19. Fejezet

Szeretném, ha...

- Aú! – rezzentem össze. – Ez fájt!

- Sajnálom! – válaszolt Ki Young, de egy csepp megbánás sem volt a hangjában.

- Mennyi idő még? – nyafogtam kicsit türelmetlenül.

- Már nem sok, bírd ki addig! – motyogta a lány valamivel a szájában.

Legalább fél órája álldogáltam a műteremben bekötözött szemmel, míg Ki Young rám igazította a ruhát, amit majd a bemutatón kell viselnem. Ahogy felvettem, egyből éreztem, hogy valamiféle selyem és organza keverékéből lehetett, kellemes lágy eséssel és szinte simogatta a bőrömet. De azt is egyből éreztem, hogy a hátam nagy része szabad, amit meg is jegyeztem Ki Youngnak, de még csak nem is reagált rá. Ennyit arról, hogy a modell véleménye bármennyit is számítana…

- Oké, oké! Csak lassan mennem kellene már dolgozni – húztam el a számat. – És még Kyu Hyunt is elő kell kerítenem.

- Miért?

- Nam Gil nem tud ma jönni dolgozni, így Kyu Hyun fogja helyettesíteni – magyaráztam.

- Komolyan?! – Ki Young teljesen ledöbbenhetett, mert megint belém szúrta a tűt.

- Aú! Komolyan! Mi olyan nagy szám ebben, hogy megéri tűpárnának használnod miatta?! - háborodtam fel.

- Bocsi… - veregette meg a karomat a lány. – Csak nem néztem volna ki egy Kyu Hyunhoz hasonló srácból, hogy bevállal egy ilyet.

- Nem egy olyan alak, aki képes másoktól kapott utasításokat követni, az tuti – bólintottam.

- Nem erre céloztam – hümmögött a lány, miközben a hátamnál babrált a ruhával.

- Akkor mire?

- Nem olyan, aki kisegít másokat, csak úgy kedvtelésből. Nem kért érte semmit cserébe? – a hanghordozása nagyon nem tetszett a lánynak.

- Nem! – csattantam fel kissé. – Miért feltételezel róla egyáltalán ilyesmit?! Amióta csak itt vagyok, egyfolytában segít nekem, és ha szükségem volt rá, máris ott termett. Anélkül hogy bármilyen viszonzást is várt volna érte!

Éppen le akartam venni ezt a hülye kendőt a szememről, de Ki Young megállított.

- Ne vedd le! – kapaszkodott belém hirtelen. – Kérlek!

- Jól van! – rántottam ki a kezem dühösen a lány fogásából. – De miért jut egyáltalán ilyesmi eszedbe?

Zihálva vártam a választ. Elképesztő, hogy így fel tudtam magam húzni egy ilyen kis semmiségen.

- Te nem olyan régóta ismered Kyu Hyunt – kezdett bele félve Ki Young.

- Tudom, mondtátok, hogy nincsenek barátai, de ez nem azt jelenti, hogy kihasználna - emlékeztem, hogy korábban azt mondták a többiek, hogy Kyu Hyun Nam Gillal van csak igazán jóban, és ő maga is úgy tűnt, hogy egyedül Nam Gilt tartja barátjának.

- Végighallgatnál? – húzta meg egy hajtincsemet a lány türelmetlenül.

- Persze, bocsi… - haraptam az ajkamba bűntudatosan.

- Kyu Hyun nagyon magának való srác igazából. Mikor idejött az Akadémiára a félév elején szinte senkivel nem állt szóba és levegőnek nézett mindenkit, aki csak közelített felé – szemöldök ráncolva hallgattam a lányt, mert ez egyáltalán nem illett ahhoz a Kyu Hyunhoz, akit én ismertem. – Nam Gillal volt egy kis verekedésük körülbelül az első héten, utána pedig hirtelen úgy viselkedtek, mintha semmi sem történt volna és barátokként bántak egymással. Fogalmam sincs, mi lehetett kettejük között, biztos valami fiús balhé volt, ami összehozta őket. De utána kicsit barátságosabb lett nagyjából mindenkivel, persze közel sem annyira, mint veled.

- Nam Gil is megjegyezte, hogy olyan kedves velem - gondolkoztam el félhangosan.

- Látod?!

- Nem, nem látom – mutattam a fejkendőre, de mosolyogtam közben.

- Haha, majdnem vicces voltál – ironizált Ki Young. – A lényeg, hogy nem csak nekem tűnt fel a dolog, So Ha is már szóvá tette, azokról a lányokról, akik legutóbb pucér képet akartak csinálni rólad, pedig ne is beszéljünk.

- Lehet benne valami - adtam be kelletlenül a derekamat.

- Ha Na… - habozott a lány, még a hangján is éreztem. – Nem gondoltál még arra, hogy esetleg tetszel neki?

