18. Fejezet

 Mister Csodás Test

- Oké, azt hiszem, már egész jól megy… - lihegtem a térdemre támaszkodva.

- Még messze van ez a „jól”-tól - nézett rám ferdén a fiú, mire elkedvtelenedve biggyesztettem le az ajkam.

- Nehezedre esne azt mondani, hogy jó, ugye? – szegeztem neki a kérdést dühösen.

- Szeretnéd, hogy hazudjak?

- Hívjuk inkább jótékony hatású füllentésnek – csücsörítettem.

- Ha így haladsz, akár még át is mehetsz a vizsgán.

- Ennyi? – néztem a fiúra csalódottan. – Komolyan csak ennyi telik tőled?!

- Gyere, inkább gyakoroljunk tovább! – nevetett rám Kyu Hyun.

- Az ember életkedvét is elveszed, legalább megdicsérhetnél néha-néha! - morogtam, miközben ittam egy korty vizet.

Egész csütörtök délelőtt az előadásra gyakoroltunk a fiúval. Ismét csak a fallabda pályát vettük célba, ugyanis ezt már mondhatni kisajátítottuk. Még csak a refrén mozdulatait vettük át és ezeket gyakoroltuk már vagy másfél órája, de mindig akadt valami gondja a fiúnak velem. Hol nem voltam elég dinamikus, hol pedig túlságosan az voltam, na persze a lépések sem voltak éppenséggel pontosak, de nem volt olyan rossz sem, ezért hiányoltam tőle a dicsérő szavakat. De úgy néz ki, túl sokra számítottam Kyu Hyuntól, nem szerette, ha elbízom magam. Bár még nem is volt mire túl büszkének lennem, mivel tényleg elég gyengécskére sikerültek a mozdulatok. És még a térbeli elhelyezkedést nem is vettük át, azt majd csak az egész csapattal tudjuk elkezdeni. Amit jövő hét keddtől kezdve fogunk megtenni, így nem sok időnk volt a saját részünket kitalálni.

Ezért minden szabad percünket együtt és edzéssel kellett töltenünk, különben esélytelen volt, hogy valami maradandót alkossunk az évzárón. Ami azért is volt olyan fontos számomra, mert nem akartam, hogy Ji Min győzzön. Jónak kellett lennem, ehhez pedig Kyu Hyun volt a kulcsfigura, vagy inkább nevezném titkos fegyvernek.

- Ha lesz mit megdicsérném, ígérem, hogy megteszem – vetett rám egy félmosolyt. – Délelőtt csak a refrént gyakoroljuk, délután már a saját részünkkel kellene foglalkoznunk, szóval nincs időnk lustálkodni. Gyere!

Ezzel pedig még további másfél órányi gyakorlás várt rám. Kyu Hyun nem kímélt és őszinte leszek, azon az egy kis nyavalygáson kívül nem hallott tőlem több panaszt, mert pontosan tudtam, mi a tét. Ugyanannyira akartam jól teljesíteni, mint a fiú. Nem akartam szégyent hozni a többiekre sem, nem lehettem én az, aki miatt az egész csapat potyára gyakorolt és szenvedett ennyit. Nem. A maximumot fogom kihozni magamból!

Emiatt majdnem elkéstünk énekről is, mert az utolsó előtti pillanatig gyakoroltunk Kyu Hyunnal, utána meg csak pár falat ebédre maradt időnk, mielőtt kezdődött volna az óra. Mikor éppen beestünk, akkor már Chun Ja bent üldögélt az asztalánál, de még láthatóan nem kezdte el az órát.

- Azt hiszem, az utolsók is megérkeztek – követett minket a szemével a nő.

- Elnézést! – kértünk bocsánatot a fiúval és gyorsan a helyünkre siettünk.

Ez volt az első alkalom, hogy láttam a nőt a vizsga óta és ideges lettem. Ideges voltam, hogy mit fog mondani arról, ami történt. Ha itt órán fog kioktatni azért, amit tettem…

- Először is, szeretnék gratulálni mindenkinek a vizsgán való részvételhez, eredménytől függetlenül! – mosolygott a csoportra Chun Ja. – Tudom, hogy kissé nagyobb nyomást helyezett rátok az idei vizsga a korábbiakhoz képest, mivel Woo Ye Sol is jelen volt, és még az év végi előadásra is ez alapján ment a válogatás. De mindenki remekül teljesített!

Erre a többiek arcán egy felszabadult mosoly jelent meg, kicsit megnyugodtak, hallván, hogy azért nem volt senki sem, aki nagyon elrontotta volna a feladatot. Ez persze nem volt igaz, tekintve, hogy az én fellépésem egyáltalán nem sikerült fényesre, de hát ezt Chun Ja nyilvánvalóan nem akarta kiemelni az egész csoport előtt.

- Tanárnő! – emelte fel a kezét egy lány. – A vizsgaeredmények fogják majd eldönteni, hogy ki léphet fel az ünnepségen?

- Is – bólintott a nő. – Igazság szerint a vizsga csak egy alapot ad a tanuló tudásának felbecslésé-re, de nem ez alapján döntjük el, ki vehet részt az ünnepségen. Ezt több szempont is befolyásolja.

- Akkor nem számít hány pontot szerzünk?! – döbbent le a lány.

