10. Fejezet

Gyönyörű volt!

Úgy dőltem be tegnap este az ágyba, hogy elégedett voltam magammal. A tánc remekül ment, vagyis Kyu Hyunnak elfogadhatónak tűnt, annál többre pedig nem volt szükségem. Még fejben párszor átfutottam a koreográfiát, hogy tényleg ne legyen semmi baj a holnapi Ji Min-féle ellenőrzésen, bár ha igazam volt, akkor lényegtelen, mennyire vagyok szuper, mivel számomra ismeretlen okokból az a nő utál, és mindenképpen le fogja húzni az előadásomat. So Haval is tisztáztam a dolgokat, ami azt jelentette, hogy még közelebb kerültünk egymáshoz, mint eddig. Szóval remekül aludtam.

- Ha Na, kelj már fel végre! – hallottam So Ha hangját és kinyitottam a szemem. A fény erős volt, ezért gyorsan a fejemre is húztam a takarót.

- So Ha! - nyögtem fel.

- Ne So Hazz itt nekem! – kapkodott levegő után a lány. Kikukkantottam a takaró redői között, óvatosan, hogy egyszerre ne túl sok fény érjen. So Ha éppen az ingje gombjaival bíbelődött. – El-aludtunk!

Ez olyan volt, mintha fejbe kólintott volna. Mit sem törődve az éles fénnyel, rápillantottam az órára. Fél tíz volt. Kiborultam az ágyból és az egyenruhám után kutattam. Mindent magamra kapkodva, kevesebb, mint tizenöt perc alatt kész voltam, még meg is tudtam fésülködni és egy egészen elfogadható laza kontyot sikerült összehoznom.

A táncruhámat a táskámba nyomkodtam, majd felkapva azt, futottunk le a lépcsőn. Nem mi voltunk az egyetlenek, akiknek nehezen ment a reggeli kelés, mások is ingerülten rohangáltak fel-alá. A konyhában elvettünk fejenként egy zacskó kekszet és egy almát. Most sem lesz túl tartalmas reggelim, gondoltam a tegnapi napra.

Ásítozva és falatozva tértünk be az énekterembe.

- Éppen időben! – ugrott elénk Ki Young. – Ha Na, már tegnap is beszélni akartam veled, én annyira, de annyira sajnálom a tegnapit, csak teljesen lefagytam egy pillanatra és...

Nem hagytam, hogy befejezze, csak szorosan magamhoz öleltem, amit lelkesen viszonzott. – Minden rendben van!

- Nekem magyarázkodnom kell? – mosolygott rám Baek Ho. Hihetetlen! Végül minden megoldódott.

- Levélben jobban tetszene – viccelődtem és lazán átkaroltam a nyakát pár másodpercig. Mégis csak fiú volt, nem akartam túl vakmerő lenni, hátha nem tetszik neki. De ezzel szerencsére nem volt semmi baja.

- Majd akkor megírom minél hamarabb!

A pillantásom véletlenül Jung Heere esett. Megvetően mért minket végig. Nem sikerült elválasztania a barátaimtól, még mellettem álltak annak ellenére, hogy nem mondtam el nekik az igazat. Merthogy biztos voltam benne, hogy nem Yoo Kyung volt az értelmi szerzője tegnap annak a kis jelenetnek, hanem ő, csak neki derogált bepiszkítani a kezét ennyire. Rákacsintottam, majd a helyemre ültem, élvezet volt nézni a felháborodott arckifejezését.

- Ne játssz a tűzzel! – szólt rám Kyu Hyun, ismét a frászt hozva rám azzal, hogy a semmiből tűnt fel.

- Miről beszélsz?

- Jung Heeről – ült le a helyére és hátrafordult hozzám, ami persze nem kis közönséget idézett elő a teremben. Halkan beszélt, közel hajolva hozzám, még inkább piszkálva azt a bizonyos tüzet.

- Te beszélsz? – dőltem hátra, hogy kis távolságot alakítsak ki köztünk, de ő csak csábítóan mosolygott rám. Tudom, hogy csak műsor volt a többieknek, de akkor is elpirultam.

- Én csak beszélgetek egy kedves barátommal – kezét az enyém mellé helyezte, hogy ujjaink éppen súrolják egymást. Legyen! Idegesítsük csak Jung Heet! Ezzel visszadőltem, hogy arcunk tényleg közel legyen egymáshoz.

- Csak Jung Hee miatt, semmi több! – mosolyogtam rá feszesen.

- Más eszembe sem jutna – ebben volt egy kis pajkosság, utána pedig elnevette magát a semmin, én pedig csatlakoztam hozzá.

- Milyen fejet vág?

- Mintha meg akarna ölni – vigyorgott Kyu Hyun. Odapillantottam és a lány olyan szinten ideges volt, mint aki fel tudna robbanni, sötéten pislogott felénk és közben végig beszélt a két kis csatlósához. Valószínűleg elhordott mindennek, de jólesett, hogy visszavághattam neki valamivel végre.

- Mindenki a helyére! – mondta Chun Ja, amint belépett a terembe. Kyu Hyunnal még összenéztünk, mielőtt elfordult és elmosolyodtunk.

- Ma arra gondoltam, hogy kicsit szórakoznánk és olyan dalokat énekelnénk, amiket ti szeretnétek.

Az elmúlt években alig hallgattam koreai popzenét, csak ha nagyon muszáj volt, de a CNBLUE ez alól kivétel volt, mert őket imádtam. Inkább amerikai és külföldi számokra esett a választásom. Így annyi dalt ismertem meg a következő másfél órában, hogy beleszédültem. Hogy csak párat említsek: BigBang-től a Beautiful Hangover, Henry-től a Trap és néhány fiú még B.A.P. One Shot számát is bevállalta, köztük Kyu Hyunnal. Élvezet volt hallgatni mély hangján azt a részt, amit Yong Guk énekelt, szinte ugyanolyan jó volt. Néha felém pillantott és kihívóan emelte rám a tekintetét, de csak nemet intettem a fejemmel, habár akaratlanul is doboltam a zenékre az ujjaimmal és a lábammal, de nem szólaltam meg.