- Micsoda? Nem! – tört ki belőlem meglepetten. Hirtelen olyan menekülhetnékem támadt, hogy összevissza mocorogtam Ki Young kezei között, ami persze még több tűszúrást eredményezett.

- Várj, most bújj ki belőle itt! – adta az utasítást a lány és elkezdett kihámozni a ruhából, ami elég nehézkesen, de sikerült végül, így egy szál alsóneműben ácsorogtam az emelvényen, ahova Ki Young felállított. – Most már leveheted a kendőt.

- Hál Istennek! – sóhajtottam fel megkönnyebbülten. – Már azt hittem, az örökkévalóságig matatsz vele!

Egyből az egyenruha után nyúltam és elkezdtem felöltözni.

- Következőnek szerdán kellene jönnöd, addigra elkészülök vele, az lesz az utolsó próba a divat-bemutató előtt, és akkor több időt is kéne rám szánnod – magyarázta a lány, miközben a telefonjával babrált. – Még a sétát nem is gyakoroltuk és azon is sok minden múlhat, illetve a sminkedet és a hajadat is ki kellene találnunk, mielőtt túl késő lesz.

- Uh! – nyögtem fel. – Nem hittem, hogy ilyen sok munka lesz ezzel.

- Hát tévedtél – lépett elém mosolyogva a lány. – Hányas lábad is van?

- Harminchat.

- Rendben – jegyezte fel egy kis papírra a lány. – Szerdára a cipő is meglesz, és akkor már tudod gyakorolni a sétát. Fel fogsz lépni tánccal az évzárón, igaz?

- Igen – húztam el a számat.

- Akkor az egy kis problémát jelenthet – birizgálta gondterhelten a lány a haját a tollával. – A divatbemutató a táncos és az énekes rész között szokott lenni, és a végén hirdetik ki az eredményeket. De oda is biztos lesz sminked és valószínűleg teljesen más, mint amit én szánok neked a bemutatóra.

- Oda is ki kell rittyentem magam?! – borzadtam el.

- Még szép! – szörnyülködött Ki Young is, csak éppen rajtam. – Szerinted majd mackónadrágban és pulcsiban fogsz színpadra állni?

- Hát ha nem is abban…

- Mindegy, jobb, ha nem is hallom a válaszodat! – szakított félbe a lány. – A lényeg, hogy sietnünk kell a tánc után, hogy elkészülj, remélem, lesz elég időnk rá. Talán meg tudom oldani, hogy utolsók között sétálj majd a kifutóra.

- Bármire képes vagy, ha igazán akarod – öleltem magamhoz Ki Youngot. Sajnáltam, hogy úgy leszóltam pár perccel ezelőtt és gondoltam, hogy ezzel a gesztussal éreztetni is tudom ezt vele.

- Ha Na, ami a korábbiakat illeti - húzódott el tőlem. – Tényleg meg sem fordult a fejedben egy-szer sem, hogy talán Kyu Hyun kedvel téged?

Zavarba jöttem, mivel természetesen megfordult a fejemben, mikor flörtölt velem. Ha nem voltam elég óvatos, elkalandoztak a gondolataim és sajnos komolyan vettem egy-két szavát. De tisztában voltam vele, hogy egy playboy. Az egész viselkedéséből látszott, hogy egy pillanat alatt el tud csábítani egy lányt és élt is ezzel a „tehetségével”. A szemem láttára ezt persze nem tenné meg, de biztos voltam benne, hogy nem egy lány fordult meg már az ágyában - hogy szépen fejezzem ki magam -, amit pedig ő sem tagadott.

- Minden lánnyal ilyen - legyintettem inkább nemtörődöm módjára.

- Ezt nem mondanám, de te tudod - nem firtatta tovább a témát szerencsére Ki Young, így meg-könnyebbülten nyúltam a telefonom után.

- Ha már említetted! – SMS-ben megírtam Kyu Hyunnak, hogy találkozzunk fél hatkor az iskola előtt, amire rögtön jött is a válasz: Kapok egy puszit, ha pontos leszek? ;)

Nem is erőltettem meg magamat, hogy válaszoljak neki, csak a szememet forgattam az üzenetre.

- Akkor én megyek, Ki Young! Majd találkozunk! – köszöntem el tőle.

- Érezd jól magad Kyu Hyunnal! – szólt utánam a lány, mire elpirultam.

- Csak dolgozni fogunk! – kiáltottam hátra a vállam felett.

- Ebben nem lennék olyan biztos – somolygott a lány, majd becsukta mögöttem az ajtót, így már nem tudtam visszavágni neki. Habár fogalmam sem volt hirtelen, mit is válaszolhattam volna erre.

A koleszben gyorsan levettem az egyenruhát és átöltöztem valami kényelmesebbe, rendbe szedtem magam kissé, aztán siettem a bejárathoz. Már a konyhánál jártam, mikor valaki utánam szólt.

