37. Fejezet

Utánam a vízözön! 

Egy vékony, selyem köntösben ültem az ágyamon szombat késő délután, a lábam fel-alá járt idegességemben. Ez az idegesség pedig az egész napomat jellemezte. Egész álló nap azon járt az agyam, hogy mi fog történni az este folyamán. A gyomrom folyamatosan görcsben volt, amikor csak eszembe jutott a premier, amire hivatalos voltam a fiúkkal és Nagyiékkal.

Később ugyanis kiderült, hogy nem csak Se Joo és a nagyszülei, hanem az egész STAND UP ott lesz a nagy eseményen. Mivel egy nagy család voltak, igazából meg sem kellett volna lepődnöm, mégis arra a gondolatra, hogy Se Joo, Kyu Hyun és én is egy zárt helyiségben leszünk, még az étvágyam is elment. Nem mintha nem lettem volna egyikükkel sem szívesen, de az, hogy nem tudtam eldönteni, hogy pontosan hányadán is állok Kyu Hyunnal, az a Se Jooval való kapcsolatom is befolyásolta.

Halkan kopogtak az ajtón.

- Igen? – szóltam ki hangosan.

- Én vagyok az.

- Gyere be, kérlek! – álltam fel kicsit megkönnyebbülten.

Egy kissé elterelődtek a gondolataim a közelgő eseményekről. Nagyi lépett be a szobába, majd becsukta maga mögött az ajtót.

Délután Se Joo elment Yangsa Myeonba, hogy elhozza őket a fővárosba. Nemrég érkezhettek meg, mert Nagyi még mindig egy vékony, kis kabátkát viselt. Meglepődve vettem észre, hogy egy virágos, világos színű hanbokot visel az idős hölgy, a haja pedig hibátlanul fel volt tűzve, egy hajszál sem rakoncátlankodott.

- Jó újra látni, Nagyi! – öleltem meg boldogan az alacsony nénit.

- Téged is, édesem! – hallottam a hangján, hogy mosolyog, majd elengedett és kérdőn futtatta végig rajtam a tekintetét. – De hogy-hogy még nem készültél el? Mindenki lent vár már.

- Tényleg? – haraptam az ajakamba idegesen, én meg itt ültem, mint akié a világ összes ideje. Az órára pillantottam, háromnegyed hat volt már, én pedig még mindig itt álltam egy szál köntösben.

- Mi a baj? – valahogy megsejthette az idős nő, hogy valami nagyon is aggaszt.

- Semmi… - erőltettem mosolyt az arcomra.

- Ha Na! Lehet, hogy már nem vág úgy az eszem, mint régen, de azért még észreveszem, ha hazudsz nekem – nézett rám azzal a bizonyos tekintettel, hogy nem tudom átverni, akárhogy is próbálkozom. Leült az ágyamra és megpaskolta maga mellett a takaróm, jelezve, hogy foglaljak helyet.

- De nemsokára mennünk kell – mutattam az ajtóra, mintha már a fél lábam kint lenne rajta.

- Fene egye meg a férfiakat! – legyintett és a kezemnél húzva leültetett maga mellé. – A hölgyeknek előjoga kicsit megváratni őket.

Végre egy igazi mosolyt vetettem rá.

- Na látod, megy ez neked jobban is! – paskolta meg a kézfejem, ami az ölében volt. – Most pedig mesélj, mi a baj!

Pár percig csendben néztem a nő világosbarna szemeibe és ráébredtem, hogy nyugodtan beszélhetek vele. Ő nem csak Se Joo nagymamája volt, olyan volt, mintha az én soha nem ismert és látott nagymamám lenne.

- Aggódom a premier miatt – motyogtam és lesütöttem a szemem.

- De hát miért? Se Joo filmje biztos nagy siker lesz, tudod, milyen – biztatott a nő. – Nem volt olyan még, ami nem vált volna arannyá a kezei között.

- Tudom – bólintottam. – De nem miatta aggódom.

- Nem tudlak követni. Akkor mégis miért? – kereste a tekintetem és tudtam, hogy önző lesz az, amit mondani fogok, de ez volt az igazság.

- Magam miatt – sóhajtottam.

- Nem értelek még mindig, sajnálom – Nagyi kicsit belezavarodott a dolgokba, amiért nem is hibáztattam. Én sem teljesen voltam tisztában az érzéseimmel, csak azzal, hogy ahányszor a kamerákra gondoltam, elfogott a hányinger.

- Ez lesz az első hivatalos megjelenésem nyilvánosan.

Mivel a szüleim mindig távol tartottak a médiától, nem is ismert a világ, egészen az Akadémiai előadásig. Addig a pillanatig csak egy lány voltam a sok közül, aki élte mindennapjait. Az volt az a perc, mikor fordulatot vett az életem. Attól a pillanattól kezdve két lehetőségem volt.

Folytathattam azt, amit eddig. Élhettem úgy az életem, ahogy eddig. Teljesen ismeretlenül, mindenki szeme elől elzártan. Ha Naként, aki egy kis étteremben dolgozik, aki az Akadémián tengeti mindennapjait. Akinek se célja, se vágyai az életben. Egyszerűen.

De a másik lehetőség... A másik lehetőség vonzott, megvolt benne az, amire régen vágytam. A kaland, a mindennapi kihívások, az ismeretlen csábító volt számomra. De pontosan ez volt az, ami meg is rémisztett. Képes lettem volna megvetni a lábam és szembemenni mindazzal, ami mellett kardoskodtam négy évig? Magam mögött hagyni mindent, elfelejteni a kétségeket és csak a jövőre koncentrálni. Készen álltam-e már erre?

