20. Fejezet

Csillagom

Vonzódtam Kyu Hyun.

~ De miért kell ezen meglepődni? Végül is kedves, aranyos, segítőkész és vicces srác. Azt nem is említve, hogy oltári jól nézett ki ruhában, ruha nélkül, akármit viseljen is. Rengeteg időt töltöttünk együtt, olyan dolgokat mondtam el neki, amiket másoknak nem. Ráadásul melyik lány állna ellen ennyi ideig annak a csábító pillantásának, szexi fél mosolyának és rosszfiús habitusának?!

~ Elég, Ha Na! Fölösleges ezzel nyugtatnod magad, nem vagy különb azoktól a lányoktól, akik szintén odavannak Kyu Hyunért. Egy lettél a sok közül, aki isteníti a fiút.

~ Én nem istenítem! Nagyon messze állok attól, csak annyit mondtam, hogy vonzódom hozzá!

~ Pár hét és odáig leszel meg vissza, ha csak rád pillant, sőt lehet csak pár nap elegendő hozzá!

~ Dehogyis! Már másba vagyok szerelmes, és ezzel ő is tisztában van.

~ Évek óta nem láttad őt, ideje tovább lépned, Kyu Hyun pedig nagyon jó választás lenne. Csak nézd azt a formás feneket…

~ Hagyd abba! Vonzódom Kyu Hyun, de nem akarok tőle semmit sem! Barátok vagyunk, néha elszalad velünk a ló a szórakozás terén, de nem lesz köztünk soha semmi! Vita lezárva!

- Mit csinálsz? – kérdezte Kyu Hyun, mikor letelepedett mellém.

Miközben a két Ha Na kemény belső harcot vívott ostoba módon „valami tök hülyeségen”, a fiú rég végzett az ajtónál és egy nagy zacskóval tért vissza.

- Mi ez? – tereltem a szót, mert nagyon nem volt kedvem megosztani Kyu Hyunnal, hogy egy skizofrént engedett be a lakásába.

- Mivel teljesen üres a hűtő, rendeltem egy kis kaját – emelte fel a zacskót. – Remélem, szereted a csirkét és a sört.

Rám mosolygott és elkezdett kipakolni a szatyorból. Ahogy megcsapta az orromat a csirke fű-szeres illata, egyből el is felejtettem mindent, amin korábban járt az agyam. Ezúttal nem vacsoráztunk a Suminban, mert egy évre elegem volt már a ramenből.

- Szuper – dörzsöltem össze a kezem boldogan.

- Csak olyan kár, hogy pont most kellett betoppanniuk - rázta szomorúan a fejét a fiút, de közben fél szemmel engem figyelt, hogyan reagálok rá. De csalódnia kellett, mert kontrolláltam az arcizmaimat, bár így is elpirultam, ahogy eszembe jutottak az előző percek eseményei. – Ha már itt tartunk, mit is szerettél volna?

Megtámaszkodott az oldalam mellett és felém fordult a felsőtestével, az arcát szinte az enyémhez tolta. Hangosan nyeltem egyet.

- Csirkét – nyomtam a szájához hirtelen ötlettől vezérelve, ezzel jól összekenve az arcát. Elnevettem magam rajta, de elvette a csirkecombot, amit neki adtam.

- Hát persze. - mosolygott a fiú magában. Az az érzésem volt, hogy pontosan tisztában volt vele, mit akartam mondani és emiatt még inkább csak zavarba jöttem.

- Tessék – nyújtott át egy doboz sört.

- Én nem iszok - hárítottam.

- Én pedig megígértem, hogy iszunk egyszer együtt, nem? – tolta felém ismét az alkoholt.

- Mikor? – néztem rá meglepődve és nagyokat pislogva.

- Még erre sem emlékszel, ez most fájt – zuhant magába a fiú. – Első éjszaka, mikor találkoztunk.

- Tényleg! – kiáltottam fel mosolyogva az emlékekre.

- Szóval tessék meginni! – dugta az orrom alá a dobozt újból. – És most nem lesz itt Nam Gil, hogy bevállalja helyetted!

Ráfintorogtam a megjegyzés miatt, de elfogadtam végül a sört. – Ha annyira zavart, hogy meg-tette, akkor kivehetted volna te a kezemből!

- Én töltöttem volna neked még egyet a helyében - somolygott a fiú, mire csak a szememet forgattam.

Belekortyoltam a sörbe, kissé keserű volt, de iható. Jobb, mint a soju.

- Amúgy akkor este buliban voltál? – kérdeztem két falat között.

- Üzleti megbeszélésen – morogta Kyu Hyun.

- Minek? – döbbentem meg, bár mondjuk ez magyarázatot adott volna a sok öltönyre a szekrényében.

- Semmi különös – legyintett. – Inkább azt mondd meg, mit gondoltál, mire használom ezt a lakást!

- Én… - habogtam zavartan és próbáltam szépen fogalmazni, hogy ne kelljen pironkodnom amiatt, amit kiejtek a számon. – Elég üres a lakásod és van egy hatalmas ágyad…

- Kényelmesen szeretek aludni – vont vállat Kyu Hyun egy számító mosollyal az arcán.

- Tudod, mire gondolok! – néztem rá felháborodva, hogy képes kikényszeríteni belőlem azokat a szavakat.

- Nem, nem tudom – adta az ártatlant és ártatlanul pislogott rám.

- Azt, hogy idehozod fel a lányokat - motyogtam a sörömbe bámulva és inkább jól meghúztam, hogy addig is csináljak valamit.

