12. Fejezet

A megígért szívesség

Sötét volt és hideg. Rettenetesen fáztam, de akármennyire is próbálkoztam, nem sikerült felmelegednem. Segítségért akartam kiáltani, de nem jött ki hang a torkomon. A félelem elhatalmasodott rajtam, próbáltam szabadulni, de nem sikerült. Beszorultam. Mindenem vizes volt és remegtem, mert féltem, hogy ez lesz a vége, itt fogok meghalni.

Éles fény villant a szemembe és felébredtem. Patakokban folyt rólam az izzadtság, a hajam a nyakamhoz tapadt. Rémálmom volt, hosszú ideje először, de pontosan ugyanolyan volt, mint amire emlékeztem. Egy apró jelenet sem maradt meg a fejemben, csupán az érzések, amiket keltett bennem. Üresség és rémület.

Még mindig levegő után kapkodva ültem fel. Kényelmetlenül rám tekeredtek a ruháim, szinte már fojtogattak. Mozgást láttam a szemem sarkából, So Ha és Young ültek a lány ágyán, mindketten ijedten és tartózkodóan néztek rám.

- Sziasztok! – krákogtam fájdalmasan, ezért megköszörültem a torkom, de így sem lett sokkal jobb.

- Szia, hogy vagy? – kérdezte halkan So Ha, miközben odatelepedett az ágyam szélére Younggal egyetemben.

- Megvagyok – bólintottam magamat is győzködve róla.

- Rosszat álmodtál? – kérdezte Young.

- Igen – néztem félre zavartan. - Miért?

- Azon gondolkoztunk éppen, hogy felébresszünk-e – morfondírozott So Ha.

- Legközelebb tegyétek meg nyugodtan – bátorítottam őket nagyot nyelve. - Mennyi az idő? – ásítottam és a telefonom után kutattam.

- Fél tizenkettő.

- Jesszus! – döbbentem le. – Nem csoda, ha úgy érzem magam, mint a mosogatórongy, több mint tíz óra alvás után.

- Nem vagy éhes? – érdeklődött So Ha.

Ahogy kimondta, máris belém nyilallt a felismerés, hogy farkaséhes vagyok, amit nem mulasztottam el velük sem közölni.

- Menj, tusolj le, addig szerzünk valami kaját a konyháról! – ajánlotta fel a lány.

Remek ötlet volt. Éreztem, hogy koszos vagyok, már szabályosan rosszul voltam magamtól. Összeszedegettem a szükséges dolgokat hozzá, majd a lányok aggódó pillantásának kíséretében kimentem. Kicsit megkönnyebbültem, hogy egyedül lehettem. Szinte zavart, hogy azt várják, mikor fogok már kiborulni.

Ahogy beálltam a meleg víz alá, egyből kezdtem ellazulni. A feszültség, ami tudtomon kívül fel-gyülemlett bennem, úgy áramlott át rajtam és folyt le a lefolyóba, akár maga a víz. Kimosta belőlem azt a rémületet és idegességet, amit a tegnap este, illetve a ma reggeli álmom okozott. Próbáltam mélyen eltemetni azokat az érzéseket, amik felrémlettek bennem, próbáltam kitörölni az emlékezetemből.

Felvettem egy szűk farmert, egy lila, hosszú ujjú felsőt és rá egy szürke mellényt. Ahogy vissza-sétáltam, a tekintetem elidőzött a 302-es ajtón. Őszintén fogalmam sem volt róla, hogy mit kellene tennem az ügyben. Az biztos, hogy beszélnem kellett Kyu Hyunnal, de mégis mit kellene neki mondanom? Egyáltalán készen álltam rá, hogy a szeme elé kerüljek azután, ahogy tegnap viselkedtem?

- Ha Na? – összerezzentem Baek Ho hangjára. Hátrapillantottam a vállam felett és láttam, hogy felém fut a folyosón, így elfordulhattam attól a bizonyos ajtótól.

- Szia!

- Jól vagy? – nézett rám úgy, mint aki mindjárt megráz, hogy hallja végre a választ.

- Igen – mosolyogtam, bár még én is elég gyengének éreztem a gesztust, de minden tőlem telhetőt megtettem. – Bejössz?