Ha elmegyek erre a premierre, akkor megismerik ténylegesen a nevem, nem csak az ügynökségek fognak már tudni rólam, hanem sokan mások is, akik eddig még nem. Már nem ugyanaz a Ha Na leszek, hanem a P.S. Entertainment igazgatójának és Kim Doo Rimnek lánya, aki nem mellesleg a STAND UP bandával jó viszonyban van. Olyan lány, akit sokan fognak irigyelni és akit még többen fognak utálni.

- Miért baj ez? – kérdezte Nagyi félbeszakítva a gondolatmenetem.

- Azon kívül, hogy az apám ki fog borulni, ha ezt megtudja? – nevettem fel keserűen. – Nem vagyok biztos benne, hogy készen állok-e arra, hogy szembenézzek a következményekkel.

- Először is – kezdett bele határozottan Nagyi. –, az édesapádnak semmi köze nincs hozzá, hogy mit csinálsz. A te életed, nem az övé. Az a fontos, hogy boldog legyél. Másodszor pedig, egyszer megtehetnéd azt, hogy nem gondolkozol ennyit!

Hitetlenkedve néztem a ráncos arcra.

- Szeretnél elmenni a premierre? – kérdezte várakozóan és csak egy pillanatba került megfontolnom a válaszom.

- Igen! – magamat is megleptem, hogy mennyire el akartam menni. Együtt lenni a srácokkal, jól érezni magam, szükségem volt erre.

- Akkor meg kit érdekel, mi lesz ezután? – billentette oldalra a fejét a nő. – Élvezz ki minden egyes percet az életedben, míg megteheted! Ne törődj az apáddal, ne törődj senkivel sem, csak magaddal! Rád fér már egy kis szórakozás, ha engem kérdezel. Aztán utánad a vízözön!

Elnevettem magam Nagyi hegyi beszédén. Nem azért mert vicces lett volna, hanem mert igaza volt, egyetértettem vele. Ideje a saját életem élnem!

- Jól van! – pattantam fel. – Utánam a vízözön!

- Akkor siessünk, mert a fiúk most már tényleg idegesek lesznek! Tíz perc késés még stílusos, de annál több már udvariatlan – csapta össze a tenyerét a nő. – Hol van a ruhád?

Elővettem a két dobozt, amiben a ruhám és a cipőm volt. Nagyi segített a ruha felvételénél, magamra kaptam a cipőm és megálltam a tükör előtt.

- Oh, Ha Na! – nézett Nagyi is a tükörképemre, miközben a szemei fátyolosnak tűntek. - Gyönyörű vagy!

- Köszönöm! – mosolyodtam el és az én szemeim is könnybe lábadtak. Nem azért, mert olyan csinosnak véltem volna magam, hanem mert Nagyi szavai arra emlékeztettek, hogy milyen lett volna, ha anya itt van velem. Valószínűleg ő is ugyanígy meghatódott volna, de lehet, hogy ténylegesen elsírta volna magát, ismerve őt.

Végre én is egy pillantást vetettem magamra.

Délután elugrottam a fodrászhoz/sminkeshez, akit Se Joo ajánlott. Érdekes egy lány volt, elég szűkszavú, és kinézetre is elég csodabogárnak látszott, de nagyon szép végeredményt hozott össze. Megkért, hogy meséljem el, milyen ruhám lesz, és ahhoz fogja alakítani a sminkem és a frizurám. Amit tökéletesen sikerült eltalálnia.

A hajamat egy kontyszerűségbe tűzte fel, tele fonatokkal, amit elegánsan rendezett el. Egy kisebb tincset pedig hullámokba sütött be és a jobb vállamnál hullott alá. Egészen hercegnősre sikeredett, hogy őszinte legyek, de odavoltam érte. Soha nem volt még ilyen frizurám és minden egyes alkalommal, ahogy rá pillantottam a tükörben, akaratlanul is mosoly kúszott az arcomra. Plusz húzás volt tőle, hogy egy lilás virágot tűzött oldalra, ami szinte rikított a sötét hajamban.

A smink elég kettős lett. Alapvetően visszafogott volt, az ajkaimon szinte csak szájfény volt, egy kis alapozó az arcomon. De a szememet kiemelte, szempilláimon spirállal erősített, tussal kihúzta a szemhéjamat vékonyan, és egy kis ezüstös festéket kent alulra a szemem sarkába, illetve a szemhéjamra. Nagyon eltalálta a mennyiségeket, nem volt erős sem, de gyenge sem a smink.

A ruha pedig, amibe első látásra beleszerettem, lélegzetelállító volt. A mellkasomtól egészen a fenekem aljáig, teljesen szűk, karcsúsított volt, a melleimnél szív alakú kialakítás. A törzsemen, több irányból, vastagabb, redőzött anyag futott körbe, ahol az eredeti anyag még látszott, ott pedig kicsi virágok voltak feltűzve, feldobva a ruha egyszerűségét. Egy pántja volt csupán, ami a jobb mellemtől indult a bal vállamon át, vissza a jobb lapockám alá. A fenekemtől kezdve pár rétegben a ruha súrolta a földet, bővebb szoknyarészt alkotva. Az egész puha, sima, sikamlós halvány orgonaszínű sifonból készült, néhol organzával, vagy éppen selyemmel kiegészítve a ruhát, ami így maga lett a tökély.

A cipő ehhez képest egyszerűbb volt. Csupán egy ezüstös pántokból álló magas sarkú, amit sajnos kénytelen voltam viselni. Tudtam, hogy megígértem magamnak a metrólejárós incidens után, hogy egy évtizedig nem fogok ilyen cipőt felvenni, de kezdtem megérteni Ki Young mániáját. Ezt a ruhát én sem tudtam volna elképzelni magas sarkú nélkül. Főleg, hogy a térdem is meggyógyult, illetve méretben is tökéletes volt a lábbeli, nem kellett félnem egy olyan balesettől, mint akkor.

