5. Fejezet

 Ötven kör

- Inkább azt próbáld fel! – mutatta körülbelül az ezredik úszódresszt Ki Young, mire kérlelő pillantást vetettem rá. – Ugyan, csak még ezt!

- Ezt mondtad az utóbbi tízre is! – nyafogtam, de természetesen elfogadtam a ruhát és gyorsan átvettem. – Na?

Belesett a függöny mellett, végigpillantott rajtam és felmutatta a hüvelykujját jelezve, mit gondol róla. – Ez lesz az!

- Nem is tudom, mintha kicsit szorítana a derekamnál… - ráncoltam a szemöldököm.

- Ha Na, ne szórakozz! – bökött oldalba a lány és én is elnevettem magam.

- Tényleg tetszik, ezt választom – néztem végig a tükörben magamon. Nem volt egy túl csicsás fürdőruha. A sötétzöld alapon a bal vállától indulva hullámokban világosabb csíkok haladtak keresztbe a jobb oldalra egészen a csípőmig, néhol kis kanyargós ezüst színű mintákkal tűzdelve.

- Nem szeretnél valami bikinit is? – érdeklődött a függönyön túlról Ki Young. – Egész olcsón van néhány tök jó. Azt mondtad, nincs is fürdőruhád.

Meg sem várta a válaszom, beadott rögtön hármat. Én pedig csak fejemet ingatva nekiálltam próbálni. A háromból egy nem is igazán tetszett, a másik kettőt pedig Ki Young gyorsan leredukálta egyre.

- Nem is érdemes tovább keresgélni – nézett rám büszkén és kicsit jobban meg is nézett lány létére, mint az illendő lett volna. Kicsit furcsálltam, de persze egy szót sem szóltam.

Gyorsan felöltöztem és a két választott fürdőruhával távoztunk az üzletből. Az eladónak már biztos elege volt belőlünk, mivel elég mogorván közölte, hogy mennyivel tartozom a ruhadarabokért.

- Beülünk valahova ebédelni? – karolt belém Ki Young. Úgy éreztem, mintha már ezer éve barátnők lettünk volna, valószínűleg a lány közvetlen stílusa miatt. Arról nem is beszélve, hogy milyen régen volt nekem egyáltalán egyetlen barátnőm is.

- Jól van. Hova szeretnél? – éppen csak feltettem a kérdést, máris egy thai étterem felé húzott. Lepakoltunk egy kétszemélyes asztalhoz, rendeltünk a pultnál és megpakolt tányérral tértünk vissza.

- Köszi, hogy eljöttél velem – mondtam két falat között.

- Ugyan, te tettél nekem szívességet! – intett le. – Imádok vásárolni még akkor is, ha nem magamnak veszem.

- Nem szerettem volna egyedül eljönni, nem igazán szeretek vásárolni, de így nem volt olyan vészes – mosolyogtam rá. – Bár a bikinit nem tudom, mikor fogom felvenni.

- Nyáron szuper a tengernél lógni! – háborodott fel. – Fürdőruha nélkül meg értelmetlen odamenni. Viccelsz? Fiúk, kagylók, halak! Mind nyáron a legjobb!

Rávigyorogtam és helyeslően bólogattam, habár a fiúkról nem tudtam nyilatkozni, de a kagylót és a halat szerettem. Még beszélgettünk egy-két semmiségről, de nemsokára vissza is kellett már indulnunk énekre.

- Tényleg! – kapott észbe, mikor már leszálltunk az Akadémia előtt a buszról. – Mit fogsz csinálni éneken? Be fogsz járni, igaz?

- Öhm, igen – bólintottam bizonytalanul. – Chun Ja azt mondta, elég, ha a vizsgát jól leteszem.

- Akkor mégiscsak fogsz énekelni? – érdeklődött.

- Még nem tudom – tértem ki a válasz elől. Reméltem, hogy nem kell olyan sokáig itt maradnom, de ilyet nem volt szívem mondani neki, így hát hallgattam.