- Ha Na!

Megálltam és pont fordultam vissza, mikor Nam Gil bújt elő a konyhából.

- Nam Gil? Neked nem otthon kellene lenned? – zavarodtam össze, hogy még itt látom a fiút. – Ugye nem gondoltad meg magad?!

- Nem, dehogy – mosolyodott el lágyan a fiú. – Csak meg akartam győződni róla, hogy minden rendben van-e.

- Mármint? – billentettem oldalra a fejem a mondat hallatán.

- Hogy Kyu Hyun tényleg segít-e neked ma.

- Ja! – világosodtam meg és el is mosolyodtam rajta. – Persze, nem merne megszökni.

- Értem, azért szólj, ha valami baj lenne… - úgy tűnt, mintha valamit még mondani szeretne, vagy mintha valami nyomná a szívét, de nem tudja elmondja-e.

- Nam Gil, minden rendben lesz ma este - simogattam meg a karját gyengéden. – Ne aggódj! Csak élvezd, hogy újra együtt lehetsz a családoddal!

Úgy nézett rám, mintha szellemet látna, de aztán elnevette magát.

- Hihetetlen vagy!

- Hm?

- Még azelőtt tudod, mi a gond, mielőtt kinyitnám a szám – válaszolt a fiú a fejét rázva.

- Csak megérzés - ez igaz is volt, csak sejtettem, hogy a ma este miatt izgul ennyire és gyötri az apjával való találkozás. – Csak egy egyszerű meghívás!

- Bár ilyen simán menne! - vett mély levegőt Nam Gil. – Menj is inkább, úgy tűnt, késésben vagy!

- Kyu Hyun ráér még pár percet, ha beszélni szeretnél - léptem közelebb hozzá.

- Nem, semmi gond, indulj csak! Úgyis készülődnöm kell, nemsokára én is indulok – rázott le szinte a fiú.

- O-ké! – hagytam rá inkább, ha nem, akkor nem erőltetem. – Szia!

- Szia, Ha Na! – engedett utamra Nam Gil és kiléptem a kolesz ajtaján a hidegbe.

Az Akadémia előtt a kapunál egy magas alak szobrozott az egyik villanyoszlop alatt.

- Itt vagyok, bocsi! – kocogtam oda Kyu Hyunhoz.

- Késtél – állapította meg.

- Igen, tudom.

- Ezért végképp jár a puszi! – hajolt le hozzám, szinte az arcomhoz, majd becsukta a szemét és türelmesen várt. Majdnem hangosan felnevettem a látványon, de sikerült megállnom.

- Ha jól végzed a munkád, akkor talán átgondolom – mosolyogtam és megfordítottam a fiút a karjánál fogva, majd a hátánál tolva elindítottam az étterem irányába. – Most viszont menjünk!

- Kis hajcsár – lépett el a kezeim elől, majd mellém szegődött. – Szavadon foglak!

- Ahhoz keményen kell dolgoznod! Nem fogok kesztyűs kézzel bánni veled – mondtam neki, most legalább én voltam valamiben tapasztaltabb, én tudtam, hogyan és mit kell csinálni. Ezúttal ő volt a tanonc.

***

Kellett nekem felelőtlenül ígérgetnem neki mindenfélét! Nem tudom, hogy korábban csinált-e már ilyet Kyu Hyun, vagy egyszerűen mindenben tökéletes és tehetséges, de egész este úgy szolgált fel, hogy egyetlen probléma sem adódott. Elsőre megjegyzett mindent, kedves volt a vendégekkel és mindig mosolygott, meg sem kellett erőltetnie magát.

Ha pedig hozzátesszük, hogy péntek este volt, a legforgalmasabb nap az egész hétből, így csak még inkább elképesztőbb volt a teljesítménye, amit nem szégyellt az orrom alá dörgölni.

Sikerült az egész estét úgy végigcsinálni, hogy nem volt semmi baj, minden a legnagyobb rendben ment. Már tíz körül járt és az utolsó feladatokat csináltuk. Éppen az egyik rament vittem a konyha felé, mert hozzá sem értek az asztalnál, ahova kivittem. A pár, akik leültek és megrendelték, miután kivittem nekik a kért ételeket, pár perccel később felálltak és elviharzottak fizetés után, mert valamin nagyon csúnyán összevesztek. Így anélkül, hogy elfogyasztották volna, itt hagyták a fincsi rameneket.

- Ha Na, hova is rakjam majd ez… - kezdett bele Kyu Hyun, mire hátranéztem a vállam felett rá. – Vigyázz!

Csak azt vettem észre, hogy nekimentem valaminek és a két tál ramen kiborult, egyenesen a karomra.

- Ah! – felsikkantottam, a kerámia tányérok pedig a földön törtek darabokra, ahogy elejtettem az egész tálcát.

- Ha Na! – kiáltott fel Kyu Hyun.

