.

Az arckifejezésem valószínűleg elárulhatott mindent, mert diadalittas mosoly ült ki Jung Hee arcára. Mégis honnan tudta ezt Jung Hee?! Nem hiszem, hogy Suh Hyung olyan óvatlan lett volna, hogy megláthatták őket együtt. De akkor mégis hogy jött rá a lány?!

- Woo Ye Solt pedig nem lehetett nehéz meggyőzni, arról hogy engedjen neki, hiszen a fél WoW Entertainmentben az Akadémia tanulói vannak - ütötte tovább a vasat a lány.

Már szinte ziháltam és a legszomorúbb az volt, hogy nem tudtam egyértelműen tagadni azt, amit mondott. Nem volt lehetetlen, hogy pontosan az történt, amit a lány elmondott. Ökölbe szorítottam a kezem és a szemébe néztem, állva a pillantását. Tudtam, hogy ha ezt így folytatjuk tovább, annak nem lesz jó vége.

- Befejezted? – szűrtem a fogaim között.

- Csak most lendülök igazán bele! - égett a szeme a gyűlölettől, amit készségesen zúdított rám. - Örömmel fogom végignézni, ahogy Suh Hyung tönkremegy miattad, mert csak egy szerencsétlen, idióta választana téged, mint az Akadémia egyik képv…

- Jung Hee! – tört ki belőlem hirtelen. Hangosabban, mint ahogy szerettem volna, de tudta, mi a gyenge pontom; tudta, hogy ha Suh Hyungot veszi célba, akkor arra ugrani fogok. Oh! Pontosan ez volt a célja az elejétől fogva! Arra pedálozott, hogy elvesztem a türelmemet és ezúttal tényleg megütöm! Tény, hogy közel jártam már ahhoz a ponthoz, de legutóbb megfogadtam magamnak, hogy nem fogok senkit sem megütni. Nem megoldás. Azzal pedig, hogy rájöttem, mit akar, egy lépéssel előtte jártam, így támadásba lendültem. – Az, hogy nem válogattak be az előadásra egyáltalán nem az én hibám, nem tehetek róla, hogy nem voltál elég jó, hogy meggyőzd a zsűrit.

Csúnya, rózsaszín lett az arca és felfújta magát, mint egy gömbhal. Összepréselte a száját és olyat tett, amire nem számítottam. Könnyebben kijött a sodrából, mint azt gondoltam volna. Megfogta Ki Young ebédjének maradékát, egy jó adag sundubuchigae-t, meg a félig teli poharát és az egészet a nyakamba öntötte!

A meglepetéstől szinte alig kaptam levegőt, kitöröltem a szememből a levest és dühösen meredtem az előttem álló lányra. Hidegen és elégedetten mért végig. A mögötte felsorakozó csoport lány kárörvendően kuncogott és mutogatott rám.

Égő arccal, rezzenéstelenül figyeltem és csak gyűlt bennem a harag Jung Hee iránt, megalázott vagy negyven ember előtt és élvezte a látványt, amit nyújtottam, beborítva ételmaradékokkal. Mindent visszanyeltem, ami hirtelen a nyelvemre kívánkozott. Erővel kényszerítettem magam arra, hogy visszafogjam magam, nehogy tényleg meglendüljön a kezem, vagy esetleg nekiálljak megtépni azt a hosszú, szőke haját.

Egy röpke pillanatig eljátszottam a gondolattal, miért is ne tehetném meg? Végül is minden okom meglenne rá, hogy itt, mindenki szeme láttára elkezdjek vele verekedni, nem az első alkalom lett volna, hogy rákényszerülök ilyesmire.

De nem tizennyolc éves voltam már és nem is ugyanaz a lány, mint aki két héttel ezelőtt betette a lábát az Akadémiára.

Elszántam néztem szembe Jung Heevel és a köré sereglett csapattal, láttam a szemöldöke apró mozdulatából, hogy nem az történik, mint amire számított és ez óriási elégedettséggel töltött el. Lassan, minden egyes mozdulatot kiszámítva, az asztalhoz fordultam, majd egy poharat megtöltöttem vízzel a kancsóból. Felemeltem és a lány felé fordultam vele. Egy pillanatra elfehéredett, szinte előre látva, hogy mi jön most.

- Elfogyott – mutattam a kezében lévő üres pohárra. – Tessék!

Elővettem a legkihívóbb tekintetemet és odanyújtottam neki a teli poharat. Hol a pohárra, hol rám nézett és nem tudta, mit tegyen. Kétségbe esve, tehetetlenül és indulatosan méregetett, mert tudta, hogy ebben a percben elveszítette a csatát.

