21. Fejezet

Elhatározás és árulás 

Nagy szemekkel meredtem So Hara és azon gondolkoztam, hogy tudtomon kívül esetleg egy párhuzamos univerzumba kerültem-e. Jól hallottam, amit a lány vágott előbb a fejemhez?

Én. Énekelni. Fogok. Az. Előadáson.

- Mi a jó isten folyik itt?! – tört ki belőlem, mire néhányan felénk fordultak a körülöttünk lévő asztaloktól.

- Ezek szerint ez neked is akkora meglepetés, mint nekünk – jegyezte meg hátradőlve a székén Baek Ho.

- Suh Hyung… - morogtam, mint egy káromkodást. Most komolyan feldühített a férfi. Azt hittem, hogy a vizsgán való szerepléssel elvettem a kedvét attól, hogy folyton beleavatkozzon az életembe, de lehet, hogy csak olajat öntöttem a tűzre.

- Az aulában van kirakva, ugye? – addig nem voltam képes teljes mértékben elhinni, hogy ez igaz, míg a saját két szememmel nem láttam.

- Igen – bólintott Ki Young. Megfordultam és kitrappoltam az aulába, pontosan oda, ahonnan pár perce léptem csak be az étkezdébe. A többiek is követtek, hallottam a lépéseiket mögöttem.

Megálltam a hirdetőtábla előtt és meg is akadt a szemem, azon a listán ahol fel volt sorolva, kik lépnek fel az előadáson énekkel. Nem voltak sokan, talán nyolc ember és az utolsó helyen ott díszelgett a nevem feketén-fehéren.

- Ez most komoly? – suttogtam magamnak elhűlve. Valahol a szívem mélyén reménykedtem, hogy átverés az egész és csak ugrattak a többiek, de így nagyon is valóságosnak tűnt a helyzet.

- Ami még érdekesebbé teszi, hogy a tied az egyik leggyengébb vizsga - mutatott Baek Ho egy másik kifüggesztett lapra. Azon voltak az énekvizsga eredményei, nyolcvan és száz pont között oszlottak meg az átlagpontszámok, az enyém hetvennyolc volt. Úgy látszik elég sokat ért az, hogy teljesen érzelemmentes lett az egész dal. Viszont az, hogy az egyik legrosszabb pontszámmal bekerültem az év végi előadásra, csak rontott az iskolai „pozíciómon”. Éppen kezdték elfelejteni, hogy az igazgató unokahúga vagyok, ezzel az üggyel viszont az egész fel lett elevenítve, sőt reflektorfénybe került.

- Nem hiszem el, hogy képes volt erre - temettem a kezembe az arcom teljesen kétségbe esve.

- A nagybátyád vagy nagyon utál, vagy nagyon ki akar veled szúrni - rázta meg a fejét Ki Young. – Nem tudod, mi volt itt egy órával ezelőtt, mikor meglátták a neved!

- Nagyon szörnyű volt? – fintorogtam a lányra.

- Még annál is rosszabb – nézett rám tanácstalanul So Ha. – Jung Hee szinte őrjöngött, hogy nem került fel a listára, de az hogy neked sikerült, csak még inkább feldühítette. Számíts rá, hogy vissza fog vágni ezért!

- Szuper – indultam visszafelé az étkezdébe a többiekkel az oldalamon.

- De ti ugye nem haragszotok rám?! – néztem rájuk hirtelen. Hol So Hara, hol pedig Ki Youngékra. Akik fogták egymás kezét! Olyan édes látvány voltak együtt, hogy majdnem elmosolyodtam szorult helyzetem ellenére is.

- Dehogy! – lepődött meg Ki Young. – Miért haragudnánk?

- Nem esett jól, hogy neked sikerült, nekem pedig nem, de nem haragudnék rád ilyesmiért – mondta Baek Ho egy lágy mosollyal az arcán. Mindannyian leültek, én pedig helyet foglaltam az egyetlen üres helyen az asztalnál. Levettem a kabátomat és kényelmesen elhelyezkedtem.

- Inkább amiatt haragszom, hogy Kyu Hyunnal voltál az éjszaka – mondta kissé hidegen So Ha, mire az ajkamba haraptam. –, és eszedbe sem jutott szólni róla.

- Micsoda?!

- Hogy kivel?!

- Egész éjszaka?!

- Kettesben?!

Egymást váltották Ki Young és Baek Ho döbbent kérdései, mire csak csittegni tudtam rájuk, hogy ne hallja az egész ebédlő, hogy Kyu Hyunnal töltöttem az éjszakát, mert akkor gyakorlatilag aláírtam volna a halálos ítéletemet.

- Hé, csendesebben! Nem rémlik, hogy már így is közellenség vagyok?! – hajoltam közelebb hozzájuk.

- Bocsi! – húzták be a nyakukat.

- Szóval mi is történt? – nézett rám várakozóan So Ha. Nem is tudom, hogy egy aggódó szülőre vagy egy féltékeny barátnőre emlékeztetett inkább.

- Részleteket! – remegett szinte már az izgalomtól Ki Young.

- Nyugi, szívem! – puszilta meg Baek Ho a feje búbját a lánynak, mire összenéztünk So Haval és mindketten elmosolyodtunk. Ekkor valószínűleg Baek Ho is észbe kaphatott, mert pirosan engedte el a lányt.

- Azt akarod, Ha Na, hogy felrobbanjak az idegességtől?! – csapkodta az asztalt Ki Young türelmetlenül. – Mert jó úton haladsz!

- Oké, oké! – emeltem fel megadóan a kezem. – Azt tudjátok, hogy kisegített a Suminban, mert Nam Gilnek otthon családi vacsorája volt?

- Persze! Tovább, gyerünk! – siettetett Ki Young.

- Történt egy kis baleset és leforráztam magamat.

- Jól vagy? – nézett rám ezúttal tényleg aggódva So Ha.

- Azt hiszem - húztam fel a felsőm ujját a kezemen. Enyhén rózsaszín volt, de már nem fájt és ennek nagyon örültem. – Szóval emiatt lekéstük a takarodót és Jung Senél meg sem próbálkoztunk bekéredzkedni, mert Kyu Hyun biztos volt benne, hogy rajta keresztül nem jutunk be. A falat pedig megmászhatatlanná tették, ahol múltkor beszöktünk, így ezúttal tényleg kint ragadtunk.

- Hova mentetek? A nagybátyádhoz? – érdeklődött Baek Ho kíváncsian.

- A vizsga után nem volt képem megkérni, hadd maradjunk nála - sütöttem le a szemem. – Kyu Hyun elvitt a lakására, így ott voltunk egész este…

- Lakására? – néztek mindhárman kérdőn rám.

- Igen, van nem messze egy lakása, amit az édesanyja vett neki.

- Kit érdekel, honnan van lakása?! – szakított félbe Ki Young. – Inkább azt mondd el, mi történt köztetek!

- Semmi! – vágtam rá talán túlságosan is hirtelen, amit már meg is bántam.

- Tudod, kinek meséld ezt be! – vigyorgott sejtelmesen Ki Young.

- Tényleg nem volt semmi, csak a szokásos idióta módon viselkedett – mondtam, állva a tekintetüket, mert ez volt az egyetlen esélyem, hogy megússzam a további faggatózást.

- És nem járt sikerrel ez az idióta ezúttal? – emelgette a szemöldökét rám a lány.

- Nem! – háborodtam fel, bár kicsit bűntudatom volt, hogy hazudok nekik, de nem vallottam volna be semmi pénzért, hogy rájöttem, vonzódom Kyu Hyunhoz. Sőt, megpróbáltam ezt olyan mélyen eltemetni a szívemben, amennyire csak lehetséges volt.

- Bizto…

- Itt van Jung Hee! – pisszegett le minket Baek Ho. Mindannyian követtük a fiú tekintetét és láttuk, ahogy a lány tíz centis magas sarkújában, egy kisebb csapattal berongyol az étkezdébe. Körbe-kémlelt és meg is találta, amit keresett.

Istenem!

Megindult felénk, a többi lány pedig követte, majd megállt az asztalunknál.

- Jó étvágyat! – köszönt feszes mosollyal az arcán.

- Szia, Jung Hee! – egyenesedett ki a székén So Ha.

- Oh, So Ha! – nézett a lány a barátnőmre. – Örülök, hogy látlak, bár nem hozzád jöttem. Addig nincs mit megvitatnunk, míg ilyenekkel lógsz, mint ezek.

Ki Young és Baek Ho is majdhogynem felnyársalták a lányt a tekintetükkel, nem csak én. Szinte szikrázott a levegő közöttünk és ennek egyedül egy oka volt.

- Mi lenne, ha elmondanád azt, amit akarsz, aztán békén hagynál minket? – kérdeztem ridegen Jung Heere pillantva és felálltam. Odasétáltam hozzá keresztbe font karokkal. – Menjünk, és beszéljük meg kint!

- Ugyan, nekem itt is tökéletesen megfelel! – villantotta ki a fogait a lány. – Gratulálni akartam, hogy sikerült bekerülnöd az előadásra!

- Köszönöm – feleltem még inkább fagyosan, tudtam, hogy itt még nem lesz vége. Ez még csak a kezdet volt.

- Gyönyörűen mutatsz példát, hogyan kell kihasználni a kapcsolataidat, hogy megszerezd azt, amit akarsz! – fújtatott a lány és kezdett eltűnni az arcáról az a mosoly, amit eddig ráerőltetett. Éreztem, hogy egyre többen bámulnak minket az ebédlőben, ami nem tetszett.

- Ennyi lenne? – feszült meg az állkapcsom.

- Add át üdvözletem a nagybátyádnak, ha pedig már ilyen szemetek is járhatnak ide, mint te, akkor igencsak romlott az iskola színvonala – húzta fel az orrát.

- Öt tagú zsűri volt, ők döntötték el, hogy kik lépnek fel, nem csak a nagybátyám – védekeztem ostoba módon, de kezdett felmenni bennem a pumpa.

- Suh Hyungnak elég egy szót szólnia és a kis barátnője azt csinálja, amit szeretne – mondta le-fitymálóan a lány olyan halkan, hogy csak én halljam.

Az arckifejezésem valószínűleg elárulhatott mindent, mert diadalittas mosoly ült ki Jung Hee arcára. Mégis honnan tudta ezt Jung Hee?! Nem hiszem, hogy Suh Hyung olyan óvatlan lett volna, hogy megláthatták őket együtt. De akkor mégis hogy jött rá a lány?!

- Woo Ye Solt pedig nem lehetett nehéz meggyőzni, arról hogy engedjen neki, hiszen a fél WoW Entertainmentben az Akadémia tanulói vannak - ütötte tovább a vasat a lány.

Már szinte ziháltam és a legszomorúbb az volt, hogy nem tudtam egyértelműen tagadni azt, amit mondott. Nem volt lehetetlen, hogy pontosan az történt, amit a lány elmondott. Ökölbe szorítottam a kezem és a szemébe néztem, állva a pillantását. Tudtam, hogy ha ezt így folytatjuk tovább, annak nem lesz jó vége.

- Befejezted? – szűrtem a fogaim között.