- Persze, mivel nincs itt senki, kényelmesen tudunk beszélgetni – játszotta tovább a szende fiút.

- Ugyan!

- Mi az?

- Csak azért jössz ide velük, hogy lef… - elharaptam a mondatot és megint ittam a sörből, ami azt eredményezte, hogy már csak az üres dobozt raktam vissza az asztalra.

- Hogy mit csináljak? – hajolt bele az intim szférámba, mire a gyomrom bukfencezett egyet.

- Hogy lefeküdj velük - mormoltam lesütött szemmel.

- Te is azért vagy itt? – nézett rám sötét szemeivel, szinte megbabonázva. Egy pillanatra minden kiment a fejemből, rövidzárlatot okozva. – Szóval igen?

- Hm? – kérdeztem rá, még mindig őt bámulva, nem igazán figyeltem, miről beszélt.

- Ha Na - tűrt egy tincset a fülem mögé Kyu Hyun, amibe sikeresen belepirultam ismét. Csak a nevemet mondta ki, de ez is olyan bizalmasnak tűnt. Csak ennyitől elállt a lélegzetem, a mély, búgó hangján még ez is szinte flörtölésnek hatott. – Ebben a lakásban most járok körülbelül harmadjára.

Pár másodpercbe telt, mire felfogtam a szavai értelmét.

- Harmadjára?

- Igen – távolodott el tőlem és megitta az utolsó kortyokat is, ami még a dobozban volt. Majd ki-bontott két újabbat, amiből az egyiket átadta nekem.

- Ezt hogy érted? – fordultam hozzá, mikor újra képes voltam tisztán gondolkodni.

- Még az anyám vette, mikor az Akadémiára kezdtem járni, de nem akartam használni, inkább a kollégiumot választottam helyette – magyarázta Kyu Hyun kissé hűvös hangnemben.

- Képes vagy a koleszben lakni, mikor itt ez a lakás?! – borzadtam el.

- Őszintén, te laknál itt? – nézett rám kétkedve.

Elsőnek azt akartam felelni: hogy a viharba ne! De aztán jobban meggondoltam a kérdést. Az egész helyiség olyan üresnek tűnt, pedig tele volt bútorokkal. Sivár és magányos, ezzel szemben a koleszben mindig nevetés és vidámság volt. Tudom, hogy csöpögősen hangzott, de olyan lett volna itt élni, mint Rapunzelnek egyedül a torony tetején, a világtól elzárva. Ha innen kellett volna bejárnom az Akadémiára, valószínűleg egy barátom sem akadt volna, és nem ismerem meg So Haékat, Kyu Hyunról nem is beszélve.

- Nem – feleltem végül, mire Kyu Hyun felém nyújtotta a sörös dobozát.

- Igyunk erre! – elmosolyodott, koccintottunk, majd ittunk egy nagy kortyot. – Még hogy nem szoktál inni, úgy nyakalod a sört, mint aki napok óta szomjazott!

- Mi baj van azzal, ahogy iszom? – néztem rá értetlenül.

- Semmi, csak ne felejtsd el, hogy nem vizet iszol – kuncogott a fiú, elnézően rázva a fejét.

- Tényleg! Aznap este is ittál és be voltál csípve, mikor összefutottunk a kolesz előtt – jutott eszembe. - Olyan aranyos voltál!

Az ajkamba haraptam, amint rájöttem, mit is mondtam az előbb.

- Nem kéne többet innom már – raktam le a sört a kanapé előtti asztalra.

- Pedig úgy lenne fair, ha én is láthatnálak becsípve, ha te már tanúja voltál, én milyen vagyok akkor – adta újra a sört a kezembe.

- Még soha nem voltam részeg – húztam el a számat.

- Nem is kell részegnek lenned. Csak légy egy kicsit felszabadultabb tőle, jól fog esni, hidd el!

Felhúztam a lábam magam alá és megadóan elfogadtam a sört. Nem mintha akartam volna inni, de ismertem már annyira a fiút, hogy tudjam, addig nem fog nyugton hagyni, míg el nem éri a célját, és ameddig ott a sör a kezemben, legalább kicsit békén hagy.

- Mi lenne, ha játszanánk? – vetette fel az ötletet Kyu Hyun.

- Mit? – ráncoltam a homlokomat, de felállt és a konyhába sietett, hozott két poharat, amit lerakott az asztalra. Mindkettőt félig töltötte, nem túl sokat, de azért nem annyit, hogy egy nagyobb húzásra meg lehetett volna inni. – Jaj, valami ivós játék?

- Tetszeni fog, bízz bennem! – lett izgatott a fiú és felém fordult a kanapén, követtem a példáját. – Nem a szokásos játék, ennek lesz nyereménye is. Úgy játsszuk, hogy kérdezünk egymástól valamit, ami érdekel. Ha nem akarsz rá válaszolni, akkor iszol, ha válaszolsz, akkor nem kell.

- Nem is tudom - harapdáltam az ajkamat idegesen. Nem igazán tetszett a játék.

- Bármit kérdezhetsz - húzogatta csábítóan Kyu Hyun a szemöldökét fel-le.

- Legyen! – bólintottam rá végül. Legalább többet megtudhatok a fiúról.

- Kezdj csak nyugodtan te! – nyújtotta át a poharat, amiben az aranyszínű folyadék pezsgett. Gondolkoznom kellett pár percet, de rávágtam azt a kérdést, ami először eszembe jutott.

- Nem voltál akkor itt lánnyal még, igaz?

- Ennél jobbat is tudsz, Ha Na – elégedetlenkedett. – Nem, nem voltam. Én jövök. Mit akartál mondani, mielőtt csengettek volna?