Mikor vége lett az órának, So Haékkel elugrottunk ebédelni, de kezdett rám törni az idegesség és izzadni a kezem. Táncig már nem sok idő volt hátra, alig tudtam lenyelni pár falatot az ebédből.

- Enned kéne valamit… - javasolta Baek Ho.

- Nem megy, félek, hogy visszajönne – húztam el a szám.

- Nem aggódj túlságosan! Kyu Hyun biztos mindent jól megtanított – biztatott Ki Young.– Amúgy láttam, nagyon jól kijöttök egymással.

- Tessék?

- Éneken olyan meghitten diskuráltatok, mint valami szerelmes gerlepár – gúnyolódott Baek Ho.

- Jézusom! – képedtem el. – Az csak Jung Hee miatt volt, fel akartuk idegesíteni. Ennyire élethűek voltunk?

- Hát nem mondtam volna meg, hogy csak színészkedtek - töprengett el So Ha kicsit furcsa hangnemmel. Mintha dühös lett volna, de mégis miért? Biztos csak képzelődök…

- Csak azon nevettünk, hogy milyen fejet vág az a liba.

Ennyiben hagyták szerencsére, de ez elgondolkoztatott. Ilyen jól játszottuk volna? Ijesztő volt belegondolni, hogy még So Ha sem jött rá a színjátékra. Ezen kicsit még eltöprengtem, de a következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy a táncterem előtt állok velük.

- Akarod, hogy itt maradjunk? – kérdezte So Ha, egyiküknek sem volt több órája már.

- Nem! – kiáltottam ijedten, de nem vették a szívükre a visszautasítást. – Ha tudnám, hogy itt vagytok, csak még nagyobb lenne a nyomás. Majd találkozunk fent a koleszben!

- Rendben, akkor mindent bele! – veregetett vállon Baek Ho.

- Kápráztasd el a boszorkányt! – ölelt meg Ki Young.

- Sok sikert és mutasd meg annak a nőnek, hogy milyen fából faragtak! – szorította meg a kezem So Ha utoljára. Vele megosztottam, hogy Ji Min valamiért pikkel rám, szóval így még ha tökéletesen is csinálok mindent a mai órán, akkor is bele fog kötni valamibe. Ebben biztos voltam.

Az öltözőben izgatott beszélgetés zajlott és még azzal sem törődtek, hogy ott vagyok, aminek ki-fejezetten örültem.

- Kíváncsi vagyok Ji Minnek milyen napja van.

- Igen, legutóbb biztos piros betűs napjai voltak, hogy olyan szörnyen osztályozott!

- Izgulok, 1:32-nél van az a lépés, ami soha nem jön ki jól!

- Olyan izomlázam van, tegnap még a szobában gyakoroltam este…

És így tovább. Átvedlettem egy fekete trikóba és egy buggyos sötétkék nadrágba. Felvettem azt a rongyos kis tornacipőm, aztán kisétáltam az öltözőből minden probléma nélkül. Megkönnyebbülten léptem be a terembe, ahol egyből Kyu Hyunt kereste a tekintetem.

- Kezdem azt hinni, hogy tetszem neked, hogy folyton engem keresel – suttogott a fülembe a fiú.

- Ne csináld ezt többet! – kértem a mellkasomat tapogatva ismét, mert megint halálra rémített.

- Túl ijedős vagy – vert hátba, mire majdnem előre estem, pedig nem volt erős, csak nem számítottam rá. Ő ragadott meg, nehogy orra bukjak. – És szerencsétlen is, de ezt már említettem korábban.

Nem tiltakoztam, hiszen igaza volt.

- Kyu Hyun! – szólt felénk Nam Gil. Utáltam, hogy minden srác ilyen baromi helyes volt. Ugyanis Nam Gil mosolya elkápráztatott. Vidámságot sugárzott, de ahogy meglátott, kicsit elhalványult az a mosoly, ami kissé lehangolt. – Szia, Ha Na!

- Szia!

- Gyere egy kicsit, Kyu Hyun! Shin akar veled beszélni valami szombati kiruccanásról – mondta a fiú.

- Mindjárt jövök – szólt oda nekem, majd magamra hagyott. A sarokba dobtam a táskám és le-huppantam mellé. Igazából hálás voltam Nam Gilnek, hogy elrángatta Kyu Hyunt, mert jelenleg olyan ideges voltam, hogy nem lettem volna képes elviselni a poénkodását. De leginkább annak örültem, hogy nem kellett arra ügyelnem, ne tűnjek idegesnek, nem játszottam meg magam, hogy minden rendben van. Előkotortam a telefonom, még volt tíz perc az óra kezdetéig, így addig hallgattam a U-Kiss DoraDora számát, közben pedig fejben végigmentem a koreón többször is.

- Örülök, hogy mindenki itt van már! – a hangjában nyoma sem volt az örömnek, de ki hibáztatná Ji Mint azért, hogy egy érzéketlen boszorka? Elraktam a telefonom, majd odasétáltam a tanár körül alkotott tömeg szélére. – Mielőtt elkezdjük a felmérést, lenne egy bejelentenivalóm, amit jobb, ha még most közlök veletek, így talán megzavarom kissé a koncentrációtok.

Ez most komoly?! Nem tudtam, mi van ezzel a nővel, de teljesen megőrült. Ilyet pont azután kellene elmondania, hogy vége van a bemutatónak, nem előtte!

- Csukd be a szád, Nam Gil! Aki konyít valamit is a tánchoz, azt nem fogják az ilyen kis apróságok befolyásolni – vetett rám egy hosszabb pillantást, hogy mindenki tudja, kire is céloz. Chae Ah még hangosan fel is nevetett, de Ji Min egy szóval sem tett rá megjegyzést. Dühöngve próbáltam visszafogni magam, hogy úgy tegyek, mint akiről lepereg az ilyesmi.