Bármit is tesz, csak akkor fog jól kijönni ebből a helyzetből, ha nem csinál semmit. Akármennyire is nekem szeretne esni, nem teheti meg. Meg volt kötve a keze. Mikor ezt ő maga is belátta, megvontam a vállam és letettem az asztalra a poharat. Megfordultam és öles léptekkel kisétáltam az étkezdéből, miközben a ruhámból és a hajamból is kajadarabok és víz csöpögött.

Ebben a percben pedig elhatározásra jutottam. Nem fogom hagyni, hogy így semmibe vegyenek. Megmutatom nekik, hogy mit tudok és ki vagyok. Az ebédlőben egyből megindult a sutyorgás és pletykálkodás, amint kitettem az ajtón a lábam. De nem a kolesz felé mentem.

Nem.

Egyenesen felsiettem a második emeletre és kopogás nélkül berontottam Suh Hyung irodájába. Az asztalánál ült szemüvegében egy rakat papír felett.

- Ha Na! – döbbent meg és felállt. – Mégis mi történt veled?

- Nem ezért akartam idejönni eredetileg – kezdtem bele szinte fuldokolva a dühtől. -, de nem hagytál más választást. Fel fogok lépni azon az ostoba ünnepségen! Örülhetsz, elérted a célodat és énekelni fogok, úgy, ahogy akartad! De van egy feltételem, olyan dalt fogok énekelni, amit én választok ki és van számomra valami jelentése is!

Pár másodpercig Suh Hyung némán állt, tág szemekkel bámulva rám, azt sem értve szerintem, hogy mi a fene folyik itt. Én pedig egy nagyot bólintva, mint aki jól végezte dolgát, olyan gyorsan ki is viharzottam az ajtón, mint ahogy jöttem, csak ezúttal egy hatalmas ajtócsapódás kíséretével.

Olyan mérges voltam! Feszült bennem az energia és meg akartam valamit ütni, péppé akartam verni valamit, akármit! Lecsörtettem az első emeletre, mikor valaki megszólított.

- Sejtettem, hogy az a nagy nyugalom csak álca volt - kaján hangja még jobban felmérgesített.

- Kyu Hyun, ne most! – legyintettem a fiúnak. – Ha csak nem akarsz a boksz zsákom lenni!

- Tudok annál jobbat – erre már érdeklődve figyeltem rá.

- Hallgatlak.

***

Kifulladva, a térdemre támaszkodva lihegtem, levegő után kapkodva. Kyu Hyunnak igaza volt, ennél jobb módja nem lehetett volna a felesleges energiáim levezetésének és egyben még hasznos is.

- Elismerem, ez egy remek ötlet volt – mondtam két korty víz után.

- Szeretem, ha azt mondod, hogy igazam van – vigyorgott rám, de ő is ki volt már merülve, amit nem is csodáltam. Miután letusoltam gyorsan az ebédlős incidens után, átöltöztem és már majdnem öt órája gyakoroltuk az előadásra a táncot, főleg a refrént, mivel az elég ütős és erőteljes volt, hogy kifárasszon. De sikerült befejeznünk a saját részünk koreográfiáját is, ami az emelés után már nem volt annyira intim és bensőséges. Ha pedig már az emelésről volt szó, a medencén kívül is hibátlanul meg tudtuk csinálni, nem akadtak problémák.

Fél óra után el is felejtettem Jung Heet, Suh Hyungot és mindenki mást, és csak a tánc számított. A saját koreónktól el voltam ájulva, annyira jól sikerült, bár nagyon sokat kellett még gyakorolni, hogy tökéletes legyen. A lelkesedésből pedig nem volt hiány, mert buzgott bennem a bizonyítás-vágy.

- Még egyszer? – néztem a fiúra, figyelmen kívül hagyva a flörtölését.

- Kizárt! – vágta rá nagy szemekkel. – Elég volt mára ennyi, én kimerültem. Holnap lesz még egy egész napod arra, hogy kidolgozd a beled is, de fejezzük itt be a mai napra.

- Oké - húztam el a számat, habár egy kis részem megkönnyebbült, hogy véget ért a testem sanyargatása.

- Amúgy akkor tényleg énekelni fogsz? – fordult felém halvány mosollyal Kyu Hyun, amivel el-érte, hogy ismét tomboljon bennem a harag.

- Igen.

- Rendesen?

- Igen.