- Kíváncsi lennék, milyen hangod van – nézett rám érdeklődve a lány. Csak egy gyenge mosolyra telt tőlem, de nem erőltette tovább a dolgot. – Majd gyertek le So Haval, itt találkozunk!

A második emeleten magamra hagyott, én pedig magányosan cipekedtem fel a szobámba. Jó érzés volt végre valami lányos programot csinálni és főleg Ki Younggal, akivel még élveztem is az együtt töltött időt.

So Ha éppen a haját fésülte, mikor beléptem. – Szia! Sikerült valamit venni?

- Szia! Ne is mondd! – mosolyogtam rá.

Megmutattam neki a fürdőruhákat és gyorsan átvettem az egyenruhámat közben. So Hanak tetszett mindkettő, megjegyezte, hogy majd nyárra neki is kellene egy új bikini. Gyorsan felcopfoztam a hajam megint, mert öltözködés közben szétcsúszott és rohantunk is a második emeletre, ahol Ki Young már türelmetlenül toporgott a lépcsőfordulóban.

- Éppen időben! Chun Ja akármilyen kedves, ő sem szereti a későket.

- Ugyan, csak egy mosolyt villantunk rá és megenyhül a szíve – legyintett So Ha.

- Baek Hot láttad már? – érdeklődött idegesen Ki Young.

- Még nem, miért?

- Áh, csak jó lenne, ha délután végre bedugná a képét a műterembe, mert már a szünet óta várom, hogy levehessem a méreteit a ruhákhoz – zsörtölődött Ki Young. - Ha Na, nincs kedved a másik modellem lenni? – fordult hirtelen felém olyan vidám mosollyal a lány, hogy akaratlanul is elmosolyodtam én is.

- Milyen modell? – kérdeztem kíváncsian.

- Mondtam, hogy tervező szakos vagyok és az idei vizsgafeladatra egy férfi és egy női ruhapárosítás kell. Baek Hot sikerült már rábeszélnem, de női modellem még nincs, mivel valaki nemet mondott rá - morgott és egyértelművé tette, kiről van szó.

- Tudod, hogy nem bírom az ilyesmit, Young – nyafogott So Ha, elnevettem magam a hangsúlyon és biztos voltam benne, hogy nem először futják már le ezt a beszélgetést. Időközben megérkeztünk az énekteremhez, amit keserűen vettem tudomásul. Ismét egy rémes énekóra következett. Nem mintha Chun Javal lett volna bármi bajom, csak nem akartam, hogy az egész osztály bámuljon és azon pusmogjon, miért nem szólalok már meg.

- Miért mondtál nemet? – torpantam meg az ajtóban inkább. Majd végignéztem a lányon, egyértelműen tökéletes alakja volt, hogy modellt álljon. – Pont illett volna hozzád a dolog. Magas és vékony vagy.

- Ugyanezekkel érveltem én is! – bólogatott nagy lelkesen Ki Young.

- Magasabb vagyok, mint Baek Ho, nem sokkal, de akkor is magasabb vagyok, nem mutatnék jól mellette. Ő pedig már igent mondott, így nem cserélheted le miattam – fejtette ki és Ki Young erre visszakozott.

- Szóval mit szólsz? Elvállalod? – olyan hirtelen jött vissza a lelkesedése, hogy hátrahőköltem. –  Megnéztelek ám magamnak, mikor próbáltad a fürdőruhákat, pont jó lennél. Légysziiiii!

- Biztos vagy benne? Én elég alacsony vagyok az ilyesmihez és nem is túl vékony - álltam egyik lábamról a másikra.

- Abba ne menjünk bele, hogy vékony vagy-e vagy sem, mert úgysem hallgatnál rám - legyintett nemtörődöm. – Légyszi, nem szívesen kérek meg mást!

Pár percig bámultam rá.