- Nem, nem számít – értett egyet Chun Ja. – Elérhetsz akár száz pontot is, de lehet, hogy az ünnepségre nem válogatunk majd be.

Felháborodott sutyorgás indult az osztályban, ami engem a legkevésbé sem hatott meg. Nem érdekelt ez az ostoba fellépés. Egyedül a tánc, hogy a többiek elvárásának megfeleljek, na meg, hogy Ji Mint a porba tiporjam (egyáltalán nem mellékes tény volt), és lássam milyen dühös lesz, ha nem bénázom el a koreót. Ki Young ruháját nem is említve, már alig vártam, hogy láthassam. Szeretném, ha megnyerné a versenyt és találkozhatna azzal a tervezővel, akit említett. Másokért megteszek bármit, a többi lényegtelen volt számomra.

Az énekóra úgy repült el, mintha csak egyet pislogtam volna. Nem igazán figyeltem, hacsak az nem számít annak, hogy a barátaimat kémleltem. Ki Young és Baek Ho lopott pillantásain mosolyognom kellett, alig bírták megállni, hogy ne szóljanak egymáshoz. So Ha kicsit ideges volt és láthatóan máshol járt az esze. Nam Gil volt az egyetlen, aki tényleg oda is figyelt az órán, semmi sem vonhatta el a figyelmét. Kyu Hyunról fogalmam sem volt, mert csak a széles vállait és hátát bámulhattam egész végig.

Amint vége lett az órának, gyorsan összeszedtem a holmimat és Kyu Hyunnal egyetemben kisiettünk a teremből. Odaköszöntem a lányoknak, hogy majd este találkozunk és máris menekültem, mert láttam, hogy Chun Ja nagyon is követ a tekintetével és féltem, hogy beszélni akar majd velem. Így jobbnak láttam felhúzni a nyúlcipőt.

A színészetet tűkön ülve vártam végig, mert már annyira izgultam a közös rész próbálása miatt Kyu Hyunnal, hogy alig tudtam figyelni Jin Joora. Tulajdonképpen fogalmam sem volt, mi zajlott az órán, mert csak a táncmozdulatokon járt az agyam, amit felhasználhatnánk a koreóban. Miután vége lett, Kyu Hyunnal kisétáltunk a teremből és a kolesz felé vettük az irányt.

- Squash pálya? – fordultam felé.

- Igen, öltözz gyorsan! Találkozunk itt a folyosón – egyezett bele Kyu Hyun.

Kerestem egy melegítőnadrágot és egy pólót, gyorsan magamra kaptam és siettem is, nem volt vesztegetni való időnk. A táskámba raktam még a laptopomat is, mivel szükség lesz majd rá.

- Lassú! – böktem meg a fiút, amint kilépett a szobájából, mire összerándult.

- Hé! – fordult felém. – Ne játssz a tűzzel!

- Ezt már sokszor hallottam - adtam a lazát és rávetettem egy mosolyt, majd megindultam a lép-cső felé. – Van már valami ötleted a koreóra?

- Vannak, de majd megbeszéljük a pályán, akkor jobban el tudom magyarázni – felelte.

Tapintható volt a feszültség az egész Akadémián, mióta elkezdődtek a vizsgák. Mindenki ingerlékeny volt és feszült. Gyakrabban is veszekedtek egymással az emberek, nem volt ritka a hangos szóváltás a folyosókon és a termekben.

- Na, ideje belevágni a dolgokba! – kapta elő a laptopját a fiú és leült a squash pálya falának dőlve. Követtem a példáját és mellé telepedtem.

- Halljuk, mit találtál ki! – vártam izgatottan, annyira bíztam Kyu Hyunban, hogy bármit megtettem volna, ami csak kipattan a fejéből.

- Hát mivel az egész szám arról szól, hogy a fiú szunnyadó farkas felébred és meg akarja kaparintani a szépséget, vagyis a lányt, azt hiszem, erre a szálra kéne koncentrálnunk – magyarázta.

- Okés, eddig tudlak követni.

- A többiek jól mondták, mivel te vagy az egyedüli lány a csoportban, neked lesz a legnagyobb szereped is az egészben.

- Micsoda? – rémültem meg, mire persze a fiú elmosolyodott.

- Vehetjük úgy a dalt, hogy az első két rész csak bemelegítés és miénk a lényegi jelenet, mikor feltűnik a szépség – nézett rám a fekete szemeivel a fiú.

- De nem vesszük úgy, igaz? - nyeltem egy hatalmasat.

- De, pontosan ez a lényege. A szépség feltűnése lesz az előadás csúcspontja, így neked kell elvarázsolni a közönséget, jobban mondva nekünk. Utána már csak egy kis körítés, mikor mindenki újra a színpadra lép, az már nem igazán számít - tisztázta a fiú velem a helyzetet, ami nagyon-nagyon nem volt ínyemre.

- Mintha Ji Min büntetni akarna… - temettem az arcom a kezembe.

- Nyugi! – fogta meg a kezem a fiú és lefejtette az ujjaim az arcomról. – Megoldjuk, ígérem!

- Tényleg?

- Igen, van egy ötletem, de nem biztos, hogy odáig leszel érte – vigyorgott rám a fiú.