- Gyere, menjünk! – nyújtott kezet Nagyi, én pedig boldogan vettem magamhoz egy kis retikült, majd karoltam bele az idős hölgybe.

A szívem a torkomban dobogott, míg egyre több lépcsőfokot hagytunk magunk mögött. Izgultam, hogy a fiúk mit fognak szólni hozzám. Annyira reméltem, megdicsérnek, hogy szép vagyok, hogy lenyűgözöm őket, hogy alig mertem levegőt venni.

- Majd meghaltam, míg felértem a harmadik emeletre! - panaszkodott Nagyi, mikor már az elsőn voltunk. – Se Joo küldött fel, nézzem meg, hogy állsz, de szólhatnátok az igazgatónak, hogy egy lift igazán hasznos lenne ebben az épületben.

- Persze! – egyeztem bele idegesen. Igazából a felét sem fogtam fel annak, amit mondott, csak a fülemben dübörgő vérre tudtam koncentrálni.

Ekkor hallottam meg a nappaliban beszélgető fiúkat, hangosan kacarásztak és nevetgéltek.

- Itt is vagyunk! – szólalt meg Nagyi az oldalamon, mikor beléptünk a helyiségbe. Egyszerre fordult felénk öt kíváncsi szempár. Nagyi odasétált Nagypapa mellé, aki egy szürkés öltönyt viselt. Az idős hölgy belekarolt, én pedig ott maradtam egyedül, árván a boltívnél.

Ahogy végignéztem a fiúkon, enyhén szólva is elállt a szavam. Mindegyikükön öltöny volt, mondanom sem kell, hogy az öltönyös fiúk a gyengéim - bár igazából kinek nem?! Mindenki hasonló szabású fekete öltönyt viselt. Min Junon még egy fekete mellény is volt, a fehér ingje fölött, de a nyakkendőt passzolta. Egy vörös zsebkendővel dobta fel az összehatást, amit a zakó zsebébe helyeztek. Min Soo haja olyannak tűnt, mint a lágy szellő, frissen mosott és legszívesebben beletúrtam volna, hogy összeborzoljam. Egy csokornyakkendőt viselt a halvány rózsaszín ing mellé, ami kifejezetten illett a vidám és optimista személyiségéhez.

Kyu Hyun egy világoskék inget viselt, nyakkendő nélkül, még két felső gombja is ki volt gombolva. Viszont ő zakó helyett egy hosszabb kabátszerűséget viselt. Hát a lazaság és lezserség megtestesült példaképe volt, ahogy búzabarna haja tökéletesen be volt állítva. Se Joo begombolt zakóval és zsebre tett kézzel álldogált a többiek mellett. Fehér inggel, belőtt hajjal, mintha csak most kelt volna az ágyból és… elmosolyodtam, amint észrevettem. Azt a csíkos, zöldes nyakkendőt viselte, amit tőlem kapott még ezer évvel ezelőtt. Amit az ideérkezése napján is láttam rajta, ami akkor feldühített, most pedig mégis mosolyt csalt az arcomra.

Jó munkát végzett a stylistjuk, az biztos, mindenki el fog ájulni, amint meglátják őket, mint négy félisten, akik a földre tévedtek.

- Hűha, a kutyafáját, Ha Na! – sápítozott Nagypapa. – Le a kalappal! Csodaszép vagy!

- Köszönöm szépen! – sütöttem le a szemem zavaromban és éreztem, hogy elpirulok a bókjai hallatán, de mikor újra felnéztem, ezúttal a fiúkra, rajtuk is ugyanazt az arckifejezést láttam, mint Nagypapán. Elnyílt szájjal, nagy szemekkel bámultak rám. Egyre csak teltek a másodpercek, de egyikük sem szólalt meg. Kezdtem azt hinni, hogy valami nem stimmel és nem így kellett volna felöltözzek a premierre, hogy mellélőttem.

- Srácok! Csukjátok be a szátok, mert még egy légy belerepül! – nevetett elégedetten Nagyi, mire egy félénk mosolyt vetettem rá. A fiúk, mintha kupán vágták volna őket, megrázták magukat és egyszerre kezdtek el beszélni.

- Nagyon jól nézel ki!

- Tényleg elképesztő vagy, irigykedve fognak nézni a vörös szőnyegen!

- Meseszép vagy! – ez az utolsó Se Jootól jött, aki még mintha mindig le lett volna kicsit fagyva, és kissé hitetlenkedett volna, de mégis elvörösödtem a szavai hallatán.

Kyu Hyun volt egyedül csendben, aki egy lusta és fél oldalas mosollyal figyelt. Csak egy aprót biccentett elismerése jeléül, ami nagyon jólesett, akármennyire is tűnt semmiségnek ez a gesztus. Nála valahogy ez felért azzal, mintha a világba kiáltotta volna, milyen gyönyörű vagyok. Vagy csak reméltem, hogy ezt jelenti?

- Ideje lenne indulni! – kapta fel a kabátját Se Joo. – Kint vár a limuzin.

- Limuzin? – szökkent a magasba a szemöldököm, miközben felvettem egy fekete szövetkabátot.

- Ízlésesen utazunk – kacsintott rám Min Soo.

Az iskola előtt tényleg ott parkolt egy fekete limuzin, aminek alig tudtam betelni a látványával. Kicsit nehézkesen (meggyűlt a bajom a hosszú szoknyarésszel), de végül mindannyian beszálltunk és el is indulhattunk végre a premierre. Min Soo és Nagyi mellett ültem, egész végig diskuráltunk és nevetgéltünk.