- Ha szabad… - és meg is indult velem a szobába. So Ha és Young már bent voltak.

Baek Ho leült So Ha íróasztalához és felém fordult. Hálásan pillantottam az asztalomon lévő nagy tányér kimbapra. Egyből neki is láttam és bekaptam egy darabot. Isteni finom volt!

- Nem kértek? – kínáltam őket is, de csak Young fogadott el egyet, de ő is inkább csak udvariasságból. Kínos csend volt, senki sem szólalt meg, míg ettem, ami rettentően feszélyezett.

- Mondjatok valamit! Kérdezzetek, amit akartok, mert az még ennél a némajátéknál is jobb! –fordultam feléjük feszülten. Észbe kaptak és legalább nem bámultak már annyira.

- Mi történt tegnap pontosan? – szokás szerint So Ha volt az, aki megtörte a csendet és bátran nekem szegezte azt a kérdést, amire a többiek is kíváncsiak voltak, csak nem merték feltenni. Baek Ho és Young tiltakozva rázták a fejüket, de én csak örültem So Ha egyenes stílusának, minél hamarabb túl akartam lenni ezen a témán.

Elmeséltem, mi volt az aulában, hogy Ji Min a vizsga osztályzatot nagyrészt az ünnepségen elő-adott táncból fogja meghatározni. Csakhogy kiderült, hogy nekik még az is újdonság volt, hogy az ünnepségen fel kell lépnem, így ezt is megosztottam velük. Nem kerülte el So Ha reakciója a figyelmem, mikor megemlítettem, hogy Kyu Hyun lesz a párom. Nehéz leírni, mit láttam rajta, de nem volt túlzottan boldog tőle, ez pedig nem esett jól. Jobb lenne, ha elmondaná végre, mi a baja a fiúval, mert ez egyre jobban kezdett zavarni.

Mikor eljutottam oda, hogy belöktek a szertárba, akadozni kezdett a történet, de nem szóltak közbe, csak figyelmesen hallgattak.

- Aztán jött Kyu Hyun, a többit már valószínűleg hallottátok tőle… - fejeztem be. – Mi volt miután kidőltem?

Összenéztek és némán megegyeztek, hogy So Ha mondja el.

- Miután elaludtál Kyu Hyun kiviharzott a szobából, fogalmam sem volt, hova ment, de rettentő dühös volt. Pár perccel később egy emelettel lejjebb óriási csattanást hallottam és valószínűleg az egész kolesz is. Baek Ho szerint berontott az egyik szobába és elkezdett ordibálni egy sráccal, mit mondtál, kivel is?

- Yul, ha jól tudom – összerázkódtam a neve hallatán. Csak egy pillanat volt, hogy láttam az arcát és nem értettem semmit sem az egészből, de az emlékre megborzongtam. – Hallottam, hogy azt mondja, mi az ördög ütött belé, még egyszer ne merjen a közeledbe menni, még rád se nézzen, különben nem fogja megúszni ennyivel – suttogta a fiú. – Aztán elment, hátra sem nézve, mindenkit kerülve. Yulnak pedig a szája és a szemöldöke vérzett, mikor kijött és elzavart mindenkit a kör-nyékről. Kyu Hyun nem viccelt, komolyan meg kellett üsse, hogy így megsérüljön.

- Szóval tőle nem hallottunk sokat, de összeraktuk a sztorit, hogy az a Yul csinált veled valamit. Azt hittük, egész másról volt szó, minthogy bezárt valahova – jegyezte meg elborzadva So Ha. Tudtam, hogy mire gondoltak és az tényleg sokkal rosszabb lett volna.

- Értem. Láttátok azóta? – tudták kire gondolok. Úgy kérdeztem mintha mellékes lenne a dolog, holott nagyon is érdekelt a válasz.

- Nem - rázta a fejét mindegyikük.

Nyugtalanul fészkelődtem a széken, így inkább átültem az ágyamra felhúzott térdekkel.

Vajon mi lehet Kyu Hyunnal? Egyáltalán miért jár folyton rajta az eszem?! Nem kellene minden második gondolatomnak ő lennie!

És mégis. Egyfolytában csak rá gondoltam, jól van-e, merre lehet és mit csinálhat? A szám szélét rágcsáltam, hogy végre rájöjjek, mi legyen a következő lépés.

