Hátborzongatóan forró és édes
Ahogy beléptünk
a klubba, elsőnek egy sötétkékre festett folyosón sétáltunk végig, egyre erősödött
a zene és szembe is jött pár ember, akik már távozni készültek. Félreálltam az
útjukból, de jól megnéztem közben őket. Két lány volt és két srác. A két lány
feszülős rövid ruhában lépkedett, erős sminkkel, de mindkettő nagyon szép volt.
A srácok pedig helyesek és ők is partihoz voltak öltözve, ingben, ami ki volt
gombolva a mellkasukig. Hát hazudtam volna, ha azt mondom, nem ragadták meg a
figyelmem.
Majd beléptünk a
fő terembe, ahol hirtelen megcsapott az a hangos zene, amit már a folyosóról
lehetett hallani. Egyből a táncparkettre tévedtünk be, ahol kék-fehér villódzó
fényekkel világították meg a parkettet, hogy túlvilágivá tegyék a helyet.
Tőlünk jobbra és kicsit messzebb láttam meg a DJ pultját, ahol egyik kezében
egy üveg sörrel csápolt a táncolók felé.
Azt gondoltam,
hogy kicsit kihaltabb lesz a klub, alig pár emberrel, akik ülve beszélgetnek,
de ahhoz képest a parketten szinte tolongtak a fiatalok. Nem volt annyira nagy
tömeg, hogy kényelmetlen lett volna, de nem is voltak túl nagy üres helyek a
testek között. A lányok vonaglottak és rázták magukat, fel akarták magukra hívni
a fiúk figyelmét. És éppen tanúja is voltam egy ilyen esetnek. Egy hosszú,
szőke hajú, fehér lányhoz közelített egy fiú, majd végül egymás ölelésében
kötöttek ki. Mindenük egymáshoz simult, én pedig vörösen kaptam el a fejem,
mikor megláttam, hogy a fiú belemarkol a lány fenekébe. Oké… azt hiszem, ez nem
az én világom.
- Erre! –
mutatott Kyu Hyun egy felfelé vezető lépcsőre a bal oldalunkon.
Eddig észre sem
vettem, hogy van egy balkonszerű felső része a klubnak. A zene is valahogy
halkabb lett, már nem kellett üvöltenem, ha meg akartam értetni magam
valakivel. Egész ügyesen megoldották ezt akusztikai szempontból.
Itt fent a
karzaton körbe, kisebb félkörívben elhelyezett kanapék voltak, legalább nyolc.
Az egyik szabadba bevetettük magunkat a fiúkkal. Akadtak ajtók is, amik innen
nyíltak, de nem tudtam megmondani, hogy hova vezethetnek, mindegyiken egy-egy
aranyszínű szám virított.
- Azok micsodák?
– kérdeztem az egyik ilyenre mutatva Kyu Hyuntól.
- VIP szobák, de
szerintem ezúttal itt maradunk – mosolygott rám és leült mellém. Levettem a
kabátom és ráterítettem a kanapé háttámlájára. Az ülőgarnitúra mögött volt egy
magasabb korlát, nehogy baleset történjen és valaki lezuhanjon. De így bele
tudtam kapaszkodni és lenéztem a földszintre. Érdekes volt innen nézni az embereket,
ahogy táncolnak és isznak felváltva, vagy éppen egyszerre csinálják a kettőt.
Valami fehér füstöt is fújtak a tánctérre, aminek hatására mindenki hangos
éljenzésben tört ki.
Ami a zenéket
illeti, a DJ elég változatos volt. Akadt amerikai zene is, KPOP, de még lassabb
számok is előfordultak nagy ritkán. Akármennyire is idegenkedtem a parkettől az
előbbiek miatt, most mégis vágytam volna oda le.
Nem voltam egy
nagy táncmester, főleg hogy még egyszer sem jártam klubban, vagy bulizni, de
most szinte húzott le magához az egész.
- Tetszik? –
suttogta a fülembe valaki és elkaptam a fejem, ahogy megéreztem a leheletét az
arcomon. Kyu Hyun csak vigyorgott, élvezve, hogy megint zavarba hozhatott.
- Nem rossz –
ültem vissza a helyemre.
- Mit hozhatok?
– lépett hozzánk egy vékony srác pincér egyenruhában, majd átnyújtott pár itallapot,
de akadtak rajta ételek is, hogy valamivel megtöltsd a gyomrod, miközben iszol.
- Válasszatok,
amit csak akartok, ma este mindent én állok! – ajánlotta fel nagylelkűen Kyu
Hyun, mire örömujjongásban tört ki mindenki. A srácok nem sajnálták egy percig
sem Kyu Hyunt, aki finanszírozta a mai italozásukat, egyből rengeteg mindent
rendeltek, de úgy tűnt a fiú ezt egyáltalán nem bánja.
- Ha Na, te mit
kérsz? – nézett rám Min Soo csillogó szemekkel, mintha a karácsonyt előrébb
hozták volna pár hónappal.
- Köszi, de nem
igazán kérek semmit – ráztam meg a fejem, mivel nem szerettem volna túl sokat
inni, még mindig nem voltam odáig az alkohol ízéért. – Majd iszok abból, amit
ti kértetek.
- Ugyan már, ne
szégyenlősködj! – ingatta a fejét vidáman Min Jun. Ő is már hangulatban volt,
meglehetősen felszabadultan viselkedett.
- Akkor legyen
valami finom – mosolygott rám Se Joo, akinek a másik oldalamon jutott hely. –
Nézd meg ezeket!
Elém tolta az
itallapot és mutogatni kezdett a koktélok között, hogy szerinte ezek ízleni
fognak. Szinte összebújtunk a papír fölött, a haja csiklandozta az arcélemet.
Végül kért nekem három különböző koktélt, hogy döntsem el majd, melyik ízlik a
leginkább.
Nem telt talán csak
tíz percbe, mire mindent elénk hoztak, amit rendeltünk. Mondanom sem kell, hogy
az egész asztal tele lett, nem is nagyon talált rajta az ember szabad helyet.