- Csak most lendülök igazán bele! - égett a szeme a gyűlölettől, amit készségesen zúdított rám. - Örömmel fogom végignézni, ahogy Suh Hyung tönkremegy miattad, mert csak egy szerencsétlen, idióta választana téged, mint az Akadémia egyik képv…

- Jung Hee! – tört ki belőlem hirtelen. Hangosabban, mint ahogy szerettem volna, de tudta, mi a gyenge pontom; tudta, hogy ha Suh Hyungot veszi célba, akkor arra ugrani fogok. Oh! Pontosan ez volt a célja az elejétől fogva! Arra pedálozott, hogy elvesztem a türelmemet és ezúttal tényleg megütöm! Tény, hogy közel jártam már ahhoz a ponthoz, de legutóbb megfogadtam magamnak, hogy nem fogok senkit sem megütni. Nem megoldás. Azzal pedig, hogy rájöttem, mit akar, egy lépéssel előtte jártam, így támadásba lendültem. – Az, hogy nem válogattak be az előadásra egyáltalán nem az én hibám, nem tehetek róla, hogy nem voltál elég jó, hogy meggyőzd a zsűrit.

Csúnya, rózsaszín lett az arca és felfújta magát, mint egy gömbhal. Összepréselte a száját és olyat tett, amire nem számítottam. Könnyebben kijött a sodrából, mint azt gondoltam volna. Megfogta Ki Young ebédjének maradékát, egy jó adag sundubuchigae-t, meg a félig teli poharát és az egészet a nyakamba öntötte!

A meglepetéstől szinte alig kaptam levegőt, kitöröltem a szememből a levest és dühösen meredtem az előttem álló lányra. Hidegen és elégedetten mért végig. A mögötte felsorakozó csoport lány kárörvendően kuncogott és mutogatott rám.

Égő arccal, rezzenéstelenül figyeltem és csak gyűlt bennem a harag Jung Hee iránt, megalázott vagy negyven ember előtt és élvezte a látványt, amit nyújtottam, beborítva ételmaradékokkal. Mindent visszanyeltem, ami hirtelen a nyelvemre kívánkozott. Erővel kényszerítettem magam arra, hogy visszafogjam magam, nehogy tényleg meglendüljön a kezem, vagy esetleg nekiálljak megtépni azt a hosszú, szőke haját.

Egy röpke pillanatig eljátszottam a gondolattal, miért is ne tehetném meg? Végül is minden okom meglenne rá, hogy itt, mindenki szeme láttára elkezdjek vele verekedni, nem az első alkalom lett volna, hogy rákényszerülök ilyesmire.

De nem tizennyolc éves voltam már és nem is ugyanaz a lány, mint aki két héttel ezelőtt betette a lábát az Akadémiára.

Elszántam néztem szembe Jung Heevel és a köré sereglett csapattal, láttam a szemöldöke apró mozdulatából, hogy nem az történik, mint amire számított és ez óriási elégedettséggel töltött el. Lassan, minden egyes mozdulatot kiszámítva, az asztalhoz fordultam, majd egy poharat megtöltöttem vízzel a kancsóból. Felemeltem és a lány felé fordultam vele. Egy pillanatra elfehéredett, szinte előre látva, hogy mi jön most.

- Elfogyott – mutattam a kezében lévő üres pohárra. – Tessék!

Elővettem a legkihívóbb tekintetemet és odanyújtottam neki a teli poharat. Hol a pohárra, hol rám nézett és nem tudta, mit tegyen. Kétségbe esve, tehetetlenül és indulatosan méregetett, mert tudta, hogy ebben a percben elveszítette a csatát.

Bármit is tesz, csak akkor fog jól kijönni ebből a helyzetből, ha nem csinál semmit. Akármennyire is nekem szeretne esni, nem teheti meg. Meg volt kötve a keze. Mikor ezt ő maga is belátta, megvontam a vállam és letettem az asztalra a poharat. Megfordultam és öles léptekkel kisétáltam az étkezdéből, miközben a ruhámból és a hajamból is kajadarabok és víz csöpögött.

Ebben a percben pedig elhatározásra jutottam. Nem fogom hagyni, hogy így semmibe vegyenek. Megmutatom nekik, hogy mit tudok és ki vagyok. Az ebédlőben egyből megindult a sutyorgás és pletykálkodás, amint kitettem az ajtón a lábam. De nem a kolesz felé mentem.

Nem.

Egyenesen felsiettem a második emeletre és kopogás nélkül berontottam Suh Hyung irodájába. Az asztalánál ült szemüvegében egy rakat papír felett.

- Ha Na! – döbbent meg és felállt. – Mégis mi történt veled?

- Nem ezért akartam idejönni eredetileg – kezdtem bele szinte fuldokolva a dühtől. -, de nem hagytál más választást. Fel fogok lépni azon az ostoba ünnepségen! Örülhetsz, elérted a célodat és énekelni fogok, úgy, ahogy akartad! De van egy feltételem, olyan dalt fogok énekelni, amit én választok ki és van számomra valami jelentése is!

Pár másodpercig Suh Hyung némán állt, tág szemekkel bámulva rám, azt sem értve szerintem, hogy mi a fene folyik itt. Én pedig egy nagyot bólintva, mint aki jól végezte dolgát, olyan gyorsan ki is viharzottam az ajtón, mint ahogy jöttem, csak ezúttal egy hatalmas ajtócsapódás kíséretével.

Olyan mérges voltam! Feszült bennem az energia és meg akartam valamit ütni, péppé akartam verni valamit, akármit! Lecsörtettem az első emeletre, mikor valaki megszólított.

- Sejtettem, hogy az a nagy nyugalom csak álca volt - kaján hangja még jobban felmérgesített.

- Kyu Hyun, ne most! – legyintettem a fiúnak. – Ha csak nem akarsz a boksz zsákom lenni!

- Tudok annál jobbat – erre már érdeklődve figyeltem rá.

- Hallgatlak.

***

Kifulladva, a térdemre támaszkodva lihegtem, levegő után kapkodva. Kyu Hyunnak igaza volt, ennél jobb módja nem lehetett volna a felesleges energiáim levezetésének és egyben még hasznos is.

- Elismerem, ez egy remek ötlet volt – mondtam két korty víz után.

- Szeretem, ha azt mondod, hogy igazam van – vigyorgott rám, de ő is ki volt már merülve, amit nem is csodáltam. Miután letusoltam gyorsan az ebédlős incidens után, átöltöztem és már majdnem öt órája gyakoroltuk az előadásra a táncot, főleg a refrént, mivel az elég ütős és erőteljes volt, hogy kifárasszon. De sikerült befejeznünk a saját részünk koreográfiáját is, ami az emelés után már nem volt annyira intim és bensőséges. Ha pedig már az emelésről volt szó, a medencén kívül is hibátlanul meg tudtuk csinálni, nem akadtak problémák.

Fél óra után el is felejtettem Jung Heet, Suh Hyungot és mindenki mást, és csak a tánc számított. A saját koreónktól el voltam ájulva, annyira jól sikerült, bár nagyon sokat kellett még gyakorolni, hogy tökéletes legyen. A lelkesedésből pedig nem volt hiány, mert buzgott bennem a bizonyítás-vágy.

- Még egyszer? – néztem a fiúra, figyelmen kívül hagyva a flörtölését.

- Kizárt! – vágta rá nagy szemekkel. – Elég volt mára ennyi, én kimerültem. Holnap lesz még egy egész napod arra, hogy kidolgozd a beled is, de fejezzük itt be a mai napra.

- Oké - húztam el a számat, habár egy kis részem megkönnyebbült, hogy véget ért a testem sanyargatása.

- Amúgy akkor tényleg énekelni fogsz? – fordult felém halvány mosollyal Kyu Hyun, amivel el-érte, hogy ismét tomboljon bennem a harag.

- Igen.

- Rendesen?

- Igen.

- Szuper, már hallani akartalak, szóval szinte hálás vagyok a nagybátyádnak és Jung Heenek is! – vigyorgott rám, mire sötéten pillantottam rá.

- Ezt nem kellett volna! – és majdnem az összes vizet az üvegemből, ami a kezemben volt, rá öntöttem.

- Kicsi csillag, ezzel átléptél egy határt! – mondta Kyu Hyun kisimítva a szeméből vizes haját, amint pedig rájöttem, hogy túlságosan forrófejű voltam, neki akartam iramodni, egyenesen ki a squash pályáról, de egy lépést sem tettem, és a fiú elkapta a karom.

- Ne ilyen sietősen! – ezzel odaszorított a falhoz, alig hagyva pár centi távolságot a testünk között. Oldalra fordítottam a fejem, nem akartam látni azokat a megbabonázó szemeket, nem akartam a csapdájába esni, mint egy naiv kislány.

De az állam alá nyúlt és maga felé fordította az arcomat, nem kellett ezzel túlságosan erőlködnie, szinte ment az magától is. Ahogy pedig megláttam azokat az ónixokat, elállt a lélegzetem. Utáltam, hogy ilyen tökéletes volt a srác. A trikója pedig vizesen tapadt a testére, ami szintén rendellenes légzést váltott ki nálam, ahogy az anyag kiemelte a kockákat a hasán és a mellizmait.

- Nem szeretnél nekem mondani valamit? – suttogta a fiú és közelebb hajolt, de a tekintete még mindig nem eresztett. Hogy a jó életben képes ilyen hatással lenni rám?

Tudtam, hogy a tegnap estére célozgat, tudtam, hogy azt várja, mondjam ki, de nem! Képtelen voltam rá, most az eszemnél voltam, habár most is csak rázni tudtam a fejem válaszként, mert nem voltam benne biztos, hogy a szám az eszem parancsait követi-e, vagy esetleg elárul.

- Igazán kár! - lehelte szinte a számba a fiú, az ajkai egyetlen egy pillanatra érintették az enyémet beszéd közben, ez pedig úgy ért, mint az áramütés. A lábaimból elszállt az erő és végigborzongtam egész testemben.

- Ha Na?

Egyszerre kaptuk a fiúval a hang irányába a fejünket.

So Ha állt az üvegfal túloldalán, teljesen elképedve és hitetlenkedve. Hipersebességel szétváltunk Kyu Hyunnal, én pedig felkaptam a cuccaimat és a lányhoz siettem.

- So Ha, ez… - kezdtem bele, de leintett.

- Nem érdekes – el is indult a kolesz felé, több szót nem pazarolva rám, de tudtam, hogy nagyon nem tetszett neki az, aminek az előbb tanúja volt. Aggódva pillantottam Kyu Hyunra, gyorsan intettem neki és So Ha után iramodtam.

- So Ha!

- Ha Na, nem érdekes, azt csinálsz, amit akarsz – rázott le a lány.

- Nem úgy tűnik, hogy nem érdekel! – lettem bosszús én is.

Már a szobában pakolászta jobbra-balra a cuccait, hogy kerülje a tekintetem és ne kelljen beszélnie velem, így inkább hagytam az egészet. Nem akartam a lánnyal veszekedni, főleg nem Kyu Hyun miatt.

- Amúgy gratulálok a vizsgádhoz! – próbálkoztam témát váltani. – Láttam, hogy kilencvenöt pontos lett.