- Jaj, Ha Na, annyira sajnálom, nem láttalak! – ijedt meg Nagyapa is. Ugyanis egy nagy zacskót cipelt, ami mögül éppen csak kilátott, de mivel én akkora vagyok, mint egy törpe, elkerültem a figyelmét.

Időm sem volt megszólalni, Kyu Hyun szinte bevonszolt a hátsó részbe és hideg víz alá nyomta a kezemet. Égett a bőröm és baromira fájt. Könny szökött a szemembe és próbáltam visszatartani a sírást, miközben zihálva néztem a karomat a víz alatt. Enyhén rózsaszínű volt, úgy látszott, nem komoly a sérülés, de akkor mégis miért fájt ennyire?!

- Jobb már? – kérdezte aggódva Kyu Hyun, de csak bólintani tudtam, mert féltem, ha kinyitom a számat, tényleg elsírom magam.

- Édesem, hogy vagy? El kellene mennünk a kórházba? – lépett mögém Nagymama is és megsimogatta a hátamat.

- Nem – mosolyogtam. – Semmi szükség rá, ez nem olyan nagy dolog, hogy kórházba kellene vele menni.

- Nagymama, tudna adni egy olyan rongyot, amit nem fog hiányolni már? Be lehetne vizezni és bekötni vele Ha Na kezét – érdeklődött Kyu Hyun.

- Természetesen – bólogatott még mindig ijedten a néni és pár másodperc múlva visszatért egy fehér anyaggal a kezében. – Ez megfelel?

- Igen, köszönöm – bólintott a fiú. Elvettem a kezem a víz alól és egyből újra megéreztem a fájdalmat, amit a megégetett rész okozott. Pihegve vártam, hogy Kyu Hyun befejezze a műveletet és bekötözze a kezem, a hideg vizes borogatás pedig egyből enyhítette a sajgást. – Gyere!

Ezzel átkarolt a fiú és kivezetett az egyik asztalhoz. – Ülj le egy kicsit, addig befejezem a többi munkát egyedül!

- Én is segíte…

- Ne is álmodozz róla! – szólt rám keményen Kyu Hyun és ott hagyott. Nem igazán akaródzott ellent mondanom neki, mert akármennyire is jólesett a borogatás, azért még kicsit fájt a karom.

Kyu Hyun fel-alá rohangált az asztalok között, hogy az utolsó feladatokat is elvégezze, még feltakarította a kiöntött rament is a földről. Nagypapa és Nagymama leültek hozzám, előbbi igencsak bűntudatos arccal.

- Ha Na, én annyira saj…

- Semmi baj! – szakítottam félbe az idős bácsit mosolyogva. – Az én hibám volt, jobban kellett volna figyelnem.

- Dehogyis! – rázta a fejét Nagyapa. – Az egész az én bűnöm, ha vártam volna a szokásos berakodással addig, míg elmentek, akkor ez nem történt volna meg!

- Ugyan, ne eméssze magát emiatt! – fogtam meg a kezét az ép kezemmel. – Pár nap és nyoma sem lesz!

- Éveket öregedtem pár perc alatt, azt hittem, komolyan megégetted magad - ráncolta a homlokát és úgy sajnáltam, hogy így aggódott értem.

- Végeztem, Nagypapa! – lépett hozzánk Kyu Hyun szinte dühösen, bár nem tudtam, hogy mi baja is volt pontosan. Csak nem mérges Nagyapára?

- Oh, akkor menjetek és pihenjetek le, nehéz napotok volt! – engedett el minket a bácsi, majd felálltam és elindultam a hátsó részbe, hogy felvegyem a kabátom.

Ahogy nyúltam a derekamhoz, hogy levegyem a kötényt, éreztem, hogy húzódik a bőr a karomon, így felszisszentem.

- Várj! – mondta Kyu Hyun fojtott hangon, majd leoldotta rólam a kötényt. Mellém lépett és a kabátomat is ráterítette a vállamra. – Azt hiszem, jobb lenne, ha nem erőltetnéd meg magad, és nem vennéd fel a kabátot.

- Rendben – hagytam rá. Éppen nyúltam a sapkám és a sálam után, de mindent kivett a kezemből és ő adta rám. Ahogy figyeltem a fiút, tényleg úgy tűnt, mint aki dühös. Összeszorított állkapoccsal állt előttem, miközben ő is felöltözött.

- Menjünk!

Elköszöntünk Nagyapáéktól és kiléptünk a hidegbe. A kabátom ugyebár nem volt összegombolva, így csak még jobban fáztam, de nem ez volt a legrosszabb. Ugyanis szakadt az eső. Mivel éppen még nulla fok fölött lehetett a hőmérséklet, nem hó esett, hanem eső. Az étterem előtti kis rész még védett volt, így ott megtorpantunk.