- Szuper, már hallani akartalak, szóval szinte hálás vagyok a nagybátyádnak és Jung Heenek is! – vigyorgott rám, mire sötéten pillantottam rá.

- Ezt nem kellett volna! – és majdnem az összes vizet az üvegemből, ami a kezemben volt, rá öntöttem.

- Kicsi csillag, ezzel átléptél egy határt! – mondta Kyu Hyun kisimítva a szeméből vizes haját, amint pedig rájöttem, hogy túlságosan forrófejű voltam, neki akartam iramodni, egyenesen ki a squash pályáról, de egy lépést sem tettem, és a fiú elkapta a karom.

- Ne ilyen sietősen! – ezzel odaszorított a falhoz, alig hagyva pár centi távolságot a testünk között. Oldalra fordítottam a fejem, nem akartam látni azokat a megbabonázó szemeket, nem akartam a csapdájába esni, mint egy naiv kislány.

De az állam alá nyúlt és maga felé fordította az arcomat, nem kellett ezzel túlságosan erőlködnie, szinte ment az magától is. Ahogy pedig megláttam azokat az ónixokat, elállt a lélegzetem. Utáltam, hogy ilyen tökéletes volt a srác. A trikója pedig vizesen tapadt a testére, ami szintén rendellenes légzést váltott ki nálam, ahogy az anyag kiemelte a kockákat a hasán és a mellizmait.

- Nem szeretnél nekem mondani valamit? – suttogta a fiú és közelebb hajolt, de a tekintete még mindig nem eresztett. Hogy a jó életben képes ilyen hatással lenni rám?

Tudtam, hogy a tegnap estére célozgat, tudtam, hogy azt várja, mondjam ki, de nem! Képtelen voltam rá, most az eszemnél voltam, habár most is csak rázni tudtam a fejem válaszként, mert nem voltam benne biztos, hogy a szám az eszem parancsait követi-e, vagy esetleg elárul.

- Igazán kár! - lehelte szinte a számba a fiú, az ajkai egyetlen egy pillanatra érintették az enyémet beszéd közben, ez pedig úgy ért, mint az áramütés. A lábaimból elszállt az erő és végigborzongtam egész testemben.

- Ha Na?

Egyszerre kaptuk a fiúval a hang irányába a fejünket.

So Ha állt az üvegfal túloldalán, teljesen elképedve és hitetlenkedve. Hipersebességel szétváltunk Kyu Hyunnal, én pedig felkaptam a cuccaimat és a lányhoz siettem.

- So Ha, ez… - kezdtem bele, de leintett.

- Nem érdekes – el is indult a kolesz felé, több szót nem pazarolva rám, de tudtam, hogy nagyon nem tetszett neki az, aminek az előbb tanúja volt. Aggódva pillantottam Kyu Hyunra, gyorsan intettem neki és So Ha után iramodtam.

- So Ha!

- Ha Na, nem érdekes, azt csinálsz, amit akarsz – rázott le a lány.

- Nem úgy tűnik, hogy nem érdekel! – lettem bosszús én is.

Már a szobában pakolászta jobbra-balra a cuccait, hogy kerülje a tekintetem és ne kelljen beszélnie velem, így inkább hagytam az egészet. Nem akartam a lánnyal veszekedni, főleg nem Kyu Hyun miatt.

- Amúgy gratulálok a vizsgádhoz! – próbálkoztam témát váltani. – Láttam, hogy kilencvenöt pontos lett.

- Köszi - fordult végre felém a lány. – Én meg neked, hogy fellépsz.

- Köszi? – néztem rá ferde szemekkel, egy mosollyal az arcomon, de ő is visszamosolygott szóval úgy éreztem, túljutottunk a krízisen. - Igazából az egészből nem is lenne olyan nagy probléma, ha nem tudná mindenki, hogy Suh Hyung unokahúga vagyok. Persze Jung Hee úgy is utálna, de nem lenne ilyen vészes a helyzet, mint most.

- Elmondtad volna nekünk, ha nem derül ki? – nézett rám So Ha félrebillentett fejjel kíváncsian.

- Igen, valamikor biztosan, bár minél tovább vártam volna vele, annál kevésbé akaródzott volna kibökni - gondolkoztam el rajta.

- Kyu Hyunnak persze csak úgy könnyedén mindent elmondtál…

- Az más volt, az… - ekkor valami szöget ütött fejemben. – Honnan tudod, hogy elmondtam Kyu Hyunnak?