Se Joo elmondta, hogy előbb a ruháinkat lepakoljuk, utána megmutatja Nagyiéknak a helyüket a teremben, mivel nem szerettek volna ezen a nagy kameravillogtatáson részt venni. Ezek után kellett megjelennünk a fotózáson, ami megelőzte a filmvetítést. Esetleg pár kérdésre kellett válaszolniuk a fiúknak az újságírók részéről, aztán nyolckor kezdődik majd a film.

- A film után Se Joo hazavisz titeket? – fordultam Nagyi felé, de Nagypapa részéről érkezett a válasz.

- Nem, elhatározta az a bolond, hogy egy hotelben szállásoltat el minket – morogta Nagypapa, mégis melegség csillant a szemében, mikor az unokájára esett a tekintete. – Csak holnap utazunk haza.

- Ne játszd a nehezen kaphatót! – csapta vállba Nagyi a férfit. – Mindig is akartál egyszer egy szállodában éjszakázni, ne tagadd!

- Édesem, csak felesleges pénzköltés – ellenkezett továbbra is, de Nagyi már figyelmen kívül hagyta és szóra sem méltatta.

- Nagypapa, csak élvezze a luxust! – szólt közbe vigyorogva Min Soo is. – Apropó Ha Na, ha továbbra is így folytatod – végignézett rajtam, mint akinek nagyon is tetszik, amit lát. –, akkor még a végén beléd zúgok!

- Micsoda?!

- Ugyan, olyan szép lettél ebben a négy évben, míg nem láttalak! Abból a kislányból kész nő lett! – karolta át a vállam a fiú és az arca közel került az enyémhez. Csak egy pohár pezsgőt ittunk, hogy megalapozzuk a hangulatot, de Min Soo máris érezte a hatását. Vagyis úgy gondoltam, hogy csak az ital beszél belőle.

- Jobb, ha nem iszol többet! – nevettem kínosan.

- El a kezekkel, fiam! – vert rá a vállamon a kezére Nagyi, mire sziszegve húzódott el a fiú, miközben hangosan felnevettem Nagyival az oldalamon.

Ezután tovább folyt a szó, néha azon kaptam magam, hol a velem szemben ülő Se Joot nézem, hol pedig Kyu Hyunt kutatják a szemeim. Mikor rájöttem, mit csinálok, gyorsan megráztam a fejem és próbáltam természetesen viselkedni. Nem történt semmi, gond egy szál se!

Nagyjából fél óra volt az út a moziig, ahol egyesével kiszálltunk a limuzinból, majd egyenesen besétáltunk az épületbe. Ahogy korábban Se Joo mondta, lepakoltuk a ruháink és táskáink a ruhatárban. Igazából esélyünk sem lett volna eltévedni, hiszen a szervezők gondoskodtak mindenről és mindenkiről.

Se Joo elkísérte Nagyiékat a megfelelő számú terembe, ahol majd a film lesz, mi pedig a fiúkkal addig ott lógattuk a lábunkat az előtérben. Na jó, őszinte leszek, csak én lógattam a lábam egy sarokban, mivel a hely tele volt sztárokkal, hírességekkel és idolokkal, akik között a fiúk nagyon is el tudtak vegyülni. Én viszont személyesen senkit sem ismertem, így csendben meghúztam magam.

Nem tudtam a beszélgetések hány százaléka lehetett üres fecsegés és jópofizás, de néhol tényleg kiszúrtam azokat a beszélgetőket, akik nyilván nem kedvelték egymást, mégis váltottak pár szót. A testbeszédük elárulta őket. A fiúk viszont tényleg őszinték voltak, azokhoz biztos, akikkel éppen beszélgettek.

- Mit csinálsz itt egyedül? – lépett oda hozzám Kyu Hyun, fel sem tűnt, hogy elvesztettem előbb pár percre. Közel állt hozzám, a karja az enyémet súrolta, ugyanis felgyűrte az inge ujját. Még ez is valahogy szexire sikeredett neki, nem tudom, ez hogy volt lehetséges…

- Ti hagytatok itt, rémlik? – motyogtam sértetten.

- A kapcsolattartás fontos, még ha csak pár kedves és figyelmes szóból is áll. Majd meglátod egyszer – mosolygott a fiú.

- Már megint a művigyorod – jegyeztem meg a földet szuggerálva.

- Nem mosolyoghatok úgy mindenkire, mint rád – erre felkaptam a fejem és meglepődve vettem észre, hogy a mosolya tényleg más volt ezúttal. Megint az a rosszfiús pillantás, szexi mosollyal megspékelve, minek hatására éreztem, hogy elpirulok. – Mosolyogj te is, mert különben elijeszted az embereket, akik szívesen megismerkednének veled!

Már éppen emelte a kezét az arcom felé, mikor hirtelen irányt váltott és az ingének a gallérját igazította meg.

- Bemutatnál ennek a gyönyörű hölgynek melletted, Kyu Hyun? – lépett valaki mellénk. (Így már érthető volt az előbbi különös mozdulata a fiúnak.) Egy kicsit idősebb férfi volt már, talán a harmincas évei közepén járhatott. Valahonnan nagyon ismerősnek tűnt, aztán rájöttem honnan. Ő is játszott a filmben!

- Természetesen – ismét művigyor, bár nem a nagyon kényszerített fajtából. Kyu Hyun valószínűleg kedvelte ezt a fickót. – Yong Dal, ő itt Yoon Ha Na. Ha Na, ő Yong Dal, Se Jooval együtt szerepel a filmben.

- Üdvözlöm! – fogtunk kezet.