- Ezt a pechet! - sóhajtottam fel. – Gondolom, nálad sincs esernyő.

- Te tényleg vonzod a bajt - morogta a fiú és ennyi volt, eddig bírtam.

- Neked mégis mi bajod van? – fortyantam fel. – Én sérültem meg, rémlik? Nem nekem kellene itt az egyedülinek lennem, aki feldúlt?!

- Igen, de te egyáltalán nem vagy dühös! Még mosolyogva közölted az öreggel, hogy a te hibád volt! – válaszolt már Kyu Hyun is ingerülten.

- Persze, hogy nem hibáztattam érte! – néztem rá meglepetten. – Így is rettentően sajnálta, nem akartam, hogy még rosszabbul érezze magát miatta!

- Azzal, hogy sajnálta, nem oldott meg semmit sem.

- Hihetetlen vagy! – ráztam a fejem lemondóan. – Ezt hívják figyelmességnek!

Meg sem vártam a válaszát és kiléptem az esőbe.

- Mit csinálsz?

- Visszamegyek a koleszbe, szerinted mégis mit?

- De el fogsz ázni! – ért utol Kyu Hyun.

- Alig pár perc, addig kibírom – feleltem ridegen. Hogy lehet valaki ilyen érzéketlen? Mégis hogy várhatta tőlem, hogy haragudjak Nagyapára? Végül is ő volt az, aki utánam szólt, ha nem teszi, akkor könnyedén elkerülhettük volna ezt a balesetet!

Nagyon meg szerettem volna ezt neki említeni, de tényleg tovább akartam veszekedni a fiúval? Nem. Nem igazán. És mikor megláttam az Akadémia kapuját földbe gyökerezett a lábam. Zárva volt.

- Mennyi az idő? – fordultam kétségbeesve Kyu Hyunhoz, aki szintén megdöbbenve vette észre azt, amit én is.

- Háromnegyed tizenegy múlt - nézett rá a telefonjára. Odasiettünk a bejárathoz, hátha csak rosszul láttuk, de tényleg zárva volt.

- Hát ez szuper!

- Akkor úgy látszik, megint megmásszuk a falat - jelentette ki Kyu Hyun és ő sem volt olyan lelkes a tervét illetően, mint legutóbb. Elsétáltunk a falig, de leesett állal bámultuk a téglafal tetejét.

- Ez most tényleg az, aminek látszik? – kérdeztem elképedve.

- Igen.

Nem elég, hogy a kaput már bezárták és lekéstük a takarodót, most még egy külön kis meglepetés is fogadott minket. A hét folyamán valamikor kis átalakítást végezhettek az Akadémián, mivel ezúttal nem sima és egyenletes volt a fal teteje, hanem hegyes fém díszek meredeztek az ég felé belőle.

- Ezt nem fogjuk megmászni, még akkor sem sikerülne, ha a kezemnek semmi baja nem lenne – dörzsöltem meg az arcomat lemondóan.

Ami még inkább rontott az így is reménytelen helyzetünkön, hogy az eső nem hogy elállt volna, hanem még jobban rákezdett. Már a sapkám is átázott, arról nem is beszélve, hogy mivel a kabátom két szárnya szétnyitva lengett az enyhe szélben, a felsőm alatta is tiszta víz lett. Bár ahogy Kyu Hyunra pillantottam, ő sem nézett ki sokkal jobban. Ezúttal nem volt rajta a sapkája, mikor eljött és a haja vizesen tapadt a fejére.

- Nem tudnád megint úgy átverni Jung Set, mint legutóbb? – nézett rám a fiú, de ő is pontosan tudta a kérdésére a választ.

- Nem dőlne be még egyszer neki - fintorogtam.

- Akkor nem segítene ki a nagybátyád? – érdeklődött Kyu Hyun tovább.

- Nincs merszem megkérni, hogy segítsen – haraptam az ajkamba és lesütöttem a szemem. – A vizsgán nem éppen úgy viselkedtem, mint ahogy ő azt elvárta volna.

- Mit csináltál? – nézett rám csodálkozva, de mégis valahogy felvillanyozta, hogy valami olyat tettem, ami feldühítette Suh Hyungot.

- Szerintem nem éppen ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy ezt megvitassuk – kerültem a tekintetét.

- Szóval akkor a nagybátyádra sem számíthatunk.

- Mi lenne, ha csak odaállnánk Jung Se elé és elfogadnánk a büntetést, cserébe pedig beengedne a suliba? – vetettem fel.

- Olyan kis optimista vagy – mosolyodott el keserűen a fiú. – Ha Jung Se kiszúr engem, azon nyomban az arcunkba fogja csapni az ajtót. Nem emlékszel, mi volt legutóbb?

- Szóval azt mondod, kint ragadtunk?! Ezúttal tényleg? – kissé nyafogtam, el kellett ismernem.