- Nagyon nem tetszik ez a nézésed - pislogtam rá ijedten.

- Kis intimitást kellene belevinnünk a táncba.

- Intimitást? – a gyomrom görcsbe rándult.

- Legyen ez a rész, mikor a farkas megpróbálja elcsábítani a szépséget és magáévá tenni.

Szerintem itt ment ki nálam a biztosíték. Éreztem, hogy vörös az arcom és meredten bámulok rá.

- Mi az? – mosolygott a fiú és megpaskolta a fejem. – Ne aggódj, semmi komolyra nem gondolok. Nézd, valami ilyesmit szeretnék!

Felém fordította a laptopját, hogy jobban lássam a képernyőt. A Trouble Maker párostól az azonos című számuk egyik cover videóját mutatta a Waveyatól. Leesett állal néztem végig és még azután sem tudtam megszólalni.

- Ha Na?

- Te komolyan egy ilyet akarsz eltáncoltatni velem? – néztem még mindig a laptopot. – Ez…

- Milyen? – várta kíváncsian a válaszomat.

- Túl sok nekem - vallottam be végül zavarban. Még csak attól is, hogy végig kellett néznem, el-pirultam. A lány és a srác úgy érintették meg egymás testét, amit én nem tudtam volna megtenni Kyu Hyunnal, kizárt dolog!

- Csak azt mutattam meg, milyenre számíts, de a mi táncuk nem ilyen lenne. De így már érted legalább, hogy mire gondoltam – kuncogott a fiú.

- Én ilyet nem tudok megcsinálni! – tört ki belőlem végül kétségbeesetten és aggodalmasan néztem rá. – Nem tudok így táncolni, nem tudok szexi lenni, nem tudok így hozzád érni… egyszerűen képtelen vagyok rá.

- Ha Na! – szólt rám nyugodtan Kyu Hyun. – Szeretnél jó lenni a színpadon, nem?

- De! – vágtam rá egyből.

- Akkor legalább adj egy esélyt nekem!

- Kyu Hyun! - nyögtem fel.

- Csak próbáld megcsinálni azt, amit kérek tőled, ha nem megy, akkor kitalálunk valami mást. Rendben van így? – adta be végül a derekát.

Pár másodpercig gondolkoztam, előbb úgyszólván teljesen bepánikoltam, de átgondolva a dolgokat, egy próbát végül is megért. – Oké!

- Rendben – könnyebbült meg. – Az első ütemre csak ki kéne lépnünk, és egymással szemben megállni…

Ezután elkezdte magyarázni, hogy miket képzelt el és én is megmutogattam neki azokat a klipeket, videókat, amiket szabadidőmben keresgéltem a neten, hátha akad bennük valami használható ötlet. Kyu Hyun egészen belelkesülten magyarázott, néha nem tudtam követni, de azért nagyrészt értettem, mit szeretne. Ahogy pedig egyre jobban kezdett kialakulni a koreográfia, valahogy elfelejtettem, hogy azokat a részeket, amik kicsit bensőségesek voltak, nekem kell megcsinálni. Kívülállóként tekintettem rá, mintha valaki másnak kellene Kyu Hyunnal táncolnia, így könnyebb volt gondolnom rá és nem aggodalmaskodtam minden egyes másodpercben.

A mi részünk felét nagyjából kitaláltuk röpke két óra alatt, aztán Kyu Hyun úgy gondolta, gyakoroljunk inkább és próbáljuk el, hogy működik-e egyáltalán az, amit akar. A fő téma ugye az volt, hogy a farkas próbálja elcsábítani a szépséget, így az elején hűen a szöveghez Kyu Hyun majd közeledni fog hozzám, ergo megfogja a derekam, nagyon közel lép hozzám, úgymond az arcomba mászik és végigsimít rajta. Nem kell túl sok ész hozzá, hogy rájöjjön az ember, hogy már itt bajban voltam.

- Ha Na! – szólt rám a fiú, mikor már ötödjére próbálta megcsinálni velem ezt a mozdulatsort.

- Sajnálom! – húztam be a nyakamat. – Nem olyan egyszerű, mint ahogy gondoltam!

- Nézd, gondolj rá úgy, mintha csak színészkednél! – fogta meg a karom és magához rántott. Egy pillanatig elakadt a lélegzetem, mikor átkarolta a derekam, a felsőtestemmel mégis próbáltam minél távolabb hátra dőlni. A kezét az arcomra helyezte és végighúzta rajta az ujjait, eközben pedig az egyik lábával irányította az enyémet, amivel leírtunk egy félkört. De nem a fizikai közelség hozott igazán zavarba, hanem az a pillantás, amit vetett rám. Tűzforró volt és égett a vágytól, hogy megkaphasson, mintha semmi más nem érdekelte volna a világon rajtam kívül. És nekem ezt vissza kellett volna utasítanom?! – Játszd el, hogy megfontolod, hogy engedsz a szörnyetegnek, de aztán lépj el tőlem!

Követtem az utasítását és próbáltam úgy nézni rá és olyan testbeszédet alkalmazni, ami ezt sugallta. Mikor távolabb léptem megkérdeztem: - Na? Jobb egy fokkal?

- Ezt kellett volna már az elejétől kezdve mondanom! - mosolyodott el vidáman.