- Úgy döntöttem, idén a záróünnepség keretein belül ezzel a csoporttal szeretnék fellépni. – jelentette be Ji Min, mire nagy ujjongás támadt a többiek között. Valószínűleg csak én álltam úgy, mint egy szobor, csak engem sokkolt le teljesen a hír. Hiszen a záróünnepségen fellépni remek lehetőség, hogy a különböző kiadók tehetségkutatói felfedezzék az embert. Tulajdonképpen az Akadémia diákjainak nyolcvan százaléka azért jár ide, hogy ez megtörténjen. Így nem kell a kiadók teljes gyakornoki programját végigjárni, csupán az utolsó fázisokat, mikor összeraknak egy csapatba a többiekkel, hiszen a megfelelő képzettséget itt el lehet sajátítani. Így pedig a kiadónak sem kell milliókat beleölni egy-egy gyakornokba, hogy máris pénzt hozzon nekik. Persze kevés ilyen cég van, akik már ilyen betanított gyerekeket szeretnének, mert így azokat a szerződéseket nem lehet rájuk erőltetni, amik teljesen kizsigerelik őket. Egy-két kiadó van, ami tipikusan az ilyen emberekből keresi a kenyerét, mert még így is rengeteg pénzt tudnak hozni a házhoz az előadók. Ilyen például a P.S., K.I.M., WoW és a H.U.G. Entertainment, amik kifejezetten ezt az Akadémiát részesítik előnyben, ha újoncokat keresnek.

De visszatérve a problémához: fellépés az ünnepségen?!

Már egyszeri fellépésre köteleztek a divatbemutató miatt, de hogy kétszer is színpadra álljak, na ne! Kizárt, elég volt egyszer bevállalni ezt a tortúrát. Kyu Hyun rám vigyorgott, valószínűleg fehér voltam, mint a fal.

- Arra gondoltam, az eddigiektől eltérően, idén nem egy csoportként táncolnátok, hanem egyfajta utcai stílust adnátok elő – magyarázta Ji Min és kivételesen úgy vettem észre rajta, hogy izgatott lett. – A csoportban tizennyolcan vagytok, nagyjából három számra gondoltam, vagyis hat ember számonként. Csapatonként pedig párosával fogjátok azt a bizonyos utcai stílust képviselni. Egyelőre a párokat beszéljétek meg, mert abba mindenképpen lesz beleszólásom – jelentette ki határozottan. – Nem hagyom, hogy ostoba módon lejárassatok, így ajánlom, hogy jó koreográfiákkal álljatok elő!

- Nem a Tanárnő tanítja meg a koreográfiát? – tört ki egy vékony, magas hangú lány.

- Mi értelme lenne? – kérdezett vissza. – Itt az a lényeg, hogy megmutassátok, mire vagytok képesek egyedül. Így gondoljátok meg jól, kit választotok partnerül!

Az örömujjongásokat, ijedt suttogás váltotta fel. Ezt nektek! Kellett egyből azt hinni, hogy Ji Min maga az angyal, hogy enged fellépni titeket – minket! – az ünnepségen mindenféle hátulütő nélkül.

- Pontosan tudjátok, hogy több ügynökség is részt szokott venni a nyitó- illetve záróünnepségen, vagyis nagy lehetőség a debütálásra. – ez a nő pontosan tudta, mit kell mondania, hogy mindenkire ráhozza a frászt és még nagyobb terhet rójon rájuk. Engem ez a rész nem igazán érdekelt, mivel az én terveim között nem szerepelt a debütálás, így ezzel nem tudott feltüzelni vagy éppen elijeszteni. Nekem már elég volt a szereplés gondolata ehhez.

- Kaptok pár percet a párválasztásra – harsogott túl mindenkit Ji Min. – Ez lesz a végleges, nem engedek változtatni semmin a mai óra után!

Na, ezzel még nagyobb zsivajt okozott, ha ez lehetséges volt. Sajnáltam előre azt a szerencsétlen flótást, aki nekem marad. Mert abban egy szemernyit sem kételkedtem, hogy én leszek a maradék. És ha maradék vagy, akkor nem is lesz túl jó párod, arról nem is beszélve, hogy aki a párod lesz, az sem akar igazából az lenni. Így kétszeresen is megszívtam, szuper!

Éppen indultam a táskámhoz, mikor egy erős kar megragadott és maga mellé húzott. Még ellenkezni sem maradt időm.

- Sajnálom, lányok, de nekem már megvan a párom – szólt szomorú, vagyis annak szánt hangon Kyu Hyun, miközben megszorította a karom, jelezve, hogy meg ne merjek szólalni.

- Kyu Hyun! Hogy teheted ezt? – ripakodott rá egy szeplős arcú lány. – Hiszen ő teljes katasztrófa, ha táncolni kell, csak azért lehet itt, mert az Igazgató unokahúga!

Ezt most megkaptam! Ökölbe szorult kézzel tűrtem a további sértéseket, amiket hozzám vágtak, miközben próbálták meggyőzni Kyu Hyunt, hogy hagyjon a fenébe engem.

- Elég! – szólt rájuk teljesen más hangnemben, mint korábban. Megszeppenten néztem rá. Merev arccal bámulta azt az öt lányt, aki itt tolongott körülötte. – Választottam partnert, hagyjatok békén!

Azta! Nem hittem volna róla, hogy képes így beszélni a lányokkal, főleg akik így oda vannak ér-te. Bár ha jobban belegondolok, Jung Heevel is hasonló módon bánt drámán. És ezek után azt kellett hallgatnom tőlük a terem másik végéből, hogy Kyu Hyun milyen menő! Milyen ostoba emberek vannak…

- Elengedsz végre? – ráztam le a vállamról a kezét, ugyanis megint csak a személyes terembe mászott ezzel bele. Amint rám pillantott, azonnal vissza is rendeződött az arca a szokásos öntelt ki-fejezésbe, ami még mindig jobb volt, annál a rideg maszknál.