- Mit szóltok Chun Ja vizsgafeladatához? – terelte a szót Young nagyon ügyesen.

- Szerelmes dalok, kérlek! - nyögött fel Baek Ho. – Olyan elcsépelt már!

- Miről beszéltek? – kérdeztem, miközben elkezdtem a hajam befonni a halántékomtól kiindulva, mert már majdnem meg volt száradva.

- Nem figyeltél órán? – kérdezte meglepetten Young. Elgondolkoztam, mit is csináltam azon az órán, de nem jutott semmi sem eszembe, csak Kyu Hyun One Shot száma és éreztem, hogy elpirulok.

- Valószínűleg úgy izgultam már a tánc miatt, hogy nem tudtam koncentrálni…

- Amúgy Chun Ja csak annyit mondott, hogy egy szerelmes témát feldolgozó dalt kell majd előadni – húzta el a száját Baek Ho.

- Nem nagyon tetszik neked ez a szerelmesdi – mosolyodtam el a fiún sejtelmesen, mire köhögő rohamban tört ki, mert pontosan tudta, mire célzok. Na jó, lehet, hogy a Youngra eső pillantásom kellően zavarbaejtő volt számára. Szerencséjére a lány éppen So Ha takarójának a varrását tanulmányozta.

Jólesett itt üldögélni velük és ilyen kis semmiségekről beszélgetni, a jó hangulatom pedig feloldotta az utolsó csomókat is, amik a gyomromban szunnyadtak. De egy makacsul ott lébecolt és nem akart eltűnni, amire egy bizonyos öntelt srác neve volt írva.

- Tényleg, mi lesz a vizsgán veled?

- Hm? – néztem fel rájuk, mivel sikeresen elkalandoztam.

- Azt kérdeztem, hogy te mit fogsz kezdeni a vizsgán, ha nem áll szándékodban énekelni? - ismételte meg So Ha.

Nyitottam a szám a válaszra, de hirtelen nem tudtam mit felelni. – Fogalmam sincs. Az biztos, hogy nem fogok énekelni. A kérdés csak az, hogy a nagybátyám ehhez mit fog szólni.

- Nem fogok rákérdezni, miért nem akarsz énekelni, de nem tudnál csak túllépni rajta? – puhatolózott a lány kicsit aggódva, mire éreztem, hogy az arcomról lehervad az eddigi gyenge kis mosolyom is.

- Ez nem… Ez nem olyan egyszerű.

- Értem – bólintott, bár biztos voltam benne, hogy egy cseppet sem érti. Hogy is érthetné, mikor még én magam sem tudtam volna rendesen megfogalmazni, miért nem akarok énekelni?!

- Jaj, tényleg! – kiáltott fel hirtelen Young, mindenkire ráhozva a szívbajt. – Baek Ho, szerdára kész lesz a ruhád úgy félig-meddig, gyere majd felpróbálni! Ha Na, a tied pedig péntek környékére várható.

Gyors témaváltás, köszi, Young!

- Már várom, hogy kész legyen. Kár, hogy nem láthatom – húztam el a szám. – Van valami téma amúgy hozzá, ami alapján dolgoznod kell?

Érdeklődtem, hogy ezzel is eltereljem a figyelmem a fekete szemekről, amik minduntalan fel-bukkantak a gondolataim között. Hess!

- Ennyit még hajlandó vagyok elárulni – bólintott nagylelkűen a lány. – A női egy báli ruha, egy estélyi, míg a férfi egy hétköznapi viselet.

- Akkor nem is két összeillő darab? – lepődtem meg. – Akkor mégis mit számított, hogy magasabb vagy Baek Honál?

Fordultam So Hahoz, akit most először láttam elpirulni. Elnevettem magam rajta, hát ennyire nem akart a divatbemutatón szerepelni? Engem persze képes volt a farkasok elé vetni, szép kis barátnő!

- Nem mutatott volna jól… - hebegte a lány totálisan megsemmisülve.

- Nem is érdekelsz! – vont vállat Young tettetett sértettséggel. – Találtam jobb modellt!

- Azért ne essünk túlzásba! – visszakoztam ijedten.