- Először
koccintsunk Se Joora! – ajánlotta fel Kyu Hyun, kaptunk öt kisebb feles
poharat, amibe sojut töltött ki és mindenkinek adott egyet. – Szóval éljen a mi
kis színészpalántánk!
Az asztal
közepén összekoccintottuk a poharakat, majd lehúztuk az erős italt. Hú, még
mindig nem volt a kedvencem a soju!
- Most pedig Kyu
Hyunra, aki anyagilag támogatja a lerészegedésünk! – töltött újra Min Jun, amit
szintén egy nagy korty tüzes soju követett.
- Több tósztot
ne mondjatok, légyszi! – nyögtem fel, mert már Se Joo vette át az üveget, hogy
folytassa a kört, mire mindenki elnevette magát.
- Ugyan, Ha Na! –
karolta át a vállam a fiú nevetve, közben töltött mindenkinek egy újabb kört,
de engem kihagyott az osztásból. Mondjuk az sem tűnt volna fel, ha egy egész
üveget nyom a kezembe, valószínűleg magamba döntöttem volna azt is, mert nem
tudtam figyelni semmire azon kívül, hogy a karja a meztelen vállamon van. –
Akkor kóstold meg legalább, amit rendeltél!
A fiúk még vagy
kétszer ittak egy felest, míg én rászántam magam arra, hogy belekóstoljak a
koktélokba. Mint korábban említettem, hármat rendeltünk. Volt köztük egy
ultraszínes, amiben a szivárvány összes színét felfedeztem, egy egyszerű kékes,
illetve egy, aminek pirosas árnyalata volt, de két lime úszkált benne a
jégkockák között. Először a szivárványos került terítékre, ami nem volt olyan
szörnyű, de nem is nyerte el igazán a tetszésemet. Utána a kék következett,
amit kifejezetten borzalmasnak találtam, tiszta alkohol ízű, így félve nyúltam
az utolsó után. De az kellemes meglepetést okozott. Jó édes, cukros ital volt,
valamilyen gyümölcsre emlékeztetett az íze, de nem jutott eszembe, hogy
melyikre. Abból viszont nagyokat kortyoltam a szívószállal, hogy elfelejtsem
még az emlékét is a kék löttynek.
- Látom, az
bejön – vigyorgott rám Se Joo.
- Igen, meg sem
mondanám, hogy alkoholos – viszonoztam a mosolyát.
Ezután nem volt
már megállás. A fiúkkal együtt ittunk, együtt nevettünk és ilyen ostoba ivós játékokkal
töltöttük az időt. Min Soo egész sokáig bírta ezúttal, nagyjából két óra után
dőlt csak ki. és a mellettünk lévő üres boxba fektettük le. Kisimítottam a haját
az arcából, ahogy feküdt, nyomtam egy puszit a homlokára, majd visszamentem a
srácokhoz, ahol tovább folyt a buli.
Kezdtem érezni a
sok ital hatását, melegem volt és legyeznem kellett az arcomat, mert már szinte
égett. Egy hideg sörös dobozt nyomtam a bőrömhöz, hogy azzal hűtsem magam.
Mikor úgy éreztem, én már nem bírom tovább az ivászatot, csak figyeltem a
fiúkat, közben pedig az üres sojus üvegekről tépkedtem le a címkét és tettem
ezzel őket meztelenné. De még így is úgy röhögtem rajtuk, hogy már folyt a
könnyem. Még jó, hogy a sminkes lány vízálló festéket tett a szememre, mert
különben úgy néztem volna ki, mint egy panda!
- Hé, Kyu Hyun,
igyatok Ha Naval egy love shotot! – mutogatott kettőnkre Min Jun.
- Az meg mi? –
dülöngéltem még mindig a nevetéstől.
- Megmutatjuk –
vigyorgott a fiú és kitöltött két pohár sojut, egyiket Kyu Hyunnak adta, majd
egymásba karoltak a levegőben a poharat tartó kezükkel. Ezután az alkarjukat
használva a szájukhoz emelték a poharat és úgy itták meg az italt.
Nem tűnt különlegesnek,
így bátran karoltam bele az újratöltött poharakkal Kyu Hyunba és ittam meg a
felest. Mielőtt az utolsó kortyot is lenyeltem volna, kinyitottam a szemem és
csak akkor tudatosult, hogy milyen közel is van a fiú arca. Rögtön félre is
nyeltem és köhögve hajoltam el a közeléből.
- Minden oké? –
nézett rám Kyu Hyun egy kis elnéző mosollyal az arcán, mintha tudta volna, hogy
mi váltotta ki a köhögő rohamomat.
- Persze –
csapkodtam meg a térdét, mint akinek fogalma sincs, hogy mi történt az előbb. –
Merre van a mosdó? – kérdeztem úgy általánosságban tőlük, bárki megfelelt
volna, aki útba tudott igazítani, mert már majd bepisiltem.
- Ott arra van
egy – mutatta Se Joo és megpróbáltam átmászni rajta, de ahogy felálltam mintha
felfordult volna a világ. – Óvatosan!
A derekamnál és
a karomnál fogva tartott meg, nehogy beboruljak az asztal alá.
- Semmi gond, csak megszédültem egy kicsit –
motyogtam és a fejemet fogva sétáltam tovább a mosdóhoz. Amíg ültem, addig nem
volt olyan vészes a helyzet, de amint felálltam, feltűnt, hogy mennyire tompák
is az érzékeim. Lassúnak éreztem magam és kicsit elmosódtak a tárgyak körvonalai.
Nem volt teljesen rossz érzés, de azért furcsa volt először.
Hát a pisilés
nem volt egy egyszerű művelet a ruhámat figyelembe véve, de egy tíz perc alatt
sikerült megoldani a dolgot. Kezet mostam és ittam egy kis hideg vizet, ami
kicsit segített. Az arcom piros volt és ki voltam melegedve, így baktattam
vissza a fiúkhoz. Már éppen le akartam ülni, mikor meghallottam T-ARA Number 9
számát.
- Úristen,
menjünk táncolni! – ugráltam örömömben, hirtelen nagyon is túltengett bennem az
energia.