- Reméltem, hogy nem fogsz mindenki előtt elutasítani - sóhajtotta, majd elvigyorodott. – Ez azt jelenti, hogy a párom akarsz lenni?

Ránéztem és a vigyora még szélesebb lett. A helyzet az, hogy nem sok választási lehetőségem volt. Ha nem ő, akkor csak rosszabb embereket kaphatok meg. Kyu Hyunról legalább tudom, hogy jó táncos és még szívesen is van velem, bár ez az együttlét általában az én káromra történik. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt heti közös munkánkból kiderült, hogy egész jól dolgozunk együtt és nem utolsó sorban kedveltem is.

De…

- Velem nem lesz nagy sikered. Tudod, hogy nem vagyok túl jó, sőt borzasztó vagyok, ne tagadjuk! – nyögtem fel kétségbeesetten és segélykérően pillantottam rá. Az önbizalmam a béka segge alatt volt, ami így a kis számonkérésre való tekintettel nem éppen volt jó hír. Úgy éreztem, semmit sem tudok az egész koreográfiából. Ezt a stresszt pedig Kyu Hyunon vezettem le, ennyit arról, hogy megpróbálom előtte palástolni az idegességemet. – Nem akarom elrontani a szereplésed. Keress valaki mást, majd megoldom valahogy a dolgot! Ne aggódj, lehet inkább beszélek Ji Minnel, hogy rakjon ki vagy valami…

Csak ömlöttek belőlem a szavak. Kyu Hyun kifejezéstelenül hallgatta az áradatot, amit rászabadítottam.

- Befejezted? – bólintottam sután. – Veled fogok fellépni, vita lezárva. Ha tetszik, ha nem.

- Biztos? – aggodalmaskodtam továbbra is.

- Hidd el, nekem teszel szívességet, ha igent mondasz - húzta el a száját, és a válla mögött a lányok felé bökött, akik még mindig a fiú felé tekintgettek. Akaratom ellenére elnevettem magam.

- Azt hittem, szereted a lányokat – mosolyogtam rá.

- Kis mennyiségben és a normálisabbik fajtát – úgy tett, mint akit kiráz a hideg. Még mindig rajta nevetgéltem, mikor Ji Min hirtelen összecsapta a kezét.

- Sorakozzatok fel párokban!

A teremben lévők gyorsan átrendeződtek a kért felállásra. Ji Min nem igazán szólt senkihez, csak felírta a neveket és már ment is tovább. Mikor hozzánk ért, megállt és szemügyre vett minket.

- Tetszik a dolog – bólintott. – Talán te ki tudsz valamit hozni belőle!

Kyu Hyunnak szánta a megjegyzést, de mindenki röhögni kezdett, én pedig porig alázva álltam. Erősen szuggeráltam a padlót és most már biztos voltam benne, hogy ez a nő valamiért ki nem állhat.

- Azon leszek, Tanárnő – szorította meg a vállam a fiú. Ji Min válaszra sem méltatta, csak továbbment az utolsó két pároshoz.

- Ahogy most felsorakoztatok, úgy lesznek a csoportok is. Ti hárman, ti és ti! – mutatott a párosokra. Mi két-két fiúval lettünk beosztva, köztük Nam Gillal. Érdekes módon kevés volt a vegyes páros rajtunk kívül. Még kettő volt, de úgy láttam, hogy egyikük sem örült ennek a ténynek. – A zenéket holnap délután ötre kirakom az aulában lévő faliújságra, ahol a csoportok is fel lesznek tüntetve. Kell egy kis idő, hogy kitaláljam, mi lenne a megfelelő az egyes csoportoknak.

- Most pedig melegítsetek be!

Erre már mindenki engedelmeskedett, de még összesúgtak Ji Min háta mögött már az ünnepséget emlegetve. Alkalomadtán Kyu Hyunra néztem, hátha a látványa nyugalmat biztosít, de helyette csak sikerült még inkább idegesebb lennem. Az alhasa teljesen ki tudott készíteni, azok az izmok…

- Jól van, elég volt! – utasított a Tanárnő. – Most pedig lássuk, mit tanultatok a héten! Név szerint szólítalak majd titeket, az első Kyu Hyun.

Mindenki leült a fal mellé, Kyu Hyun pedig határozottan a terem közepére sétált. A tanár elindította a zenét és mindenki lélegzetvisszafojtva várta a kezdést. Vagy csak én? Még nem láttam egyedül őt táncolni, mindig együtt táncoltunk, és soha nem volt időm és energiám őt nézni közben. Így most láthattam először csak őt.

Eszméletlen volt! Leírhatatlanul jól nézett ki. A tegnap esti arckifejezésemet láttam rajta is, élvezte, amit csinált. Vidám volt, megragadta a közönséget, hiszen ki volt az a megátalkodott idióta, aki nem őt nézte jelen pillanatban?! Valami olyan erő, magabiztosság és önbizalom áradt belőle, ami megbabonázott. Most igazán azt gondoltam, hogy jól néz ki. Nem volt semmi „de” vagy „csak”, egyszerűen megfellebbezhetetlenül nagyszerű volt. Kezdtem megérteni, miért estek bele a lányok. Szomorúan konstatáltam, mikor befejezte, órákig elnéztem volna még.

- Minden jó! – felelte ridegen Ji Min. Kyu Hyun bólintott és leült a fiúk mellé, akik gratuláltak neki. Nem hittem, hogy meg fogom élni, hogy Ji Min nem fog belekötni semmibe sem, de úgy látszott Kyu Hyunra egy rossz szava sem volt.

Fájdalmasan kezdett ficánkolni a gyomrom. Egyre közeledtünk a vége felé és még mindig nem kerültem sorra. Ji Min mindenkinek mondott valamit, semmit sem hagyott szó nélkül, a legkisebb hibát is megjegyezte. Ahogy sejtettem Nam Gil volt a másik, aki semmilyen kritikát nem kapott, Ji Min nyugtázta, hogy jó volt, aztán leültette.