- Ugyan, egy kis gyakorlás és menni fog a séta is a kifutón, mintha mindig is ezzel foglalkoztál volna – legyintett, de vele ellentétben, én nem voltam ebben olyan biztos.

A mobilomra esett a pillantásom. Fel kellene hívnom a fiút? Úgy könnyebb lenne elintézni…

- Hol lesz amúgy a bemutató? – kérdeztem félvállról.

- A bemutatót kivéve, minden az étkezdében lesz, a záró bulit is beleértve. – jegyezte meg Baek Ho. – A bemutató az aulában lesz.

- Záró buli? – kíváncsiskodtam és már a kezemben forgattam a telefonom. Aztán eszembe jutott! Vasárnapra beszéltünk meg a találkozót. Ami ma volt!

- Egy kis összejövetel a diákoknak az egész féléves hajtás után. Tudod egy kis ivászat, zene, tánc. A szokásos – jött lázba Young, bár próbálta leplezni.

- Jól hangzik… - motyogtam.

- Ha Na, hívást vársz? – érdeklődött So Ha hirtelen.

- Hm? Miért? – raktam le a telefonom rögtön.

- Mert már vagy fél órája bámulod a mobilod – válaszolt egy fél mosollyal.

- Hát… - kezdtem bele, aztán elhatározásra jutottam. Végül csak el fogja majd mondani, hogy mi van Kyu Hyun és közte, nincs okom titkolózni előtte. De mégis elszorult a torkom, ahogy megszólaltam. – Ma találkoztam volna Kyu Hyunnal, megígértem neki. A tegnapit figyelembe véve pedig nem ártana beszélnem is vele…

Miért hangzott úgy az egész, mintha magyarázkodnék és engedélyt kérnék tőle?!

- Értem – mondta, de nem tűnt el az arcáról a mosoly, habár megrándult a szája széle. – Akkor mire vársz még?

- Tessék? – ugrott a szemöldököm a homlokom közepére.

- Hiszen megbeszéltétek, akkor illene is tartanod magad hozzá.

Ahogy felfogtam, hirtelen annyi mindent akartam neki mondani. Odafigyelt rám és még azt a nézeteltérést is félre tudta tenni, ami a fiúval volt közöttük. És mindezt csak miattam. Habár nem körvonalazódott még bennem teljesen, hogy mit is fogok tenni, So Ha megadta ezzel a kellő löketet.

- Köszi! – ugrottam a nyakába és nyomtam egy puszit az arcára.

Ellenőriztem magam a tükörben, gyorsan feldobtam egy kis szempillaspirált, hogy ne legyek olyan egyhangú. Nem szoktam túl sok sminket használni, esetleg még egy kis szájfény, de semmi több. Rengeteg időt megspóroltam vele, a pénzről nem is beszélve. Magamra kaptam a kabátom, sálam, sapkám, csizmám és kesztyűm.

- Mi ez? Randira mentek? – döbbent le Young.

- Micsoda?! – fordultam felé a tükörből.  – Dehogy, segít sportcipőt vásárolni, csak ennyi.

- Ahha…

Aggódtam So Ha miatt, de semmit nem tudtam leolvasni az arcáról, ami arra utalt volna, hogy ellenezné a kis kiruccanásomat a fiúval.

Végül is igazat mondtam. Nem randira megyünk, csak elkísér. Egy gyenge pillanatomban meg-sajnáltam Kyu Hyunt és elhívtam magammal, ebben nincs semmi rossz. Nem is érdekel ilyen téren, jól néz ki, de ennyi!

- Későn jövök, mert együtt vacsorázom még a nagybátyámmal, szóval ne várjatok rám! – jutott eszembe, mikor a retikülömbe bepakoltam a pénztárcám és kirohantam a szobából ezzel a felkiáltással: Imádlak titeket!

Lerohantam a lépcsőn, ki a kolesz elé, közben pedig bepötyögtem a telefonomba:

Szia! Várlak a főkapunál, siess!

Átrohantam az udvaron a főépületbe és megálltam a bejárati ajtónál. Vettem egy mély levegőt és kiléptem az utcára.

Nem tudtam, hogy jönni fog-e, nem tudtam, hogy akar-e látni, de nekem muszáj volt látnom és beszélnem vele. Összehúztam magamon a kabátot, a szél kellemetlenül befújt a gomboknál, mert a nagy sietségben még arra sem volt időm, hogy rendesen felöltözzek.