- Köszi - fordult végre felém a lány. – Én meg neked, hogy fellépsz.

- Köszi? – néztem rá ferde szemekkel, egy mosollyal az arcomon, de ő is visszamosolygott szóval úgy éreztem, túljutottunk a krízisen. - Igazából az egészből nem is lenne olyan nagy probléma, ha nem tudná mindenki, hogy Suh Hyung unokahúga vagyok. Persze Jung Hee úgy is utálna, de nem lenne ilyen vészes a helyzet, mint most.

- Elmondtad volna nekünk, ha nem derül ki? – nézett rám So Ha félrebillentett fejjel kíváncsian.

- Igen, valamikor biztosan, bár minél tovább vártam volna vele, annál kevésbé akaródzott volna kibökni - gondolkoztam el rajta.

- Kyu Hyunnak persze csak úgy könnyedén mindent elmondtál…

- Az más volt, az… - ekkor valami szöget ütött fejemben. – Honnan tudod, hogy elmondtam Kyu Hyunnak?

So Ha elsápadó arca minden további kérdésemre választ adott. Egy percig csak álltunk és egy-mást bámultuk, nem tudtam elhinni. Nem lehetett So Ha az, aki elhíresztelte az Akadémián, hogy az igazgató rokona vagyok! Egyszerűen képtelen voltam elhinni!

- Mondd, hogy ez nem igaz! - suttogtam elhaló hanggal.

- Ha Na… én igazán sajnálom! – kezdett bele ijedten a lány és egy lépéssel közelebb jött, én pedig hátráltam egyet.

- Te mondtad el?! – fakadtam ki. – Bíztam benned, So Ha! Hogy tehetted ezt velem?!

- Félreértesz, én nem akartam, hogy ez legyen belőle, csak…

- Mégis mit gondoltál, mi fog történni, ha egy ilyennel előállsz?! Mindenki megpaskolja a vállamat, hogy szép volt, Ha Na?! – fel-alá sétáltam a szobában, forrt bennem a düh, de leginkább csalódott voltam és megbántott. Már a kezdetektől fogva egy hullámhosszon voltunk a lánnyal, azt hittem, hogy jóban vagyunk, hogy közel kerültünk egymáshoz. Most meg arra kellett rájönnöm, hogy ő volt az, aki tönkretette az iskolai életemet. – Csak tudnám, hogy miért!

So Ha kínosan és bűnbánattal az arcán meredt rám. Összekulcsolta a kezeit és már könnyes volt a szeme is. – Én…

- Miért?! – kiáltottam rá kiborulva.

- Azt akartam, hogy Kyu Hyunt gyanúsítsd és eltávolodjatok egymástól - suttogta magába zuhanva, mire megdermedve torpantam meg a szoba közepén. Hát ez is Kyu Hyun miatt volt?!

- Szereted Kyu Hyunt? – tettem fel azt a kérdést végre, ami napok óta fogalmazódott meg bennem, de ezúttal itt volt az ideje, hogy hangosan is ki legyen mondva.

- Nem! Dehogy! – döbbent meg a lány és hevesen tiltakozott.

- Akkor nem értem, So Ha! – lendítettem meg a karom tehetetlenül. – Miért lenne jó ez neked? Mi bajod van a fiúval, hogy képes voltál erre?!

Teljesen kétségbeestem, elárulva éreztem magam.

- Kyu Hyunnak… - kezdett bele, de elharapta a mondatot.

- Mi van vele? – tört ki belőlem türelmetlenül és zihálva vártam a válaszát, amivel rendbe hoz-hatná ezt a dolgot.

- Csak hidd el, hogy jobb, ha távol maradsz tőle, mielőtt túl késő lenne! – könyörgött a lány a kezeimbe kapaszkodva.

- Ha nem mondod el, miért, akkor nincs mit tenni!

Kirántottam a kezem az övéi közül és a szekrényemhez léptem. Pár ruhát és a fürdő cuccaimat az ágyamra dobáltam. El kellett innen szabadulnom, nem bírtam most egy helyiségben lenni a lánnyal.

- Mit csinálsz? – követte So Ha a mozdulataimat.

- Egy kis időre van szükségem - becsomagoltam egy nagy kupacba a takaróval a motyómat és felkaptam az ágyról.

- Hova mész?

- Kyu Hyunhoz – vágtam rá az első dolgot, ami az eszembe jutott. – Azt akartad, hogy eltávolodjak tőle, ironikus, hogy pont te hozol még jobban össze minket.

So Ha leesett állal nézett utánam, amint kimondtam az előbbi szavakat, már meg is bántam, de nem tudtam visszafordulni. Időre volt szükségem, hogy átgondoljam a dolgokat és térre, hogy távol legyek a lánytól, ami ha egy szobában vagyunk, lehetetlen.

Becsaptam magam mögött az ajtót, ma már másodjára viharzottam ki, valakit faképnél hagyva. Mélyet sóhajtottam és rossz érzésekkel gondoltam arra, hogy So Hat így megbántottam, de nem tudtam neki megbocsátani. Még nem.

A pillantásom a szemközti ajtóra esett. Biztos, hogy ez jó ötlet, Ha Na? – bizonytalanodtam el hirtelen. Nem lenne jobb Ki Young, vagy esetleg Baek Ho? Vagy ne kérjem meg Suh Hyungot, hadd maradjak nála pár napot?

Ki Youngnak és Baek Honak is szobatársa volt, Baek Honak pont Yul, aki nem valószínű, hogy örült volna a jelenlétemnek, meg különben is, hol aludtam volna? Suh Hyung pedig lehet már Chun Javal élt együtt. Nem tudhattam, főleg, hogy pár hónap múlva össze akartak házasodni. Nem akartam őket zavarni, emellett mit kezdtem volna ezzel a csomaggal a kezemben?

Egyetlen esélyem a szemközti szobában tanyázó, öntelt srác volt. Bár a tegnap este történteket nézve, lehet, hogy ez volt a legrosszabb választásom. De már nem tudtam visszafordulni, mert bekopogtam. Pár perc és nyílt is az ajtó.

A lehető legrosszabb választás volt a részemről! Határozottan!

Kyu Hyun egy szál boxerben nyitott ajtót…

Mindent, amit a kezemben tartottam, a földre ejtettem. Kifejezetten deja vu érzésem volt (pont, mint a legelső napom a fürdőben). Leguggoltam és elkezdtem összeszedegetni a szanaszét heverő ruháimat, de egyszerűen minden folyton kiesett a kezemből.

Csak Kyu Hyun járt a fejemben. Pontosabban a kulcscsontja, a vádlija, a V alakú izom a csípőjénél, a kockák a hasán. Istenem! Vörösen és kapkodva a levegőt, megálltam egy pillanatra, hogy megnyugtassam magam. Nyugi, Ha Na! Csak egy srác, már láttál fiút korábban is.

Igen, hát hogyne, Ha Na, de még nem láttál egy majdnem teljesen meztelen pasit, aki ilyen baromira jól nézett volna ki!

- Csillagom, most már felnézhetsz! - hallottam a hangján, hogy vigyorog, így óvatosan, fél szemmel felpillantottam rá. Már egy pulcsiban és egy melegítő nadrágban álldogált az ajtóban. Mégis mióta gubbaszthattam itt, hogy volt ideje felöltözni?!

- Bocsi - motyogtam az orrom alatt, mindent felszedve a padlóról.

- Bóknak veszem, szóval ne aggódj! – kacsintott rám. – Viszont hova készülsz ennyi holmival?

Nézett rajtam végig, mert valószínűleg úgy nézhettem ki, mint egy menekült.

- Maradhatok nálad éjszakára?! – nyögtem ki nagyon gyorsan és hangosabban is, mint ahogy szerettem volna.

- Azt hittem, majd megelőzi egy gyertyafényes vacsora, de ha a közepébe akarsz vágni, semmi akadálya! – tárta szét a karját a fiú, de félreállt az útból és beengedett a szobába. Hálásan bólintottam neki és lepakoltam az üres ágyra. Még mindig az az érzésem volt, hogy olyan üres a szobája. Sehol egy személyes tárgy, csak egy gitárt láttam a falnak támasztva, az ágya mellett.

- Gitározol? – néztem rá meglepődve.

- Egy kicsit – mosolygott rám sejtelmesen.

- Szóval ez is valami csajozós dolog? – gonoszkodtam. – A lányok szeretik a gitáros fiúkat általában.

- Te is? – nézett rám várakozóan.

- Nem igazán - húztam magam alá a lábaimat és hátracsúsztam a falig az ágyon. De aztán rájöttem, hogy tiszta izzadtság szagom van és el kéne mennem letusolni, így összeszedtem hozzá a szükséges dolgokat.

- Mindjárt jövök! – pattantam fel és kisiettem a fürdőbe, ahol szinte rekord idő alatt lezuhanyoztam és elkészültem. Ezúttal nem a rövidnadrág-trikós pizsamát választottam, hanem csak egy egy-szerű pólót és térdnadrágot vettem fel. Még csak az hiányozna, hogy minden másodpercben kínosan érezzem magam Kyu Hyun tekintete alatt.

- Gyors voltál - Kyu Hyun az ágyán feküdt, egy könyvet az arcán fektetve.

- Mit olvasol? – közben pedig elhelyezkedtem az ágyon, ami ideiglenesen az enyém lett.

- A monológot tanulom – válaszolta.

- Jaj, nekem is meg kéne tanulnom már valamikor, sőt egy dalt is kéne keresnem. A táncot pedig ne is említsük! - vetettem hátra magam az ágyon reménytelenül.

- Milyen dalt énekelsz majd? – fordult felém az ágyán.

- Nem… - kezdtem bele, aztán egy vad ötletem támadt. Egy nagyon-nagyon vad ötlet. Miért is ne lehetne? Végül is az a dal jelent számomra valamit, nem is keveset, habár voltak kétségeim afelől, hogy végig tudom-e hallgatni másodjára, vagy akár sokadjára, arról nem is beszélve, hogy képes leszek-e elénekelni. – Kim Bo Kyungtól az Úgy fáj…

- Szép dal, jó az üteme – jegyezte meg a fiú.

- Hm - húztam el a számat elbizonytalanodva, lehet meg fogom még bánni ezt a döntést később.

- Holnap jó, ha délután megint gyakorolunk?

- Persze, még így is rengeteg hibám van! – borzadtam el. – Ha lehetne, éjjel-nappal gyakorolnék.

- Látom meglett a hatása Jung Heenek, hogy ilyen komolyan veszed – kuncogott a fiú.

- Ne is említsd azt a rémes perszónát! Olyan szívesen megkopasztottam volna abban a pillanatban azt a tyúkot! - morogtam valószínűleg félelmetesen sötét aurával. – Jaj, meg sem köszöntem, hogy kisegítettél a Suminban!

- Szerintem elég jól megháláltad tegnap este - sóhajtott, mint akinek élvezettel esik visszagondolnia rá.

- Hé! – szóltam rá pirosan, felülve az ágyon. De ő csak nevetett rajtam, a szokásos módon. Ahogy eszembe juttatta a tegnap estét, eszembe juttatta So Hat is, hogy mit művelt a lány és egyből rossz kedvem lett, pocsékul éreztem magam miatta. Emiatt pedig felötlött bennem egy kérdés. – Miért nem faggattál még ki, hogy miért hagytam ott So Hat?