- Jaj, nyugodtan tegezz, még nem vagyok olyan idős, hogy magázni kelljen! – mosolygott rám a férfi és valahogy úgy éreztem, kezd feloldódni a gombóc a torkomban, ami az érkezésünk óta egyre csak növekedett.

- Rendben, Yong Dal – vetettem rá egy mosolyt.

- Megkérdezhetem, hogy kerül ide egy magadfajta lány a premierre? Valakinek a rokona vagy netán? – nézett rajtam végig. Nem volt semmi bántó a szavaiban, inkább csak kíváncsi volt, mert eddig még soha nem látott.

- Se Joo hívott meg – válaszoltam neki a tőlem telhető legkedvesebb és legudvariasabb stílusban.

- Nem mellesleg a főnököd lánya, Yong Dal – csapdosta vállba Kyu Hyun a férfit.

- Hogy micsoda? – hőkölt hátra a férfi Kyu Hyun szavai hallatán, én pedig legszívesebben bokán rúgtam volna a fiút. Miért kellett ezt kinyögnie csak úgy a semmiből?!

- A nagy Yoon Tae Won lánya, szóval jobb, ha vigyázol, öregem! – viccelődött Kyu Hyun. Olyan könnyedén ment neki a társalgás, mintha második anyanyelve lett volna ez a kicsavart, üres szavakból álló locsogás.

- Hát ezzel aztán megleptél! – tágra nyílt szemei is erről árulkodtak. – Akkor pedig végképp örülök, hogy találkoztunk!

Még egyszer kezet nyújtott, majd valami társasági életre hivatkozva továbbállt.

- Mi a fene ütött beléd?! – mosolyogtam feszesen Kyu Hyunra, hogy ne vegyenek semmit sem észre az idegességemből.

- Ha egy senki vagy, akkor ezek az emberek nem tisztelnek – jegyezte meg Kyu Hyun egy hasonló mosoly kíséretében. – Csak segítettem neked, hogy egyikük se vegye a bátorságot, hogy lenézzen téged. Inkább köszönd meg!

Mielőtt megszólalhattam volna, egy fiatal lány lépett hozzánk, hogy be szeretne mutatkozni. Ő is a P.S.-nél dolgozott és csupán azért jött, hogy elmondja, mennyire örül, hogy megismerhet és további jó szórakozást kívánt. (Na jó, azért Kyu Hyunt is stírölni szerette volna egy kicsit, aki csak vigyorgott, mint a tejbe tök.)

És ez csak az első volt a sok közül. Úgy terjedt a híre, hogy Yoon Tae Won lánya vagyok, mint a futótűz. Csupán köszöntek, jó szórakozást kívántak és szerették volna, ha emlékszem a nevükre. A legtöbbjüket arcról ismertem, néha még a nevüket is tudtam, de egyre kínosabbnak éreztem a társalgásokat. Ebből persze semmi sem volt észrevehető, csak kezdtem belefáradni. Jó néhányan pislogtak felém, de megragadtam Kyu Hyun karját, majd szembeállítottam magammal. Így pont takart a sok kíváncsi tekintet elől és reméltem, hogy kapok egy szusszanásnyi pihenőt.

- Ezekbe meg mi ütött?! – kérdeztem a fiútól nagyot nyelve.

- Nem egyértelmű? Jó pontokat akarnak szerezni nálad – mondta jegesen a fiú, mire felpillantottam rá. Fekete szemei mintha villámokat szórtak volna.

- De hát miért? – nem értettem. – Nekem semmi közöm a P.S.-hez!

- Halkabban! – pisszegett le és a mutatóujját az ajkaimra nyomta. Villámcsapásként ért az érintése és kimelegedve, pirosan nyeltem egyet. Ez a srác… - Nekik azt nem kell tudniuk, hogy nem vagy jóban az apáddal.

- Oké – nyögtem, amint elvette a kezét a számról. – Szóval az egész csak azért volt, hogy bevágódjanak nálam és magasabbra jussanak a ranglétrán?

- Pontosan – Kyu Hyun egész testében feszült volt, mint aki bármelyik pillanatban kitörhet. Valamiért nagyon zavarta ez az egész szituáció, pedig pont ő volt az, aki előidézte.

- Hát itt vagytok! – lépett hozzánk Se Joo kipirulva (ami nagyon édesen mutatott) és lihegve. – Nemsokára mi jövünk a szőnyegen, gyertek a többiekhez!

Odasétáltunk a Min Soo, Min Jun pároshoz, akik ott nevetgéltek a tömeg közepén. Észre sem vettem közben, de már szép sorjában áramlottak ki az emberek a szőnyegre, ahol újságírók és fotósok hada várta őket.

- Na, élvezed a rivaldafényt, Ha Na? – érdeklődött Min Soo.

- Hát hogyne… - csak egy kis grimaszra futotta és nagyot nyeltem.

- Yong Dal után jövünk – tájékoztatott Se Joo, majd a fülemhez hajolt. – Minden rendben?

Kis aggodalmat véltem felfedezni a szemeiben, ami különös módon engem pont, hogy megnyugtatott.

- Azt hiszem.

- Nyugodtan karolj belém, mikor kisétálunk – ajánlotta fel a fiú kedvesen.

- Vagy akár belém – szólt közbe vigyorogva Kyu Hyun.

Oké…

Most olyan szinten belepirultam a két várakozó tekintetbe, hogy szinte lángolt az egész fejem. Kell nekik zavarba hozniuk, hogyne, mintha csak sportot űztek volna belőle. Kyu Hyun legalábbis tuti.

- Rendben – leheltem a fejemet magasra emelve.

- Csak mosolyogj, akkor nem lesz baj! – látott el további jó tanácsokkal Se Joo.