Ezután végig kommentálta, mit kellene éreznem, mikor az egyes mozdulatokat tanította be. Ahogy pedig ráébredtem, hogy az egész tánc szinte egy nagy előadás és színjátszás, ezerszer könnyebben képes voltam megcsinálni a lépéseket.

Persze az, hogy könnyebb volt, nem azt jelentette, hogy Kyu Hyun pillantása, érintése és közelsége nem hozott zavarba. Hogy is ne! Csak az álmaimban! De annyi előnye volt, hogy tudtam mire koncentrálni mellette, ami eléggé elvonta a figyelmem, hogy ne törődjek vele.

Végül elérkeztünk ahhoz a részhez, amit az egyik videóból vettünk ki, amit én mutattam a fiúnak. A harmadik perc előtt volt egy hosszú, kitartott hang, amire pont megfelelt az a jelenet és még a szöveg sem volt túl rossz hozzá. Mint korábban is, az elmélet baromi jól hangzott és tudtuk, hogy állati jól fog kinézni, ha megcsináljuk, de a gyakorlat itt is csúnyán megtréfált bennünket.

Elvileg egy kisebb lendületből Kyu Hyun a derekamnál fogva fel kellett volna emeljen úgy, hogy a karjai szinte egyenesek legyenek, majd lassan le kellett volna engednie a földre, miközben a testünk egymáshoz ér, pontosabban teljesen egymáshoz simul. Eközben pedig át kellene karolnom a nyakát és a kezeim közé fognom az arcát, mindemellett úgy kéne egymásra néznünk, mint akik mindjárt letépik egymás ruháit, mert nem bírnak egymással. Pofonegyszerű feladat!

- Azt hiszem, ehhez jobb lenne valami olyan hely, ahol nem esik bajod, ha esetleg kicsúszol a kezeim közül vagy hasonlók - gondolkozott el Kyu Hyun a földön ülve. Hát nekem ennél sokkalta másabb dolgokon járt az eszem. Kit érdekel, ha leejt?! Inkább az zavart, hogy már megint egy majdnem-smárolunk-jelenetnek kell benne lennie a koreóban. – Csak a tánctermekben van ehhez bármiféle felszerelés és szivacsok, de azt nem használhatjuk most.

- Ha esett volna a hó, akkor egy hókupacba is belevághatnál – mosolyogtam el magam a gondolatra.

- Ez az! – kiáltott boldogan a fiú és felpattant a földről, én meg furcsán bámultam fel rá.

- Ugye tisztában vagy vele, hogy egy pehelynyi hó sincs jelenleg a városban, nemhogy egy kupac? – úgy néztem rá, mintha azt mondta volna, hogy tud repülni.

- Ha hó nincs is, víz van.

- Víz? – végképp elvesztettem a fonalat.

- Az uszoda tökéletes ehhez – kapta fel a cuccait.

- Az uszoda? – kérdeztem ismét vissza, de már értettem minden egyes szót, csak nem tetszett. – Kyu Hyun…

- Semmi gond – nyújtotta a kezét a fiú, hogy felsegítsen, amit készséggel elfogadtam, de nem engedett el. – Azt mondtam, elkísérlek legközelebb, igaz? Nem lesz ezúttal semmi baj.

Pár másodpercig tanulmányoztam a fiút, majd némán bólintottam. Végül is megígérte, hogy eljön velem a következő alkalommal az uszodába, mert nem akartam még egyszer egyedül lenni ott. Ha pedig ott lesz, akkor nem történhet semmi sem. Vigyázni fog rám, nem igaz?

- Gyere, menjünk fel a koleszbe a fürdőruhákért! – tessékelt kifelé a pályáról, de ahogy mellette sétáltam, egyfolytában azon kaptam, hogy engem bámul és méreget. Ezt nem bírtam sokáig, így rákérdeztem.

- Mégis mit nézel ennyire?

- Csak arra gondoltam, hogy jó lesz fürdőruhában látni megint - vigyorgott rám, ami már szinte felért egy szexuális zaklatással. Még szerencse, hogy már a szobáknál jártunk, így be tudtam rontani az ajtón anélkül, hogy bármit is feleltem volna erre a fiúnak. Nem mellékesen pedig mielőtt meglátta volna, hogy olyan piros vagyok, mint Mikulás vadi új ruhája. Miért ilyen látványos, ha zavarba jövök?!

Ahelyett, hogy tovább szidtam volna az arcom vérellátását, inkább előkutattam az úszódresszemet, bár kezembe akadt az a bikini is, amit Ki Younggal vettünk, de olyan gyorsan dobtam vissza a szekrény legmélyébe, hogy a fénysebesség piskótának tűnt hozzám képest. Még egy törölközőt és egy papucsot is előkotortam, aztán máris mentem ki a szobából.

- Látom, nagyon sietsz, hogy ismét kevesebb ruhában láthass - várt rám Kyu Hyun már a folyosón.

- Hogyne, készítem is a fényképezőgépet – vágtam rá ironikusan, de azért mégis kerültem a pillantását.

- Nem fog fájni, ha beismered - suttogta a fülembe hátulról, a lélegzete csiklandozta a bőrömet és megint vér gyűlt az arcomba. Hogy csinálja ezt?!