Elakadt a szavam és zavartan köszörültem a torkom. Egyből beletalált egy olyanba, amire nem akaródzott választ adnom. Tudta rá a választ, hiszen olyan világos volt, mint a nap, hogy mit akartam mondani neki, de nem vitt rá a lélek, hogy ez hangosan is elhagyja a számat. Inkább lehúztam azt a kevés sört helyette.

- Már az elején iszol, ennek nem lesz jó vége – fogta vissza a mosolyát és újratöltötte a poharam. – Légy bevállalósabb!

- Mit csináltál volna, ha nem zavarnak meg? – néztem rá.

- Ez egyértelmű – vigyorgott rám. – Azt akartad, hogy megcsókoljalak, hát megtettem volna.

Oké, azt hiszem, sikerült félrenyelnem a saját nyálamat és köhögésben törtem ki.

- Mi történt az ének vizsgán?

Végre valami, amire szívesen válaszolok.

- Énekeltem, csak nem éppen úgy, ahogy Suh Hyung szerette volna – kezdtem bele, miközben a poharammal játszottam. – Neki az volt a lényeg, hogy újra énekeljek, meg is tettem. De csak a hangok voltak tökéletesek, olyan volt, mint egy lélek nélküli bábu. Semmi érzelem nem volt benne. Mi-ért voltál olyan dühös rám a Suminban?

- Azért, mert mindig valami történik veled, mindig bajba kerülsz, utána meg úgy csinálsz, mintha minden rendben lenne – morgott a fiú és ismét felhúzta magát rajta, de ezen már mosolyognom kel-lett. – Miért nem akarsz énekelni?

- Tudtad, hogy erre nem fogok válaszolni - néztem rá sötéten és lehúztam a sört. Kezdett melegem lenni, így legyeztem az arcomat a kezeimmel.

- Gondoltam, majd kényszer hatására kibököd – vont vállat.

- Ki Young mondott ma valami olyasmit, hogy mikor az Akadémiára jöttél, akkor összeverekedtél Nam Gillal, miért? – kicsit lassabban forgott már a nyelvem, furcsa érzés volt. Kyu Hyun elnevette magát.

- Azt mondta, hogy egy egoista, elszállt idióta vagyok, aki jobbnak hiszi magát másoknál – röhögött még mindig.

- Szóval csak az igazat mondta? – szúrtam oda gonoszan.

- Mondhatni – bólintott rá. – Miért nem vagy jóban az apáddal?

- Neked az a célod, hogy leitass? – néztem rá hitetlenkedve, de ő csak mosolygott, mint a vadalma. – Nem akart többet látni, így gondoltam, megkönnyítem az életét és eljövök otthonról.

- Nem kell innod, válaszoltál – nyúlt a poharam után a fiú, de elrántottam a keze elől.

- Tudom, de ez most jólesik – mondtam neki és mutattam, hogy újratöltheti. A hangulatom kissé megromlott az előbbi kérdés után, a tetejében pedig dörgött egy hatalmasat az ég, mire összerezzentem. – Mi van köztetek So Haval?

- Kivételesen jó kérdés – mondta elismerően és megitta a kezében lévő sört. Érdekes, hogy nem akart rá válaszolni, így biztos voltam benne már, hogy valami komoly dolog lehet, ha egyikük sem akarja elárulni, mi a bajuk a másikkal. – A fiú, akibe szerelmes voltál, mi történt veletek?

Már a számhoz emeltem a poharat, de meggondoltam magam, mire Kyu Hyun is meglepődve nézett rám. Végül is régi história.

- Négy éve besorozták és azóta sem hallottam róla semmit – feleltem széles vigyorral az arcomon. – Voltál már szerelmes?

- Igen – ezúttal a fiún láttam valami furcsa arckifejezést, mintha düh és szomorúság keveréke lett volna.

- Még mindig szereted? – bukott ki a következő kérdés belőlem.

- Egyszerre csak egy kérdés, csillagom! – intett le kicsit még halovány mosollyal Kyu Hyun. – Jól gondolom, hogy nem jártál azzal a fiúval?

- Ezt mégis honnan veszed? – néztem rá nagy szemekkel.

- Ha lett volna korábban barátod, akkor nem lennél folyton ennyire zavarban, ha kicsit is a közeledbe megyek – vigyorgott és megint az arcomba hajolt minden figyelmeztetés nélkül, mire persze egyből elkaptam a fejem.

- Egyoldalú szerelem volt – motyogtam a földet fixírozva. Ismét dörgött egyet hangosan az ég, mire megint csak összerázkódtam és rossz érzés kerített hatalmába. – Szereted még azt a lányt?

Erre Kyu Hyun visszadőlt a helyére és komoly arccal törte a fejét. Nem tudom, hogy azért, mert nem tudta a választ, vagy abban nem volt biztos, hogy el akarja-e mondani nekem. Eltelt két perc is, de még mindig nem szólalt meg. – Azt hiszem, innod kén…

- Nem, már nem szeretem – nézett végül rám félbeszakítva. Nem tetszett az a kis pillangó, ami elszabadult ennek hatására valahol a gyomrom környékén és majdnem mosolyt csalt az arcomra. De visszafogtam magam, ugyanis nem lett volna túl szép ezen örvendezni a fiú szeme láttára. – Csókolóztál már valaha?

Aigoo! Már megint egy olyan kérdés, hogy ha iszom, ha nem, akkor is tudni fogja a választ. Most éreztem először cikinek, hogy még csak nem is volt tapasztalatom ilyen téren eddig.