- Dehogyis! –
ellenkeztek rögtön mindannyian, mire meglepődve hőköltem hátra.
- Mi ütött
belétek?!
Megfogtam Se Joo
kezét és fel akartam állítani, hogy jöjjön le velem a parkettre, de nem
sikerült rábírnom.
- Nem szeretek
ilyen helyen táncolni – látszott, hogy kínosan feszeng, így nem erőltettem tovább
és elengedtem a kezét.
- Kyu Hyun? –
fordultam felé „B” tervként, de ő is csak egy mosollyal az arcán nemet intett.
Végső mentsváram Min Jun volt, nem sok reményt fűztem hozzá, de hátha. - Min
Jun?
- Felejtsd el! –
rázta a fejét rémülten. – Ha én lemegyek táncolni, kő kövön nem marad…
- Pukkadjatok
meg! – megfogtam egy sojus üveget és jól meghúztam, bár Se Joonak majdnem
sikerült kikapnia a kezemből, de megelőztem. Nyeltem két nagy kortyot, hogy
bátorságot öntsek magamba. A folyadék égette a torkom, éreztem, ahogy lecsorog
a gyomromba, felforrósítva az egész testem, majd nagyokat cuppogva vágtam le az
asztalra az üveget. – Akkor megyek egyedül!
Ezzel hátraarcot
vágtam és megindultam a lépcső felé, mielőtt bármit is szólhattak volna. A korlátba
erősen kapaszkodtam, nehogy leguruljak a nagy sietségben, majd benyomakodtam a
tömeg közepébe.
Egy pillanatra
eszembe jutott, hogy tényleg egyedül akarok itt táncolni, mint egy idióta?
Egyedül akarok táncolni egy klubban, kicsit sem szánalmas ez tőlem… De utána
megráztam magam és kivertem minden effajta gondolatot a fejemből. Azért jöttem
ide, hogy jól érezzem magam! Senkivel sem kellene törődnöm, csak magammal!
(Valószínűleg a nem kevés alkoholnak a szervezetemben volt ilyen hatása, hogy
megfeledkeztem arról, mennyire gátlásos is vagyok valójában.)
Behunytam a
szemem és csak a zenére koncentráltam, majd engedtem, hogy átjárjon és elkezdtem
ringatni a testem rá. A következő pillanatban már szabályosan ugráltam a
körülöttem lévőkkel és együtt táncoltunk a lányokkal, mosolyogva és önfeledten.
Vagy négy számot végigénekeltünk, torkunk szakadtából üvöltöttük a szöveget és
kezdtem megérteni miért szeretnek az emberek buliba járni. Tényleg felszabadító
volt. A feszültség, ami felgyülemlett bennem az elmúlt napokban, a parketten
szép lassan kiáramlott belőlem, kitomboltam magamból.
Éppen az EvoL
Get Up című száma ment, mikor valaki végigsimított a karomon, megrázkódtam az
érintése alatt. Ijedten fordultam hátra és egy ismeretlen sráccal találtam
szemben magam. Elhúzódtam és tovább táncoltam, mintha fel sem tűnt volna az
előbbi, csak egy véletlennek tulajdonítottam az egészet. De aztán még egyszer
végighúzta az ujjait a karomon, amitől már kirázott a hideg. Megfordultam és
nemet intettem neki, jelezve, hogy nem szeretnék vele táncolni. (Nem volt
csúnya a srác, de egy cseppet sem akartam idegenekkel táncolni.)
Mikor már azt
hittem, értett a szép szóból, ezúttal a kezem fogta meg, ujjait a tenyerembe
csúsztatta. Ki akartam tépni a kezem az övéből, de rántott egyet rajtam és
pillanatok alatt a karjai között találtam magam. Eltoltam magam tőle és mikor a
pillantásom az arcára esett, leesett az állam.
- Kyu Hyun? –
kérdeztem félhangosan, amiben biztos voltam, hogy nem hallotta. Ezúttal hangosabban
tettem hozzá. – Mit keresel te itt?
Egy féloldalas
mosoly ült az arcán, amitől kihagyott egy ütemet a szívem, arról nem is
beszélve, mikor lehajolt és fülemnél mondta:
- Nem örülsz
nekem?
Elpirulva
húzódtam hátra, hogy a szemébe tudjak nézni. Mi az ördög folyik itt? Biztos
vissza akart vinni az emeletre, hogy elég volt ennyi szórakozás nekem mára.
- Nem megyek
sehova! – mondtam hangosan és tovább táncoltam, miközben elkezdték játszani az
I Love Rock and Roll számot. Nincs olyan ember a földön, aki ezt nem ismerné. –
Maradj!
Hirtelen
ötlettől vezérelve fogtam meg Kyu Hyun kezét, aki eddig mozdulatlanul figyelt.
Nem akartam egyedül itt maradni megint és tudtam, hogy Kyu Hyun tud táncolni,
nem is akárhogy. Aztán láttam a szemén, hogy döntött.
Megpördített és
megint a karjaiban kötöttem ki, de nevetve néztem fel rá. Az a mosoly pedig,
amit rám vetett. Jóságos ég! Egyszerre volt szexi, vadító és ártatlan. Együtt táncoltuk
és énekeltük végig Joan Jett számát és még vagy másik hármat. Aztán nagy
meglepetésünkre az EXO Wolf számát játszotta a DJ. Felragyogott mindkettőnk
szeme és egy szó nélkül kezdtük el táncolni a koreót a mi részünkről. Nem sok
színészi játékot kellett belevinnem a táncba, ugyanis ezúttal Kyu Hyun tényleg
megbabonázott. Fekete szemei szinte felfaltak, én pedig alig bírtam megállni,
hogy nemet mondjak a galád, gonosz farkasnak.
Az emelés után
még másodpercekig néztünk egymás szemébe, az gátolt meg csak abban, hogy
átadjam magam neki, hogy hirtelen egy másik számra váltottak át. De nem váltunk
szét. Nem.
Ami még olyan
zavarba ejtőnek tűnt, mikor megérkeztünk, most pontosan ugyanazt csináltuk Kyu
Hyunnal. Összebújtunk és a testünk egyszerre mozdult minden egyes ütemre.