- Gondoltam, ha akarod, akkor megosztod velem – nézett rám Kyu Hyun félretéve minden viccelődést ezúttal.

Annyira el akartam neki mondani, de pont miatta volt az egész, és So Hat sem akartam kitenni annak, hogy mindenkinek (Baek Honak és Ki Youngnak) szétkürtölöm, mit csinált, még ha meg is érdemelné. De akkor is kikívánkozott belőlem és jelenleg Kyu Hyun volt az, akinek eddig mindent elmondtam és egyszer sem ítélkezett felettem.

- So Ha… - kezdtem bele, de nem akaródzott kimondani azt, amit még nekem is nehezemre esett elhinnem. – So Ha mondta el, hogy Suh Hyung unokahúga vagyok.

- Hogy mi? – ült fel a fiú is nagy szemeket meresztve rám. – Ez biztos?

- Igen – bólintottam kurtán. – Véletlenül elszólta magát.

- De hát miért? – rázta a fejét értetlenül és elgondolkozva. Ez volt a trükkös része! Ha kiderül, hogy azért, mert szét akart választani minket, akkor lehet majd haragudni fog So Hara, illetve volt egy csöppnyi esélye, hogy tényleg távolságtartóbb lesz ezután. Ezt pedig nagyon nem akartam, már a szívem is elszorult a gondolatára.

- Úgy gondolta – kezdtem bele végül. -, hogy ha kitudódik, akkor téged foglak majd gyanúsítani és el fogunk hidegülni egymástól.

Kyu Hyun egy pillanatig nem értette, aztán mintha minden megvilágosodott volna számára, de az állkapcsa megfeszült és mintha dühös is lett volna.

- Kyu Hyun?

- Csak téged akart védeni - mondta a fiú meglepően nyugodtan az előbbi reakciója után.

- Mégis mitől? – értetlenkedtem. – Mit tehetsz velem, ami olyan borzasztó? Különben is, elárul-hatnád végre, egyáltalán miért gondolja So Ha azt, hogy jobb, ha távol maradok tőled!

- Ha ő nem mondta el, akkor én sem fogom – zárkózott be Kyu Hyun és visszadőlt az ágyára, a könyvet az arcára helyezve.

- Ne csináld ezt! – nyavalyogtam és most jöttem rá, mennyire idegesítő és irritáló, ha nem tudok valamit, amit nagyon is akartam. Odasétáltam és leültem az ágya szélére, majd lekaptam róla a könyvet. – Ki vele!

- Ha Na, kérem vissza a könyvet! – tartotta a kezét türelmesen, de én a magasba emeltem, hogy ne érje el.

- Válaszolj!

- Kell neked mindig piszkálni az oroszlán bajszát! - mormolta a fiú és felült ő maga is, de ezzel együtt átkarolta a derekamat és magához rántott. Az arca pillanatok alatt ismét csak pár centire volt az enyémtől, aminek hatására elfelejtettem, hogy is kell rendesen lélegezni. A könyv pedig kicsusszant az ujjaim közül, de Kyu Hyun nem engedett el.

- Ott a könyv – motyogtam vörösen.

- Tudom.

- Elengedhetsz már… - mondtam, hátha nem lett volna elég egyértelmű, mit szeretnék. Na jó, tényleg ezt szerettem volna?! Jólesett a meleg, ami belőle áradt, az illata és azt hiszem, minden egyéb is.

- Ne légy dühös So Hara annyira! - mondta halkan és gyengéden, ami meglepett. Ilyen helyzetben valami flörtre vagy esetleg többre számítottam, nem arra, hogy So Haról fogunk beszélgetni. Lesütötte a szemét. – Csak jót akart neked.

- Míg nem tudom az okát, addig mindez hiábavaló - lefejtettem magamról a fiú karjait és visszacammogtam az ágyamba. Bebújtam a takaró alá és a fal felé fordultam.

- Tényleg olyan fontos az ok, ha jó cél érdekében tette, amit tett? - kérdezte még mindig a témánál maradva.

- Miért véded annyira? – törtem ki és ismét csak felültem, hogy láthassam a fiú arcát. – Azt hittem, dühös leszel és haragudni fogsz rá, erre úgy csinálsz, mintha én lennék a hibás, hogy ott hagytam és nem bocsátottam meg neki azonnal. Igaza volt és tényleg jobb, ha megtartjuk a távolságot?!

- Nem védem, csak azt mondtad, hogy a barátod. Ha pedig a barátod, akkor bármilyen oka is volt rá, meg kellett volna értened őt – felelt még mindig nyugodtan, de nem kerülte el a figyelmem, hogy nem válaszolt a kérdésemre.

Tudtam, hogy valamilyen szinten igaza volt. So Ha nem úgy tűnt, hogy puszta rosszindulatból tette volna, amit tett, hanem őszintén aggódott értem. De mégis olyan nehéz volt ezt elfogadnom, úgy, hogy nem tudtam, miért akar ennyire megvédeni Kyu Hyuntól.

- Nem válaszoltál – jegyeztem meg végül, másra nem tudtam koncentrálni, csak erre, hallani akartam a válaszát.

- Mire? – tett úgy, mintha fogalma sem lenne róla, miről beszélek.

- Jobban járok, ha távol maradsz tőlem? – kérdeztem fojtott hangon, a takaróm szegélyét bámulva. Akartam is tudni a választ, és nem is. Féltem a választól, amit kaphatok. Ha So Ha árulása mögötti okot így titkolják, akkor legalább ezt hadd halljam.

- Szeretnéd, ha ezt tenném? – felelt kérdéssel a kérdésemre.

Rögtön tudtam erre a választ, még meg sem kellett fontoljam, azonnal ki is bukott a számon.

- Nem.

- Én sem, csillagom – mondta, majd az oldalára fordult, háttal nekem. Szinte megkönnyebbülten engedtem ki a levegőt, amit eddig bent tartottam, tudtomon kívül. Visszadőltem én is az ágyra és egy halvány mosoly játszott az ajkaimon.

Még ha nem is tudtam, hogy So Ha miért teregette ki a szennyest rólam az egész iskolának, hogy miért akart ennyire elszántan megvédeni Kyu Hyuntól, ez pont elég volt. Elég volt, hogy tudtam, Kyu Hyun továbbra is igényt tart a társaságomra, nem akar elszakadni tőlem. Ennyi elég volt nekem…

***

Másnap reggel összeszedtem a holmimat Kyu Hyun szobájában és már készültem visszamenni So Hahoz, hogy beszéljek vele.

- Köszönöm! – mondtam őszintén. – Rájöttem az éjszaka, hogy igazad volt. So Ha a barátom.

- Nincs mit – borzolta fel az így is kócos hajamat. – Ha pedig újra itt szeretnél éjszakázni, csak szólj bátran, szívesen látlak!

Elmosolyodtam, majd ott hagytam a fiút, ahogy pedig megálltam a So Haval közös szobánk előtt, mély levegőt vettem, de végül benyitottam. Nem volt túl korán már, talán tíz óra is elmúlt, de Baek Ho és Ki Young ott üldögéltek az ágyamon, falfehéren.

- Mi történt?! – dobtam le mindent a földre és odarohantam hozzájuk, de meg sem szólaltak, így kérdőn néztem So Hara, aki kerülte a pillantásom is.

- Te tudtad? – fordult felém remegő hangon Ki Young.

- Micsodát? – kérdeztem gyengéden a karját simogatva a lánynak. Mégis mi történt itt?!

- So Ha idén elmegy - motyogta sírva.

Ekkor minden világossá vált. So Ha elmondta nekik, amit velem már napokkal korábban meg-osztott. Már értettem, hogy miért esett olyan nehezére elmondani nekik, úgy tűntek Baek Hoval, mint akikben egy világ omlott össze.

- Igen, tudtam.

- És mindezt egy hülye eljegyzés miatt?! – tört ki csalódottan a lány.

- Ki Young… - mormolta So Ha tanácstalanul.

- Ez nem a világ vége! – bátorítottam őket, de semmi hatása nem volt, csak mérges pillantásokat kaptam.

- Persze, hogy neked nem, csak pár hete ismered So Hat! – Aúcs, na, ez fájt, de leráztam magamról, hiszen igaza volt Ki Youngnak. – Mi már három éve együtt vagyunk, jóban-rosszban!

- Kicsim! - karolta át Baek Ho a lányt.

- Srácok… - So Ha szóhoz sem tudott jutni, csak megsemmisülten állt pár lépésre tőlünk.

- Azt akarjátok, hogy So Ha utolsó napjai, arról szóljanak, hogy bőgtök, mert el fog menni?! – pirítottam rájuk, mire összerezzentek. – Miért nem élvezitek ki még az együtt töltött időt? Ha meg el is megy, nem azt jelenti, hogy soha többet nem fogjátok látni! Bármikor találkozhattok.

Próbáltam egy kis lelket önteni beléjük és mintha Baek Hon több hajlandóságot láttam volna, hogy rám hallgasson. Felálltam és megfogtam So Ha kezét, erősen megszorítottam, mire a lány teljesen elképedt rajtam.

- Örüljünk, míg itt van – mosolyogtam rá. – és ne szomorkodjunk! Arra lesz még időnk később is.

- Ha Na, én igazán sajnálom, nem kellett… - kezdett bele a lány, de nem volt szükség magyarázkodásra.

- Nem érdekes, So Ha – mosolyogtam. – A barátom vagy, sajnálom, hogy erről megfeledkeztem.

- Ha Na! – ölelt meg a lány elérzékenyülve. Nem számítottam tőle ilyesfajta érzelmi megnyilvánulásra, de jólesett. Nem akartam fölöslegesen időt pocsékolni arra, hogy megbeszéljük, jobb is volt ez így. Ha csak újra veszekedés lett volna belőle, akkor lehet megint Kyu Hyunnál kötöttem volna ki.

- Köztetek meg mi volt? – néztek ránk Baek Hoék nagy szemekkel.

- Tartozom egy vallomással – engedett el So Ha.

- Nem, nem tartozol – szorítottam meg a kezét és próbáltam a tekintettemmel szuggerálni, hogy megértse. Nem kell elmondania a többieknek, kettőnk között maradhat. Hálásan mosolygott és bólintott egyet.

- Most mi van? – pillogott Ki Young.

- Az van, hogy miután lezártuk ezt a tanévet és vége van mindennek, akkor rendezünk egy hatalmas búcsú bulit So Hanak! – jött a hirtelen ötlet.

- Ez szuper! – pattant fel Ki Young vidáman, mintha előbb nem is a könnyeivel küszködött volna. – Mondjuk elmehetnénk egy karaoke bárba, vagy kibérelhetnénk egy egész helyet, hogy együtt lehessünk! Vagy elmehetnénk valahova bulizni!

- Erre semmi szükség! - jött zavarba So Ha.

- Dehogynem! – ellenkezett Ki Young. – Bízz csak ránk mindent, majd mindent elintézünk, neked csak az a dolgod, hogy megjelenj!

- Ki Young…

- Nem, igaza van Ki Youngnak! – keltem a védelmére. – Csak dőlj hátra és várj!