So Ha elsápadó arca minden további kérdésemre választ adott. Egy percig csak álltunk és egy-mást bámultuk, nem tudtam elhinni. Nem lehetett So Ha az, aki elhíresztelte az Akadémián, hogy az igazgató rokona vagyok! Egyszerűen képtelen voltam elhinni!

- Mondd, hogy ez nem igaz! - suttogtam elhaló hanggal.

- Ha Na… én igazán sajnálom! – kezdett bele ijedten a lány és egy lépéssel közelebb jött, én pedig hátráltam egyet.

- Te mondtad el?! – fakadtam ki. – Bíztam benned, So Ha! Hogy tehetted ezt velem?!

- Félreértesz, én nem akartam, hogy ez legyen belőle, csak…

- Mégis mit gondoltál, mi fog történni, ha egy ilyennel előállsz?! Mindenki megpaskolja a vállamat, hogy szép volt, Ha Na?! – fel-alá sétáltam a szobában, forrt bennem a düh, de leginkább csalódott voltam és megbántott. Már a kezdetektől fogva egy hullámhosszon voltunk a lánnyal, azt hittem, hogy jóban vagyunk, hogy közel kerültünk egymáshoz. Most meg arra kellett rájönnöm, hogy ő volt az, aki tönkretette az iskolai életemet. – Csak tudnám, hogy miért!

So Ha kínosan és bűnbánattal az arcán meredt rám. Összekulcsolta a kezeit és már könnyes volt a szeme is. – Én…

- Miért?! – kiáltottam rá kiborulva.

- Azt akartam, hogy Kyu Hyunt gyanúsítsd és eltávolodjatok egymástól - suttogta magába zuhanva, mire megdermedve torpantam meg a szoba közepén. Hát ez is Kyu Hyun miatt volt?!

- Szereted Kyu Hyunt? – tettem fel azt a kérdést végre, ami napok óta fogalmazódott meg bennem, de ezúttal itt volt az ideje, hogy hangosan is ki legyen mondva.

- Nem! Dehogy! – döbbent meg a lány és hevesen tiltakozott.

- Akkor nem értem, So Ha! – lendítettem meg a karom tehetetlenül. – Miért lenne jó ez neked? Mi bajod van a fiúval, hogy képes voltál erre?!

Teljesen kétségbeestem, elárulva éreztem magam.

- Kyu Hyunnak… - kezdett bele, de elharapta a mondatot.

- Mi van vele? – tört ki belőlem türelmetlenül és zihálva vártam a válaszát, amivel rendbe hoz-hatná ezt a dolgot.

- Csak hidd el, hogy jobb, ha távol maradsz tőle, mielőtt túl késő lenne! – könyörgött a lány a kezeimbe kapaszkodva.

- Ha nem mondod el, miért, akkor nincs mit tenni!

Kirántottam a kezem az övéi közül és a szekrényemhez léptem. Pár ruhát és a fürdő cuccaimat az ágyamra dobáltam. El kellett innen szabadulnom, nem bírtam most egy helyiségben lenni a lánnyal.

- Mit csinálsz? – követte So Ha a mozdulataimat.

- Egy kis időre van szükségem - becsomagoltam egy nagy kupacba a takaróval a motyómat és felkaptam az ágyról.

- Hova mész?

- Kyu Hyunhoz – vágtam rá az első dolgot, ami az eszembe jutott. – Azt akartad, hogy eltávolodjak tőle, ironikus, hogy pont te hozol még jobban össze minket.

So Ha leesett állal nézett utánam, amint kimondtam az előbbi szavakat, már meg is bántam, de nem tudtam visszafordulni. Időre volt szükségem, hogy átgondoljam a dolgokat és térre, hogy távol legyek a lánytól, ami ha egy szobában vagyunk, lehetetlen.

Becsaptam magam mögött az ajtót, ma már másodjára viharzottam ki, valakit faképnél hagyva. Mélyet sóhajtottam és rossz érzésekkel gondoltam arra, hogy So Hat így megbántottam, de nem tudtam neki megbocsátani. Még nem.

A pillantásom a szemközti ajtóra esett. Biztos, hogy ez jó ötlet, Ha Na? – bizonytalanodtam el hirtelen. Nem lenne jobb Ki Young, vagy esetleg Baek Ho? Vagy ne kérjem meg Suh Hyungot, hadd maradjak nála pár napot?