Bármerre is járok
Árnyékként követ a pillantásod,
Eltéveszthetetlen vörös fényként
Merülök el benned.
A GOT7 Good
Tonight száma hangzott fel, amit Kyu Hyun elkezdett énekelni. Én annyira nem
ismertem ezt, mert elég új volt még, de a ritmusa, az alapja nagyon
megtetszett.
Mert meg akarlak védeni, csak ezért
Nem lehettem eddig melletted.
Kislány, menjünk most, csak ma babe,
Ne aggódj semmiért, bízz csak rám
mindent!
Hátat
fordítottam a fiúnak, a hátam a mellkasának és a hasának feszült, a kezei a
csípőmön nyugodtak, ami együtt mozgott a basszussal és Kyu Hyun csípőjével is.
Bármikor máskor zavarban lettem volna, bármikor máskor megállítottam volna,
félrelöktem volna a kezét. De nem most.
Érezzük ma jól magunk,
Az éjszaka csak a tied,
Egy feledhetetlen éjjel,
Csak így, ahogy most vagyunk.
Gyönyörű éj,
Bár élvezhetnénk ezt
Egész éjjel!
Csodálatos érzés!
Minden tökéletes, ma este jók
leszünk,
Ma este egy előadás lesz, csak
nekünk,
Minden egyszerűen tökéletes ma
éjjel,
Elégedett vagyok az oldalamon veled.
A fülemben nem
csak a zenét, hanem Kyu Hyun hangját is hallottam. Mintha minden egyes sora,
szava a dalnak nekem szólt volna. Mintha nekem szánta volna őket, csak is
nekem. Átölelt és már szinte nem is a zene dallamára táncoltunk, hanem a saját
kis dalunkéra. Arra a dalra, amit mi magunk komponáltunk a saját testünkkel,
érzéseinkkel. A fiú karjai körülöleltek, elvesztem bennük. Ujjai gyengéden
simogatták a derekam, csípőm, néhol egészen a combomig nyomultak előre azok a
hosszú, szexi ujjak. A szívem a torkomban dobogott, az egész testem égett,
mintha lángok között álltam volna.
Ne nyomasszon semmi,
Nem talál ránk senki,
Bujkálnod sem kell,
Ha őszinte leszel velem,
Minden rendben lesz ma éjjel.
Közelíts hozzám szép lassan, édesem,
Nem látom ennek a végét még.
Kislány, menjünk most, csak ma babe,
Ne aggódj semmiért, bízz csak rám
mindent!
Kyu Hyun arca az
enyém mellett volt, egészen a nyakamhoz hajolt, éreztem égető leheletét a bőrömön.
Egyszerűen ki kellett engednem magamból ezt a feszültséget, muszáj voltam.
Egyik karommal hátranyúltam és a fiú nyakát karoltam át, még közelebb kellett
lennie. Ahogy duruzsolta a dalszöveget, az ajkai néha a bőrömet érték, ami
villámcsapásként hatott rám. Még közelebb akartam magamhoz tudni. Miért nem
volt ez elég?! Miért nem elégedtem meg ennyivel?
Érezzük ma jól magunk,
Az éjszaka csak a tied,
Egy feledhetetlen éjjel,
Csak így, ahogy most vagyunk.
Gyönyörű éj,
Bár élvezhetnénk ezt
Egész éjjel!
Csodálatos érzés!
Minden tökéletes, ma este jók
leszünk,
Ma este egy előadás lesz, csak
nekünk,
Minden egyszerűen tökéletes ma
éjjel,
Elégedett vagyok az oldalamon veled.
Megfordultam az
ölelő karjai között. Arcunk alig pár centire volt egymástól, mégis olyan messzinek,
távolinak tűnt. Homlokunkat egymásénak támasztottuk, az orrunk súrolta egymást.
A kezeim a nyaka köré fonódtak, kapaszkodót keresve. Nem néztünk egymásra, nem
láttam az arckifejezését. Csak lehunytam a szemem és élveztem minden egyes
pillanatot a közelében. A levegőt egyre szaporábban vettem, a gyomrom szinte
remegett. Egyszerre volt fájdalmas és mégis őrjítően édes ez az érzés.
Kyu Hyun erősen
szorított magához, talán pontosan ugyanazt érezte, mint én? Pontosan azt a
kínzó éhséget, amit én? Az éhséget, amit tudtam, hogy csillapítanom kell,
különben felemészt és csak hamu marad utána.
Ne gondolj semmire,
A szívem nem fog változni sose,
Gyere még egy kicsikét közelebb
És ne habozz, kérlek,
Hogy megmutasd nekem mindened!
Amint elhagyta a
száját az utolsó sor, az ajkaim az övéhez nyomtam.
Ilyen
egyszerűen. Csak így.
Puha volt és
meleg.
Mikor rájöttem,
hogy mit tettem, azonnal elhúzódtam tőle. Levegő után kapkodtam és zihálva,
rémülten meredtem a fiú szintén meglepett arcára. Elnyílt szájjal bámult rám,
teljesen lefagyva. Ugyanaz a megdöbbenés tükröződött mindkettőnk szemében.
De aztán Kyu
Hyun meglepett tekintete megváltozott. Lágyan pillogott és halvány mosolyt
vetett rám. Egyik kezét az arcomra helyezte, én pedig csak mozdulatlanul
vártam, hogy mi fog ebből az egészből kisülni. A torkomban keletkezett gombóc
szinte alig engedett levegőhöz jutni.
- Ez nem kérés
volt, hanem szinte már parancs – mondta, éppen csak értettem, de még fel sem
fogtam igazán, a szája az enyémre tapadt.
Kiszaladt
belőlem minden levegő, azt hittem, csak képzelődök. Valahogy nem akart eljutni
a tudatomig a történtek ilyetén fordulata, mintha tagadta volna az agyam a
tényt.
Kyu Hyun
visszacsókolt.
Az ajkai
ugyanolyan puhák voltak, mint alig pár másodperccel korábban, ha nem lágyabbak.