Kétszer is kinyílt mögöttem az ajtó, de mindkétszer csalódnom kellett, mert nem Kyu Hyun volt az. Már vagy negyed órája vártam és elgondolkoztam, hogy fel kellene hívnom, mikor harmadjára is nyílt az ajtó. Kyu Hyun állt ott fekete sapkájában, ezúttal egy sötétkék, vastag kabátban és egy napszemüvegben.

- Szia! Azt hittem, már nem is fogsz jönni – szóltam rá tettetett sértettséggel. – Pedig megígérted, hogy beszerzünk egy edzőcipőt. Na, mindegy! A lényeg, hogy eljöttél.

Kezdtem kényelmetlenül érezni magam, hogy szótlanul bámul rám és még a szemeit sem láttam az ostoba napszemüveg miatt. Egyáltalán miért viselt napszemüveget, mikor a nap nem is sütött, ráadásul még sötét felhők is gyűltek az égen? Szerencsére láttam, hogy bekanyarodott a sarkon a busz, ezért megragadtam a fiú kezét és magam után vonszolva éppen csak sikerült felszállnunk rá. Lihegve hátrasétáltam és végül találtam két szabad helyet egymás mellett a járművön. Beültem az ablakhoz belülre és magam mellém húztam Kyu Hyunt.

- Meleg helyzet volt, a következő csak húsz perc múlva jött volna – mosolyogtam rá.

Rám sem nézett. Egyenesen előre meredt, teljesen merev arccal. Mégis mi baja van? Így ültünk tíz percig és nem szóltunk egymáshoz.

Még mindig fogtam a kezét, fel sem tűnt, olyan természetesnek hatott. Meg is lepődtem rajta, hogy semmi pirulást vagy szívritmuszavart nem okozott. Most először néztem meg a kezét. Az én apró kis kezemhez képest az övé egy óriáséra emlékeztetett. Minimum egy ujjperccel voltak hosszabbak az ujjai, szépen manikűrözött körmei voltak és a kézfején kicsit kidagadtak az erek. Férfias keze volt, kifejezetten szép és tetszett.

Úristen! Kezdek becsavarodni, ha már ott tartok, hogy így megnézem a kezét is… Ami egyedül nem tetszett, hogy a bőr néhol lejött a bütykeiről, és sebes volt. Amint észrevette, hogy a kezét nézem, egyből ki is húzta az ujjaim közül.

Lehet, hogy túlreagáltam a dolgot, de most már késő volt bánkódni miatta. Újra az ölembe kaptam a kezét és erősen megnyomtam a bütykeinél, mire hangosan feljajdult, ezt persze a busz többi utasa sem hagyta figyelmen kívül.

Ha valakit megütsz, ott mindkét félnél marad sérülés, ha csak nincs hozzászokva az ember. Kyu Hyun pedig nem olyan, aki minden nap másokat verne laposra.

- Aú! Mégis mit csinálsz?! – nézett rám felháborodva.

Reméltem, hogy elég sértődötten és dühösen néztem, mert úgy is éreztem magam. Habár csak a saját eltorzult tükörképem láttam a napszemüvege lencséjén. Baromira utáltam, ha valaki napszem-üveget visel, a szemkontaktus hiánya az őrületbe tudott kergetni.

- Mi bajod van?

- Ezt most komolyan kérdezed? – szarkasztikus hangja engem is megdöbbentett.

- Igen, kérlek, mondd el, mert halványlila gőzöm sincs, mi ütött beléd!

- Úgy csinálsz, mintha mi sem történt volna! Mintha minden a legnagyobb rendben lenne! - emelte fel a hangját és ökölbe szorult a keze az ölében, a másik pedig remegett az enyéim között.

- Mert minden rendben is van! – kiáltottam én is. Egyértelműen magunkra vontuk mindenki figyelmét és rosszallóan tekintgettek felénk. Kyu Hyunnak is feltűnt, hogyha így haladunk, nem lesz jó vége.

- Gyere! – rántott fel és le is szálltunk a buszról a következő megállóban, eggyel korábban, mint ahogy kellett volna. Megborzongtam, ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó és a szállingózó hó-esésben megálltunk. Tessék, csak pár perc kellett, hogy még a hó is elkezdjen esni!