- Pózolj nekik egy kicsit – figyelt fel ránk most már Min Jun is. – Ha kérdeznek valamit, akkor csak válaszolj legjobb tudásod szerint.

- Légy természetes és ne pánikolj be! – ez a Kyu Hyun, remek ötlet…

- Mi jövünk! – tartotta a kezét Se Joo, hogy belekaroljak. Másik oldalamon Kyu Hyun szintén ezt a mozdulatot tette. Egyikről a másikra néztem, végül eszembe jutottak Nagyi szavai. Utánam a vízözön! – a mai nap jelmondata.

Belekaroltam mindkét fiúba és úgy indultunk meg a szőnyeg felé. Mikor az ajtóhoz értünk, kissé megtorpantam, de végül egy mély levegőt véve, egy szolid mosolyt varázsoltam az arcomra, és megindultam a két fiúval az oldalamon.

Mikor nyílt az ajtó, hirtelen megcsapott a sok kiabálás, az erős fény, de a mosolyom rendületlenül pihent az arcomon. Együtt sétáltunk a többiekkel a szőnyeg közepére és éppen félúton megálltunk. Majd az aranyszínű oszlopokkal kifeszített kötél felé fordultunk, ahonnan a sok vaku villogott a szemünkbe. Az emberek kicsit nyomakodtak, tolakodtak, hogy a legjobb képet készíthessék, vagy éppen az előtérbe kerüljenek, hogy feltehessék a kérdéseiket a sztároknak.

Úgy tettem, ahogy a fiúk mondták, több irányba fordulva is mosolyogtam és úgy néztem az összegyűlt tömegre, de különösebben senkit sem figyeltem meg. Próbáltam csinos, de közben visszafogott maradni.

Ezután szétváltunk és egymástól távolabb állva pózoltunk. Néha a pillantásom a többiek felé vándorolt. Min Soo vigyorgott és pózolt, Min Jun a tőle megszokott módon, ridegen nézett a kamerákba. Kyu Hyun mintha éppen el akarta volna csábítani a vele szemben álló nőt, vagy éppen férfit, neki mindegy volt, hogy ki esik áldozatul a szexi mosolyának. Se Joo pedig vidáman, de mégis félénken mosolygott.

Engem szerencsére annyira nem fényképezgettek, a többiek fontosabbak voltak, főleg Se Joo, mivel hát ő volt a főszereplője a filmnek. Majdnem elfelejtkeztem magamról egy percre és kis híján elmosolyodtam, ahogy a fiúkat figyeltem, de sikerült megállnom. Nem lehetek most meggondolatlan, csak nyugalom!

Ezután mindannyian közelebb léptek az újságírókhoz, hogy válaszoljanak néhány kérdésre. Nem tehettem mást, nem szökhettem el a figyelő tekintetek elől, így én is közelebb léptem. Mindent bele!

- Ön Yoon Ha Na, igaz? – kiáltott egy szemüveges férfi, akinek a halántékán már izzadtság csorgott.

- Igen, én vagyok – mosolyogtam rá kedvesen és erre már a közelben lévők is felfigyeltek.

- Hogy-hogy eljött egy ilyen eseményre?

- Már régóta jó barátságban vagyok a STAND UP tagjaival és úgy éreztem, kötelességem megjelenni, mikor az egyik barátom ilyen fontos pillanatot él meg.

- Miért nem szerepelt eddig a nyilvánosság előtt? – kérdezett egy fiatal nő a férfi helyett ezúttal. Egy pillanatra megakadtam, de sikerült kivágnom magam.

- Úgy éreztem, még nincs itt az ideje, hogy ilyesfajta lépéseket megtegyek.

- Tervezi a debütálást a P.S. Entertainmentnél? – egy harmadik ember kérdezett ezúttal.

- Egyelőre ez még nem került szóba, de amint biztosat tudok mondani, Ön lesz az első, akit értesíteni fogok – egészen kezdtem belejönni, még egy felszabadultabb mosolyt is megengedtem magamnak.

- Szeretne az édesanyja nyomdokaiba lépni? – valaki hátrébb tette fel ezt a kérdést, mire egy kicsit megijedtem. Erre már nem ment olyan könnyedén a válaszadás.

- Úgy érzi, hogy van olyan jó, mint Kim Doo Rim?

- Van valami Shin Kyu Hyun és Ön között?

- A Művészeti Akadémián lévő előadáson az édesanyjára gondolt, mikor énekelt?

- Van bármilyen kapcsolata a STAND UP-os Kyu Hyunnal?

Egyre csak záporoztak a kérdések, nem tudtam felelni egyikre sem, még ha hagytak volna időt rá, akkor sem. Hirtelen nem tudtam volna előállni egyetlen értelmes magyarázattal, válasszal sem. Csak nagyokat pislogva és egyre jobban kapkodva a levegőt álltam előttük némán. A hangjuk egyre inkább elhalkult, csak a mozgó szájukat láttam, de több nem jutott el hozzám. A vakuk szinte égették már a szemem és kezdtem kétségbe esni.

Egy meleg kéz rántott vissza a való világba. Rögtön minden éles lett és hangos.

- Köszönjük szépen, de ideje távoznunk! – hangja kedves volt és kellemes, senki sem sejtette, hogy valójában feszült és ideges, amit csak feszes karja árult el, amivel átkarolta a derekam és elindított a belső tér felé.

Se Joo próbálta menteni a menthetőt és talán egész jól működött is. Ha nem számítjuk bele, hogy több tucat újságíró szeme láttára „ölelgetett” (mert hát képesek bolhából is elefántot csinálni). Fellélegeztünk mindannyian, ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó és végre kikerültünk a keselyűk látómezejéből.

- Minden rendben? – nézett rám Se Joo és a többiek is kérdőn.