- Srácok… - harapott az ajkába So Ha. – Köszönöm!

- Nem rögtön lépsz le, mikor az évzárónak vége, igaz? – érdeklődött Baek Ho.

- Nem. Még egy hetet szerintem maradok az Akadémián, meg lett beszélve Yoon Suh Hyung igazgatóval – nyugtatott meg minket a lány.

- Akkor legyen a vizsgához egy hétre a buli! – vetette fel Baek Ho, ami mindenki tetszését elnyerte, így ennél maradtunk. Két hét múlva pénteken lesz majd So Ha búcsú bulija.

- Ti vagytok a legjobbak! – ezzel pedig egy csoportos ölelést kapott So Ha, aki nem bírta már visszatartani tovább a könnyeit.

20. Fejezet

Csillagom

Vonzódtam Kyu Hyun.

~ De miért kell ezen meglepődni? Végül is kedves, aranyos, segítőkész és vicces srác. Azt nem is említve, hogy oltári jól nézett ki ruhában, ruha nélkül, akármit viseljen is. Rengeteg időt töltöttünk együtt, olyan dolgokat mondtam el neki, amiket másoknak nem. Ráadásul melyik lány állna ellen ennyi ideig annak a csábító pillantásának, szexi fél mosolyának és rosszfiús habitusának?!

~ Elég, Ha Na! Fölösleges ezzel nyugtatnod magad, nem vagy különb azoktól a lányoktól, akik szintén odavannak Kyu Hyunért. Egy lettél a sok közül, aki isteníti a fiút.

~ Én nem istenítem! Nagyon messze állok attól, csak annyit mondtam, hogy vonzódom hozzá!

~ Pár hét és odáig leszel meg vissza, ha csak rád pillant, sőt lehet csak pár nap elegendő hozzá!

~ Dehogyis! Már másba vagyok szerelmes, és ezzel ő is tisztában van.

~ Évek óta nem láttad őt, ideje tovább lépned, Kyu Hyun pedig nagyon jó választás lenne. Csak nézd azt a formás feneket…

~ Hagyd abba! Vonzódom Kyu Hyun, de nem akarok tőle semmit sem! Barátok vagyunk, néha elszalad velünk a ló a szórakozás terén, de nem lesz köztünk soha semmi! Vita lezárva!

- Mit csinálsz? – kérdezte Kyu Hyun, mikor letelepedett mellém.

Miközben a két Ha Na kemény belső harcot vívott ostoba módon „valami tök hülyeségen”, a fiú rég végzett az ajtónál és egy nagy zacskóval tért vissza.

- Mi ez? – tereltem a szót, mert nagyon nem volt kedvem megosztani Kyu Hyunnal, hogy egy skizofrént engedett be a lakásába.

- Mivel teljesen üres a hűtő, rendeltem egy kis kaját – emelte fel a zacskót. – Remélem, szereted a csirkét és a sört.

Rám mosolygott és elkezdett kipakolni a szatyorból. Ahogy megcsapta az orromat a csirke fű-szeres illata, egyből el is felejtettem mindent, amin korábban járt az agyam. Ezúttal nem vacsoráztunk a Suminban, mert egy évre elegem volt már a ramenből.

- Szuper – dörzsöltem össze a kezem boldogan.

- Csak olyan kár, hogy pont most kellett betoppanniuk - rázta szomorúan a fejét a fiút, de közben fél szemmel engem figyelt, hogyan reagálok rá. De csalódnia kellett, mert kontrolláltam az arcizmaimat, bár így is elpirultam, ahogy eszembe jutottak az előző percek eseményei. – Ha már itt tartunk, mit is szerettél volna?

Megtámaszkodott az oldalam mellett és felém fordult a felsőtestével, az arcát szinte az enyémhez tolta. Hangosan nyeltem egyet.

- Csirkét – nyomtam a szájához hirtelen ötlettől vezérelve, ezzel jól összekenve az arcát. Elnevettem magam rajta, de elvette a csirkecombot, amit neki adtam.

- Hát persze. - mosolygott a fiú magában. Az az érzésem volt, hogy pontosan tisztában volt vele, mit akartam mondani és emiatt még inkább csak zavarba jöttem.

- Tessék – nyújtott át egy doboz sört.

- Én nem iszok - hárítottam.

- Én pedig megígértem, hogy iszunk egyszer együtt, nem? – tolta felém ismét az alkoholt.

- Mikor? – néztem rá meglepődve és nagyokat pislogva.

- Még erre sem emlékszel, ez most fájt – zuhant magába a fiú. – Első éjszaka, mikor találkoztunk.

- Tényleg! – kiáltottam fel mosolyogva az emlékekre.

- Szóval tessék meginni! – dugta az orrom alá a dobozt újból. – És most nem lesz itt Nam Gil, hogy bevállalja helyetted!

Ráfintorogtam a megjegyzés miatt, de elfogadtam végül a sört. – Ha annyira zavart, hogy meg-tette, akkor kivehetted volna te a kezemből!

- Én töltöttem volna neked még egyet a helyében - somolygott a fiú, mire csak a szememet forgattam.

Belekortyoltam a sörbe, kissé keserű volt, de iható. Jobb, mint a soju.

- Amúgy akkor este buliban voltál? – kérdeztem két falat között.

- Üzleti megbeszélésen – morogta Kyu Hyun.

- Minek? – döbbentem meg, bár mondjuk ez magyarázatot adott volna a sok öltönyre a szekrényében.

- Semmi különös – legyintett. – Inkább azt mondd meg, mit gondoltál, mire használom ezt a lakást!

- Én… - habogtam zavartan és próbáltam szépen fogalmazni, hogy ne kelljen pironkodnom amiatt, amit kiejtek a számon. – Elég üres a lakásod és van egy hatalmas ágyad…

- Kényelmesen szeretek aludni – vont vállat Kyu Hyun egy számító mosollyal az arcán.

- Tudod, mire gondolok! – néztem rá felháborodva, hogy képes kikényszeríteni belőlem azokat a szavakat.

- Nem, nem tudom – adta az ártatlant és ártatlanul pislogott rám.

- Azt, hogy idehozod fel a lányokat - motyogtam a sörömbe bámulva és inkább jól meghúztam, hogy addig is csináljak valamit.

- Persze, mivel nincs itt senki, kényelmesen tudunk beszélgetni – játszotta tovább a szende fiút.

- Ugyan!

- Mi az?

- Csak azért jössz ide velük, hogy lef… - elharaptam a mondatot és megint ittam a sörből, ami azt eredményezte, hogy már csak az üres dobozt raktam vissza az asztalra.

- Hogy mit csináljak? – hajolt bele az intim szférámba, mire a gyomrom bukfencezett egyet.

- Hogy lefeküdj velük - mormoltam lesütött szemmel.

- Te is azért vagy itt? – nézett rám sötét szemeivel, szinte megbabonázva. Egy pillanatra minden kiment a fejemből, rövidzárlatot okozva. – Szóval igen?

- Hm? – kérdeztem rá, még mindig őt bámulva, nem igazán figyeltem, miről beszélt.

- Ha Na - tűrt egy tincset a fülem mögé Kyu Hyun, amibe sikeresen belepirultam ismét. Csak a nevemet mondta ki, de ez is olyan bizalmasnak tűnt. Csak ennyitől elállt a lélegzetem, a mély, búgó hangján még ez is szinte flörtölésnek hatott. – Ebben a lakásban most járok körülbelül harmadjára.

Pár másodpercbe telt, mire felfogtam a szavai értelmét.

- Harmadjára?

- Igen – távolodott el tőlem és megitta az utolsó kortyokat is, ami még a dobozban volt. Majd ki-bontott két újabbat, amiből az egyiket átadta nekem.

- Ezt hogy érted? – fordultam hozzá, mikor újra képes voltam tisztán gondolkodni.

- Még az anyám vette, mikor az Akadémiára kezdtem járni, de nem akartam használni, inkább a kollégiumot választottam helyette – magyarázta Kyu Hyun kissé hűvös hangnemben.

- Képes vagy a koleszben lakni, mikor itt ez a lakás?! – borzadtam el.

- Őszintén, te laknál itt? – nézett rám kétkedve.

Elsőnek azt akartam felelni: hogy a viharba ne! De aztán jobban meggondoltam a kérdést. Az egész helyiség olyan üresnek tűnt, pedig tele volt bútorokkal. Sivár és magányos, ezzel szemben a koleszben mindig nevetés és vidámság volt. Tudom, hogy csöpögősen hangzott, de olyan lett volna itt élni, mint Rapunzelnek egyedül a torony tetején, a világtól elzárva. Ha innen kellett volna bejárnom az Akadémiára, valószínűleg egy barátom sem akadt volna, és nem ismerem meg So Haékat, Kyu Hyunról nem is beszélve.

- Nem – feleltem végül, mire Kyu Hyun felém nyújtotta a sörös dobozát.

- Igyunk erre! – elmosolyodott, koccintottunk, majd ittunk egy nagy kortyot. – Még hogy nem szoktál inni, úgy nyakalod a sört, mint aki napok óta szomjazott!

- Mi baj van azzal, ahogy iszom? – néztem rá értetlenül.

- Semmi, csak ne felejtsd el, hogy nem vizet iszol – kuncogott a fiú, elnézően rázva a fejét.

- Tényleg! Aznap este is ittál és be voltál csípve, mikor összefutottunk a kolesz előtt – jutott eszembe. - Olyan aranyos voltál!

Az ajkamba haraptam, amint rájöttem, mit is mondtam az előbb.

- Nem kéne többet innom már – raktam le a sört a kanapé előtti asztalra.

- Pedig úgy lenne fair, ha én is láthatnálak becsípve, ha te már tanúja voltál, én milyen vagyok akkor – adta újra a sört a kezembe.

- Még soha nem voltam részeg – húztam el a számat.

- Nem is kell részegnek lenned. Csak légy egy kicsit felszabadultabb tőle, jól fog esni, hidd el!

Felhúztam a lábam magam alá és megadóan elfogadtam a sört. Nem mintha akartam volna inni, de ismertem már annyira a fiút, hogy tudjam, addig nem fog nyugton hagyni, míg el nem éri a célját, és ameddig ott a sör a kezemben, legalább kicsit békén hagy.

- Mi lenne, ha játszanánk? – vetette fel az ötletet Kyu Hyun.

- Mit? – ráncoltam a homlokomat, de felállt és a konyhába sietett, hozott két poharat, amit lerakott az asztalra. Mindkettőt félig töltötte, nem túl sokat, de azért nem annyit, hogy egy nagyobb húzásra meg lehetett volna inni. – Jaj, valami ivós játék?

- Tetszeni fog, bízz bennem! – lett izgatott a fiú és felém fordult a kanapén, követtem a példáját. – Nem a szokásos játék, ennek lesz nyereménye is. Úgy játsszuk, hogy kérdezünk egymástól valamit, ami érdekel. Ha nem akarsz rá válaszolni, akkor iszol, ha válaszolsz, akkor nem kell.

- Nem is tudom - harapdáltam az ajkamat idegesen. Nem igazán tetszett a játék.