Ki Youngnak és Baek Honak is szobatársa volt, Baek Honak pont Yul, aki nem valószínű, hogy örült volna a jelenlétemnek, meg különben is, hol aludtam volna? Suh Hyung pedig lehet már Chun Javal élt együtt. Nem tudhattam, főleg, hogy pár hónap múlva össze akartak házasodni. Nem akartam őket zavarni, emellett mit kezdtem volna ezzel a csomaggal a kezemben?

Egyetlen esélyem a szemközti szobában tanyázó, öntelt srác volt. Bár a tegnap este történteket nézve, lehet, hogy ez volt a legrosszabb választásom. De már nem tudtam visszafordulni, mert bekopogtam. Pár perc és nyílt is az ajtó.

A lehető legrosszabb választás volt a részemről! Határozottan!

Kyu Hyun egy szál boxerben nyitott ajtót…

Mindent, amit a kezemben tartottam, a földre ejtettem. Kifejezetten deja vu érzésem volt (pont, mint a legelső napom a fürdőben). Leguggoltam és elkezdtem összeszedegetni a szanaszét heverő ruháimat, de egyszerűen minden folyton kiesett a kezemből.

Csak Kyu Hyun járt a fejemben. Pontosabban a kulcscsontja, a vádlija, a V alakú izom a csípőjénél, a kockák a hasán. Istenem! Vörösen és kapkodva a levegőt, megálltam egy pillanatra, hogy megnyugtassam magam. Nyugi, Ha Na! Csak egy srác, már láttál fiút korábban is.

Igen, hát hogyne, Ha Na, de még nem láttál egy majdnem teljesen meztelen pasit, aki ilyen baromira jól nézett volna ki!

- Csillagom, most már felnézhetsz! - hallottam a hangján, hogy vigyorog, így óvatosan, fél szemmel felpillantottam rá. Már egy pulcsiban és egy melegítő nadrágban álldogált az ajtóban. Mégis mióta gubbaszthattam itt, hogy volt ideje felöltözni?!

- Bocsi - motyogtam az orrom alatt, mindent felszedve a padlóról.

- Bóknak veszem, szóval ne aggódj! – kacsintott rám. – Viszont hova készülsz ennyi holmival?

Nézett rajtam végig, mert valószínűleg úgy nézhettem ki, mint egy menekült.

- Maradhatok nálad éjszakára?! – nyögtem ki nagyon gyorsan és hangosabban is, mint ahogy szerettem volna.

- Azt hittem, majd megelőzi egy gyertyafényes vacsora, de ha a közepébe akarsz vágni, semmi akadálya! – tárta szét a karját a fiú, de félreállt az útból és beengedett a szobába. Hálásan bólintottam neki és lepakoltam az üres ágyra. Még mindig az az érzésem volt, hogy olyan üres a szobája. Sehol egy személyes tárgy, csak egy gitárt láttam a falnak támasztva, az ágya mellett.

- Gitározol? – néztem rá meglepődve.

- Egy kicsit – mosolygott rám sejtelmesen.

- Szóval ez is valami csajozós dolog? – gonoszkodtam. – A lányok szeretik a gitáros fiúkat általában.

- Te is? – nézett rám várakozóan.

- Nem igazán - húztam magam alá a lábaimat és hátracsúsztam a falig az ágyon. De aztán rájöttem, hogy tiszta izzadtság szagom van és el kéne mennem letusolni, így összeszedtem hozzá a szükséges dolgokat.

- Mindjárt jövök! – pattantam fel és kisiettem a fürdőbe, ahol szinte rekord idő alatt lezuhanyoztam és elkészültem. Ezúttal nem a rövidnadrág-trikós pizsamát választottam, hanem csak egy egy-szerű pólót és térdnadrágot vettem fel. Még csak az hiányozna, hogy minden másodpercben kínosan érezzem magam Kyu Hyun tekintete alatt.

- Gyors voltál - Kyu Hyun az ágyán feküdt, egy könyvet az arcán fektetve.

- Mit olvasol? – közben pedig elhelyezkedtem az ágyon, ami ideiglenesen az enyém lett.

- A monológot tanulom – válaszolta.

- Jaj, nekem is meg kéne tanulnom már valamikor, sőt egy dalt is kéne keresnem. A táncot pedig ne is említsük! - vetettem hátra magam az ágyon reménytelenül.

- Milyen dalt énekelsz majd? – fordult felém az ágyán.

- Nem… - kezdtem bele, aztán egy vad ötletem támadt. Egy nagyon-nagyon vad ötlet. Miért is ne lehetne? Végül is az a dal jelent számomra valamit, nem is keveset, habár voltak kétségeim afelől, hogy végig tudom-e hallgatni másodjára, vagy akár sokadjára, arról nem is beszélve, hogy képes leszek-e elénekelni. – Kim Bo Kyungtól az Úgy fáj…

- Szép dal, jó az üteme – jegyezte meg a fiú.