- Érd…

- Bocs, de beengednétek? – olyan undorodó volt a hang, mintha éppen egy csótányt készülne kikerülni. Nem más, mint Jung Hee volt, két másik lány társaságában. Csodálkozva vettem észre, hogy az egyikük pont az a lány, aki tánc után az öltözőben nekem jött. So Hával arrébb léptünk, hogy elférjenek mellettünk, de láttam, hogy megfeszül az arca. Jung Hee viszont nem mozdult, hanem végigmért minket. – Te leszel az egyik modell majd a bemutatón?

Felhúzta az orrát, mintha valami büdöset érezne.

- Hova nem süllyed már a világ! - jegyezte meg, miközben besétált és leült a helyére. – Azt hiszed, képes vagy megcsinálni?

Az egész teremben csend lett és minket néztek.

- Még tíz ember elé sem lennél képes kiállni, nemhogy száz elé! – nevetett orrhangon, hátravetve a haját. Utáltam az ilyen embereket, épp eléggel volt már dolgom a középiskolában. Azt hiszik, ők a legjobbak, mindenki más felett állnak, bármit megtehetnek. Emiatt pedig pont kihozta belőlem azt, amit tudtam, hogy később meg fogok bánni.

- Ki Young, szívesen elvállalom és leszek a modelled – végig Jung Heen tartottam a szemem és elégedettséggel töltött el, ahogy megrándult a szája széle.

- Köszönöm! – mosolyodott el Young, bár láttam az arcán, hogy nem felhőtlen az öröme már.

- Tudom, hogy jó munkát fogsz végezni – mondtam halkan és megszorítottam a kezét, viszonozta és elindult a helyére Baek Ho felé, aki most komoly beszélgetésre számíthatott. Én is megcéloztam az ablak alatti helyet.

Éreztem, hogy követnek a tekintetükkel, ahogy átvágok a székek között. Az előttem lévő szék üres volt, elbizonytalanodtam, de lehuppantam a helyemre.

- Csak nem engem keresel? – ült le a következő pillanatban Kyu Hyun elém. Felsikkantottam ijedtemben, többen elnevették magukat a reakciómon, mire én meg elpirultam. Hát ez egyre jobb!

- Szépen meglógtál előlem tegnap – nem volt neheztelés a hangjában, így vettem a bátorságot, hogy ránézzek. Vidáman csillant a szeme. A haja kicsit kócos volt, mintha most kelt volna csak fel.

- Nem sok lehetőséget hagytál - motyogtam és az ujjaimmal babráltam.

- Legközelebb nem fog már beválni – ráncoltam a szemöldököm a hallottak után, szóval nem tervezte, hogy a közeljövőben abbahagyja a zaklatásom. Felnyögtem és a padnak támasztottam a homlokom, habár örültem, hogy továbbra is számíthatok a társaságára. Hallottam, hogy kuncog, majd megsimogatta a hajamat. Megdermedtem az érintése alatt.

Mi… mi volt ez?! Nem, elég! Állítottam meg magam, mielőtt bármiről is elkezdtem volna fantáziálni. Ne gondolj semmire! Virágok… babarózsa, szellőrózsa, ciklámen, tulipán, liliom, hajnalka! Bármi, ami eltereli a gondolataim!

- Sziasztok! – köszönt vidáman Chun Ja. Felemeltem a fejem, de éreztem, hogy tiszta vörös vagyok, szerencsémre viszont Kyu Hyun előrefordult már, így nem láthatta.

Az órát ugyanúgy skálázással kezdték, mint tegnap. Ezután Chun Ja rátért a légzéstechnikákra, elmagyarázta, hogy ha jó a légzéstechnikánk a hangképzésünk is nagyrészt jó. Ezzel foglalkoztak egész órán, különböző légzéseket gyakoroltatott velük és egy-egy dalt más és más levegővétellel elismételtek. Néha felém pillantottak ismét, hogy nem csinálok semmit, az óra vége felé pedig egyre sűrűbben tették. Chun Ja pedig kitartóan úgy tett, mintha észre sem venné.

- Úgy gondolom, eleget szívtatok mára – nevetett vidáman a saját viccén Chun Ja. Néhányan udvariasságból csatlakoztak hozzá, de nagyobb részt csendben voltak. – Menjetek csak!