- Mi történt?

- Ha nem a hülye fejek vágásával lettél volna elfoglalva, akkor tudnád te is Min Soo – jegyezte meg fellengzősen Min Jun.

- Hé!

- Elég! – szólt rájuk Se Joo és most először láttam rajta azt, amióta újra találkoztunk, hogy tényleg ő a leadere a bandának, mivel rögtön elhallgatott mindenki.

- Semmi gond! – legyintettem kissé erőltetett nevetés közepette.

- Ha Na! – Se Joo a kezét az arcomra helyezte, mindenki előtt. Mindenki tekintete egyből a kezére ugrott, amitől egyből elhalt a nevetésem.

- Köszönöm! – mondtam a fiúnak komolyan, ugyanis ha nem lép rögtön akcióba, nem tudom, mihez kezdtem volna. Valószínűleg az lett volna másnap a főcím az újságokon, hogy a P.S. Enterainment igazgatójának lánya lelki sebektől szenved, Még mindig nem heverte ki édesanyja halálát, A trauma nyomai. Vagy egyéb hasonlóan hangzatos címek kerültek volna napvilágra, amik hatására tényleg örökre elbujdokolhattam volna a világ elől. Bár így sem volt teljesen biztos, hogy megúszom ezt bármiféle következmény és negatív kritika nélkül, de azért még volt rá remény.

- Inkább menjünk be! Nagyiék már biztos várnak – javasoltam, amivel mindenki egyetértett, bár Se Joo kétkedve nézett rám továbbra is. Elvettem a kezét az arcomról, amit kissé sajnáltam, de nem tehettem mást. Nem kockáztathattunk. Itt nem.

A teremben valahol középtájt megláttuk Nagyiékat, ahova gyorsan le is huppantunk. Már majdnem minden szék foglalt volt és már csak negyed óra maradt a kezdésig. Nagyiéknál egy nagy adag pattogatott kukorica volt és két pohár üdítő.

- Nekem is kell kukorica! – pattant fel szinte megszállott módjára Min Soo.

- Nekem is hozz egy pohár kólát, légyszi! – szólalt meg Kyu Hyun, ebből pedig az lett, hogy mindenkinek kellett üdítő, így csatlakoztam hozzá, hogy segítsek neki a kiszolgálásban.

- Maradj itt Min Soo, majd én segítek Ha Nanak! – ültette le Kyu Hyun a fiút, aki meglepődve ugyan, de szót fogadott. Nem tudtam hova tenni Kyu Hyun hirtelen segítőkészségét, de nem tettem szóvá. Mikor becsukódott mögöttünk a terem ajtaja, akkor megragadta a karom.

- Sajnálom – még a szemembe sem nézett, csak a büfé felé bámult.

- Mit?

- Hogy nem tudtam segíteni – megfeszült az állkapcsa és összeszűkültek a szemei. – De csak rosszabb lett volna, ha a sok kérdés után pont én leszek az, aki kisegít.

Olyan, de olyan édes volt! El sem tudtam képzelni, hogy Kyu Hyunra ezt fogom egyszer mondani, de most nem tudtam jobb szót rá. Akaratlanul is egy gyengéd mosolyt vetettem rá és vele szembe álltam, pont úgy, ahogy korábban ő tette. Így takartam az eladó szemei elől, ahogy megfogom a kezét és megszorítom. Összeráncolt szemöldökkel nézett rám hirtelen az érintésem hatására.

- Semmi baj. Egyáltalán nem haragszom rád – halkan mondtam és hallottam a saját hangomon, hogy mennyire ellágyultam az előbbi mondatai után. – Legközelebb viszont elvárom, hogy te legyél a herceg fehér lovon!

Viccelődtem, mire Kyu Hyun ismét azt a csibészes mosolyt villantotta rám, amitől kihagyott egy ütemet a szívem.

- A herceg-dolog nem az én világom – rázta a fejét, majd az ajkába harapva tűnődött. Szexi volt a srác, ehhez kétség sem fért. - Jobb szeretem a rosszfiú szerepét.

- Az amúgy is jól áll… - leheltem gondolkozás nélkül, mire ezúttal én haraptam az ajkamba egészen más miatt. Idióta, hülye!

- Köszi! – kuncogott a fiú. – Gyere, vegyük meg annak a nyominak kukoricáját!

- Szegény Min Soo! - akármennyire is akartam, nem tudtam elfojtani a mosolyomat.

Megvettük a kért kaját és üdítőt, majd visszasiettünk a terembe. Éppen időben, mert miután leültünk a helyünkre, el is sötétítettek mindent.

Ezután megkezdődött a kicsit több mint másfél órás film, amit Nagyi és Se Joo között ülve töltöttem el. Elsőnek kis nehézséget okozott a koncentrálás, tudván, hogy Se Joo ott ül mellettem, de aztán a film szerencsére elvonta a figyelmem. Habár ott is Se Joot bámulhattam.

Egy romantikus vígjáték volt, ahol Se Joo egy magányos írót játszott, akinek az életébe belepottyant egy fiatal, minden lében kanál kisasszony. Természetesen először ki nem állhatta a lányt, aztán szép lassan kezdte megkedvelni, végül beleszeretett. Nem maradhattak el a komplikációk sem, a féltékeny exbarátnő, az ihlethiány a könyvhöz, a kiadással kapcsolatos problémák, no meg az ármánykodások a plágiummal kapcsolatban. De hát egy jó romantikus vígjátékhoz méltóan, minden probléma megoldódott, minden szálat elvarrtak.

Persze, mikor Se Joo csókolózott azzal a fruskával… hát enyhén szólva nem tetszett a dolog és csücsörítve figyeltem a jelenetet. De mikor szerelmesen nézett a kamerába, azt nagyon is magamra vettem és majdnem lefolytam a székről.