Éreztem, hogy vér tolul az arcomba és beleremegek az érintésébe, ahogy az ujjai
a tarkómra vándoroltak. Önkéntelenül engedtem neki, nem álltam ellen,
viszonoztam a csókot.
Csak ennyire
volt szüksége és felbátorodva falta az ajkaim. Esetlennek éreztem magam, de a
fiú egy szót sem szólt, csak erőteljesebben csókolt. Szája enyhén feszítette az
enyémet, majd nyelve utat talált a megfelelő irányba. Először furcsa érzés
volt, de ahogy ráleltem a helyes mozgásra és ritmusra, nem volt megállás. Ahogy
nyelvünk egymásra talált, önálló életre keltek.
El sem tudtam
képzelni, hogy lehet valami ennyire ellentmondásos. Egyszerre éreztem azt, hogy
helytelen, amit teszek, hogy kínos és nem szabadna. De ahogy Kyu Hyun érintését
éreztem a bőrömön, ujjai vad és szenvedélyes játékát, ezek a gondolatok
szertefoszlottak, akár a sötétség a hajnal első fénysugarainak hatására. Ami
ennyire jó érzéseket vált ki belőlem, hogy is lehetne rossz?!
A kezeim, amik a
nyakába kapaszkodtak, lecsúsztak a mellkasára és az ingen keresztül éreztem az
izmokat, amik minden egyes lélegzetvétele alatt megfeszültek. A szívem
háromszor olyan gyorsan vert a helyén, szinte felperzselt ez a csók, kihozott
belőlem valami olyat, amit nem is sejtettem, hogy bennem szunnyadt. Vágytam
erre a fiúra, jelen pillanatban, ha csak ő lett volna nekem, az is több lett
volna, mint elég.
Nem tudtam,
meddig képes megtartani a súlyom a reszkető lábam. Meddig vagyok képes még ellenállni
ennek a mindent magával ragadó és elsöprő erőnek, ami Kyu Hyunból áradt? Minden
egyes idegsejtemet felingerelte ezzel az egy csókkal, szinte alig kaptam
levegőt…
Hirtelen ért
véget.
Úgy éreztem
magam, mint egy kölyökkutya, aki elől elvették a legújabb játékát. Mintha
valami nagyon is értékestől fosztottak volna meg. Kyu Hyun szemébe néztem,
azokba a fekete ónixokba, azokba a sötét, mindent látó szemekbe. Már ő is
igencsak zihált, a keze pedig a derekamon pihent.
Mégis mi ütött belém?!
Eltoltam magam a
fiútól, aki kérdőn követte minden egyes mozdulatom.
- Elmegyek a
mosdóba! – mondtam neki és elindultam a mellékhelyiség felé, ott hagyva a parketten
a döbbent fiút. Amint elég messze kerültem Kyu Hyuntól, gyorsabban szedtem a
lábam és azonnal be is támadtam a földszinti mosdót.
Egy cseppet sem
kellett pisilnem, de egy kis távolságra volt szükségem a fiútól, hogy átgondoljam
a történteket. A mosdó feletti tükörben szemügyre vettem az arcom. Az ujjaimat
az ajkamhoz emeltem. Pirosak voltak és duzzadtak, egyértelmű volt, hogy mit
csináltam az előbb. Az előbb...
Jézus-atya-úristen!
Az előbb Kyu
Hyunnal csókolóztam és nem is akárhogy…
Toporzékoltam
egyet, a cipőm hangosan kopogott a csempén. Az ajkamba haraptam és tudtam, hogy
mire volt most szükségem. Kiszaladtam a mosdóból, nem messze tőle ott volt a
bárpult. Félkörívben oszlopok takarták. Egyenesen és határozott léptekkel
mentem oda és leültem az egyik bárszékre.
A pultos
igencsak érdekes kifejezéssel nézett rám.
- Mit adhatok? –
kérdezte, ahogy végigmért.
- Egy üveg sojut
kérnék. – feleltem. A srác lerakta elém a rendelt italt, meg egy poharat. Egy
pillanatig haboztam csak, mielőtt jól meghúztam volna az üveget.
***
- Hé, Ha Na! Mit
csinálsz te itt? – hallottam meg a hangját a hátam mögött, mire egész testemben
összerázkódtam. A pulton könyököltem és az üres poharamat bámultam, ami
végtelen gúnnyal nézett vissza rám. – Minden rendben?
Kyu Hyun lépett
oda mellém és tette a kezét a vállamra.
- Kyuuuu Hyuun!
– kiáltottam fel jól elnyújtva a nevét és elhúzódtam a keze alól. Egy bugyuta
vigyorral az arcomon bámultam rá.
- Te… te részeg
vagy? – ráncolta a szemöldökét és bizonytalanul mért végig. Aztán ránézett a pultra,
ahol két üveg soju teljesen üres volt már. De volt egy, amivel félig végeztem
csak. – Ezt mind te ittad meg?!
- Igen! –
szalutáltam a fiúnak. – Büszh..ke vaaagy?
- Azt hiszem,
ideje hazamennünk – sóhajtott a fiú és éppen át akart karolni, hogy lesegítsen
a bárszékről, de félrelöktem a kezét.
- NEM! – ráztam
meg a fejem rémülten. – Oppát akarom, most!
- Ha Na, nem
hiszem, hogy a bátyádat ide tudom rángatni, hajnalok hajnalán - hajtotta le a
fejét sóhajtva. Nem voltam egyszerű eset részegen és ezzel ő is tisztában volt
már. – Gyere, menjünk fel a ruháidért, aztán pedig szépen menjünk haza!
- Oppát, oppát!
– csapkodtam nyávogó hangon a pultot.
- A bátyád nem
fog tudni most idejönni…
- Nem! –
szakítottam félbe a szájára nyomva a kezem. – Se Joo oppa… Se Joo oppát!
- Oh! –
világosodott meg Kyu Hyun. – Ne mozdulj innen, oké?! Csak maradj itt és hozom
máris oppát, rendben?
- Hajrá, Kyu
Hyun! – emeltem a kezem a magasba és próbáltam fütyülni, de esélytelen volt.