- Akkor be fogod fejezni a zaklatásomat, ha örök szerelmet esküdök neked? – kérdeztem rá idegesen. Nem éppen a legjobb reakció, de kellett neki folyton zavarba hoznia!

- Zaklatás? – kapott a mellkasához a fiú, mintha szíven ütötték volna a szavaim, amin akaratom ellenére is elmosolyodtam. – Csillagom, azt hittem, kölcsönös az egymás iránt érzett vonzalmunk…

Erre viszont az arcomra fagyott a mosolyom. Hogy micsoda?

Ha csak egyetlen másodpercre is, de azt hittem, komolyan mondja, hogy tényleg érez irántam valamit, de aztán emlékeztettem magam rá, hogy kiről is beszélünk most. Kyu Hyunról, arról a fiúról, akit az egész iskola bálványoz (legalábbis a csajok mindenképpen), és nem egy-két kalandja lehetett már nőkkel. Ugyan, én kis naiv!

- Hát tévedsz – emeltem fel az állam, mintha megközelíthetetlen lennék és leperegne rólam min-den próbálkozása. Nem fogom komolyan venni a fiút, nem követem el ezt a hibát. Ezért pedig ha ő játszik, én is azt fogom tenni. – Talán ha eléggé próbálsz elcsábítani kicsi farkas, akkor megkapod a szépséget.

Játékos mosolyt villantottam rá, mire ő égő szemekkel meredt rám, amitől elállt a lélegzetem is. Csak nyugi, Ha Na, ne feledd, ez csak színészkedés!

Már az uszoda bejáratánál jártunk, és ahogy megláttam a medencét és vele együtt a helyiség túloldalán lévő szertár ajtaját, mintha hideg vízzel öntöttek volna nyakon. A kezem ökölbe szorult és minden végtagomból mintha elszállt volna az erő.

- Hé! – szólt Kyu Hyun, lágy hangjára is összerezzentem és nagy szemekkel pillantottam rá. Az a vágyakozó tekintet eltűnt és csak aggodalmat láttam benne. Ujjai súrolták a kezem, végül pedig megfogta, ami jóleső borzongással töltött el. – Itt vagyok.

Csak ezzel képes volt elűzni minden félelmem és aggodalmam. A tudat, hogy bármikor számít-hatok rá, megnyugtatott. A kezünket néztem. Akár egy gyerek keze a felnőttében. Talán így is volt. Még csak egy gyerek voltam, aki próbált felnőttként viselkedni, amire még egyáltalán nem állt készen. Követtem Kyu Hyunt az öltözők felé és mikor elváltak útjaink – ő a férfi, míg én a női rész-legbe mentem - és elengedtük egymás kezét, olyan üresnek éreztem magam.

Az öltözőben - tekintettel a korábbi esetre - nem a tizenhármas szekrényt választottam, hanem a kilencest. Átvedlettem az úszódresszbe és megnéztem magam a tükörben. Jelen pillanatban ugyanolyan rossznak tűnt az úszódressz, mintha meztelen lettem volna, ezért magamra csavartam a kék törölközőmet. Nem mintha a medencében úszhattam volna ebben. A hajamat a copf helyett egy kontyba csavartam, kevésbé lesz majd útban így. Fel-alá járkáltam az öltözőben, nagyon, de nagyon nem akaródzott kimennem Kyu Hyunhoz. Annyira zavarban voltam már most, pedig még nem is látott. Esküszöm, inkább egy búvárruhát kellett volna vennem Ki Younggal, nem egy ilyen fürdőruhát! Már bent voltam vagy húsz perce és tudtam, hogy ezt nem sokáig folytathatom. Így mielőtt meggondoltam volna magam, az első alkalommal, mikor az ajtó közelében voltam, kinyitottam és kivetettem magam rajta.

- Azt hittem már, hogy valami baj van – állt fel a fiú az oldalsó lelátó legalsó sorából, egész aggódó hangja volt.

- Nem, semmi gond. Csak nehezen sikerült megcsinálni a hajam – hazudtam és csak ekkor néztem meg jobban a fiút.

Ennyi. Kész, nekem végem volt. Tudtam, hogy jól néz ki, sőt már egyszer láttam is félmeztelenül még a fiú öltözőben rögtön az első nap, de vagy rosszul emlékeztem, vagy csak két hét alatt a fiúból valami görög isten lett. Ez pedig halálosan komoly volt!

Minden egyes porcikája ki volt dolgozva, a mellizmai, minden egyes kockát ki lehetett venni a hasán, mint egy tábla csoki, és még csak nem is feszítette be! És nem tévedtem legutóbb: a legszexibb testrésze a fiúknak az a V alakú izom a csípőjüknél, annál nincs jobb! Egy egyszerű térdig érő, kék, bő fürdőnadrág volt rajta.

Azon kaptam magam, hogy elnyílt szájjal bámulom és szinte levert a víz, annyira melegem lett.

- Sz-szóval minden rendben van… - Sőt, nagyon is rendben volt!

- Azt látom – visszatért az arcára a perverz mosoly és mellém sétált. – A törölközőre nincs szükséged.

Meghúzogatta gyengéden a szegélyét az anyagnak és ugrott egy fejest a medencébe. Szerencsémre, mert így nem lehetett tanúja annak, hogy tiszta vörös voltam. Megint.