- Hm - húztam el a számat elbizonytalanodva, lehet meg fogom még bánni ezt a döntést később.

- Holnap jó, ha délután megint gyakorolunk?

- Persze, még így is rengeteg hibám van! – borzadtam el. – Ha lehetne, éjjel-nappal gyakorolnék.

- Látom meglett a hatása Jung Heenek, hogy ilyen komolyan veszed – kuncogott a fiú.

- Ne is említsd azt a rémes perszónát! Olyan szívesen megkopasztottam volna abban a pillanatban azt a tyúkot! - morogtam valószínűleg félelmetesen sötét aurával. – Jaj, meg sem köszöntem, hogy kisegítettél a Suminban!

- Szerintem elég jól megháláltad tegnap este - sóhajtott, mint akinek élvezettel esik visszagondolnia rá.

- Hé! – szóltam rá pirosan, felülve az ágyon. De ő csak nevetett rajtam, a szokásos módon. Ahogy eszembe juttatta a tegnap estét, eszembe juttatta So Hat is, hogy mit művelt a lány és egyből rossz kedvem lett, pocsékul éreztem magam miatta. Emiatt pedig felötlött bennem egy kérdés. – Miért nem faggattál még ki, hogy miért hagytam ott So Hat?

- Gondoltam, ha akarod, akkor megosztod velem – nézett rám Kyu Hyun félretéve minden viccelődést ezúttal.

Annyira el akartam neki mondani, de pont miatta volt az egész, és So Hat sem akartam kitenni annak, hogy mindenkinek (Baek Honak és Ki Youngnak) szétkürtölöm, mit csinált, még ha meg is érdemelné. De akkor is kikívánkozott belőlem és jelenleg Kyu Hyun volt az, akinek eddig mindent elmondtam és egyszer sem ítélkezett felettem.

- So Ha… - kezdtem bele, de nem akaródzott kimondani azt, amit még nekem is nehezemre esett elhinnem. – So Ha mondta el, hogy Suh Hyung unokahúga vagyok.

- Hogy mi? – ült fel a fiú is nagy szemeket meresztve rám. – Ez biztos?

- Igen – bólintottam kurtán. – Véletlenül elszólta magát.

- De hát miért? – rázta a fejét értetlenül és elgondolkozva. Ez volt a trükkös része! Ha kiderül, hogy azért, mert szét akart választani minket, akkor lehet majd haragudni fog So Hara, illetve volt egy csöppnyi esélye, hogy tényleg távolságtartóbb lesz ezután. Ezt pedig nagyon nem akartam, már a szívem is elszorult a gondolatára.

- Úgy gondolta – kezdtem bele végül. -, hogy ha kitudódik, akkor téged foglak majd gyanúsítani és el fogunk hidegülni egymástól.

Kyu Hyun egy pillanatig nem értette, aztán mintha minden megvilágosodott volna számára, de az állkapcsa megfeszült és mintha dühös is lett volna.

- Kyu Hyun?

- Csak téged akart védeni - mondta a fiú meglepően nyugodtan az előbbi reakciója után.

- Mégis mitől? – értetlenkedtem. – Mit tehetsz velem, ami olyan borzasztó? Különben is, elárul-hatnád végre, egyáltalán miért gondolja So Ha azt, hogy jobb, ha távol maradok tőled!

- Ha ő nem mondta el, akkor én sem fogom – zárkózott be Kyu Hyun és visszadőlt az ágyára, a könyvet az arcára helyezve.

- Ne csináld ezt! – nyavalyogtam és most jöttem rá, mennyire idegesítő és irritáló, ha nem tudok valamit, amit nagyon is akartam. Odasétáltam és leültem az ágya szélére, majd lekaptam róla a könyvet. – Ki vele!

- Ha Na, kérem vissza a könyvet! – tartotta a kezét türelmesen, de én a magasba emeltem, hogy ne érje el.

- Válaszolj!

- Kell neked mindig piszkálni az oroszlán bajszát! - mormolta a fiú és felült ő maga is, de ezzel együtt átkarolta a derekamat és magához rántott. Az arca pillanatok alatt ismét csak pár centire volt az enyémtől, aminek hatására elfelejtettem, hogy is kell rendesen lélegezni. A könyv pedig kicsusszant az ujjaim közül, de Kyu Hyun nem engedett el.