Kyu Hyun a tarkóját dörzsölte, hogy kitaláljon valamit, látszott rajta, hogy nagyon töri a fejét, hogy kieszeljen valamit, de csak nem akart jönni az ihlet.

- Nincs egy ismerősöd, akinél meghúzhatjuk magunkat estére? – jutott eszembe végső mentsvár-ként, mire a fiú egy pillanatra megdermedt és úgy tűnt végre jutott valamire.

- Nem éppen ismerősé, de egy éjszakára maradhatunk ott – örvendezett a fiú, megfogta a sértetlen kezemet és elkezdett maga után húzni. – Gyere, nincs messze!

Talán tizenöt percbe telt a szakadó esőben, mire elértünk egy magas toronyházat, ahova Kyu Hyun bevezetett. Amint beléptünk, máris melegség járt át, a hideg eső után jólesett, hogy legalább a széltől védve voltunk.

Az előcsarnokban álldogáltunk, majd Kyu Hyun a liftek felé kezdett vezetni. Hát nem lehetett olcsó egy ilyen helyet bérelni, az tuti. Mindenhol márvány volt és sütött mindenről, hogy nagyon drága. Kihez hozott el Kyu Hyun, aki olyan gazdag, hogy meg tud fizetni egy ilyen lakást a belvárosban?

- Elnézést, uram! – szólított meg minket valaki. A recepciós állt fel a pultja mögött és kiáltott utánunk, mire megtorpantunk. Odasétáltunk hozzá, hogy ne kelljen az egész helyiséget átkiabálnunk.

- Kit keresnek, ha szabad kérdeznem? – érdeklődött a fiatal srác, de mintha bogarakhoz beszélt volna, szerencse, hogy egyáltalán ránk mert pillantani és nem félt attól, hogy kiég a szeme, ha olyan semmirekellőkre néz, mint mi. Nagyon emlékeztetett Jung Heere.

- Shin Kyu Hyun vagyok és a 812-es lakásba tartunk – felelte a fiú hidegen. Nagyon tetszett, hogy milyen méltóságteljesen tudott fellépni még csurom vizesen is, és megmutatta, hogy nem bán-hatnak így vele. Párat kattogott a srác a számítógépén, de megláthatott valamit a monitoron, mert utána olyan mézes-mázosan kezdett el beszélni, hogy majdnem elhánytam tőle magam.

- Sajnálom, hogy nem ismertem fel Önt! – hajlongott úgy, hogy szinte lefejelte az asztalt is. – Ha bármire szükségük van, csak szóljanak és megszerzem önöknek!

- Köszönöm – bólintott enyhén Kyu Hyun és végül tényleg elindultunk a liftekhez.

- Ez mégis mi volt? – suttogtam a fiúnak.

- Semmi különös – mosolyodott el titokzatosan.

Beléptünk a liftbe és Kyu Hyun megnyomta a nyolcas gombot.

- Kihez megyünk? – érdeklődtem feszülten, miközben próbáltam kicsit rendbe szedni magam, ahogy a lift ajtajának fénylő felületét használtam tükörnek. De Kyu Hyun nem válaszolt. – Hé!

Végül felértünk a megfelelő emeletre és kiléptünk a liftből, majd Kyu Hyun a 812-es lakáshoz irányított. Elővett egy belépőkártya-szerűséget és lehúzta a kilincs mellett, akár a bankkártyát. Egy sípolás közepette a kilincs melletti piros kis fény zöldre váltott, majd kinyitotta az ajtót és előre engedett.

- Üdvözöllek a lakásomban! – mondta drámainak szánt hangon a fiú, mire megperdültem és ránéztem, éppen felkattintotta a lámpát.

- A te lakásodban? – pislogtam rá nagyokat.

- Igen – válaszolt, de ennél többet nem kaptam, akármennyire is várakoztam.

- Nem szeretnéd ezt jobban kifejteni?

- Miután letusoltam szívesen, de most csak egy meleg zuhanyra vágyom – csukta be az ajtót maga után.

Ahogy visszafordultam és követtem a mellettem elsétáló fiút a tekintetemmel, ámulva bámultam a lakást. Teljesen letisztult volt minden, a bútorok egyszerűek és elegánsak, de biztos mindegyik az egyik legjobb márkából. Domináltak a sötét és a világos színek, amik tökéletes kontrasztot alkottak.

A bejárati ajtótól egyből a nappaliba jutottunk, ahol egy L alakú fehér kanapé terpeszkedett, a falon egy hatalmas LED tévé függött. Nem tudom, hogy itt Seoulban divat volt-e, de a szemközti fal egy nagy ablak volt itt is, mint az Akadémián, remek kilátással az éjszakai városra. Balra a nappalival egybe volt nyitva a konyha, a legmodernebb konyhai gépekkel, amikről egy háziasszony egész életében csak álmodozhatott. Jobbra két ajtó a tévé két oldalán, de mindkettő zárva volt.