Mindenki nekiállt pakolni, de láttam, hogy a nő int nekem, menjek oda hozzá. Idegesen álltam meg mellette, mikor mindenki távozott a teremből.

- Látom, nem fontoltad meg a tanácsom – jegyezte meg, de nem megrovó volt, inkább csalódott.

- Mondjuk azt, hogy még fontolgatom – hazudtam, hátha ettől kevésbé vág majd ilyen elszontyolodott arcot. Nem szerettem senkit sem megbántani, sem csalódást okozni nekik, rossz szokás.

- Nem kell pátyolgatnod. Tudom, hogy eszedben sincs énekelni az órámon, de reménykedtem, hátha – ingatta mosolyogva a fejét. – Suh Hyung szeretne vasárnap este veled vacsorázni.

- Tudja a számom, miért nem hívott fel ő maga? – morogtam. Igazán nem volt kedvem vele találkozni. – Biztos Önnek is van jobb dolga, mint üzeneteket kézbesíteni.

- Ha már úgyis találkozunk, akkor gondoltam, átadom – vont vállat zavartan.

- Kedves magától, de ig… - ekkor pedig leesett. – Ellenőriztet magával, ugye?

Ahogy láttam a szeme rebbenéséből, hogy ráhibáztam, kicsit dühös lettem. Suh Hyung Chun Ja segítségével tart felügyelet alatt, ha már ő maga nem teheti meg személyesen.

- Köszönöm, Tanárnő, azt hiszem, el kell beszélgetnem a nagybátyámmal – feszes mosollyal az arcomon távoztam. A terem előtt megtorpantam, ahogy megláttam So Hat, Baek Hot és Ki Youngot. Vajon mennyit hallhattak a beszélgetésünkből?

- Mit csináltok még itt?

- Gondoltuk megvárunk, nem akartunk csak úgy itt hagyni – védekezett Ki Young értetlenül. Csak jót akarnak, én pedig egyből a legrosszabbat feltételezem. – Szólj, ha máskor ne tegyük!

- Sajnálom, én csak… sajnálom – adtam meg magam végül.

- Különben is, mi ez a susmus minden óra után Chun Javal? Csak nem arról van szó, hogy nem énekelsz az óráján? – kíváncsiskodott Baek Ho.

- Olyasmi… - hümmögtem. Bárcsak arról lett volna szó! Akkor nem aggasztana ennyire, hogy Suh Hyungnak „kémkedik”. – Milyen órátok lesz?

Ki Youngnak volt egyedül valami régmúlt idők letűnt nagy tervezői, vagy mifene órája, a többiek szabadok voltak. A táncterem előtt elköszöntem tőlük, gyorsan átvedlettem valami kényelmesebbe, bár nem tudtam, mennyire számíthatok bárminemű táncra is az órán az előzőt figyelembe véve. Nem is tudtam, hogy ennek örültem-e vagy sem.

- Tegnap többször is kerestelek – lépett mellém a semmiből Kyu Hyun ismét a frászt hozva rám.

- Ez valami rossz szokásod?! Teljesen kikészítesz. Ha szívrohamban halok meg, visszajárok kísérteni, ebben biztos lehetsz! – tapogattam a mellkasom, ellenőrizve, hogy még a helyén van-e a szívem.

- Igazán nem tehetek arról, hogy nem figyelsz a környezetedre – derűs mosolyt villantott rám, még büszke is volt magára.

- Igen, So Ha mondta, hogy kerestél – tértem vissza félve a tárgyra. Nem tudtam, hogy miért keresett ennyire kitartóan.

- Merre jártál? Tízkor még átugrottam hozzátok, de még akkor sem voltál a szobában - érdeklődött és belépett elém, ezzel megállásra kényszerítve. Léptem egyet jobbra, ő is követte a példám. Felnéztem rá, hogy ez most komoly?, de csak egy kihívó tekintetet kaptam válaszul. Még párszor megpróbáltam kikerülni, de mindig elállta az utat. És mintha egyre jobban élvezte volna a helyzetet. – Szóval?