Nem tudom, hogy direkt csinálta-e az a nőszemély, de engem hagyott utoljára, hogy minél többet görcsöljek az egészen. Végül felcsendült az a név, amit minden egyes tánc végén, tűkön ülve vártam már.

- Yoon Ha Na!

Felálltam és odasétáltam én is a terem közepére, mint előttem mindenki. Felvettem a kezdőpozíciót. Szinte egész testemben reszkettem és ez senkinek sem kerülte el a figyelmét, néhányan még meg is mosolyogták kárörvendően. A szívem a torkomban dobogott, kiszáradt a szám és izzadt a tenyerem. Még időben jutott eszembe Kyu Hyun tanácsa.

Csukd be a szemed! Jól van, most ürítsd ki a fejed! Ha minden másra gondolsz közben, ha fölös-leges dolgokon kattogsz, akkor nem csoda, hogy nem vagy képes koncentrálni arra, amit csinálsz. Vegyél mély levegőt! – követtem a képzeletbeli Kyu Hyun utasításait, mélyen beszívtam a levegőt. Ezt megismételtem még párszor és éreztem, hogy megnyugszik a lelkem. - Ne törődj semmivel és senkivel, még velem sem! Tégy úgy, mintha itt sem lennék, még ha rettentően nehéz feladat is!

Elmosolyodtam az utolsó szavaira, de most nem hallgattam rá. Most csak ő volt a szemeim előtt, mindenki mást hagytam teljesen figyelmen kívül. Neki akartam táncolni, mint legutóbb. Hiszen csak ő számított most. Megmutatom neki, hogy mit sikerült összehoznunk együtt!

- Kezdhetjük, vagy akarsz még egy délutáni sziesztát előtte? – kérdezte gúnyosan Ji Min, de nem hozott ki a sodromból. Rápillantottam és bólintottam, még a többiek nevetése sem hatott meg.

Ahogy elindult a zene, minden egyes üteme beleégett a dobhártyámba. Együtt ringtam a zenével és valamiféle béke szállt meg. Valahogy kiesett az idő, észre sem vettem és vége lett, mintha pillanatok alatt letelt volna az a két perc. Még a tegnapi próbánál is jobbnak éreztem a végeredményt, ha ez egyáltalán lehetséges volt. Kyu Hyunra esett a pillantásom legelőször, és egy vidám mosollyal jutalmaztam meg. De ő is vigyorogva bámult engem és valamit tátogott, de nem értettem. Inkább Ji Minre néztem helyette várakozóan.

Összepréselte az ajkait és indulat lappangott a szemében.

- Újra! – hangzott el a szájából az a szó, amit Kyu Hyuntól is hallottam rengetegszer. Teljesen értetlenül álltam a helyzet előtt, de ahogy láttam a többiek is. Mindenki összenézett a teremben.

- Valami nem volt jó? – kérdeztem félve.

- Azt mondtam, újra! – kiáltott, én pedig megrázkódtam a hangjától.

Nem ellenkeztem tovább, felvettem az alappozíciót. Még egyszer eltáncoltam a két percnyi koreográfiát, habár nem értettem, mi volt a baj.

- Újra!

Felszisszentem dühömben, de most nem szóltam egy szót sem. Már nem is számoltam, hányszor táncoltam el minden alkalommal tökéletesen kidolgozva minden mozdulatot.

Valamikor a hatodik környékén kezdtem el fáradni, lihegni.

A tizenegyediknél kezdett zsibbadni minden izmom, de fáradhatatlanul mozogtam. Igaz, hogy Kyu Hyunnal ennél sokkal többször táncoltuk el egy edzés során a koreót, de ott nem teljes erőbe-dobással nyomtam végig mindegyiket, emellett ott voltak kisebb-nagyobb szünetek is.

Így a tizenharmadiknál vétettem az első hibát. Rosszul léptem az egyik ugrás után és megbicsaklott a lábam, de folytattam.

- Elég! – szólt, mikor befejeztem. A térdemre támaszkodva ziháltam a megerőltetéstől. – Azt hiszem, tudod, mi volt a hibád.

Felháborodva néztem rá, megszólalni sem bírtam, kapkodva vettem a levegőt, de olyan mérhetetlen gyűlölet lángolt fel bennem, hogy alig bírtam bólintani is.

Visszasétáltam a helyemre és leültem. Többen csodálkozva néztek, de nem törődtem velük. Senki sem érdekelt. Csak Ji Mint néztem és legszívesebben ordítottam volna, hogy kiadjam magamból azt a sok indulatot, ami felhalmozódott bennem az elmúlt fél órában.

Miért utál ennyire? Miért?!

- Oh! – szólt, mintha elfelejtette volna korábban. – Kyu Hyun, huszonöt kör az udvaron!

- Micsoda?! – pattantam fel teljesen kikelve magamból, még mindig légszomjjal küszködve.

- Nem tudta tökéletesen megtanítani a táncot neked, így úgy vélem, ez jár neki – bólintott, majd elindult az ajtó felé.

- Nem! – kiáltottam.

- Tessék? – fordult vissza elfojtott hanggal a nő. – Mit mondtál az előbb?

- Azt mondtam, hogy nem! – ismételtem, habár tudtam, hogy ezzel magam alatt vágom a fát, de nem érdekelt. Tudtam, hogy esélytelen azzal próbálkoznom, hogy huszadjára ki nem rontotta volna el, inkább más taktikát választottam. Nem fogom hagyni, hogy Kyu Hyunt miattam büntessék meg megint. Ki fogok érte állni ezúttal!  – Ő rendesen megtanította, az én hibám volt, hogy nem sikerült rendesen végrehajtanom a koreográfiát.

- Ötven kör, Kyu Hyun, ezt köszönd a barátnődnek! – sziszegte.

- Ha mindenképpen meg akar büntetni valakit, akkor itt vagyok én!

- Hatvan kör!

- ÉN fogom lefutni!