- Vedd le a cipőd! – szólt rám a fiú egy fél mosollyal.

- Oh, bocsi! – a nagy szájtátásban elfelejtettem levenni a vizes cipőmet, bár igazából lényegtelen volt, hogy van-e rajtam cipő vagy sem, mert így is összevizeztem mindent a zoknimmal.

- Menj elsőnek te zuhanyozni! – ezzel belépett az egyik zárt ajtón, de én is odaballagtam és be-kukkantottam. Ez volt a hálószoba. Az egész helyiséget egy nagy kétszemélyes ágy foglalta el, jobbra pedig egy beépített szekrény terpeszkedett, amiben most Kyu Hyun turkálni kezdett. Végül egy csomag ruhát nyomott a kezembe.

- Valamelyik csak jó lesz rád, nézd meg őket! – majd elindult velem vissza a nappaliba és benyitott a másik zárt ajtón. Ezek szerint ez volt a fürdőszoba. – Ha levetkőztél add ki a ruháidat, elküldetem a tisztítóba, hogy holnap fel tudd már őket venni!

- Tisztítóba? Nem elég, ha csak kiteregetjük? – ráncoltam a szemöldököm.

- Fogadj szót nekem! – tessékelt be a fürdőszobába. – Kérem az összes ruhádat, minél hamarabb!

- Az összeset? – pirultam bele hirtelen, mikor rájöttem, hogy ebbe beletartozik a melltartóm és a bugyim is. Valószínűleg neki is leesett, mert egy nagy vigyor jelent meg az arcán.

- Ne aggódj, egy pillantást sem fogok rá vetni, ígérem!

- Ajánlom is! – csuktam be az ajtót gyorsan, mivel így is égett már az arcom. Rá is fordítottam a kulcsot, biztos, ami biztos alapon.

Megpillantottam magam a tükörben és majdnem sírógörcsben törtem ki, mert úgy néztem ki, mint egy hajléktalan, vagy még annál is rosszabbul. Levettem minden egyes ruhadarabot és egy szép nagy csomagba raktam, jó mélyen elrejtve benne a fehérneműimet. Ezek után magamra csavartam egy törölközőt, és úgy dugtam ki a ruhakupacot az ajtó melletti résen, hogy csak a karom látszott ki, majd vissza is zártam az ajtót.

- Nem foglak megenni – nevetett a túloldalon a fiú.

- Nem kockáztatok! – vágtam vissza, de én is mosolyogtam.

Ezután pedig beálltam a zuhany alá és ennél kellemesebb érzést nem tapasztaltam ez elmúlt pár órában. Ahogy végigfolyt a meleg víz a testemen, egyszerűen boldogabbá tett, mint bármi más. Bár a karomat próbáltam minél kevésbé a meleg víz alá tenni, mert borzasztóan rossz érzés volt. Megmostam a hajamat is, persze mindent Kyu Hyun cuccaival tettem, így meglehetősen férfi illatom lett, mire kimásztam a zuhanykabinból. De nem érdekelt, mert tisztának éreztem magam és végre felmelegedtem. Kicsit beleszárítottam a hajamba, hogy ne vizezzek össze mindent, de többre nem futotta, mert lusta voltam, majd felkötöttem egy laza copfba.

Aztán megnéztem, milyen ruhákat adott Kyu Hyun korábban. Nagyrészt hosszú nadrágok voltak és pólók, azok közül kiválasztottam a legkisebbeket és felhúztam őket, de még így is nagyok voltak és lógtak rajtam. Szerencsémre viszont volt egy madzag a nadrágban így meg tudtam gátolni, hogy akaratom ellenére elhagyjam valahol útközben. Viszont az, hogy semmilyen alsóneműt nem viseltem, az kikészített, még úgy is, hogy volt rajtam egy rakat ruha, meztelennek éreztem magamat nélküle.

De nagyot sóhajtva kiléptem a fürdőből, végül is nem rejtőzhettem itt az örökkévalóságig.

- Na, végre! – pattant fel Kyu Hyun megkönnyebbülten. Ő is átöltözött és a haja már majdnem megszáradt. – Bekapcsoltam a fűtést, így nemsokára melegebb lesz.

- Oké – bólintottam.

- Érezd magad otthon! – ezzel a fiú eltűnt a mögöttem lévő helyiségben.

Ha már otthon érezhettem magamat, mivel engedélyezve lett, egyből jobban szemügyre vettem a lakását. Kezdve a hálószobájával. Nem kifejezetten turkáltam, de azért megnéztem néhány fiókot, amit lehet, nem biztos, hogy kellett volna. Emellett végignéztem a gardróbját és csodálkozva láttam, hogy néhány ruhát leszámítva, leginkább öltönyökkel van tele az egész szekrény. És nem is akármilyenekkel, csak hogy párat említsek: Armani, Hugo Boss és Prada. Mondjuk nem tudom miért csodálkoztam ezen, ha egy ilyen lakást képes volt megfizetni a fiú, akkor az ilyen öltönyök semmiségek voltak.