- Nem – haraptam bele egy csirke szárnyba, kerülve a fiú tekintetét, de hiábavaló próbálkozás volt, mert túlságosan érdekelt a reakciója. Egy kis lágy mosoly volt az arcán, amire egyáltalán nem számítottam.

- Olyan kis ártatlan vagy még! – túrt bele a hajamba. – Majdnem úgy érzem, hogy megrontalak.

- Ahhoz pár doboz sörnél több kéne - megint. Megint sikerült anélkül megszólalnom, hogy át-gondoltam volna. Kyu Hyun már szóra nyitotta a száját, de megelőztem. – Hány barátnőd volt eddig?

- Egy – felelt nemes egyszerűséggel.

- Ezt nem hiszem el – összeszűkült szemmel mustráltam a fiút. Túlságosan flörtölős srác volt ahhoz, hogy csak egy barátnője legyen.

- Te barátnőt kérdeztél, abból csak egy volt – csücsörítette a száját Kyu Hyun.

Oké, most már értettem. Tényleg csak egy barátnője volt, de ez azt jelenti, hogy olyan lányok, akikkel futó kalandjai voltak, azokból nem csak egy akadt.

- Megpuszilnál most? – nézett rám ravasz szemekkel.

- Igen – kertelés nélkül megmondtam neki az igazat. Hiszen már kétszer is megtettem, nincs benne semmi extra.

- Bizonyítsd! – vigyorodott el a fiú, pontosan erre a feleletre számított.

- Ez már nem része a játéknak! – ellenkeztem.

- Enélkül pedig nem hiszem el – vont vállat.

- Az a lényege a játéknak, hogy igazat mondunk, nem hazudnék – mérgelődtem.

- Vagy megiszod a sört vagy bebizonyítod, hogy igazat mondtál.

- Istenem! – raktam le a poharat az asztalra, majd a fiúhoz hajoltam és egy puszit nyomtam az arcára. – Most már boldog vagy?

De ennyi nem volt elég, megragadta a karomat, hogy ne tudjam elkerülni, mert ő is adott egyet. – Most már igen.

Megdermedtem és levegőt venni is elfelejtettem. Ez most az volt, aminek gondoltam? El sem hiszem, hogy tényleg egy puszit adott. Az első olyan alkalom volt, amikor egy ellenkező nemű ember ajkai érintették a bőrömet, a bátyámon és az apámon kívül… (A korábbi eset nem számított, hiszen csak egy kicsit érintette az arcomat, és csak szórakozás volt a részéről.)

Felpattantam a kanapéról, de megszédültem és csak az gátolt meg abban, hogy felbukjak a kis kávézó asztalban, hogy Kyu Hyun elkapott.

- Minden rendben? – tartott erősen a fiú.

Szédültem és kicsit forgott körülöttem a világ. – Nem tudom…

- Azt hiszem, elég volt ennyi mára. Sokkal kevésbé bírod az alkoholt, mint azt sejtettem – a hónom alá nyúlt és bevonszolt a hálóba. Égett az arcom és melegem volt, de a szédülés kezdett kicsit enyhülni. Bár valahogy fásultság jött rám, talán most éreztem meg igazán azt a sok sört, amit be-nyakaltam?

- Ilyen részegnek lenni? – hunytam be a szemem, mikor leültem az ágyra.

- Attól még messze vagy, csillagom - kuncogott a fiú. – Csak megérezted egy kicsit a hatását.

Bekászálódtam a takaró alá és nyakig felhúztam, hogy csak a fejem látsszon ki alóla.

- Te hol alszol? – jutott hirtelen az eszembe, már éppen keltem fel ismét az ágyból, mikor a fiú visszanyomott a vállaimnál fogva.

- Kint a kanapén. Kényelmesen elférek rajta, szóval te csak maradj itt és pihenj! – szólt rám.

- De…

- Semmi de! – figyelmeztetett és el is indult az ajtó felé.

- Kyu Hyun! – ültem fel hirtelen, mire visszafordult. – É-én…

- Aludj inkább szerintem! – mosolyodott el a fiú lágyan és becsukta az ajtót.

Mit akartam neki mondani? Köszönöm? Már annyiszor mondtam, hogy kezdett jelentéktelenné válni. Hogy sajnálom? Egyik rosszabb volt, mint a másik. Különben is, mit sajnáltam? Hogy miattam megint ki lettünk zárva az Akadémiáról? Hogy csak bajt okozok neki folyton? Na jó, tényleg volt miért bocsánatot kérnem.

Hátravetettem magam az ágyon és körbevett Kyu Hyun illata. Pontosan azt éreztem, amit mindig a közelében. Beleszagoltam a takaróba, de annak a mosószeren kívül nem volt semmi különös szaga. Aztán rájöttem, hogy a ruhákon és magamon éreztem a fiú jellegzetes illatát. Egyszerűen imádtam ezt az erős férfi illatot, remek választás volt a részéről.

Amint rájöttem, hogy a ruhákat szaglászom, amiket Kyu Hyuntól kaptam, a kezembe temettem az arcom. Mi ütött belém?!

A nappalihoz hasonlóan ennek a szobának is az egyik oldalán üvegfal volt, így az ágyban arrafelé fordulva bámultam ki az éjszakai városra. Az eső még mindig szakadt és néha még villámlott is. Öt percenként pedig égzengés rázta meg az egész épületet, amitől halálra rémültem minden egyes alkalommal.