Kyu Hyun szembefordult velem és levette a napszemüveget végre, de azt kívántam, bárcsak ne tette volna. Ijesztő volt a dühtől csillogó szemeibe nézni. – Mégis mi van rendben?! Tegnap… tegnap, elképzelésed sincs róla, hogy mennyire megrémisztettél?! Mennyire aggódtam érted? Most meg úgy teszel, mintha semmi sem történt volna!

Hátrahőköltem a hirtelen kirohanásától. Aggódott értem? Bár hülye feltételezés, hogy nem, hiszen a vak is láthatta, hogy úgy kezelt, mint a hímes tojást. Végig azon járt az eszem, milyen lesz szembenéznem vele a tegnapi kiborulásom után és hogy jól van-e azok után, hogy Yult megütötte. Egy percig sem gondoltam bele, hogy mit érezhetett, mikor rám bukkant az uszodában és segített visszatámolyogni a kollégiumba. A bűntudat és a szégyen keveréke kiült az arcomra is.

- Minden rendben – néztem rá határozottan és már nyitotta a száját, hogy rázendítsen egy újabb áradatra. – Minden rendben, mert ott voltál!

Ez beléfojtotta a szót és tág szemekkel nézett.

- Tudom, hogy aggódtál és sajnálom is – sütöttem le a szemem. – Sajnálom, hogy ennyi gondot okozok neked. De ha csak a szobámban sírnék, azzal mit érnék el? Eleget sajnáltam már magam.

Lenézett rám, egyenesen a szemembe.

- Jól vagy? – ez most olyan kérdés volt, amire nem hordhattam össze minden ostobaságot, nem hazudhattam neki, mint akárki másnak. Ő megérdemelte az igazságot, de az ő kérdése különbözött is a többiekétől. A hangja pattanásig feszült, fojtott düh lappangott a mélyén.

- Jól leszek – bólintottam elgondolkodva, majd lágyan rámosolyogtam.

Sípolva távozott belőle a levegő, de még mindig tartózkodó volt. Volt még valami, amit el akartam neki mondani, habár örültem, hogy kicsit csökkent köztünk a feszültség, mégis kénytelen voltam ezen változtatni.

- Yul…Yult nem kellett volna megütnöd – motyogtam.

- De igen és örülhetett, hogy csak ennyit kapott – összeszorította az ajkait, mint aki visszatart valamit, és ez valószínűleg így is volt.

- Máskor ne csinálj ilyet!

- Nocsak, ha te védesz meg, akkor az szép és jó, de ha én teszem ugyanezt, az már nem tetszik? – lángolt fel benne ismét a harag.

- Ki is rúghattak volna emiatt! – érveltem kicsit okosabban, hátha tudok hatni rá észérvekkel.

- Szerinted a nagybátyád kidobott volna az Akadémiáról, ha meghallja, mit tett veled az a szemét? – kérdezte gúnyosan. – Még meg is köszönné!

- De miattam sérültél meg! – kiáltottam rá kétségbeesetten.

- És te? – kapta fel a kezem, rámutatva a lila foltokra és sebekre. – Talán hagynom kellett volna, hogy megússza?!

- Igen, pontosan ezt kellett volna tenned.

- Ezt most nem mondod komolyan… - rázta a fejét teljesen elképedve, elengedve a kezem.

- De igen, komolyan mondom – fontam keresztbe a karomat a mellkasom előtt.

- Áh, értem – hirtelen merev testtartása lett, mint aki nem is ismer. – Bocsáss meg, máskor nem avatkozom a dolgaidba.

Körbenézett, keresve valamit, meg is találhatta, mert elindult előre. A zebra felé nyargalt, sietve szedtem a lábaimat, hogy utolérjem.

- Hova mész?

Nem válaszolt, de amint a lámpa zöldre váltott át is sétáltunk az úttesten. Balra kanyarodott, és megállt a buszmegállóban. Ekkor leesett. Haza akart menni. Itt akart hagyni egyedül.

Nem tudom, miért, de ijesztő gondolatnak tűnt, hogy elmegy és itt maradok a város kellős közepén teljesen egyedül. Ahogy néztem a hátát, egyre inkább a pánik kerülgetett.