Mindketten zihálva meredtünk egymásra, én azért, mert még mindig ki voltam fulladva, ő pedig már a dühtől. A teremben ide-oda kapkodták a fejüket a többiek egyikünkről a másikunkra. Ez a nőnek is feltűnt, így be kellett látnia, hogy most veszített. Kénytelen engedni nekem, különben ő jön ki rosszul az egész helyzetből.

- Jól van, de figyelni fogom, hogy tényleg meg van-e az a hatvan kör! Öltözz, tíz perced van elkészülni! – húzta a száját és kirobogott.

Megkönnyebbülve, de mégis teljesen kétségbeesve rogytam le a földre. Mindenki engem bámult, de senki sem szólalt meg. De jelenleg nem is érdekelt. Megkönnyebbültem, mert végre nyertem a boszorkány ellen és ezzel Kyu Hyunt is sikerült „megmentenem” a büntetéstől. De teljesen ki voltam készülve, hogy hatvan kört kellett futnom ilyen állapotban az udvaron. Még Kyu Hyunnak is nehezére esett múltkor, és akkor tíz körrel kevesebb volt. Áh, én és a nagy szám!

- Gyere velem! – morgott valaki és a karomnál fogva felrántott, mint egy rongybabát és kivezetett a teremből, persze nem kis sutyorgást előidézve ezzel a teremben.

- A táskám…

- Itt van nálam! – szólt Kyu Hyun és a kolesz felé irányított. – Mégis mi a fene ütött beléd?!

A szemem sarkából rápillantottam és azt láttam rajta, amit még egyszer sem. Dühös volt.

- Állj meg! Eressz el! – szóltam rá és küzdöttem, hogy kiverekedjem magam a kezei közül.

- Alig van már időd, hogy az udvarra érj, szóval csak maradj csendben és kövess! – parancsolta a fiú, már a lépcsőnél voltunk a harmadik emeleten.

- Keress egy jó vastag melegítőt, sapkát, kesztyűt és sálat! – indított meg a szobám felé. – És siess!

Ez a katonás bánásmód megijesztett, így mikor benyitottam a szobába, próbáltam sietni.

- Ha Na! – kiáltott fel boldogan So Ha.

- So Ha! – nyögtem fel rögtön, de meg sem állva a kutakodásban a szekrénynél. – Azt hiszem, bajban vagyok!

- Mi történt? – a lány egyből elkomolyodott, amint észrevette, hogy nem viccről van szó.

Pár mondatban összefoglaltam a történteket, míg átöltöztem.

- Az a nő… - csattant fel a lány.

- Most mennem kell! – hagytam ott a lányt, de követett ki a szobából. Kicsit megdöbbent, mikor meglátta Kyu Hyunt, de nem szólt semmit.

- Siess már! – ragadott kézen a fiú ismét és elkezdett velem rohanni. A kolesz aljában megállt a bejárati ajtó mellett. So Ha pár perc késedelemmel ért be minket.

- Komolyan le fogod futni azt a hatvan kört?! – aggodalmaskodott.

- Nincs más választása. Ji Min nem hagyná annyiban a dolgot, ha Ha Na nem tartaná magát ahhoz, amit mondott. Megkeserítené az életét itt – válaszolt Kyu Hyun helyettem. Ilyen komoly a helyzet?!

- Közbe kellett volna szólnod! – korholta So Ha a fiút. – Neked semmiség lett volna lefutni!

- So Ha! – lepődtem meg a lányon.

- Nem az anyja vagyok, hogy minden döntésébe beleszóljak! – vágott vissza Kyu Hyun.

- Most mégis itt vagy és támogatod! Korábban kellett volna!

- Hagyjátok már abba! – kiáltottam, miközben toporzékoltam kissé a lábammal, mint egy gyerek, aki nem kap elég figyelmet. – Mi ütött belétek?!

Ebben a helyzetben és még ilyen körülmények között is elmosolyodtak mindketten rajtam. Komolyan nem értem őket!

- So Ha, ezt meg kellett tennem, különben amíg csak idejárok az a nő megalázott volna, örülök, hogy Kyu Hyun nem állított meg – mondtam neki lágyan. – Muszáj volt ezt meglépnem előbb vagy utóbb.

Mintha mondani akart volna valamit még a lány, de inkább csendben maradt és csak bólintott. Ehelyett Kyu Hyun maga felé fordított és a szemembe nézett.

- Lassabb tempóban indulj, ne fáraszd ki magad már az elején, a légzésedre figyelj a leginkább! Az a legfontosabb – látott el jó tanácsokkal a fiú, amit próbáltam elraktározni a fejemben. – Kis célokat tűzz ki magad elé, mondjuk mindig gondolj arra, hogy öt kört kell csak futnod, és ha ez megvan, akkor jön a következő öt. Kitartás!

Ezzel megszorította a vállam, a fejemre húztam a sapkát, a sálat a nyakam köré tekertem, hogy félig takarja az arcomat és felhúztam a kesztyűt is. – Menj, mert még rá fog dobni tíz kört, mert elkéstél!

Ezzel a figyelmeztetéssel a fülemben hagytam őket ott és kiléptem a hidegbe. Az udvar túloldalán láttam a nőt álldogálni télikabátban. Odakocogtam kényelmes tempóban.

- Éppen időben, szerencséd – ridegebb volt a hangja, mint a januári fagy. – Akár kezdheted is, annyi a lényeg, hogy ne állj le! A többi nem érdekel, csak csináld végig azt a hatvan kört és lehető-leg, minél gyorsabban. És ne sétálj, különben újrakezded az egészet!

Ezzel ott hagyott és belépett a főépületbe. Már oda volt készítve egy szék az ablak elé, ahonnan nézni akart! Még egy ilyen nőt a világon szerintem sehol sem találni. Lenézően intett, hogy mire várok még, mire felháborodottan nekikezdtem az első körnek. Mérgemben majdnem teljes erőből futottam, de rájöttem, hogy az sehova sem vezetne, így felvettem egy kényelmes tempót és próbáltam azt tartani.