Mikor megjelentek a vásznon a betűk, felállva tapsoltak a nézők, aminek nagyon örültem. Nem csak az én tetszésemet nyerte el a film. Miközben sétáltunk kifelé, egész végig a filmről beszélgettek a körülöttünk lévők és mi magunk is. Felidéztük a kedvenc jeleneteinket és jót röhögtünk.

A ruhatárnál kivettük a kabátokat, majd megindultunk a tömeggel együtt a kijárat felé. A limuzin ott állt az egyik parkolóhelyen.

- Fiam, gyere egy kicsit! – intette magához Nagypapa Se Joot. Mi csak távolról figyeltük, ahogy Nagypapa és Nagyi mondanak valamit a fiúnak, amitől Se Joo ezer wattos mosolyt vetett rájuk és a nyakukba ugrott. Aztán mintha valamit elkezdett volna magyarázni, kicsit értetlenkedve.

- Mindjárt jövök! – kiáltott nekünk hátra, ezzel pedig eltűntek mindhárman a szemünk elől. Mégis hova mehettek?

- Jó volt ez a film! – nyújtózkodott Min Soo, én pedig rosszul lettem attól, ahogy megláttam, hogy még mindig az öltönye van csak rajta, mikor már kint álltunk a hidegben. – Se Joot még egy jó ideig szívatni kell azzal a vizes jelenettel…

Elmosolyodtam az emlékére. Volt egy olyan rész a filmben, ahol Se Joo éppen a fürdőkádban ül a főszereplő lány meg beront, de nem is zavartatta magát, hogy a fiú ott van mondhatni meztelenül. Csak beszélt hozzá nonstop, aztán megcsúszott valamiben, azt hiszem, egy kis habon, majd belezuhant a kádba a fiú mellé. Olyan piros fejet csináltak ott Se Joonak, hogy még mindig nevetnem kellett, ha eszembe jutott.

- Az biztos! – értett egyet Min Jun. – Ha Na, nincs kedved eljátszani vele?

Tudtam, hogy csak viccnek szánta a fiú, de akkor is olyan vörös lettem már csak az ötlet hallatán, hogy megszólalni sem tudtam. Én meg Se Joo egy kádban… ruhák nélkül…

- Csak én vagyok úgy, hogy egyáltalán nincs még kedvem hazamenni? – nézett ránk húzva a száját Min Soo.

- Én is szívesen folytatnám valahol a bulit – gondolkozott Min Jun.

- Akkor mit szóltok a Hell’s Gate[1]-hez? – érdeklődött Kyu Hyun vidáman.

- Be tudsz juttatni minket? – villanyozódott fel Min Soo rögtön.

- Persze, VIP tag vagyok ott.

- Akkor ezt meg is beszéltük! – bokszoltak a levegőbe a fiúk.

- Ti most komolyan egy klubba akartok menni? – ráztam a fejem teljesen ledöbbenve. Egy klubba, ahol bárki megláthatja őket, ahogy isznak és lerészegednek, majd pedig csajok ezrei másznának rájuk. Remek ötlet, mondhatom…

- Ez nem olyan klub – javított ki Min Jun is szinte boldogan. – Kyu Hyunnak köszönhetően van belépőnk egy elit helyre, ahova csak meghívott vendégek léphetnek be.

- Pontosabb lenne, ha azt mondanád, hogy hírességek és pénzes családok gyerekei járnak oda szórakozni, mert garantálják, hogy ami ott történik, az ott is marad – világosított fel Kyu Hyun. – Elengedheted magad anélkül, hogy attól kéne félned, másnap a te arcod virít majd az újságok címlapján. A vendégek meg vannak válogatva, akárki nem teheti be oda a lábát.

- Hova? – lépett mellém Se Joo a semmiből, mire felsikkantottam.

- Nyugi, csak én vagyok! – mosolygott a reakciómon.

- Hell’s Gate – válaszolt készségesen Min Soo. – Ünnepeljük meg a filmedet, Se Joo!

Nem habozott túlzottan az ünnepelt. – Akkor gyerünk!

Ezzel beültünk a limuzinba (egész estére ki volt bérelve a cég által) és Kyu Hyun megmondta a címet, ahova mentünk.

- Hova tűntek Nagyiék? – kérdeztem Se Joot hirtelen, mikor feltűnt, hogy a nagyszülei nélkül tért vissza.

- Azt mondták, hogy elmennek taxival a szállodába, így hívtam nekik egyet.

- Srácok, igyunk egyet! – nyújtott Kyu Hyun felénk egy-egy pohár pezsgőt. Úgy látszik, ez járt a limuzinhoz, mint alapszolgáltatás.

- Se Joora és a nagyszerű filmre! – koccintottunk Min Jun szavai után. Egész végig röhögtünk és megittuk a teljes üveg pezsgőt. Min Soonak korlátoztuk az adagját, nehogy ideje korán kiüsse magát. Habár talán most jobban fogja bírni, legalábbis ebben reménykedtem. Ébren maradhatna ezúttal, nem úgy, mint pár hete a karaoke bárban.

Aztán csak azt vettem észre, hogy már egy magas épület előtt állunk a srácokkal és Kyu Hyun beszél a két nagydarab pacákkal az ajtó előtt. Végül intett, hogy bemehetünk.

Mikor beléptem a szélesre tárt ajtón, még nem is sejtettem, hogy milyen egy éjszakám lesz. Nem sejtettem, hogy milyen pokoli éjszaka lesz ez, de mégis hátborzongatóan forró és édes…

---

[1] Pokol kapuja nevű szórakozóhely