- Randin voltam – hazudtam szemrebbenés nélkül. Ez mintha megtörte volna a lendületét és ezt kihasználva pedig sikerült kikerülnöm, majd a szokott helyre, a sarokba ledobtam a táskám.

- No lám! – jött meg újra a hangja a fiúnak. – Nem is sejtettem, hogy van barátja a kis csillagomnak.

A közelben lévők felénk pillantottak, ahogy meghallották a fiút. Nem tudom, pontosan mire, a csillagomra, vagy hogy van barátom. Bár a lányok (igen, többségében lányok voltak) gyilkos kifejezéséből ítélve nem az zavarta őket, hogy van barátom.

- Hát pedig van – nem esett jól a hazugság.

- Remélem, élvezted, hogy láthattad, mert a héten nem igazán fogsz ráérni, hogy romantikázz vele – közben pedig elkezdett nyújtani.

- Mégis miről beszélsz? – követtem a példáját, de nem értettem, hogy miről beszél.

- Éjjel-nappal edzeni fogsz, tekintve, hogy a tegnapit ellógtad – ekkor pedig leesett (annak ellenére is, hogy Kyu Hyun teste igencsak magára vonzotta a tekintetem).

- Mindenki, bemelegíteni! – adta ki a parancsot Ji Min, aki mintha a semmiből termett volna a teremben. Talán Kyu Hyunnak igaza van és tényleg nem figyelek eléggé a környezetemre. Folytattam a gyakorlatokat, közben pedig azon agyaltam, hogy Kyu Hyun tegnap azért keresett annyit, mert segíteni akart a tánc gyakorlásával, ahogy Ji Minnek is megígérte. Én pedig, mint aki azt hiszi, hogy körülötte forog a világ, azt gondoltam, csak holmi kis szórakozás céljából kajtatott egész este. Rosszul éreztem magam, hogy ilyen ostobán viselkedtem.

- Elég is lesz ennyi! – mondta Ji Min. – Ha Na, te ülj le és figyelj!

Nem kellett kétszer mondania, gyorsan le is telepedtem a sarokba és kivételesen tényleg próbáltam memorizálni a tánclépéseket, bár nem sokra mentem velük. Főleg, hogy elkezdtek újabb részeket is hozzá tanulni és az eddigieket nem igazán ismételték. Kyu Hyunnak minden mozdulat elsőre ment, nem tudom, hogy valami istenadta tehetség vagy micsoda, de lenyűgözött.

- Tartsunk szünetet! – Ji Min éppen mindig akkor tartott szünetet, mikor már érezte, hogy a csoport elkezdett fáradni. – Ha Na, gyere! – amint meghallottam, hogy nekem szólt, ideges lettem. Egyáltalán nem akartam beszélni vele, egyáltalán nem volt szimpatikus.

- Mutasd, mit tudsz eddig! – parancsolt rám és egy üresebb helyre mutatott. Merev arccal nézett és várta, hogy nekikezdjek. Amint ráébredtem, hogy mit szeretne tőlem, éreztem, hogy elvörösödöm és a szívem hirtelen kihagyott egy ütemet. Eddig elkerültem a nyilvános megaláztatásokat, de úgy látszik, csak mostanáig. Odasétáltam az üres helyre, bár nem tudom, miért. Éreztem, hogy mindenki engem figyel, emiatt pedig a lábamat bámultam egész idő alatt.

- Mire vársz még? – noszogatott nem épp kedvesen Ji Min.

- Nem tudom a táncot – motyogtam halkan.

- Tessék? – teljesen biztos voltam benne, hogy tisztán hallotta, mit mondtam, de mégis meg kel-lett velem ismételtetnie. Határozottan emeltem rá a tekintetem, talán egy kis dac is volt benne, majd hangosan és érthetően közöltem vele:

- Nem tudom a táncot – szúrós szemeket vetett rám és megrándult a szája széle.