- Ott a könyv – motyogtam vörösen.

- Tudom.

- Elengedhetsz már… - mondtam, hátha nem lett volna elég egyértelmű, mit szeretnék. Na jó, tényleg ezt szerettem volna?! Jólesett a meleg, ami belőle áradt, az illata és azt hiszem, minden egyéb is.

- Ne légy dühös So Hara annyira! - mondta halkan és gyengéden, ami meglepett. Ilyen helyzetben valami flörtre vagy esetleg többre számítottam, nem arra, hogy So Haról fogunk beszélgetni. Lesütötte a szemét. – Csak jót akart neked.

- Míg nem tudom az okát, addig mindez hiábavaló - lefejtettem magamról a fiú karjait és visszacammogtam az ágyamba. Bebújtam a takaró alá és a fal felé fordultam.

- Tényleg olyan fontos az ok, ha jó cél érdekében tette, amit tett? - kérdezte még mindig a témánál maradva.

- Miért véded annyira? – törtem ki és ismét csak felültem, hogy láthassam a fiú arcát. – Azt hittem, dühös leszel és haragudni fogsz rá, erre úgy csinálsz, mintha én lennék a hibás, hogy ott hagytam és nem bocsátottam meg neki azonnal. Igaza volt és tényleg jobb, ha megtartjuk a távolságot?!

- Nem védem, csak azt mondtad, hogy a barátod. Ha pedig a barátod, akkor bármilyen oka is volt rá, meg kellett volna értened őt – felelt még mindig nyugodtan, de nem kerülte el a figyelmem, hogy nem válaszolt a kérdésemre.

Tudtam, hogy valamilyen szinten igaza volt. So Ha nem úgy tűnt, hogy puszta rosszindulatból tette volna, amit tett, hanem őszintén aggódott értem. De mégis olyan nehéz volt ezt elfogadnom, úgy, hogy nem tudtam, miért akar ennyire megvédeni Kyu Hyuntól.

- Nem válaszoltál – jegyeztem meg végül, másra nem tudtam koncentrálni, csak erre, hallani akartam a válaszát.

- Mire? – tett úgy, mintha fogalma sem lenne róla, miről beszélek.

- Jobban járok, ha távol maradsz tőlem? – kérdeztem fojtott hangon, a takaróm szegélyét bámulva. Akartam is tudni a választ, és nem is. Féltem a választól, amit kaphatok. Ha So Ha árulása mögötti okot így titkolják, akkor legalább ezt hadd halljam.

- Szeretnéd, ha ezt tenném? – felelt kérdéssel a kérdésemre.

Rögtön tudtam erre a választ, még meg sem kellett fontoljam, azonnal ki is bukott a számon.

- Nem.

- Én sem, csillagom – mondta, majd az oldalára fordult, háttal nekem. Szinte megkönnyebbülten engedtem ki a levegőt, amit eddig bent tartottam, tudtomon kívül. Visszadőltem én is az ágyra és egy halvány mosoly játszott az ajkaimon.

Még ha nem is tudtam, hogy So Ha miért teregette ki a szennyest rólam az egész iskolának, hogy miért akart ennyire elszántan megvédeni Kyu Hyuntól, ez pont elég volt. Elég volt, hogy tudtam, Kyu Hyun továbbra is igényt tart a társaságomra, nem akar elszakadni tőlem. Ennyi elég volt nekem…

***

Másnap reggel összeszedtem a holmimat Kyu Hyun szobájában és már készültem visszamenni So Hahoz, hogy beszéljek vele.

- Köszönöm! – mondtam őszintén. – Rájöttem az éjszaka, hogy igazad volt. So Ha a barátom.

- Nincs mit – borzolta fel az így is kócos hajamat. – Ha pedig újra itt szeretnél éjszakázni, csak szólj bátran, szívesen látlak!

Elmosolyodtam, majd ott hagytam a fiút, ahogy pedig megálltam a So Haval közös szobánk előtt, mély levegőt vettem, de végül benyitottam. Nem volt túl korán már, talán tíz óra is elmúlt, de Baek Ho és Ki Young ott üldögéltek az ágyamon, falfehéren.

- Mi történt?! – dobtam le mindent a földre és odarohantam hozzájuk, de meg sem szólaltak, így kérdőn néztem So Hara, aki kerülte a pillantásom is.

- Te tudtad? – fordult felém remegő hangon Ki Young.

- Micsodát? – kérdeztem gyengéden a karját simogatva a lánynak. Mégis mi történt itt?!