- Bármit kérdezhetsz - húzogatta csábítóan Kyu Hyun a szemöldökét fel-le.

- Legyen! – bólintottam rá végül. Legalább többet megtudhatok a fiúról.

- Kezdj csak nyugodtan te! – nyújtotta át a poharat, amiben az aranyszínű folyadék pezsgett. Gondolkoznom kellett pár percet, de rávágtam azt a kérdést, ami először eszembe jutott.

- Nem voltál akkor itt lánnyal még, igaz?

- Ennél jobbat is tudsz, Ha Na – elégedetlenkedett. – Nem, nem voltam. Én jövök. Mit akartál mondani, mielőtt csengettek volna?

Elakadt a szavam és zavartan köszörültem a torkom. Egyből beletalált egy olyanba, amire nem akaródzott választ adnom. Tudta rá a választ, hiszen olyan világos volt, mint a nap, hogy mit akartam mondani neki, de nem vitt rá a lélek, hogy ez hangosan is elhagyja a számat. Inkább lehúztam azt a kevés sört helyette.

- Már az elején iszol, ennek nem lesz jó vége – fogta vissza a mosolyát és újratöltötte a poharam. – Légy bevállalósabb!

- Mit csináltál volna, ha nem zavarnak meg? – néztem rá.

- Ez egyértelmű – vigyorgott rám. – Azt akartad, hogy megcsókoljalak, hát megtettem volna.

Oké, azt hiszem, sikerült félrenyelnem a saját nyálamat és köhögésben törtem ki.

- Mi történt az ének vizsgán?

Végre valami, amire szívesen válaszolok.

- Énekeltem, csak nem éppen úgy, ahogy Suh Hyung szerette volna – kezdtem bele, miközben a poharammal játszottam. – Neki az volt a lényeg, hogy újra énekeljek, meg is tettem. De csak a hangok voltak tökéletesek, olyan volt, mint egy lélek nélküli bábu. Semmi érzelem nem volt benne. Mi-ért voltál olyan dühös rám a Suminban?

- Azért, mert mindig valami történik veled, mindig bajba kerülsz, utána meg úgy csinálsz, mintha minden rendben lenne – morgott a fiú és ismét felhúzta magát rajta, de ezen már mosolyognom kel-lett. – Miért nem akarsz énekelni?

- Tudtad, hogy erre nem fogok válaszolni - néztem rá sötéten és lehúztam a sört. Kezdett melegem lenni, így legyeztem az arcomat a kezeimmel.

- Gondoltam, majd kényszer hatására kibököd – vont vállat.

- Ki Young mondott ma valami olyasmit, hogy mikor az Akadémiára jöttél, akkor összeverekedtél Nam Gillal, miért? – kicsit lassabban forgott már a nyelvem, furcsa érzés volt. Kyu Hyun elnevette magát.

- Azt mondta, hogy egy egoista, elszállt idióta vagyok, aki jobbnak hiszi magát másoknál – röhögött még mindig.

- Szóval csak az igazat mondta? – szúrtam oda gonoszan.

- Mondhatni – bólintott rá. – Miért nem vagy jóban az apáddal?

- Neked az a célod, hogy leitass? – néztem rá hitetlenkedve, de ő csak mosolygott, mint a vadalma. – Nem akart többet látni, így gondoltam, megkönnyítem az életét és eljövök otthonról.

- Nem kell innod, válaszoltál – nyúlt a poharam után a fiú, de elrántottam a keze elől.

- Tudom, de ez most jólesik – mondtam neki és mutattam, hogy újratöltheti. A hangulatom kissé megromlott az előbbi kérdés után, a tetejében pedig dörgött egy hatalmasat az ég, mire összerezzentem. – Mi van köztetek So Haval?

- Kivételesen jó kérdés – mondta elismerően és megitta a kezében lévő sört. Érdekes, hogy nem akart rá válaszolni, így biztos voltam benne már, hogy valami komoly dolog lehet, ha egyikük sem akarja elárulni, mi a bajuk a másikkal. – A fiú, akibe szerelmes voltál, mi történt veletek?

Már a számhoz emeltem a poharat, de meggondoltam magam, mire Kyu Hyun is meglepődve nézett rám. Végül is régi história.

- Négy éve besorozták és azóta sem hallottam róla semmit – feleltem széles vigyorral az arcomon. – Voltál már szerelmes?

- Igen – ezúttal a fiún láttam valami furcsa arckifejezést, mintha düh és szomorúság keveréke lett volna.

- Még mindig szereted? – bukott ki a következő kérdés belőlem.

- Egyszerre csak egy kérdés, csillagom! – intett le kicsit még halovány mosollyal Kyu Hyun. – Jól gondolom, hogy nem jártál azzal a fiúval?

- Ezt mégis honnan veszed? – néztem rá nagy szemekkel.

- Ha lett volna korábban barátod, akkor nem lennél folyton ennyire zavarban, ha kicsit is a közeledbe megyek – vigyorgott és megint az arcomba hajolt minden figyelmeztetés nélkül, mire persze egyből elkaptam a fejem.

- Egyoldalú szerelem volt – motyogtam a földet fixírozva. Ismét dörgött egyet hangosan az ég, mire megint csak összerázkódtam és rossz érzés kerített hatalmába. – Szereted még azt a lányt?

Erre Kyu Hyun visszadőlt a helyére és komoly arccal törte a fejét. Nem tudom, hogy azért, mert nem tudta a választ, vagy abban nem volt biztos, hogy el akarja-e mondani nekem. Eltelt két perc is, de még mindig nem szólalt meg. – Azt hiszem, innod kén…

- Nem, már nem szeretem – nézett végül rám félbeszakítva. Nem tetszett az a kis pillangó, ami elszabadult ennek hatására valahol a gyomrom környékén és majdnem mosolyt csalt az arcomra. De visszafogtam magam, ugyanis nem lett volna túl szép ezen örvendezni a fiú szeme láttára. – Csókolóztál már valaha?

Aigoo! Már megint egy olyan kérdés, hogy ha iszom, ha nem, akkor is tudni fogja a választ. Most éreztem először cikinek, hogy még csak nem is volt tapasztalatom ilyen téren eddig.

- Nem – haraptam bele egy csirke szárnyba, kerülve a fiú tekintetét, de hiábavaló próbálkozás volt, mert túlságosan érdekelt a reakciója. Egy kis lágy mosoly volt az arcán, amire egyáltalán nem számítottam.

- Olyan kis ártatlan vagy még! – túrt bele a hajamba. – Majdnem úgy érzem, hogy megrontalak.

- Ahhoz pár doboz sörnél több kéne - megint. Megint sikerült anélkül megszólalnom, hogy át-gondoltam volna. Kyu Hyun már szóra nyitotta a száját, de megelőztem. – Hány barátnőd volt eddig?

- Egy – felelt nemes egyszerűséggel.

- Ezt nem hiszem el – összeszűkült szemmel mustráltam a fiút. Túlságosan flörtölős srác volt ahhoz, hogy csak egy barátnője legyen.

- Te barátnőt kérdeztél, abból csak egy volt – csücsörítette a száját Kyu Hyun.

Oké, most már értettem. Tényleg csak egy barátnője volt, de ez azt jelenti, hogy olyan lányok, akikkel futó kalandjai voltak, azokból nem csak egy akadt.

- Megpuszilnál most? – nézett rám ravasz szemekkel.

- Igen – kertelés nélkül megmondtam neki az igazat. Hiszen már kétszer is megtettem, nincs benne semmi extra.

- Bizonyítsd! – vigyorodott el a fiú, pontosan erre a feleletre számított.

- Ez már nem része a játéknak! – ellenkeztem.

- Enélkül pedig nem hiszem el – vont vállat.

- Az a lényege a játéknak, hogy igazat mondunk, nem hazudnék – mérgelődtem.

- Vagy megiszod a sört vagy bebizonyítod, hogy igazat mondtál.

- Istenem! – raktam le a poharat az asztalra, majd a fiúhoz hajoltam és egy puszit nyomtam az arcára. – Most már boldog vagy?

De ennyi nem volt elég, megragadta a karomat, hogy ne tudjam elkerülni, mert ő is adott egyet. – Most már igen.

Megdermedtem és levegőt venni is elfelejtettem. Ez most az volt, aminek gondoltam? El sem hiszem, hogy tényleg egy puszit adott. Az első olyan alkalom volt, amikor egy ellenkező nemű ember ajkai érintették a bőrömet, a bátyámon és az apámon kívül… (A korábbi eset nem számított, hiszen csak egy kicsit érintette az arcomat, és csak szórakozás volt a részéről.)

Felpattantam a kanapéról, de megszédültem és csak az gátolt meg abban, hogy felbukjak a kis kávézó asztalban, hogy Kyu Hyun elkapott.

- Minden rendben? – tartott erősen a fiú.

Szédültem és kicsit forgott körülöttem a világ. – Nem tudom…

- Azt hiszem, elég volt ennyi mára. Sokkal kevésbé bírod az alkoholt, mint azt sejtettem – a hónom alá nyúlt és bevonszolt a hálóba. Égett az arcom és melegem volt, de a szédülés kezdett kicsit enyhülni. Bár valahogy fásultság jött rám, talán most éreztem meg igazán azt a sok sört, amit be-nyakaltam?

- Ilyen részegnek lenni? – hunytam be a szemem, mikor leültem az ágyra.

- Attól még messze vagy, csillagom - kuncogott a fiú. – Csak megérezted egy kicsit a hatását.

Bekászálódtam a takaró alá és nyakig felhúztam, hogy csak a fejem látsszon ki alóla.

- Te hol alszol? – jutott hirtelen az eszembe, már éppen keltem fel ismét az ágyból, mikor a fiú visszanyomott a vállaimnál fogva.

- Kint a kanapén. Kényelmesen elférek rajta, szóval te csak maradj itt és pihenj! – szólt rám.

- De…

- Semmi de! – figyelmeztetett és el is indult az ajtó felé.

- Kyu Hyun! – ültem fel hirtelen, mire visszafordult. – É-én…

- Aludj inkább szerintem! – mosolyodott el a fiú lágyan és becsukta az ajtót.

Mit akartam neki mondani? Köszönöm? Már annyiszor mondtam, hogy kezdett jelentéktelenné válni. Hogy sajnálom? Egyik rosszabb volt, mint a másik. Különben is, mit sajnáltam? Hogy miattam megint ki lettünk zárva az Akadémiáról? Hogy csak bajt okozok neki folyton? Na jó, tényleg volt miért bocsánatot kérnem.

Hátravetettem magam az ágyon és körbevett Kyu Hyun illata. Pontosan azt éreztem, amit mindig a közelében. Beleszagoltam a takaróba, de annak a mosószeren kívül nem volt semmi különös szaga. Aztán rájöttem, hogy a ruhákon és magamon éreztem a fiú jellegzetes illatát. Egyszerűen imádtam ezt az erős férfi illatot, remek választás volt a részéről.

Amint rájöttem, hogy a ruhákat szaglászom, amiket Kyu Hyuntól kaptam, a kezembe temettem az arcom. Mi ütött belém?!