- Mire vársz még? – szólt utánam vidáman a fiú.

Az ajkamba haraptam és egy határozott mozdulattal leoldottam a törölközőt a testemről és lehajítottam a nézőtér egyik székére. Kerülve Kyu Hyun közelét is a tekintetemmel, én is egy fejest ugrottam a medencébe. Jólesett a hűvös víz érintése felhevült bőrömnek, különösen az arcomnak.

Ahogy felbukkantam a víz felszínére, a fiút kerestem, a sekélyebb részén volt a medencének, ahol nekem derékig ért a víz. Odatempóztam hozzá.

- Mi legyen? – fordultam felé, hogy kezdhetjük a munkát, mert készen állok.

- Várj egy kicsit! – szólt rám leintve és elgondolkozva nézett végig rajtam. Összeráncolt szemöldökkel méregetett.

- Mi a baj? – kérdeztem feszülten végül, mert nem bírtam tovább.

- Csak próbálom belevésni az emlékezetembe ezt a látványt – mosolyodott el hirtelen a fiú, mire egy jó adag vizet fröcsköltem rá felháborodottan.

- Mondd, ezek rögtönzések, vagy van egy egész könyved tele ilyen megjegyzésekkel?!

- Csak számodra – kacsintott rám egy fél mosollyal. – Komolyra fordítva a szót, a vízben való próbálásnak megvan a hátránya, hogy nem a teljes súlyodat fogom felemelni, így majd a medencén kívül is gyakorolni kell, mielőtt élesben csináljuk a táncot.

- Rendben – bólintottam rá.

- Először csak megemellek, ne félj! – figyelmeztetett Kyu Hyun és a kezeit a derekamra helyezte. Éppen készült volna a műveletre, de előtte kicsit szorosabban ráfogott.

- Jaj, várj! – nevettem el magamat. – Ez csikiz!

- Ez komoly? – nézett rám a fiú mosolyogva, de nem engedett el.

- Minden oké, csinálhatod – ezzel erővel eltüntettem a mosolyt az arcomról.

Nem kellett kétszer mondanom és Kyu Hyun felemelt a magasba.

- Áh, hé…

- Ne kapálózz!

Annyira csikiztek az ujjai, ahogy a bordáim alatt tartott, hogy nem bírtam ki anélkül, hogy ficánkoljak, aminek viszont az lett a következménye, hogy kicsúsztam Kyu Hyun kezei közül. Elejtett és a vízbe estem, leginkább a fiúra, mindketten a víz alá merültünk és amint feljöttünk a felszínre, aggódva estem neki.

- Jól vagy? Nem ütöttelek meg nagyon?!

- Ha Na…

- Kyu Hyun, jézusom, minden rendben?! – kerestem a tekintetét, hogy végre megtudjam, hol sérült meg az előbb.

- Ezért egy gyógy puszit kérek, nemleges választ pedig nem fogadok el – dörzsölte meg a vállát grimaszolva.

- Sajnálom! – megnéztem a vállát, de nem látszott rajta semmi külső sérülés. – Nagyon fáj?

- Már jobb egy kicsit - tornáztatta meg az érintett testrészét. – Kemény könyököd van, ugye tudod?

- Annyira sajnálom, én nem akartam! – hisztérikus volt a hangom és kicsit remegtem is azt hiszem. – Hagyjuk ezt abba, menjünk az orvosiba inkább és nézze meg a doki!

Elindultam kifelé a medencéből, de Kyu Hyun megragadta a karom.

- Annyira nem vészes, csak pár perc és jól lesz – ezzel felemelte a karját a plafon felé. – Látod?

- Ez nem vicc, hadd vizsgáljon meg a doki, légyszi!

- Inkább kérem azt a puszit, amivel tartozol ezért – nézett rám határozottan Kyu Hyun.

Istenem, ilyenkor is olyan ostobaságokon járt az agya, hogy zavarba hozzon! Elfordította az arcát és mutatta, hova kéri a puszit. Nem akartam megtenni, kellemetlen lett volna és ez csak enyhe kifejezés rá. De ha el akartam rángatni az orvoshoz, akkor addig esélytelen volt a helyzet, míg meg nem kapja, amit akar. Így odaléptem hozzá, átkaroltam a nyakát és lejjebb húztam, hogy elérjem kényelmesen, majd megpusziltam.

Vagyis az arcát akartam megpuszilni, de éppen akkor fordította felém a fejét. Nem tudom, hogy azért, mert meglepődött vagy esetleg direkt, a lényeg, hogy a puszim a szája szegletébe csúszott emiatt.

Ő is annyira megdöbbent rajta, mint én, egymás szemébe néztünk és a szívem a torkomban dobogott. Mi ütött belém, hogy csak így megteszem, amit kér? Még ha az ilyen zavarba ejtő is. El sem hiszem! Gyorsan elengedtem inkább és elléptem tőle.

- Nem hittem, hogy tényleg megteszed - motyogta.

- Ha ez az egyetlen módja, hogy elgyere az orvosiba, akkor mit vársz? – kérdeztem kicsit dühbe gurulva. A szomorú pedig az volt, hogy nem rá voltam dühös, hiszen ő mindig így szórakozik velem, hanem magamra, hogy megtettem és bedőltem neki. – Menjünk!