Amint Kyu Hyun eltűnt a látóhatáron egyből leeresztettem, de nem hagyott sok
időt nekem, Se Jooval az oldalán rögtön vissza is tért. Mindkettőn már kabát
volt és Kyu Hyun kezében volt az én szövetkabátom is.
- Oppa! –
integettem a fiúnak, aki csak nagy szemekkel meredt rám. Végignézett rajtam,
majd a pulton heverő üvegeken és valószínűleg ugyanarra a következtetésre
jutott, mint Kyu Hyun. Részeg vagyok. – Oppa!
Fel akartam
állni, de az lett a következménye, hogy amint a lábam földet ért, megbicsaklott
a bokám a magas sarkúban és elzúgtam volna, ha Se Joo nem kap el az utolsó
pillanatban. Átöleltem a nyakát és a fülébe motyogtam.
- Menjünk haza,
oppa! – nyafogtam és próbáltam elérni, amit akartam.
- Jó-jó! –
segített felállni a fiú, majd Kyu Hyuntól elkérve a kabátom, felöltöztetett. –
Kyu Hyun, hazaviszem Ha Nat, majd a fiúkkal gyertek, ha úgy gondoljátok, elég
volt mára.
Úgy láttam, Kyu
Hyun akar még valamit mondani, de végül csak bólintott és csendben maradt. Se
Joo a hónom alá nyúlt és együtt baktattunk át a parketten. Már a folyosón
jártunk, mikor Se Joo elengedett és szembefordított magával. A szemei kemények
voltak, az arca pedig nem tükrözött semmiféle érzelmet.
- Ennyi elég
volt a színjátékból! – jegyezte meg ridegen.
Az ajkamba
haraptam és lesütöttem a szemem.
- Honnan tudtad?
– kérdeztem.
Hiszen mindenre
ügyeltem, amire csak lehetett! Eléggé dülöngéltem, a tekintetem is tompa és
vaksi volt, a hangom hol erősebb, hol pedig lágyabb. Próbáltam eléggé
akaratosnak és következetlennek tűnni és biztos voltam, hogy nem árultam el
magam semmivel. A játékom tökéletes volt.
- Az üvegek –
húzta a száját a fiú. – Azokat, amiket fent ittunk, mindegyikről leszedted a címkét,
de a pulton csak az egyik volt ilyen, ami még félig tele volt.
Most komolyan
egy ilyen hülyeségen buktam el?! Istenem…
- Menjünk! –
megfogta a kezem és kifelé vonszolt az épületből. Már egy taxi várt minket az utcán.
Mint később kiderült, ez is a klub szolgáltatásai közé tartozott, hogy bármikor
a rendelkezésedre állítottak egy sofőrt autóval, ha távozni készültél. Szó
nélkül beültünk a hátsó ülésre.
Nem tudtam, hogy
Se Joo miért ilyen mogorva, fogalmam sem volt róla. Talán megsértettem azzal,
hogy adtam a részeg kislányt, akit haza kell vinni, mikor ő még maradt volna
tovább a srácokkal? Ezért haragudott rám?
Éreztem, hogy a
homlokomon aggodalmas ráncok jelennek meg és az alsó ajkamat rágcsáltam, ahogy
a fiút figyeltem a kocsiban. Nem volt merszem hozzászólni, nem mertem
egyszerűen megszólalni, míg ő nem mond valamit. De arra hiába vártam. Lehunyt
szemmel, hátradőlve utazott és nem úgy tűnt, mint akit egyhamar szóra lehet
bírni.
Így tettük meg
azt a fél órás utat az Akadémiáig. Kiszálltunk és némán lépkedve haladtunk a kolesz
felé. A kinti fagyoskodás után a koleszben sem volt sokkal melegebb, de azért
kellemesebb volt, mint a februári hideg.
Tényleg, február
volt már…
Már február
közepe volt, lassan másfél hónapja éltem Seoulban.
Mennyi minden
történt azóta, hogy betettem a lábam az Akadémiára azon a januári estén. Megváltozott
az életem, vagy ami még fontosabb, még mindig változóban volt minden egyes másodpercben.
Barátokra
leltem, amire vágytam a kezdetektől fogva. So Ha, Ki Young és Baek Ho. A
legjobb barátaim voltak itt, kitartottak mellettem, mikor mások elhagytak
volna, mikor olyan dolgok derültek ki, amikért mások elítéltek volna. Támogattak
mindenben és én is próbáltam a legjobbat nyújtani, hogy méltó legyek erre a
barátságra.
Emellett a
kapcsolatom Suh Hyunggal remek volt, inkább tekintettem rá apámként, mint nagybátyámként.
Holott még az érkezésemkor utáltam, hogy olyasmire kényszerített, amit nem
akartam, most mégis megértettem minden egyes lépést, amit annak érdekében tett,
hogy segítsen nekem. Hogy végre túllépjek anya halálán.
Ami a
továbblépést illeti, azt hiszem, tényleg átlendültem végre rajta. Természetesen
még mindig könnybe lábadt a szemem, ha csak anyára gondoltam, még mindig
beleremegtem és lefagytam, ha a nevét hallottam, de tudtam, hogy ennél már csak
jobb lehet. Tudtam, hogy idővel tényleg javulni fog a helyzet. Hiányzott és még
mindig sajgott a szívem, de ez sajnos elkerülhetetlen volt.
Emellett
elgondolkoztam a jövőmön, ami igencsak nagy előrelépést jelentett, tekintve,
hogy évekig úgy éltem, mint akit nem érdekel semmi. Most végre rájöttem, hogy
igenis szükségem van valamire, ami értelmet és célokat ad az életemnek. Még nem
voltam benne biztos, hogy ez az éneklést, táncolást és színészetet foglalja-e
magában, de egyelőre ez lebegett a szemem előtt.
Ami pedig nagy
változás volt és soha nem gondoltam volna rá, hogy újra kibékülök Se Jooval.
Évekig abban a tudatban éltem, hogy utál és látni sem akar, azért hagyott el.