A nappalihoz hasonlóan ennek a szobának is az egyik oldalán üvegfal volt, így az ágyban arrafelé fordulva bámultam ki az éjszakai városra. Az eső még mindig szakadt és néha még villámlott is. Öt percenként pedig égzengés rázta meg az egész épületet, amitől halálra rémültem minden egyes alkalommal.

Nem tudom, miért, de nagyon utáltam a mennydörgést. Elszorult tőle a torkom és csak forgolódtam jobbra, majd balra, de egyszerűen nem jött álom a szememre, pedig eléggé elfáradtam. Csend volt, a nappali felől egy hangot sem hallottam, de egyszerűen ki kellett szabadulnom a szobából. Nem bírtam egyedül ezzel a szorongató érzéssel tovább meglenni a helyiségben. Odalépkedtem az ajtóhoz és kinyitottam, bár majdnem nekimentem először a sötétben.

A nappaliban a kanapé melletti kis asztalkán égett a lámpa, de Kyu Hyun csukott szemmel feküdt az ülőgarnitúrán, egy vékony takaróval csupán. Odasettenkedtem, hogy ellenőrizzem tényleg alszik-e. Egyenletesen lélegzett, félrebillentett fejjel figyeltem a földön térdelve. Nyugodt volt és egészen normálisnak tűnt így, hogy nem nyitotta ki a száját. Lágy mosolyra húztam az ajkaim, egy ártatlan kisfiúnak látszott csupán.

- Ha egy csókot akarsz lopni, akkor most tedd, úgy teszek majd, mintha nem tudnék róla - suttogta a fiú hirtelen, mire felsikkantottam.

- Kyu Hyun! – szóltam rá a mellkasomra szorítva a kezem. – Azt hittem, alszol.

- Mi a baj? – nyitotta ki a szemét.

- Én… nem tudok aludni ott egyedül – sütöttem le a szemem, mert amint kimondtam, máris tök hülyének éreztem magam. Úgy viselkedtem, mint egy öt éves kislány, aki nem tud aludni a viharban. – Felejtsd el, nem érdekes!

Felálltam és visszarohantam a szobába, be is csapva kissé az ajtót magam mögött. Bevetettem magam az ágyba és a fejemre húztam a takarót. Hülye, hülye, hülye! És még mindig dörgött az ég, hát hogyne. Szuper.

Hallottam, ahogy az ajtó kinyílik és egyből felültem. Kyu Hyun sétált be legnagyobb meglepetésemre.

- Mit csinálsz itt? – néztem rá nagy szemekkel.

- Azt mondtad, nem tudsz egyedül itt aludni – ásította a fiú és bebújt mellém a takaró alá, nem is zavartatva magát túlságosan, hogy egy lánnyal van egy ágyban.

- Van tartalék fogkeféd? – kérdeztem hirtelen.

- A fürdőben, a tükör melletti szekrényben. – hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Ha meg akarsz csókolni, szeretem a sör és a csirke ízét.

Nem is válaszoltam, csak lábujjhegyen kifutottam a fürdőszobába és sikeresen felkutattam a fog-kefét, amiről beszélt. Megmostam a fogam, nem azért, mert össze akartam volna vele melegedni az éjszaka, csupán kellett valami mentség, hogy kijussak a szobából.

Egy ágyban egy fiúval! Még ha tudom, hogy semmit nem fog velem csinálni, így is a torkomban dobogott a szívem a gondolatra, hogy alig egy karnyújtásnyira fogok mellette feküdni. Visszacammogtam az ágyba, de előtte behúztam a függönyt Kyu Hyun utasításainak segítségével. Konkrétan egy gombot kellett csak megnyomnom egy kijelzőn és a függöny magától behúzódott.

- Felvágós - morogtam.

- Micsoda?

- Semmi – adtam az ártatlant. – Ne próbálj meg közelíteni felém az este, különben megjárod!

Fenyegettem meg Kyu Hyunt, habár vajmi kevés esélye volt ennek, és nem is gondoltam komolyan, csak reménykedtem, hátha így megőrzöm még valamennyire megmaradt méltóságom dara-bokra tört szilánkjait.

- Inkább te fogd vissza magad, mert ma nagyon perverz voltál!

- Még hogy én?! – háborodtam fel a sötétben a fiú irányába nézve. – Te vagy az, aki folyton rám mászik!

- Mondd azt, hogy nem tetszik! – vágott vissza, mire nem tudtam, hirtelen mit hazudni, úgyis tök átlátszó lett volna, inkább hátat fordítottam neki. – Na, látod!

Egészen kezdtem elálmosodni, de megint dörgött az ég, amibe beleremegtem. Összehúztam magamon a takarót.

- Nem szereted a mennydörgést? – suttogta a fiú.

- Utálom! – tört ki belőlem sóhajtva. – Ezért nem bírtam elaludni eddig sem.

- Gyere ide! – motyogta Kyu Hyun és csak azt éreztem, hogy hátulról átkarolja a derekam.

- Mit csinálsz?! – fagytam le teljesen. – Eressz el!

- Csak nyugi, így már nem lesz gond a viharral sem, higgy nekem! – biztatott. – Szép álmokat!

- Jó éjszakát! – sóhajtottam.

Volt köztünk egy réteg takaró, de még így is égett az arcom és nem tartottam ezt jó ötletnek. Kyu Hyun hogy képes ilyen egyszerűen ilyen dolgokat csinálni? Ilyet még a pasimmal sem csináltam volna két hét után, nemhogy egy sráccal, akivel két hete találkoztam először!

De el kellett ismernem, hogy amennyire idegessé tett, annyira meg is nyugtatott a közelsége. Lassan éreztem, hogy a fáradtság győzedelmeskedik, de az agyam még mindig járt, kutatott az indok után, ami miatt ennyire gyűlöltem a mennydörgést. Aztán beugrott, a semmiből tört rám a fel-ismerés, hogy pont ugyanilyen erős vihar volt aznap este is, az autóbaleset éjszakáján.

Néhány kép villant fel csupán, ahogy a szélvédőt látom, a szakadó esőt és a pillanatnyi vakító fényt a villámlás során. Vagy egy fényszóró lett volna?

Hideg zuhanyként ért, amitől csak még jobban beleborzongtam az egyes dörgésekbe. Nem emlékeztem semmire arról az éjszakáról, de most mégis hirtelen eszembe jutott ez az egy kicsi emlék-foszlány. Minden porcikám reszketett, égett a szemem, ahogy visszatartottam a könnyeket.

- Ha Na? – kérdezte bizonytalanul Kyu Hyun. Nem bírtam magamban tartani, remegő hanggal szólaltam meg.

- A baleset éjszakáján is ilyen vihar volt… láttam a teherautó fényszóróját…

- Azt mondtad, nem emlékszel semmire.

- Nem is! - csuklott el a hangom. – Csak ennyi rémlett fel…

- Oh, csillagom! - szólt lágy hangon Kyu Hyun és még jobban magához vont, azt az egy réteg takarót is eltüntette közülünk és a hátam már a felsőtestének feszült. Megragadtam a kezét, amivel átkarolt és azt szorítottam, hátha valamennyi biztonságot jelent majd. Hiszen korábban is megnyugtatott már csak a jelenléte is. Másik kezével a hajamat simogatta, majd behunytam a szemem és csak arra koncentráltam, ahogy a keze fel-le simít a rajta, az egyenletes légzésére, ahogy a mellkasa fel-le emelkedik. Nem tudom, hogy öt percbe, vagy egy órába telt, de a melegség, ami áradt a fiúból, felolvasztotta a maradék félelmemet és rossz érzést, amik a szívemben ragadtak és végre képes voltam elaludni a karjaiban.

***

Kényelmetlen volt. Meg akartam mozdulni, de úgy éreztem egyszerűen be vagyok szorítva két fal közé. Nyisd ki a szemed, Ha Na! De csak nem akart rám hallgatni a szemhéjam. Még mindig le volt csukva és azért sem mozdult. Talán a hetedik biztatásra és még egy kis könyörgéssel sikerült rávennem, hogy azt tegye, amit kérek tőle.

Félhomály volt és valakinek a nyakával találtam szemben magam.

Hirtelen eszembe jutott minden a tegnap estéről, Kyu Hyunról és arról, mire ébredtem rá az éj-szaka közepén. Összepréseltem az ajkaimat és próbáltam stabilizálni a szívverésemet.

Körbepislogtam, pontosan miért is éreztem azt, hogy le vagyok fogva és képtelen vagyok megmozdulni, majd belepirultam, amint rájöttem. Úgy aludtunk el Kyu Hyunnal, hogy háttal voltam neki, de valamikor az éjszaka úgy forgolódhattam, hogy már szemben voltunk, méghozzá nem is akármilyen helyzetben. Az egyik karján nyugodott a fejem, szinte a nyakánál, másik karjával magához vonva ölelt, sőt hogy jobban kifejezze birtoklását, még az egyik lábát át is vettette az enyéimen.

- Hmpf… - fújtattam, de nem mozdultam. Nem mertem felébreszteni a fiút, hiszen egész éjszaka miattam nem tudott aludni, nem akartam, hogy haragudjon rám, ha a legszebb álmaiból verem fel.

Kicsit felemeltem a fejem, hogy láthassam az arcát. Mélyeket lélegzett, ezúttal biztos voltam benne, hogy még alszik. Hosszú szempillái majdnem az arcát érték, ahogy lecsukta szemét. Világos bőrén semmi hiba nem volt, haja kócosan meredezett mindenfelé. Ajkai résnyire nyitva voltak, amin elmosolyodtam. Úgy éreztem magam, mint aki kémkedik, hogy így megbámulom, miközben alszik, így inkább visszabújtam a nyakához.

És tényleg visszabújtam a nyakához, mintha nem az első alkalom lett volna! Úgysem lesz több ilyen eset, akkor meg lehet bocsátani nekem, hogy kihasználom a helyzetet, nem igaz? Élveztem a meleget, ami áradt a testéből, az illatát és az izmos testét. Mert hát a kezeim kettőnk közé volt szorulva, így nem volt más választásom, mint tapizni a felsőtestét. Szegény én!

Elgondolkoztam azon, amik tegnap váltak számomra világossá.

Eszembe jutott a balesetről egy aprócska emlékkép. A doktor mondta még a kórházban, hogy váratlanul rám törhetnek majd, akár valami hasonló esemény hatására, vagy csak idővel minden egy-szerre ugrik be. Még ha tisztában is voltam ezzel, sokként ért, hogy ténylegesen emlékeztem valamire… Hagyjuk is ezt, mert csak rosszul éreztem magam tőle!

A másik dolog, már csak a gondolatba is belepirultam.

Kyu Hyun.

Tegnap azt hittem, hogy ez csak egy ostoba fellángolás, ami másnapra, mikor már egy csepp alkohol sem lesz a szervezetemben, eltűnik. Hogy mindent rendesen végiggondolva majd arra fogok jutni, hogy Kyu Hyun csak egy nagyon jó barát számomra.

De ekkorát még nem tévedtem.

A fiú szexi nyakát bámulva, az orromban az illatával, minden porcikájával az enyémnek simulva, idióta lettem volna, ha azt állítom, hogy semmit nem érzek iránta. És sajnálatos módon nem voltam idióta. Pontosan tudtam, hogy milyen érzéseim voltak Kyu Hyun iránt. Amik egy fikarcnyit sem különböztek a tegnap este megállapítottaktól.