Megint megfogta a karom, de kirántottam az ujjai közül. Kicsit durva voltam, amit rögtön meg is bántam.

- Sajnálom – suttogtam, végül is nem az első alkalom volt, hogy megpusziltam, de ez más volt, mint a korábbi. Ezt nem csak szórakozásból adtam, nem csak kíváncsiságból, hogy mit szól hozzá és nem is az arcára sikeredett. Olyan messze volt ez a csóktól, mint a Föld a Naptól, de mégis úgy éreztem, megváltozott bennem valami a hatására. Nem tudom, mi, de valami más volt.

- Ha Na, minden rendben van, nem is fáj már a vállam – veregette meg a fejem búbját a fiú egy gyenge mosollyal az arcán. Láttam, hogy esélytelen rávennem, hogy felkeresse a dokit.

- Biztos? – vizslattam a fiút infravörös sugarakkal a szememben. Ha csak egy aprócska jelét is láttam volna, hogy nincs jól, akkor a hajánál fogva vonszoltam volna el innen, akárhogy ellenkezik is.

- Igen – vigyorodott el. – Nézzük meg még egyszer ezt az emelést ahelyett, hogy úgy aggódsz értem, mintha az anyám lennél!

- Nem, dehogyis! – ellenkeztem habozás nélkül. – Kis híján így is megsérültél miattam, inkább találjunk ki valami mást ehelyett!

- Ha Na, ne gyerekeskedj! – szólt rám és már nyúlt utánam, de kikerültem.

- Nem gyerekeskedek – vágtam vissza neki. – Csak nem akarom, hogy bajod essen!

- Ezúttal nem lesz semmi baj – jött utánam, de nem álltam meg, hanem tovább lépkedtem, minél messzebb tőle. Csak egy csobbanást hallottam a hátam mögött, majd a fiú karjai között találtam magam. A szívem kihagyott egy ütemet. Kyu Hyun karjai szorosan körém fonódtak, a hátam a mellkasának és hasának feszült. Majd megfordított és a vállaimra helyezte a kezeit. A tekintetünk találkozott, fekete íriszei engem szemléltek. – Bízz bennem, most sikerülni fog!

- Biztos?

- Ha nem mocorogsz, akkor igen – bólintott határozottan a fiú és végig mosolygott. – Viszont tartsd a törzsed kicsit merevebben, úgy könnyebb lesz megtartani.

- Jól van – sóhajtottam végül lemondóan, úgysem engedett volna el, míg meg nem kíséreljük megint az emelést.

- Egy – a kezeit a derekamra rakta –, kettő – kereste a tekintetem –, három! – majd megemelt.

Becsuktam a szemem és nem is mozdultam, még az ujjai sem csikiztek most.

- Kinyithatod már a szemed – hallottam a hangján, hogy mosolyog. Megfogadtam a tanácsát és kilestem az egyik szememmel. Kyu Hyun széles vigyorával találtam magam szemben és már a medence csempéin álldogáltam.

- Mondtam, hogy menni fog – húzta ki magát büszkén, mire én is elmosolyodtam.

Tényleg sikerült, anélkül, hogy bármi baj lett volna belőle.

- Könnyű vagy, így nincs nehéz dolgom, szóval tényleg egyszerű az emelés - magyarázta. – Mikor felemellek, fogást fogok rajtad váltani, ahelyett hogy a tenyeremmel tartanálak, át fogom ölelni a derekadat. Nézzük meg ezt, hogy működik!

Csak bólintottam rá.

- Ne ijedj meg, úgy fogod érezni hirtelen, mintha elejtenélek, de el foglak kapni, ne aggódj! – készített fel Kyu Hyun arra, ami várt rám.

Amikor fent tartott a magasban egy pillanatra elengedett és ösztönösen megijedtem, pont ahogy mondta, mire fel is sikkantottam. A következő percben azon kaptam magam, hogy a lábaimmal átkarolom a fiú derekát és a karjaimmal pedig magamhoz szorongatom. Pont, mint egy majom.

- Ha Na…

- Bocsi, jól vagyok - lihegtem megkönnyebbülve.

- Az szuper… - fura volt a hangja, mintha valamin keresztül beszélt volna. Lepillantottam és ahelyett, hogy a szemeit láttam volna, azzal kellett szembesüljek, hogy az arcát a mellkasomnak szorítom és tulajdonképpen az arca a melleim között van.

Minden egyes testrészemmel elengedtem, ami váratlanul érhette, mert kicsúsztam a karjai közül és a vízbe csusszantam. Nem is jöttem fel rögtön a víz alól, az arcom a kezembe temettem és leg-szívesebben sikítottam volna egyet, olyan ostobán éreztem magam, de az csak még cikisebb lett volna. Bár nem tudom, hogy ezzel valóban rontottam-e volna az így is égő helyzetemen.

Végül felbukkantam a víz alól, tovább sajnos nem bírtam levegő nélkül.

- Élsz még? – kérdezte Kyu Hyun somolyogva.

- Ja…

- Meg tudnánk úgy csinálni az előbbit, hogy most nem rémülsz halálra, engem pedig nem akarsz megfojtani a melleid között? – vigyorgott a fiú rám, amire csak tátogni tudtam, szerencsémre viszont folytatta. – Ha ez sikerül, akkor pedig szép lassan majd lecsúsztatlak a karjaim között a földig. Oké?