Nem tudom, miért, de nagyon utáltam a mennydörgést. Elszorult tőle a torkom és csak forgolódtam jobbra, majd balra, de egyszerűen nem jött álom a szememre, pedig eléggé elfáradtam. Csend volt, a nappali felől egy hangot sem hallottam, de egyszerűen ki kellett szabadulnom a szobából. Nem bírtam egyedül ezzel a szorongató érzéssel tovább meglenni a helyiségben. Odalépkedtem az ajtóhoz és kinyitottam, bár majdnem nekimentem először a sötétben.

A nappaliban a kanapé melletti kis asztalkán égett a lámpa, de Kyu Hyun csukott szemmel feküdt az ülőgarnitúrán, egy vékony takaróval csupán. Odasettenkedtem, hogy ellenőrizzem tényleg alszik-e. Egyenletesen lélegzett, félrebillentett fejjel figyeltem a földön térdelve. Nyugodt volt és egészen normálisnak tűnt így, hogy nem nyitotta ki a száját. Lágy mosolyra húztam az ajkaim, egy ártatlan kisfiúnak látszott csupán.

- Ha egy csókot akarsz lopni, akkor most tedd, úgy teszek majd, mintha nem tudnék róla - suttogta a fiú hirtelen, mire felsikkantottam.

- Kyu Hyun! – szóltam rá a mellkasomra szorítva a kezem. – Azt hittem, alszol.

- Mi a baj? – nyitotta ki a szemét.

- Én… nem tudok aludni ott egyedül – sütöttem le a szemem, mert amint kimondtam, máris tök hülyének éreztem magam. Úgy viselkedtem, mint egy öt éves kislány, aki nem tud aludni a viharban. – Felejtsd el, nem érdekes!

Felálltam és visszarohantam a szobába, be is csapva kissé az ajtót magam mögött. Bevetettem magam az ágyba és a fejemre húztam a takarót. Hülye, hülye, hülye! És még mindig dörgött az ég, hát hogyne. Szuper.

Hallottam, ahogy az ajtó kinyílik és egyből felültem. Kyu Hyun sétált be legnagyobb meglepetésemre.

- Mit csinálsz itt? – néztem rá nagy szemekkel.

- Azt mondtad, nem tudsz egyedül itt aludni – ásította a fiú és bebújt mellém a takaró alá, nem is zavartatva magát túlságosan, hogy egy lánnyal van egy ágyban.

- Van tartalék fogkeféd? – kérdeztem hirtelen.

- A fürdőben, a tükör melletti szekrényben. – hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Ha meg akarsz csókolni, szeretem a sör és a csirke ízét.

Nem is válaszoltam, csak lábujjhegyen kifutottam a fürdőszobába és sikeresen felkutattam a fog-kefét, amiről beszélt. Megmostam a fogam, nem azért, mert össze akartam volna vele melegedni az éjszaka, csupán kellett valami mentség, hogy kijussak a szobából.

Egy ágyban egy fiúval! Még ha tudom, hogy semmit nem fog velem csinálni, így is a torkomban dobogott a szívem a gondolatra, hogy alig egy karnyújtásnyira fogok mellette feküdni. Visszacammogtam az ágyba, de előtte behúztam a függönyt Kyu Hyun utasításainak segítségével. Konkrétan egy gombot kellett csak megnyomnom egy kijelzőn és a függöny magától behúzódott.

- Felvágós - morogtam.

- Micsoda?

- Semmi – adtam az ártatlant. – Ne próbálj meg közelíteni felém az este, különben megjárod!

Fenyegettem meg Kyu Hyunt, habár vajmi kevés esélye volt ennek, és nem is gondoltam komolyan, csak reménykedtem, hátha így megőrzöm még valamennyire megmaradt méltóságom dara-bokra tört szilánkjait.

- Inkább te fogd vissza magad, mert ma nagyon perverz voltál!

- Még hogy én?! – háborodtam fel a sötétben a fiú irányába nézve. – Te vagy az, aki folyton rám mászik!

- Mondd azt, hogy nem tetszik! – vágott vissza, mire nem tudtam, hirtelen mit hazudni, úgyis tök átlátszó lett volna, inkább hátat fordítottam neki. – Na, látod!

Egészen kezdtem elálmosodni, de megint dörgött az ég, amibe beleremegtem. Összehúztam magamon a takarót.

- Nem szereted a mennydörgést? – suttogta a fiú.

- Utálom! – tört ki belőlem sóhajtva. – Ezért nem bírtam elaludni eddig sem.

- Gyere ide! – motyogta Kyu Hyun és csak azt éreztem, hogy hátulról átkarolja a derekam.

- Mit csinálsz?! – fagytam le teljesen. – Eressz el!

- Csak nyugi, így már nem lesz gond a viharral sem, higgy nekem! – biztatott. – Szép álmokat!

- Jó éjszakát! – sóhajtottam.

Volt köztünk egy réteg takaró, de még így is égett az arcom és nem tartottam ezt jó ötletnek. Kyu Hyun hogy képes ilyen egyszerűen ilyen dolgokat csinálni? Ilyet még a pasimmal sem csináltam volna két hét után, nemhogy egy sráccal, akivel két hete találkoztam először!

De el kellett ismernem, hogy amennyire idegessé tett, annyira meg is nyugtatott a közelsége. Lassan éreztem, hogy a fáradtság győzedelmeskedik, de az agyam még mindig járt, kutatott az indok után, ami miatt ennyire gyűlöltem a mennydörgést. Aztán beugrott, a semmiből tört rám a fel-ismerés, hogy pont ugyanilyen erős vihar volt aznap este is, az autóbaleset éjszakáján.

Néhány kép villant fel csupán, ahogy a szélvédőt látom, a szakadó esőt és a pillanatnyi vakító fényt a villámlás során. Vagy egy fényszóró lett volna?