- So Ha idén elmegy - motyogta sírva.

Ekkor minden világossá vált. So Ha elmondta nekik, amit velem már napokkal korábban meg-osztott. Már értettem, hogy miért esett olyan nehezére elmondani nekik, úgy tűntek Baek Hoval, mint akikben egy világ omlott össze.

- Igen, tudtam.

- És mindezt egy hülye eljegyzés miatt?! – tört ki csalódottan a lány.

- Ki Young… - mormolta So Ha tanácstalanul.

- Ez nem a világ vége! – bátorítottam őket, de semmi hatása nem volt, csak mérges pillantásokat kaptam.

- Persze, hogy neked nem, csak pár hete ismered So Hat! – Aúcs, na, ez fájt, de leráztam magamról, hiszen igaza volt Ki Youngnak. – Mi már három éve együtt vagyunk, jóban-rosszban!

- Kicsim! - karolta át Baek Ho a lányt.

- Srácok… - So Ha szóhoz sem tudott jutni, csak megsemmisülten állt pár lépésre tőlünk.

- Azt akarjátok, hogy So Ha utolsó napjai, arról szóljanak, hogy bőgtök, mert el fog menni?! – pirítottam rájuk, mire összerezzentek. – Miért nem élvezitek ki még az együtt töltött időt? Ha meg el is megy, nem azt jelenti, hogy soha többet nem fogjátok látni! Bármikor találkozhattok.

Próbáltam egy kis lelket önteni beléjük és mintha Baek Hon több hajlandóságot láttam volna, hogy rám hallgasson. Felálltam és megfogtam So Ha kezét, erősen megszorítottam, mire a lány teljesen elképedt rajtam.

- Örüljünk, míg itt van – mosolyogtam rá. – és ne szomorkodjunk! Arra lesz még időnk később is.

- Ha Na, én igazán sajnálom, nem kellett… - kezdett bele a lány, de nem volt szükség magyarázkodásra.

- Nem érdekes, So Ha – mosolyogtam. – A barátom vagy, sajnálom, hogy erről megfeledkeztem.

- Ha Na! – ölelt meg a lány elérzékenyülve. Nem számítottam tőle ilyesfajta érzelmi megnyilvánulásra, de jólesett. Nem akartam fölöslegesen időt pocsékolni arra, hogy megbeszéljük, jobb is volt ez így. Ha csak újra veszekedés lett volna belőle, akkor lehet megint Kyu Hyunnál kötöttem volna ki.

- Köztetek meg mi volt? – néztek ránk Baek Hoék nagy szemekkel.

- Tartozom egy vallomással – engedett el So Ha.

- Nem, nem tartozol – szorítottam meg a kezét és próbáltam a tekintettemmel szuggerálni, hogy megértse. Nem kell elmondania a többieknek, kettőnk között maradhat. Hálásan mosolygott és bólintott egyet.

- Most mi van? – pillogott Ki Young.

- Az van, hogy miután lezártuk ezt a tanévet és vége van mindennek, akkor rendezünk egy hatalmas búcsú bulit So Hanak! – jött a hirtelen ötlet.

- Ez szuper! – pattant fel Ki Young vidáman, mintha előbb nem is a könnyeivel küszködött volna. – Mondjuk elmehetnénk egy karaoke bárba, vagy kibérelhetnénk egy egész helyet, hogy együtt lehessünk! Vagy elmehetnénk valahova bulizni!

- Erre semmi szükség! - jött zavarba So Ha.

- Dehogynem! – ellenkezett Ki Young. – Bízz csak ránk mindent, majd mindent elintézünk, neked csak az a dolgod, hogy megjelenj!

- Ki Young…

- Nem, igaza van Ki Youngnak! – keltem a védelmére. – Csak dőlj hátra és várj!

- Srácok… - harapott az ajkába So Ha. – Köszönöm!

- Nem rögtön lépsz le, mikor az évzárónak vége, igaz? – érdeklődött Baek Ho.

- Nem. Még egy hetet szerintem maradok az Akadémián, meg lett beszélve Yoon Suh Hyung igazgatóval – nyugtatott meg minket a lány.

- Akkor legyen a vizsgához egy hétre a buli! – vetette fel Baek Ho, ami mindenki tetszését elnyerte, így ennél maradtunk. Két hét múlva pénteken lesz majd So Ha búcsú bulija.

- Ti vagytok a legjobbak! – ezzel pedig egy csoportos ölelést kapott So Ha, aki nem bírta már visszatartani tovább a könnyeit.