Persze ez nem gátolt meg abban, hogy közben a sárga földig lehordjam és szidjam, ami a kedvemen elég sokat javított. Mikor elértem a tizedik kör végét még egész jó formában voltam, nem is nagyon fáradtam el, csak a bokám fájt egy picit.

A huszadik kör volt már az, amikor rendesen ziháltam és kezdtem fáradni, akár csak a táncnál, kezdett látszódni a hatása a kimerültségnek.

A harminchatodik kör volt a teljes mélypont és csak éppen, hogy megvolt a kért köröknek a fele. A térdeim kezdtek fájni, a bokám pedig már rendesen sajgott minden egyes lépésre.

Azzal nyugtattam magam, hogy már csak négy kör a negyvenedikig. Csak négy kör!

A negyvenötödik kört befejezve kezdtem kétségbeesni, hogy talán mégsem fog sikerülni. Talán túlvállaltam magam, nem kellett volna kikezdenem Ji Minnel, mert csak pórul fogok járni. Talán meg kellene állnom… Nem! – szóltam rá magamra, vagy hangosan is kimondtam volna? Nem fogom feladni!

Csak a lábaimra figyeltem, egyiket a másik elé, ennél többre nincs is szükségem.

Az ötvenedik kört elérve teljesen elvesztem a számolásban, már nem tudtam rá koncentrálni. A bokám kikészített, minden egyes alkalommal, mikor ránehezedtem belenyilallt ez az őrjítő fájdalom, hát megpróbáltam kevésbé terhelni. De ez a sántítás meg az egész futást nehezítette meg, vagy már volt inkább szenvedés, mint futás. A torkom égette a hideg levegő minden egyes lélegzetvételnél. Egyáltalán lehetséges volt ez, hogy a hideg égessen?! Az oldalam szúrt, mert egyre rendszertelenebbül vettem a levegőt. A kezemet szorítottam rá, hátha jobb lesz. Ha pedig már a kezeimnél tartottam, azok olyan szinten lefagytak, hogy mozgatni alig bírtam őket. A cipőben a lábujjaimat sem éreztem már, az orromról pedig ne is beszéljünk.

De csak arra próbáltam meg koncentrálni, hogy tovább fussak. Nem állhattam le, pedig már majdnem megtörtént párszor. A legfurcsább az volt, hogy abból nyertem erőt a folytatáshoz, amire nem is számítottam. Nem az hajtott tovább, hogy elnyerjem az elismerését a többieknek, nem is a barátaimért, még csak nem is Kyu Hyunért futottam, hanem mert nem akartam veszíteni. Állni akartam a szavam.

- Én ugyanis állom a szavam, nem olyan vagyok, mint te! Én nem hazudok… - hörögtem halkan.

- Hé, elég, hagyd abba, már vége van!

- Ha Na! Sikerült, abbahagyhatod!

- Ha Na! – hirtelen egy arc került a látómezőmbe, mire megtorpantam. Az hittem, csak hallucinálom a hangokat… - Figyelj rám! Abbahagyhatod a futást, vége van.

Kyu Hyun a keze közé fogta az arcom, mire végre rá tudtam fókuszálni. Fekete szemei aggodalomtól csillogtak. Ostoba vigyor jelent meg az arcomon. – Vége?

- Igen – lágyan rám mosolygott. – Büszke vagyok rád, de még egyszer ne ijessz rám így!

Köhécselve nevettem, annyira megmelengette a szívem a kijelentése. Büszke rám! Hihi!

- Jól vagy? – kérdezte So Ha, miközben elindultunk a kollégium felé.

- Azt hiszem - egyik oldalamon So Ha volt, a másikon Kyu Hyun. – Mikor lett vég…

Hirtelen felfordult velem a világ és éreztem, hogy a lábam nem bírja tovább és feladja a szolgálatot.

- Ha Na! – sikkantott So Ha.

- M-minden rendben… – mondtam automatikusan, hogy megnyugtassam, amint éreztem, hogy sikerült elkerülnöm a találkozást a földdel.

- Na persze - motyogta Kyu Hyun a fülem mellett, mivel ő volt az, aki még időben elkapott. A karom átvetette a vállán és a derekamnál átkarolva segített be az épületbe.

- Mit csinálsz? – kérdeztem felháborodva, hogy így ölelget, de a hangom halovány utánzata volt annak, amilyen szokott lenni.

- Megakadályozom, hogy betörd a fejed – leültetett a konyhában egy székre. So Ha a kezem fogta közben aggódó pillantásokat lövellve felém. Éreztem, hogy gyenge vagyok, mint a harmat, de nem akartam, hogy aggódjon értem.

- Semmi baj – veregettem meg a kézfejét.

- Nem mondanád ezt, ha tudnád, hogy festesz!

- Először ezt idd meg! – adott egy vízzel teli poharat a kezembe Kyu Hyun, majd ő is leült az asztalhoz. Belekortyoltam és elfintorodtam.

- Ez édes!

- Igen, mert cukros víz. Valószínűleg leesett a vércukrod, emellett a folyadékot is pótolnod kell, amit a szervezeted veszített – magyarázta.

- Értettem, doktor úr! – makogtam szalutálás közepette.

- Legalább ne keverd a szezont a fazonnal! – mondta megrovón Kyu Hyun, de éreztem, hogy mosolyog, még ha végig csukva is volt a szemem, mert így kényelmesebb volt. – Vagy katona, vagy orvos, nem mindegy.

- Jobban vagy? – érdeklődött So Ha. Már kezdtem kicsit megerősödni, a légzésem is kezdett újra normalizálódni. Kinyitottam a szemem és két, zavart szempárral találtam magam szemben, mire elnevettem magam.

- Olyan viccesek vagytok! – hirtelen köhögő rohamban törtem ki, de nem zavartattam magam. – Ahhoz képest, hogy utáljátok egymást, most mégis mindketten aggódtok értem.

- Látom, hogy már tényleg jobban vagy – dőlt hátra a széken a fiú.