Hideg zuhanyként ért, amitől csak még jobban beleborzongtam az egyes dörgésekbe. Nem emlékeztem semmire arról az éjszakáról, de most mégis hirtelen eszembe jutott ez az egy kicsi emlék-foszlány. Minden porcikám reszketett, égett a szemem, ahogy visszatartottam a könnyeket.

- Ha Na? – kérdezte bizonytalanul Kyu Hyun. Nem bírtam magamban tartani, remegő hanggal szólaltam meg.

- A baleset éjszakáján is ilyen vihar volt… láttam a teherautó fényszóróját…

- Azt mondtad, nem emlékszel semmire.

- Nem is! - csuklott el a hangom. – Csak ennyi rémlett fel…

- Oh, csillagom! - szólt lágy hangon Kyu Hyun és még jobban magához vont, azt az egy réteg takarót is eltüntette közülünk és a hátam már a felsőtestének feszült. Megragadtam a kezét, amivel átkarolt és azt szorítottam, hátha valamennyi biztonságot jelent majd. Hiszen korábban is megnyugtatott már csak a jelenléte is. Másik kezével a hajamat simogatta, majd behunytam a szemem és csak arra koncentráltam, ahogy a keze fel-le simít a rajta, az egyenletes légzésére, ahogy a mellkasa fel-le emelkedik. Nem tudom, hogy öt percbe, vagy egy órába telt, de a melegség, ami áradt a fiúból, felolvasztotta a maradék félelmemet és rossz érzést, amik a szívemben ragadtak és végre képes voltam elaludni a karjaiban.

***

Kényelmetlen volt. Meg akartam mozdulni, de úgy éreztem egyszerűen be vagyok szorítva két fal közé. Nyisd ki a szemed, Ha Na! De csak nem akart rám hallgatni a szemhéjam. Még mindig le volt csukva és azért sem mozdult. Talán a hetedik biztatásra és még egy kis könyörgéssel sikerült rávennem, hogy azt tegye, amit kérek tőle.

Félhomály volt és valakinek a nyakával találtam szemben magam.

Hirtelen eszembe jutott minden a tegnap estéről, Kyu Hyunról és arról, mire ébredtem rá az éj-szaka közepén. Összepréseltem az ajkaimat és próbáltam stabilizálni a szívverésemet.

Körbepislogtam, pontosan miért is éreztem azt, hogy le vagyok fogva és képtelen vagyok megmozdulni, majd belepirultam, amint rájöttem. Úgy aludtunk el Kyu Hyunnal, hogy háttal voltam neki, de valamikor az éjszaka úgy forgolódhattam, hogy már szemben voltunk, méghozzá nem is akármilyen helyzetben. Az egyik karján nyugodott a fejem, szinte a nyakánál, másik karjával magához vonva ölelt, sőt hogy jobban kifejezze birtoklását, még az egyik lábát át is vettette az enyéimen.

- Hmpf… - fújtattam, de nem mozdultam. Nem mertem felébreszteni a fiút, hiszen egész éjszaka miattam nem tudott aludni, nem akartam, hogy haragudjon rám, ha a legszebb álmaiból verem fel.

Kicsit felemeltem a fejem, hogy láthassam az arcát. Mélyeket lélegzett, ezúttal biztos voltam benne, hogy még alszik. Hosszú szempillái majdnem az arcát érték, ahogy lecsukta szemét. Világos bőrén semmi hiba nem volt, haja kócosan meredezett mindenfelé. Ajkai résnyire nyitva voltak, amin elmosolyodtam. Úgy éreztem magam, mint aki kémkedik, hogy így megbámulom, miközben alszik, így inkább visszabújtam a nyakához.

És tényleg visszabújtam a nyakához, mintha nem az első alkalom lett volna! Úgysem lesz több ilyen eset, akkor meg lehet bocsátani nekem, hogy kihasználom a helyzetet, nem igaz? Élveztem a meleget, ami áradt a testéből, az illatát és az izmos testét. Mert hát a kezeim kettőnk közé volt szorulva, így nem volt más választásom, mint tapizni a felsőtestét. Szegény én!

Elgondolkoztam azon, amik tegnap váltak számomra világossá.

Eszembe jutott a balesetről egy aprócska emlékkép. A doktor mondta még a kórházban, hogy váratlanul rám törhetnek majd, akár valami hasonló esemény hatására, vagy csak idővel minden egy-szerre ugrik be. Még ha tisztában is voltam ezzel, sokként ért, hogy ténylegesen emlékeztem valamire… Hagyjuk is ezt, mert csak rosszul éreztem magam tőle!

A másik dolog, már csak a gondolatba is belepirultam.

Kyu Hyun.

Tegnap azt hittem, hogy ez csak egy ostoba fellángolás, ami másnapra, mikor már egy csepp alkohol sem lesz a szervezetemben, eltűnik. Hogy mindent rendesen végiggondolva majd arra fogok jutni, hogy Kyu Hyun csak egy nagyon jó barát számomra.

De ekkorát még nem tévedtem.

A fiú szexi nyakát bámulva, az orromban az illatával, minden porcikájával az enyémnek simulva, idióta lettem volna, ha azt állítom, hogy semmit nem érzek iránta. És sajnálatos módon nem voltam idióta. Pontosan tudtam, hogy milyen érzéseim voltak Kyu Hyun iránt. Amik egy fikarcnyit sem különböztek a tegnap este megállapítottaktól.

- Ah… - sóhajtottam lemondóan.