- Ah… - sóhajtottam lemondóan.

Egyszer csak azt éreztem, hogy Kyu Hyun karjai még jobban magához vonnak, szabályosan be-lefúrtam már az arcom a nyakába, a szám a bőrét súrolta.

- Remélem, jól aludtál, mert én csodásan - motyogta álmos hangon.

- Ébren vagy? – lepődtem meg.

- Már egy ideje – kuncogott a fiú és rázkódott tőle a mellkasa.

- Szólhattál volna! – mondtam, de mégsem volt annyira elégedetlen a hangom, mint amennyire szerettem volna. El kellene löknöm magamtól, most már tényleg. Ha Na, ha most azonnal nem ereszted el Kyu Hyunt, akkor…

Nem vártam végig a fenyegetés végét és megpróbáltam kiszabadulni a fiú öleléséből, amibe sajnálatos módon egy részem majdnem belerokkant.

- Csak még egy kicsit! - motyogott a fiú és nem engedett el, amire a rokkant részem újra képes volt örömében ugrálni is.

- Öt percet kapsz maximum - bújtam vissza cöccögve, mint akinek nagyon is ellenére van a dolog.

- Jobban vagy? – kérdezte nagy komolyan.

- Igen.

- Mondtam, hogy nem lesz semmi gond! – eddig tartott a komoly beszélgetésünk, újra visszatért az önelégült Kyu Hyun, nem mintha sajnáltam volna. Nem volt kedvem erről most beszélgetést folytatni.

- Igazad volt – mosolyodtam el, kivételesen rá hagyva.

Pár perce feküdhettünk szótlanul, mikor megszólalt a telefonom kint a nappaliban.

- Ne már! - nyögtem fel és nagy nehezen kikászálódtam Kyu Hyun végtagjai közül. Kiléptem a nappaliba, de el kellett takarnom a szemem, mert a hálószobai félhomály után, éles volt a kinti fény. A táskám a kanapé mellett hevert, gyorsan előkotortam belőle a mobilom.

- Igen? – szóltam bele anélkül, hogy egy pillantást is vetettem volna a kijelzőre.

- Mégis hol a fenében vagy?! – kiáltott idegesen So Ha a telefonba a vonal túlsó végén.

- Oh! – kaptam a szám elé a kezem.

- Ne oh-zz itt nekem, Ha Na! – dühöngött a lány. – Tudod, milyen érzés volt rájönni, hogy nem töltötted az éjszakát a koleszben?!

- So Ha, én annyira sajnálom! Teljesen elfelejtettem szólni! – hadartam ijedten. – Tegnap nem tudtunk bejutni az Akadémiára és…

- Ráérsz majd magyarázkodni, ha visszajöttél! – szakított félbe a lány. – Ennél most sokkal fontosabb, hogy azonnal vissza kell jönnöd az Akadémiára!

- Miért? Mi történt? – kérdeztem visszafojtott lélegzettel.

- Ezt a saját szemeddel kell látnod. Találkozunk az ebédlőben.

- Oké, megyünk, amint tudunk – bólogattam a telefonba.

- Megyünk? – kérdezte So Ha megnyomva a többes számot és ekkor jöttem rá, hogy hatalmas hibát követtem el. – Kivel vagy együtt, Ha Na?

- Velem – kapta ki a kezemből a telefont Kyu Hyun, mielőtt bármit is szólhattam volna. – Ne aggódj, rögtön hazaszállítom Ha Nat.

Ezzel bontotta is a vonalat.

- Ez most ugye nem történt meg? – néztem rá teljesen lefagyva. – Nem tetted le, ugye?

- De – adta vissza a telefont egy elégedett mosollyal az arcán.

- Tudod, hogy So Ha utál téged, ha még azt is megtudja, hogy együtt töltöttem veled az éjszakát, teljesen ki fog borulni! – tört ki belőlem és magamba zuhanva ültem le a kanapéra. Nekidőltem a háttámlának és a plafon felé fordítottam az arcom. – Nem is tudom, hogy vissza akarok-e menni a koleszbe ezek után.

- Maradhatunk még pár napot, ha szeretnéd, belakhatnánk a helyet… - Kyu Hyun megtámaszkodott a háttámla tetején és pontosan az arcom fölé hajolt. – Nem lenne rossz döntés.

- Rettenetes döntés lenne - pirultam bele, ahogy eszembe jutott, mik történhetnének Kyu Hyunnal az alatt a pár nap alatt, míg kettesben össze vagyunk zárva.

- Meggondolhatod magad, míg ki nem lépünk azon az ajtón – billentette oldalra a fejét és egy nagyon bájos mosollyal az arcán pillogott rám. Pár másodpercig elgondolkodtam rajta, be kell valljam, de aztán ellenálltam a csábításnak és némán megráztam a fejem. Hátha a szám esetleg mást mondana, mint amit az eszem diktál.

Kyu Hyun felegyenesedett még mindig mosolyogva és ott hagyott. A bejárati ajtóhoz lépdelt és két átlátszó ruhás zsákkal tért vissza hozzám. Az egyikben az én ruháimat, a másikban az övéit véltem felfedezni.

- Végre! – ugrottam fel, ahogy megláttam és kikaptam a kezéből. – Mindjárt jövök!

Szinte ugrándoztam örömömben a fürdőszobáig menet. Felöltöztem és rendbe szedtem magam, vagyis megfésülködtem, arcot és fogat is mostam. Annyira jó volt ismét alsóneműben lenni, hogy majdnem elájultam a boldogságtól!

Egy nagy vigyorral az arcomon léptem ki a helyiségből. Kyu Hyun is átöltözött és egy világoskék ingben, meg egy fekete farmerben feszített az ablaknál kifelé bámulva.

- Jól állt az én ruhám is, de azért ez jobban tetszik – vigyorgott rám, én meg teljes zavarban tébláboltam a nappali közepén. Aztán felváltott a fürdőszobában, magára zárva az ajtót. Ahogy körülnéztem a nappaliban, a kávézó asztalkán üres sörös dobozok hevertek, csirke maradványok és papírdobozok. Gyorsan összeszedtem a szemetet, kidobtam a kukába és elmostam azt a két poharat, amiből tegnap ittunk. Mikor végeztem, visszaültem a kanapéra.

- Nem kellett volna rendet raknod – szólalt meg a fiú, mikor visszatért a fürdőszobából. – Jöttek volna takarítani.

- Takarítani?- emeltem fel kérdőn a szemöldököm, de aztán rájöttem, hogy nem is igazán érdekel, milyen luxus kiszolgáláshoz van szokva Kyu Hyun. – Vedd úgy, hogy nem is kérdeztem semmit!

- Na? – huppant le mellém. – Maradunk még egy-két napot, kiélvezve egymás társaságát?

Kihagyott egy ütemet a szívem, ahogy megláttam, milyen pillantással méreget a fiú. Mintha fel akarna falni a szemével.

- Mennünk kellene, So Ha elég ideges volt. Azt mondta, hogy történt valami az Akadémián. - hebegtem és felálltam.

- Micsoda? – nyújtotta át a kabátom a fiú, ami frissen illatozott a tisztítóban töltött pár óra után.

- Nem tudom, azt mondta, hogy nekem is látnom kell – vontam vállat, habár meglehetősen izgatta a fantáziámat, hogy mi nyugtalaníthatta ennyire So Hat.

Felvettük a kabátokat és cipőket is, elbúcsúztam gondolatban a lakástól, majd lifttel lementünk a földszintre. A portás már nem a tegnapi srác volt, hanem egy idősebb férfi, aki meghajolva üdvözölt minket.

- Pedig azt hittem, majd ezúttal lefejeli az a srác az asztalt - húztam el csalódottan a számat.

- Majd legközelebb, csillagom! – karolta át a vállam Kyu Hyun.

- Nem lesz legközelebb! – ráztam le magamról a karját pirosan.

- Ne mondd ezt – biggyesztette le az ajkát, mire egy pillanatra meg is sajnáltam, de aztán elmosolyodtam, mert olyan édes volt így. -, mintha kést szúrnál a szívembe…

- Még fel is aprítom, ha szeretnéd! – nevettem felszabadultan.

- Erre megyünk! – ragadott meg a karomnál fogva és az ellenkező irányba terelt, mint amerre indultam. – Amúgy korábban a csengőhangod olyan ismerősnek tűnt.

- Nemrég cseréltem le - dörzsöltem meg zavaromban a nyakam.

- STAND UP, igaz? – nézett rám furcsán Kyu Hyun, mint aki nagyon is kíváncsi a válaszomra. – Szereted őket?

- Nem igazán - mondtam kerülve a pillantását.

- Akkor mégis miért ez a csengőhangod, ha nem szereted őket?

- Ez az első albumukról van, az tetszett, még a további két albumukat is ismerem, de azóta nem igazán hallgatom a számaikat – vontam vállat.

- Szóval a többi daluk nem tetszik? – érdeklődött tovább a fiú.

- Nem is ismerem a többi dalukat, de nem is akarom – zárkóztam be, valószínűleg Kyu Hyun is megérezte, hogy most nem kellene tovább faggatnia erről, így csendben maradt.

Rövidebbnek tűnt az Akadémiáig az út, mint tegnap este az esőben. Pár perc alatt ott voltunk, Jung Se helyett pedig egy másik férfi álldogált a bejáratnál. Eddig mindig Jung Sehoz volt szerencsém, de jobban örültem ennek az új férfinak, mint a kötözködő, kopaszodó hapsinak.

- Én az ebédlőbe megyek, So Ha ott akar találkozni – torpantam meg az aulában tanácstalanul. Mit is kéne mondanom a fiúnak ezek után?

- Igazad van, elég éhes vagyok - tapogatta meg a hasát Kyu Hyun és elindult az étkezdébe. Hát ahogy láttam, nem várt el semmiféle hálálkodást vagy szép szavakat. Végül is így könnyebb volt, az biztos. Követtem az ebédlőbe és a szokásos asztalunknál megpillantottam So Haékat, amint nagyban pusmognak valamin.

- Sziasztok! – köszöntem oda nekik félve, majd So Hahoz fordultam.

- So Ha, mindent meg tudok magyarázni, csak eng…

- Ez most nem lényeges! – intett le teljesen izgatottan a lány.

- Ha Na, ezt hogy csináltad?! – esett nekem Ki Young.

- Ez hihetetlen, azt hittük, hogy nem akarsz ide járni, erre mégis beválogattak – rázta a fejét kissé ingerülten Baek Ho.

- Miről beszéltek? – kérdeztem teljesen összezavarodva.

- Az előadásról! – felelte Ki Young, mintha teljesen idióta lennék, hogy nem értem, miről van szó. – Beválogattak!

- Tudom, de ezt már ti is mind tudjátok – néztem egyikükről a másikukra.

- Nem, Ha Na – mondta kicsit már nyugodtabban So Ha. – Mi az énekről beszélünk.

- Nem mondanátok el végre, hogy mi folyik itt?! Mert félszavakból nem értem – akadtam ki már én is.

- Beválogattak az előadásra, hogy énekelj!