- Nem utáljuk egymást – mondta So Ha védekezőn, de kerülték egymás pillantását, amire még inkább nevethetnékem támadt, bár nem tudtam, mégis miért. – Csak nem kedveljük annyira egy-mást.

- Miért? – most, hogy kicsit még kába voltam, bátran rá mertem kérdezni. Egymásra néztek habozva, végül csak ennyit mondott a lány.

- Még kérdezned kell?

Tudtam, hogy volt valami a háttérben, de ha nem, akkor nem.

- Edd ezt meg, jót fog tenni! – ezzel Kyu Hyun két banánt tolt elém, meg egy nagy pohár vizet. – Ez pedig mindenképp legyen üres, mire felállsz innen!

- Köszi! – nyúltam értük. Most már tényleg elég tiszta volt a fejem, hatni kezdett a szénhidrát. – Sajnálom, hogy aggodalmat okoztam nektek. Azt akartam korábban kérdezni, hogy mikor lett vége?

- Hát több mint másfél órát futottál, csak azt láttuk, hogy az a nő kilép az ajtón és odakiált neked valamit, aztán be is viharzott az épületbe – emlékezett vissza So Ha a történtekre. – De te csak mentél tovább, meg sem álltál, elsőnek azt hittük, hogy tovább kell még futnod, de Ji Min már nem volt sehol, ekkor rohantunk ki hozzád.

- Egyáltalán nem hallottam semmit sem – gondoltam vissza, nem is rémlett a boszorka hangja. – Egyedül titeket hallottalak, de valahogy nem voltam képes felfogni egészen addig, míg meg nem állítottatok.

- Valamit motyogtál magadban - So Ha bátortalanul nézett rám. – Valami olyasmit, hogy te nem leszel olyan, mint ő, te állod a szavad…

Elakadt a lélegzetem, ahogy tudatosult, mit mondott So Ha. Azt hittem, csak gondoltam, nem ej-tettem ki hangosan a számon.

- Ha Na! – kiáltott valaki feldúltan. Ki Young esett be a konyhába, Baek Hoval a nyomában. – Csak most hallottuk, mi történt. Jól vagy?! Azt a nőt ki kéne rúgni, amiért ilyen szadista! És ő nevezi magát tanárnak, még mit nem!

Jobbkor nem is jöhetett volna a kis energiabomba. Azt a témát, amit So Ha említett, olyan mélyen eltemettem magamban, hogy semmi pénzért fel nem emlegettem volna.

- Minden rendben van már – nyugtattam meg a lányt mosolyogva.

- Yoo Kyung olyan kárörvendően mesélte a teremben, mi történt, hogy majdnem felpofoztam azt a cafkát – morgott a lány, majdnem felrobbant mérgében, de ezt már nem tudtam megállni nevetés nélkül.

- Tényleg semmi gond, túl vagyok rajta és még élek! Hála So Hanak és K… - pillantottam rájuk, de a fiú már sehol sem volt. Időközben felszívódott és fel sem tűnt! – Hova lett?

- Elment, mikor Ki Youngék megérkeztek – mormolta So Ha. Még meg sem tudtam köszönni a fiúnak a segítségét…

- Jaj, már ennyi az idő?! – pattantam fel, ahogy megláttam a falióra mutatóit. – Mennem kell dolgozni lassan!

- Dolgozni? – lepődtek meg mindhárman. Oh, fenébe!

- Akartam már mondani óra után, csak közbejött egy-két kör az udvaron… - hebegtem. – Egy közeli étteremben vagyok pincérnő heti három napot.

- Hol? – lett izgatott Ki Young megint. – Kapsz alkalmazotti kedvezményt igaz, mert akkor mindig oda fogok járni!

- Nem – nevettem. –, de attól még jöhetsz, hozzájárulsz a fizetésemhez, tekintsd adománynak!

- Akkor majd benézünk este, mindenki ráér, nem? – vetette fel So Ha, mire egyetértően bólogattak. Boldog voltam, hogy ilyen könnyedén vették ezt az egész részmunkaidős állás dolgot.

- Na, hadd zuhanyozzak le végre, mert úgy érzem, környezetszennyezést követek el, ha továbbra is így álldogálok itt! – indultam el a lépcső felé, de felszisszentem a bokámba nyilalló fájdalomra.

- Jól vagy? – lépett mellém So Ha.

- Persze, semmi gond, csak el voltak már gémberedve a lábaim – hazudtam és próbáltam nem bicegni, de nem sok sikerrel.

Baek Ho és Ki Young eldumálgattak a BigBang egyik koncertjéről, míg én So Ha mindent látó szemeivel néztem szembe.

- Kicsit fáj a lábam, de semmi komoly. Biztos megerőltettem futás közben – ez még mondhatni igaz is volt. Habár táncon sérültem meg, de a futás volt az, ami igazán rontott a helyzeten.

- Nem kellene megnézetni az orvossal? – méregetett a lány.

- Nem, csak pár óra és rendbe jön. Igazán nem kell értem aggódnod! – összeszorított fogakkal mosolyogtam rá és reméltem, hogy jóslatom beteljesül rövid időn belül. Hirtelen rezgett a telefonom. Üzenetet kaptam egy olyan számról, ami nem volt benne a névjegyzékben, húztam a szám, hogy biztosan hirdetés, hogy vegyek fel hitelt, vagy ilyesmi és éppen törölni akartam.

Gyönyörű voltál ma!

Csak ennyi állt benne. Fogalmam sem volt, hogy ki az, mire írta egyáltalán ezt, így körbekémleltem, de nem láttam senkit sem, de valami szöget ütött a fejemben.

Kyu Hyun. Táncon valamit tátogott nekem, de akkor nem értettem, viszont most, hogy jobban belegondoltam, ez volt az. Gyönyörű volt!

A telefont a mellkasomhoz szorítva lépkedtem felfelé a lépcsőn egy őrülten bugyuta vigyorral az arcomon. Mivel nem csak hogy Kyu Hyun megdicsért és gyönyörűnek talált, de még a telefonszámát is „kiérdemeltem” ezzel.