- Aha – válaszoltam még mindig pirosan.

Nem is hagyott a fiú túl sok töprengeni való időt, hozzá is látott a feladathoz, és pontosan sikerült mindent úgy megcsinálnunk, ahogy elmondta az előbb. Megálltam, hogy megint belécsimpaszkodjak, ezért pedig minden tökéletes lett.

- Az utolsó dolog pedig, hogy neked mit kéne csinálnod és milyen érzelmekkel – kezdett bele ezúttal megfontoltan Kyu Hyun. Elmondta, mire gondolt és hogyan. Elgondolkodtam rajta pár percig, aztán intettem a fiúnak, hogy kezdhetjük.

Kicsit elrugaszkodtam, hogy segítsem a fiút az emelés során, mikor felemelt homorú testtartásban kicsit hátradőltem, enyhén széttárt karokkal. Majd jött a pillanat, mikor egy másodpercre elengedett, hogy fogást váltson rajtam. Ekkor pedig lassan elkezdett csúsztatni az ölelésében a föld felé, bele a vízbe. Ahogy egyre lejjebb jutottam, a fiú arca egy vonalba került az enyémmel, ekkor átkaroltam a nyakát, és próbáltam minél inkább sóvárgó tekintettel ránézni. Az arcunk alig pár milliméter távolságban volt csupán, az orrunk súrolta egymást, már szinte a szánk is érintette a másikét.

Majd a talpam érintette a csempéket, ekkor a kezeim közé fogtam a fiú arcát. Szinte minden egyes négyzetcentimétere a testünknek egymáshoz ért, az ajkaink között mégis volt egy apró rés, ami elválasztott egymástól minket. Az a keskeny rés elegendő volt ahhoz, hogy fenntartsa azt a kényes egyensúlyt, ami kettőnk között volt.

A szívem hevesen verte a bordáimat, nem csodálkoztam volna, hogy ha Kyu Hyun ezzel pontosan tisztában van. Ebbe a mozdulatba fagyva álltunk meg és egyikünk sem moccant. Nem tudtam, mit csinálok, fogalmam sem volt, hogy mi lesz a következő lépésem és ez megrémisztett.

Csak Kyu Hyun fekete szemeit tudtam nézni, nem eresztett. Azok az ónixhoz hasonlatos szemek megbabonáztak és kitöröltek minden mást az agyamból. Csak a fiú létezett és tudtam, hogy ha valami nem történik hamarosan, akkor csak egyetlen kimenetele lehet ennek a történetnek. Ami pedig jelen pillanatban egyáltalán nem lett volna ellenemre.

- Ha Na - lehelte a fiú, de még így sem zökkentett ki. –, most kéne ellöknöd magad…

- Hm?

- Tudod, hogy csak kérned kell - éreztem, hogy szorosabbra fonja a karjait körülöttem. Talán ez, vagy a szavai végre eljutottak hozzám és összeállt egy értelmes mondattá a fejemben. Ezzel felidézte azt az éjszakai beszélgetést a bokrok alatt.

Amúgy meg csak kérned kell és megteszem. Ha azt akarod, hogy megcsókoljalak, állok rendelkezésedre, csak kérned kell.

Úgy hatott rám az emlék akár a villámcsapás és ellöktem magam a fiútól, majdnem fel is borultam, nyeltem egy-két korty vizet is. Tudtam, hogy nem lesz semmi jó vége ezeknek az ostoba szerelmi jeleneteknek, csak azt fogjuk elérni vele, hogy nekiessek Kyu Hyunnak!

Egy gonosz kis hang azt kérdezte a fejemben:

~ Miért ne tehetnéd meg? Még ha csak szórakozik is veled, egy kis romantika nem ártana meg.

~ Nem érzek iránta úgy, szóval nem lenne helyénvaló – válaszolt a racionális felem.

~ Biztos vagy te ebben? – hergelt tovább a gonosz Ha Na, ugyanis így könnyebb volt rá gondolnom.

~ Biztos – válaszoltam ezúttal én magam. – Mást szeretek. Egy másik fiúba vagyok szerelmes.

- Bocsi! - ziháltam zavartan.

- Semmi gond – mosolygott rám Kyu Hyun, mint aki nagyon is elégedett azzal, hogy ilyen hatással volt rám, ami valószínűleg így is volt. – Egész jó volt. Ha így csinálod majd az előadáson is, garantált lesz a sikerünk!

- Azt meghiszem! - motyogtam még mindig alig kapva levegőt.

- Menjünk innen, mert már éhen halok és teljesen kiáztak az ujjaim is – váltott témát a fiú, majd kimászott a medencéből. – Eleget bámultad a csodás testemet mára.

- Ez most komoly? – néztem rá szkeptikusan, de ő csak tovább bazsalygott. – Inkább segíts ki!

Nyújtottam neki a kezem, hogy kihúzzon a medencéből, de ahogy megfogta, meghúztam és visszarántottam a vízbe. Nagy csobbanással landolt mellettem, én meg röhögve másztam ki gyorsan.

- Ezt neked, Mister Csodás Test!