Azt akartam, hogy mellettem legyen, akartam, hogy itt maradjon. Önkéntelenül, megrémülve a gondolattól, hogy így itt hagyjon, megragadtam a kezét és elébe kerültem. Meglepődött, de kerülte a pillantásom, ahogy az arcát fürkésztem.

- Kyu Hyun – ahogy kiszakadt belőlem a neve, eszembe jutott a tegnap este. Tegnap olyan meg-hittséggel viselte gondomat, mintha már évek óta ismernénk egymást, mintha a legfontosabb lettem volna a számára. Az érintése gyengéd volt, a mosolya lágy, az illata bódító. Hirtelen hangot akartam adni ennek a megfogalmazhatatlan hálának, ami elöntött. A szám megremegett, de mosolyt erőltettem az arcomra. – Köszönöm. Köszönök mindent, amit tegnap tettél értem. Köszönöm, hogy megtaláltál és megmentettél, köszönöm, hogy elláttad a sérüléseimet, köszönöm, hogy gondoskodtál rólam! Köszönöm, hogy ott voltál!

Minden kitört belőlem, nem bírtam abbahagyni, csak mondtam és mondtam a magamét.

- Annyi mindent tettél már értem és olyan sokkal tartozom, hogy azt hiszem, még a következő életemben is neked fogok törleszteni. Nem kellett volna bántanod Yult, akármennyire is tetszett, hogy megkapta a magáét és megérdemelte, nem engedhetem meg, hogy bajba kerülj miattam! Egy-szerűen nem akarok a terhedre lenni…

Lesütöttem a szemem, elengedtem a kezét és éreztem, hogy elpirulok. Néha örülnék, ha vissza tudnék menni az időben, akár csak egy percet, hogy az ilyen kínos ömlengéseket, ciki helyzeteket és elszólásokat megakadályozzam.

- Miért nem ezzel kezdted? – Kyu Hyun hangja valahogy furcsának tűnt, ezért felpillantottam rá és ijedten vettem észre, hogy mosolyog. – Csak be kellett volna vallanod, hogy igenis tetszett a hősies fellépésem!

Leesett az állam. Kissé úgy éreztem, nincs ki a négy kereke a hirtelen hangulatváltozásai miatt. – Ugye hallottad, amit az előbb mondtam?

- Az, hogy nem tartod helyesnek, amit tettem, és az, hogy nem tetszett, két külön dolog - kacsintott rám. Pislogtam párat, de inkább szó nélkül hagytam a dolgot. Nem akartam vele megint veszekedni. Inkább örültem, hogy visszakaptam azt a Kyu Hyunt, akit annyira kedvelek és nem haragszik már rám. Ezen pedig eszem ágában sem volt változtatni.

- Ugye nem mész el? – kérdeztem elég magas hangon, ami egyértelművé tette, hogy mit szeretnék, ugyanis éppen beállt egy busz. Odafordult, majd visszanézett rám. Ravasz pillantást vetett rám és egyből tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége.

- Nem megyek – fújta ki végül a levegőt, mikor a busz ajtajai sípolva becsukódtak. Pillangók kezdtek verdesni a gyomromban. – De van egy feltételem – Ezzel pedig mintha az összes kis pillangót, külön kiélvezve minden egyes pillanatot, feltűztek volna egy parafatáblára. – Kérnék tőled egy szívességet.

- Mi lenne az? – nyeltem egyet idegesen.

- Nem, nem, kis csillagom! – intett le cöccögve. – Vedd úgy, hogy ez egy befektetés. Bármit kérhetek, bármikor kérhetem és te nem fogsz ellenkezni, bármi pattan is ki a zseniális fejemből. Csak bólogatva teljesíted azt az egy picike kérést, amivel majd egy nap fordulok hozzád.

- Mikor jön a következő busz? – indultam a menetrend felé, de félúton Kyu Hyun elkapta a karomat.

- Hé!

Elnevettem magam és rámosolyogtam. – Rendben, legyen!

Nem tud olyat kérni, amit nem szívesen tennék meg érte. Egy kínkeserves edzés után egy hideg üdítő, vagy vizsgafeladatnál egy kis segítség vagy ilyesmi. Nem hiszem, hogy olyan lenne, amiért izgulnom kéne. Reménykedtem, hogy nem tévedek.