De mikor rájöttem, hogy ez az egész csak egy nagy hazugság volt, ami mögött az
apám állt, megkönnyebbültem. Megnyugodtam, hogy az a sok-sok év, amit együtt
töltöttünk jóban-rosszban, nem volt átverés. Fontos voltam neki és soha nem
hagyott volna el, ha nincs más választása.
- Szükséged van
még valamire? – szakította félbe a gondolatmenetemet Se Joo már a harmadik
emeleten. Barna szemei kicsit mintha enyhültek volna, de még mindig haragot
láttam bennük, bár nagyon reménykedtem, hogy csak képzelődök. Fájt, hogy így
nézett rám, mintha tűpárnának használták volna a szívem.
- Nem – nyeltem
egyet és mosolyt erőltettem az arcomra. – Köszi.
Meg sem várva a
válaszát rontottam be a szobámba. Pontosan olyan volt, ahogy hagytam. Szinte
letéptem magamról a kabátot és rádobtam az íróasztalomra. Vágyakozva néztem So
Ha ágyát. Bár itt lenne most a lány, hogy beszélhessek vele, hogy kiöntsem neki
a szívem!
Sóhajtva
fordultam el az üres ágytól és levettem a ruhámat, majd a cipőmet. Előbbit nem
volt könnyű egyedül, de nagy szenvedések árán túl voltam rajta. Gyorsan
elmentem zuhanyozni és fogat mosni, bár a hajamat nem szedtem még szét. Úgy
gondoltam fürdés után több türelmem lesz hozzá, ha a víz kissé megnyugtatott.
De mint már annyiszor, most is tévedtem. Nemhogy megnyugodtam volna, még
idegesebb és zaklatottabb lettem, mikor visszasétáltam a szobámba.
Az agyam
zakatolt és a ma este körül keringtek a gondolataim. Leültem az ágyam elé a
földre és éppen nekiálltam volna szétszedni azt a csodát, amit a fodrász
alkotott, mikor halkan kopogtak az ajtón. A szívem egyből a torkomba ugrott,
mert sejtettem, ki áll kint a folyosón.
- Gyere be!
Se Joo óvatosan
nyitott be és csukta be maga mögött az ajtót. Ahogy az arcára esett a pillantásom
és a tekintetünk találkozott, akkor láttam, hogy megváltozott valami. Már nem
volt olyan zord és barátságtalan az a csokibarna szempár.
- Zavarok?
- Nem, dehogy,
ülj csak le! – ajánlottam fel neki az egész szobát, mint lehetséges ülőhelyet,
ami rendelkezésére állt. Talán neki használt a fürdő és megnyugodott? Ahelyett,
hogy egész végig őt bámultam volna, inkább nekiálltam szétbontani a hajam. –
Mit szeretnél?
A kezem
reszketett, mert izgultam, hogy minek köszönhetem a fiú váratlan látogatását,
így semmire sem mentem a hajammal.
- Hadd segítsek!
– ajánlotta fel a fiú.
- Ugyan, nem
szükséges… - de mielőtt befejeztem volna a mondatot, már ott ült az ágyamon, a
hátam mögött.
- Hú! - motyogta
mögöttem. – Ez nem öt perc lesz…
Elképzeltem az
arcát, a nagy szemeket, ahogy ijedten nézi azt az összevisszaságot a fejemen és
felkuncogtam. Felhúztam a térdeim, átkaroltam a lábam és úgy vártam az
eredményét Se Joo munkájának.
De miközben ő
serényen dolgozott, addig az én gondolataim egész máshol jártak. Ott, ahol nem
kellett volna. Egy fiúnál, aki elől most menekültem. Egy éjszakán, aminek nem
kellett volna megtörténnie. Egészen eddig nem gondoltam rá, de ahogy kicsit is
elkényelmesedtem, egyből előjöttek az emlékek.
Kyu Hyun.
Az a csók… még
mindig beleremegtem az emlékébe, az érzésbe, amit maga után hagyott. Annyira
ambivalens érzések voltak, hogy hirtelen szavakba sem tudtam volna önteni.
Egyrészről olyan
vad, szenvedélyes és tüzes volt, amit még életemben nem tapasztaltam. Még bele
is pirultam, ahogy felidéztem, hol jártak az ujjai, hol járt a nyelve. Hangosan
nyeltem egyet és próbáltam megnyugtatni hevesen dobogó szívem. De nem csak
ennyi volt. Bár ennyi lett volna, bár ennyit éreztem volna az egésszel
kapcsolatban!
De nem. Az érme
másik oldalán ott virított a bűntudat, amit képtelen voltam levakarni. Egyfolytában
követett, bárhová is mentem, bárhová is menekültem, nem tudtam szabadulni tőle.
Bűntudatom volt azért, amit Kyu Hyunnal csináltunk. Egy csók nem nagy dolog,
sőt mi több, mindennapos dolog, mégis úgy éreztem, hogy helytelen volt. Nem
lett volna szabad megtörténnie kettőnk között.
Hiszen tetszett
a fiú, igenis vonzódtam Kyu Hyunhoz, akkor meg miért volt baj ez a csók? Egy
olyan fiúval, aki iránt érzek is valamit, nem kellett volna gondot jelentenie.
De mégis gondot okozott, mégis görcsben volt a gyomrom és mégis szorította
valami a mellkasom. Nem ezt kellene éreznem, ha tényleg helyes lett volna.
Boldognak kéne lennem. De hol van az a boldogság, amit abban a percben éreztem,
hová lett?!
- Már nemsokára
kész – szólalt meg Se Joo.
Se Joo…
Se Joo volt az oka! Miatta voltam
képtelen rá, hogy elengedjem magam, hogy kibéküljek a történtekkel. Úgy éreztem,
elárultam őt és azt, amit iránta érzek azzal, hogy megcsókoltam Kyu Hyunt. Mert
akárhogy is néztem a helyzetet én csókoltam meg először a fiút, ő csak
folytatta, amit én elkezdtem.
- Miért
haragudtál rám korábban? – kérdeztem hirtelen, de a hangom valahogy olyan semmilyennek
tűnt, mintha nem is én lettem volna.