Egyszer csak azt éreztem, hogy Kyu Hyun karjai még jobban magához vonnak, szabályosan be-lefúrtam már az arcom a nyakába, a szám a bőrét súrolta.

- Remélem, jól aludtál, mert én csodásan - motyogta álmos hangon.

- Ébren vagy? – lepődtem meg.

- Már egy ideje – kuncogott a fiú és rázkódott tőle a mellkasa.

- Szólhattál volna! – mondtam, de mégsem volt annyira elégedetlen a hangom, mint amennyire szerettem volna. El kellene löknöm magamtól, most már tényleg. Ha Na, ha most azonnal nem ereszted el Kyu Hyunt, akkor…

Nem vártam végig a fenyegetés végét és megpróbáltam kiszabadulni a fiú öleléséből, amibe sajnálatos módon egy részem majdnem belerokkant.

- Csak még egy kicsit! - motyogott a fiú és nem engedett el, amire a rokkant részem újra képes volt örömében ugrálni is.

- Öt percet kapsz maximum - bújtam vissza cöccögve, mint akinek nagyon is ellenére van a dolog.

- Jobban vagy? – kérdezte nagy komolyan.

- Igen.

- Mondtam, hogy nem lesz semmi gond! – eddig tartott a komoly beszélgetésünk, újra visszatért az önelégült Kyu Hyun, nem mintha sajnáltam volna. Nem volt kedvem erről most beszélgetést folytatni.

- Igazad volt – mosolyodtam el, kivételesen rá hagyva.

Pár perce feküdhettünk szótlanul, mikor megszólalt a telefonom kint a nappaliban.

- Ne már! - nyögtem fel és nagy nehezen kikászálódtam Kyu Hyun végtagjai közül. Kiléptem a nappaliba, de el kellett takarnom a szemem, mert a hálószobai félhomály után, éles volt a kinti fény. A táskám a kanapé mellett hevert, gyorsan előkotortam belőle a mobilom.

- Igen? – szóltam bele anélkül, hogy egy pillantást is vetettem volna a kijelzőre.

- Mégis hol a fenében vagy?! – kiáltott idegesen So Ha a telefonba a vonal túlsó végén.

- Oh! – kaptam a szám elé a kezem.

- Ne oh-zz itt nekem, Ha Na! – dühöngött a lány. – Tudod, milyen érzés volt rájönni, hogy nem töltötted az éjszakát a koleszben?!

- So Ha, én annyira sajnálom! Teljesen elfelejtettem szólni! – hadartam ijedten. – Tegnap nem tudtunk bejutni az Akadémiára és…

- Ráérsz majd magyarázkodni, ha visszajöttél! – szakított félbe a lány. – Ennél most sokkal fontosabb, hogy azonnal vissza kell jönnöd az Akadémiára!

- Miért? Mi történt? – kérdeztem visszafojtott lélegzettel.

- Ezt a saját szemeddel kell látnod. Találkozunk az ebédlőben.

- Oké, megyünk, amint tudunk – bólogattam a telefonba.

- Megyünk? – kérdezte So Ha megnyomva a többes számot és ekkor jöttem rá, hogy hatalmas hibát követtem el. – Kivel vagy együtt, Ha Na?

- Velem – kapta ki a kezemből a telefont Kyu Hyun, mielőtt bármit is szólhattam volna. – Ne aggódj, rögtön hazaszállítom Ha Nat.

Ezzel bontotta is a vonalat.

- Ez most ugye nem történt meg? – néztem rá teljesen lefagyva. – Nem tetted le, ugye?

- De – adta vissza a telefont egy elégedett mosollyal az arcán.

- Tudod, hogy So Ha utál téged, ha még azt is megtudja, hogy együtt töltöttem veled az éjszakát, teljesen ki fog borulni! – tört ki belőlem és magamba zuhanva ültem le a kanapéra. Nekidőltem a háttámlának és a plafon felé fordítottam az arcom. – Nem is tudom, hogy vissza akarok-e menni a koleszbe ezek után.

- Maradhatunk még pár napot, ha szeretnéd, belakhatnánk a helyet… - Kyu Hyun megtámaszkodott a háttámla tetején és pontosan az arcom fölé hajolt. – Nem lenne rossz döntés.

- Rettenetes döntés lenne - pirultam bele, ahogy eszembe jutott, mik történhetnének Kyu Hyunnal az alatt a pár nap alatt, míg kettesben össze vagyunk zárva.

- Meggondolhatod magad, míg ki nem lépünk azon az ajtón – billentette oldalra a fejét és egy nagyon bájos mosollyal az arcán pillogott rám. Pár másodpercig elgondolkodtam rajta, be kell valljam, de aztán ellenálltam a csábításnak és némán megráztam a fejem. Hátha a szám esetleg mást mondana, mint amit az eszem diktál.

Kyu Hyun felegyenesedett még mindig mosolyogva és ott hagyott. A bejárati ajtóhoz lépdelt és két átlátszó ruhás zsákkal tért vissza hozzám. Az egyikben az én ruháimat, a másikban az övéit véltem felfedezni.

- Végre! – ugrottam fel, ahogy megláttam és kikaptam a kezéből. – Mindjárt jövök!

Szinte ugrándoztam örömömben a fürdőszobáig menet. Felöltöztem és rendbe szedtem magam, vagyis megfésülködtem, arcot és fogat is mostam. Annyira jó volt ismét alsóneműben lenni, hogy majdnem elájultam a boldogságtól!

Egy nagy vigyorral az arcomon léptem ki a helyiségből. Kyu Hyun is átöltözött és egy világoskék ingben, meg egy fekete farmerben feszített az ablaknál kifelé bámulva.