- Ígéred?

- Ígérem – mosolyogtam még mindig.

- Jól van, most már összpontosíthatunk a cipővásárlásra – csapta össze a kezét. – Hova szeretnél menni?

- Nem is tudom - gondolkoztam el, ahogy körülnéztem. – Eredetileg egy plázába akartam menni, ahol kedden is voltam, de akkor tovább kellett volna mennünk a busszal még egy megállót.

- Akkor mutatom az utat, mert nem megyünk a plázába – jelentette ki és megindult vissza a zebra irányába.

- Hova megyünk?

- Elég ismerős vagyok ezen a környéken, van pár jó cipőbolt errefelé.

Ahogy sétáltunk az utcán, néhányan utánunk fordultak és összesúgtak mögöttünk, de Kyu Hyunt nem zavarta túlságosan a dolog. Még szép, hogy nem, mivel az összes ember, aki utánunk nézett, lány volt. Hirtelen felötlött bennem valami, ami korábban nem szúrt szemet.

- Amúgy honnan tudtad, hogy Yul volt az? – kérdeztem szemöldök ráncolva.

Kyu Hyun kissé feszengeni kezdett. – Tudtam, hogy ő volt, mert… mert van egy kis nézeteltérés kettőnk között.

- Nem mondod? – cinikus hangomra rosszallóan pillantott rám. – Ez nyilvánvaló volt abból, hogy az első adandó alkalommal beszólt neked. Különben is, ha veled van baja, akkor miért engem vett célba? Mi történt köztetek, hogy így akart bosszút állni?

- Körülbelül egy éve szakított vele a barátnője – sóhajtotta a fiú, amire nagyon rossz érzésem támadt.

- Csak nem veled csalta meg? – kérdeztem kissé felháborodva.

- Nem! – ellenkezett. – Pont ez az, hogy kivételesen semmi közöm nincs a dologhoz. Yul szentül hiszi, hogy miattam szakított vele a lány, amiben igaza is van. De én soha nem érdeklődtem iránta, ő meg valamiért a fejébe vette, ha nem járna Yullal, akkor együtt lennék vele. Azt hiszi, én csábítottam el a lányt, hogy aztán dobjam, élvezve Yul szenvedését. Azóta meg ki nem állhat a srác.

Már éppen nyúlt, hogy beletúrjon a hajába, mikor észbekapott, hogy most sapka van rajta, ezért végül a zsebében végezte a keze. Elmosolyodtam a mozdulaton, de közben próbáltam feldolgozni az információkat.

- Szóval nem volt semmi a lánnyal? – kérdeztem, csakhogy biztosra menjek. Ő nemlegesen intett a fejével. – De azt még mindig nem értem, miért engem szúrt ki magának.

- Mikor visszaszóltál neki, tudtodon kívül fájó pontra tapintottál nála. Utána pedig megvédtelek tőle, így azt gondolta, fontos vagy nekem… - hagyta nyitva a mondatot.

Ahogy felfogtam a szavak értelmét, vörösödve pillantottam rá. Gunyoros mosolyra húzódott a szája széle.

- Fontos lennék neki? Uh, kérlek, hadd legyek fontos számára! - magas hangon affektált, én pedig elröhögtem rajta magam.

- Ez meg mi volt? – szólaltam meg még mindig félig nevetve.

- Normális esetben ezt gondoltad volna az előbbiek hallatán – mosolygott rám kajánul. - De mivel rólad van szó, el sem tudom képzelni, mi járhatott a fejedben.

- Arra gondoltam, hogy a végén még igazad lesz és jobb lett volna, ha nem avatkozom bele a dologba, mert ebből indult ki az egész bonyodalom - hazudtam szemrebbenés nélkül.

Mert tényleg az járt a fejemben, amit mondott. Persze nem ennyire túlzásba esve, ahogy ő játszotta el, de azon merengtem, mit is jelenthetek számára. Ki vagyok én neki? Mit gondolhat rólam, mit érezhet irántam? Csak egy éppen aktuális játékszer vagyok, vagy esetleg egy értékes barát? Vagy annál több?