- Nem haragudtam
- motyogta a fiú és tovább dolgozott a fonatok kibontásán. – Csak nem éreztem
annyira jól magam…
- Láttad? – nem
tudom, hogy mi ütött belém, talán még nem ürült ki teljesen az alkohol a szervezetemből?
Vagy csak szimplán megőrültem?!
Se Joo kezei
megdermedtek, pontosan tudta, mire gondolok. Azt kérdeztem tőle, hogy látta-e a
csókot Kyu Hyun és köztem. Nem ringattam magam ezúttal álomvilágba, tudtam,
hogy nem volt féltékeny, de azt nem tartottam kizártnak, hogy dühös volt
miatta. Végül is egy csapattagjáról volt szó, egy barátjáról, akit szinte az
egész ország ismert. Ha pedig kitudódik, ami történt, akkor a bandának
befellegzett, de ha nem is lehetetlenítik el magukat, akkor is erősen csökkent
volna a népszerűségük. Mindennel tisztában voltam.
- Igen –
válaszolt egy kis hallgatás után és tovább folytatta a hajam szétszedését.
- Sajnálom –
döntöttem a homlokom a térdemnek. – Nem lett volna szabad megtörténnie, hülye
voltam, sajnálom!
Egyre
szaporábban vettem a levegőt és könny gyűlt a szemembe.
- Annyira ostoba
vagyok…
Éreztem, hogy Se
Joo elengedi az egyik hajtincsemet és ellép mögülem. Előttem állhatott meg,
abból következtetve, amit hallottam.
- Hé! - a hangja
lágy volt és dörzsölgetni kezdte a karom, mire bátortalanul felemeltem a fejem,
hogy ránézhessek. Mellettem térdelt és gyengéd pillantással nézett rám, amitől
az egész csak még rosszabb lett. Emiatt kezdtek el belőlem egyszerre ömleni a
szavak.
- Sajnálom, Se
Joo, tudom, hogy hülyeség volt, és ha visszacsinálhatnám, megtenném, tényleg! –
már szabályosan folytak a könnyeim. De nem bírtam állni a tekintetét, végig a
nyakát figyeltem, mert féltem, hogy mit láthatok a szemében. – És ez volt az
első csókom is! Egy klubban, részegen… Minden lány vágya ez, nem?! Az első
csókomat egy olyan fiútól kaptam, akit alig ismerek, azt sem tudom, hogy mit
érez irántam, vagy hogy én mit érzek iránta! Az első csóknak különlegesnek kell
lennie, olyantól, akit szeretek, olyasvalakitől, mint t…
Hirtelen kaptam
fel a fejem, mikor rájöttem, hogy mi csúszott ki majdnem a számon. Kétségbeesve
néztem Se Joo szemébe, aki ahelyett, hogy elítélően vagy dühvel pislogott volna
rám, csak egy enyhe mosollyal a szája szegletében hallgatott.
- Akkor legyen
ez az első csókod!
Két keze közé
fogta az arcom és közelebb hajolt. Volt egy pillanat, egy rémesen rövid
pillanat - mielőtt Se Joo szája az enyémhez ért volna -, amibe belebizsergett
az egész testem, a fejem búbjától egészen a lábujjaimig.
Aztán
megtörtént.
Megtörtént az,
amire már több mint tíz éve vártam. Se Joo lágyan becézgette ajkaival az enyémet.
Gyengéd volt és édes, akár a méz. Behunytam a szemem és hagytam, hadd
irányítson mindent. Átengedtem neki magam és ő nem tétlenkedett. Szája
simogatott és kényeztetett, mintha a legbecsesebb kincse lettem volna.
Beleremegett a szívem az óvatos csókjába.
Kérnie sem
kellett, résnyire nyitottam a szám, ő pedig válaszolt a felhívásra. Mintha a
nyelvünk keringőzött volna, elegáns volt és érzéki. A pulzusom kezdett az
egekbe szökni, a mellkasom hevesen süllyedt, majd emelkedett minden egyes
lélegzetvételemre. Egyik kezem a nyakához emeltem, ujjaim végigcirógatták a
bőrét és belefeledkeztem a fiú csókjába.
Pontosan ez volt
az a csók, ez volt az a pillanat, amiről minden lány gyerekkora óta álmodozik.
Egyszerűen tökéletes minden apró, kis részletében, egyetlen hiba, egyetlen
tévedés nélkül. Egyetlen egy valami volt talán, ami kilógott a sorból. A
csókunk mentolos fogkrém ízű volt. Elmosolyodtam, ahogy ez eljutott a
tudatomig. Se Joo megszakította a csókot, a homlokát az enyémnek támasztotta és
mélyen a szemembe nézett.
- Mi az? –
lehelte halkan, de mégis olyan hangosnak tűnt ez a két szó is a zárt szobában.
- Semmi -
mosolyogtam rá. – Csak mentolos íze volt a csóknak…
- Talán nem volt
jó? – kérdezte játékosan Se Joo.
- Nem, nem volt
jó - motyogtam az orrom alatt, mire hirtelen elkerekedett a szeme. – Fantasztikus
volt.
Erre elnevette
magát a fiú és nekivetette a hátát az ágyam oldalának, a vállunk egymáshoz ért
és pihegve hallgattuk egymás csendjét.
- Befejezzem a
hajad? – kérdezte a fiú.
- Nem kell –
intettem nemet és ráhajtottam a fejem a vállára. Nem is ellenkezett, ami
kellemes meglepetés volt. Percekig ültünk és nem szólaltunk meg. Csak élveztem,
hogy kettesben lehettem vele, hogy ilyen közel volt, ilyen kézzelfogható
távolságban, a szemem előtt.
Aztán csak azt
vettem észre, hogy nagyokat pislogok és egyre nehezebben lélegzem. A szívem
könnyű volt és szinte szárnyalt örömében. Még ha tudtam is, hogy csak egy
pillanatnyi boldogság jutott osztályrészül, még ha holnap kinyitom a szemem és
minden köddé válik, akkor is boldog voltam.
Mert megérte.
Ezért a
pillanatért megérte.