- Jól állt az én ruhám is, de azért ez jobban tetszik – vigyorgott rám, én meg teljes zavarban tébláboltam a nappali közepén. Aztán felváltott a fürdőszobában, magára zárva az ajtót. Ahogy körülnéztem a nappaliban, a kávézó asztalkán üres sörös dobozok hevertek, csirke maradványok és papírdobozok. Gyorsan összeszedtem a szemetet, kidobtam a kukába és elmostam azt a két poharat, amiből tegnap ittunk. Mikor végeztem, visszaültem a kanapéra.

- Nem kellett volna rendet raknod – szólalt meg a fiú, mikor visszatért a fürdőszobából. – Jöttek volna takarítani.

- Takarítani?- emeltem fel kérdőn a szemöldököm, de aztán rájöttem, hogy nem is igazán érdekel, milyen luxus kiszolgáláshoz van szokva Kyu Hyun. – Vedd úgy, hogy nem is kérdeztem semmit!

- Na? – huppant le mellém. – Maradunk még egy-két napot, kiélvezve egymás társaságát?

Kihagyott egy ütemet a szívem, ahogy megláttam, milyen pillantással méreget a fiú. Mintha fel akarna falni a szemével.

- Mennünk kellene, So Ha elég ideges volt. Azt mondta, hogy történt valami az Akadémián. - hebegtem és felálltam.

- Micsoda? – nyújtotta át a kabátom a fiú, ami frissen illatozott a tisztítóban töltött pár óra után.

- Nem tudom, azt mondta, hogy nekem is látnom kell – vontam vállat, habár meglehetősen izgatta a fantáziámat, hogy mi nyugtalaníthatta ennyire So Hat.

Felvettük a kabátokat és cipőket is, elbúcsúztam gondolatban a lakástól, majd lifttel lementünk a földszintre. A portás már nem a tegnapi srác volt, hanem egy idősebb férfi, aki meghajolva üdvözölt minket.

- Pedig azt hittem, majd ezúttal lefejeli az a srác az asztalt - húztam el csalódottan a számat.

- Majd legközelebb, csillagom! – karolta át a vállam Kyu Hyun.

- Nem lesz legközelebb! – ráztam le magamról a karját pirosan.

- Ne mondd ezt – biggyesztette le az ajkát, mire egy pillanatra meg is sajnáltam, de aztán elmosolyodtam, mert olyan édes volt így. -, mintha kést szúrnál a szívembe…

- Még fel is aprítom, ha szeretnéd! – nevettem felszabadultan.

- Erre megyünk! – ragadott meg a karomnál fogva és az ellenkező irányba terelt, mint amerre indultam. – Amúgy korábban a csengőhangod olyan ismerősnek tűnt.

- Nemrég cseréltem le - dörzsöltem meg zavaromban a nyakam.

- STAND UP, igaz? – nézett rám furcsán Kyu Hyun, mint aki nagyon is kíváncsi a válaszomra. – Szereted őket?

- Nem igazán - mondtam kerülve a pillantását.

- Akkor mégis miért ez a csengőhangod, ha nem szereted őket?

- Ez az első albumukról van, az tetszett, még a további két albumukat is ismerem, de azóta nem igazán hallgatom a számaikat – vontam vállat.

- Szóval a többi daluk nem tetszik? – érdeklődött tovább a fiú.

- Nem is ismerem a többi dalukat, de nem is akarom – zárkóztam be, valószínűleg Kyu Hyun is megérezte, hogy most nem kellene tovább faggatnia erről, így csendben maradt.

Rövidebbnek tűnt az Akadémiáig az út, mint tegnap este az esőben. Pár perc alatt ott voltunk, Jung Se helyett pedig egy másik férfi álldogált a bejáratnál. Eddig mindig Jung Sehoz volt szerencsém, de jobban örültem ennek az új férfinak, mint a kötözködő, kopaszodó hapsinak.

- Én az ebédlőbe megyek, So Ha ott akar találkozni – torpantam meg az aulában tanácstalanul. Mit is kéne mondanom a fiúnak ezek után?

- Igazad van, elég éhes vagyok - tapogatta meg a hasát Kyu Hyun és elindult az étkezdébe. Hát ahogy láttam, nem várt el semmiféle hálálkodást vagy szép szavakat. Végül is így könnyebb volt, az biztos. Követtem az ebédlőbe és a szokásos asztalunknál megpillantottam So Haékat, amint nagyban pusmognak valamin.

- Sziasztok! – köszöntem oda nekik félve, majd So Hahoz fordultam.

- So Ha, mindent meg tudok magyarázni, csak eng…

- Ez most nem lényeges! – intett le teljesen izgatottan a lány.

- Ha Na, ezt hogy csináltad?! – esett nekem Ki Young.

- Ez hihetetlen, azt hittük, hogy nem akarsz ide járni, erre mégis beválogattak – rázta a fejét kissé ingerülten Baek Ho.

- Miről beszéltek? – kérdeztem teljesen összezavarodva.

- Az előadásról! – felelte Ki Young, mintha teljesen idióta lennék, hogy nem értem, miről van szó. – Beválogattak!

- Tudom, de ezt már ti is mind tudjátok – néztem egyikükről a másikukra.

- Nem, Ha Na – mondta kicsit már nyugodtabban So Ha. – Mi az énekről beszélünk.

- Nem mondanátok el végre, hogy mi folyik itt?! Mert félszavakból nem értem – akadtam ki már én is.

- Beválogattak az előadásra, hogy énekelj!