Áttértem a konyhára, de ott nem volt semmi érdekes, ha csak azt nem vesszük, hogy minden vadiúj volt, mintha nem is használták volna őket, a hűtő pedig teljesen üres.

Miután befejeztem a kutakodást, lehuppantam a kanapéra és bekapcsoltam a tévét, hogy szóljon valami és ne kuka csendben üljek. De amint körbenéztem a nappaliban, rájöttem, hogy mi volt az, amit olyan furcsának találtam az egész lakásban.

Sehol sem volt egy személyes holmi, egy kép, semmi. Mintha senki sem lakna itt valójában, mintha csak egy mintalakás lenne, vagy csak bizonyos alkalmakra lenne fenntartva. Egyből felugrottam a kanapéról, pont mikor Kyu Hyun kijött a fürdőből, egy törölközővel a nyakában, vizes hajjal. Egy fehér pólót viselt és egy fekete melegítő nadrágot, de olyan szexi volt így is! Istenem! Megráztam a fejem és próbáltam a lényegre koncentrálni.

- Ez nagyon jólesett! – sóhajtott fel, miközben a haját dörzsölgette a törölközővel, de ekkor rám nézett és megtorpant. – Mi a baj?

- Pontosan kié ez a lakás? – kérdeztem tartózkodóan.

- Mondtam már, hogy az enyém – értetlenkedett a fiú.

- És miért van neked egy teljesen üres lakásod? Mire használod? – faggattam tovább.

Mintha megértette volna, mire célzok és zavarában elmosolyodott, miközben közelebb sétált hozzám.

- Szerintem pontosan tudod, mire használom – még egy lépést tett felém, mire én hátráltam egyet, de a kanapé szélének ütköztem és elvesztve az egyensúlyomat, elterültem rajta. – Pont erre…

Feltérdelt a kanapéra és fölém hajolt, a fejem mellett támaszkodva a bútoron.

Zihálva próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, de teljesen sikertelenül. A gyomrom mintha hullámvasutazott volna, a szívem a bordáimat verte, a vér az ereimben kétszer olyan gyorsan száguldott. Melegem volt és az arcom is babarózsaszínben pompázott.

Kyu Hyun pedig teljesen nyugodt volt, fekete szemei higgadtan tanulmányoztak, aminek hatására lesütöttem a szemem. A hajából egy csepp víz az arcomra cseppent. Éppen csak kiszúrtam, hogy közelebb hajol a fiú, mire behunytam a szememet, és csak azt éreztem, hogy valami hideg súrolja a bőrömet, majd valami meleg váltja fel. Beleremegtem, jóleső borzongás futott végig rajtam. Nem akartam megtenni, nem akartam engedni a csábításnak, de mégis kinyitottam a szemem.

Kyu Hyun csendben meredt rám alig pár centi távolságból, ajkain megcsillant a fény. Ekkor pedig ráébredtem, hogy az előbb megpuszilt, pontosan ott, ahol a vízcsepp a bőrömet érte.

- Én… - mintha nem is az én hangom lett volna, mintha nem is én szólaltam volna meg.

- Igen? – lehelte Kyu Hyun és közben az ujjaival a hajammal babrált.

- Szeretném, ha… - Mégis mit csinálsz, Ha Na?! Mi ütött beléd? Mit akarsz mondani?

- Mit szeretnél? – suttogta a fiú közelebb bújva, úgy, hogy a mellkasom szinte az övét érintette az egyes levegővételek során.

- Ha megcs…

Ebben a pillanatban megszólalt a csengő, amire összerezzentem és a pillanat varázsa ezzel együtt el is szállt. Kyu Hyun szinte mérgesen állt fel és trappolt az ajtóhoz. Én pedig nagyokat nyelve és lélegezve végiggondoltam, hogy mire is készültem az előbb. Hogy mit akartam mondani a fiúnak, mire szántam el magam tudat alatt.

Meg. Akartam. Csókolni.

Meg akartam csókolni. A kezembe temettem az arcom. Ez nem lehet igaz! Nem! Biztos valami mást akartam mondani, mondjuk, hogy szeretném, ha megcsiklandozna vagy megcsípne.

Beleharaptam az ajkamba. Tényleg saját magamnak akarok hazudni? Nem tudom átverni magamat, egyszerűen lehetetlen, még akkor is, ha napi ezerszer ismétlem el az ellenkezőjét. Nem tudom meg nem történtté tenni azt, amire rájöttem. Nem tudtam kitörölni az emlékezetemből, nem kezdhettem tiszta lappal.

Mert ebben a percben vált világossá számomra, hogy igenis vonzódtam Kyu Hyunhoz.