- Nem is az egészet szeretném látni, hiszen nem várhatom el tőled, hogy ennyit megtanulj egy nap alatt – legyintett és az egész mozdulata mű volt. – Csak amennyit eddig sikerült megjegyezned.

- Semmit sem tudok – alig tudtam végigmondani úgy, hogy ne remegett volna meg a magabiztosságom.

- Értem – bólintott, mintha csak erre számított volna. – Kyu Hyun! Öltözz fel melegen, huszonöt kör az udvaron!

- Micsoda?! – hördültem fel teljesen felháborodva.

- Megígérte, hogy segít neked, de nem tette – vonta meg a vállát ártatlanul a nő.

- De hisz nem az ő hibája! – emeltem fel a hangom, ahogy egyre inkább igazságtalannak találtam ezt a büntetést. – Én nem…

- Ötven kör! – szakított félbe keményen, nekem meg mintha a hangom is elment volna. Kétségbeesve néztem rá, hogy még is hogy teheti ezt a fiúval. Összeszorítottam a fogaim, nehogy még valami kicsússzon a számon, ezzel pedig elérve, hogy Ji Min még több kört rójon ki rá. Remegtem a dühtől és az indulatoktól, amik bennem tomboltak. – Még most, Kyu Hyun!

Nem mertem rá nézni, nem mertem a szemébe nézni és látni azokban a sötét szemekben az utálatot és haragot. Csak hallgattam, ahogy összepakol és kisétál a teremből. Úgy álltam ott, mint egy magára hagyott gyerek. És ebben a pillanatban találóbb nem is lehetett volna ez a kifejezés. Az egyetlen ember, akit kedveltem itt, az ő volt. Miattam pedig megbüntették. Legszívesebben elsírtam volna magam, még ha meg is ígértem évekkel ezelőtt, hogy soha többé nem teszem.

- Ülj le! A többiek meg keljenek fel és folytassuk ott, ahol abbahagytuk – adta az utasításokat Ji Min. Se szó, se beszéd ballagtam a helyemre, a sarokba. Még azok az utálatos pillantások sem érdekeltek, amiket a többiek vetettek rám. Eltörpült amellett, hogy milyen bűntudatom volt Kyu Hyun miatt. Mielőtt leültem volna, kilestem az ablakon. Az udvar nem volt olyan hatalmas, mint egy stadion, de ötven kört bármilyen jó kondiban lévő ember megszenvedne rajta. Ettől meg persze még pocsékabbul éreztem magam. Leroskadtam a földre és pár percig bámultam a padlót, sajnálva magam és persze Kyu Hyunt, aztán elkezdtem gondolkodni, hogy mászhatnék ki ebből a szorult helyzetből.

Ezzel Ji Min nyilvánvalóvá tette, hogy igenis meg kell tanulnom a táncot, különben a fiú fizet meg érte. Hát azt kell mondjam, elérte, amit akart. Egyértelmű, hogy az ő óráján nem henyélhetek és lustálkodhatok, mint Chun Jaén. Ha meg akarom tanulni a táncot, akkor segítségre lesz szükségem. Az egyetlen pedig, aki szívesen segített volna, az most lent az udvaron rohangált körbe-körbe. Hát már csak olyasvalakit választhatok, aki nem épp jószántából segít, mert az halálbiztos, hogy ezek után nincs képem Kyu Hyun elé állni.

Nam Gilra esett a pillantásom. Talán ő… Áh! Kyu Hyun egyik barátja, ezek után biztos ő is utál, akárcsak a többiek. Hacsak… Hirtelen elkezdtem turkálni a táskámban. Pár másodperc alatt meg is találtam, amit kerestem. A mobilomat. Ha nem kérhetek meg senkit, hogy segítsen, akkor indirekt módon fognak segíteni.

Egész órán Nam Gilt videóztam, ugyanis Kyu Hyun után ő volt a legjobb a csoportban. Sajnos nem túl jó szögből sikerült készítenem a videókat, de megtette. Jobb volt, mint a semmi.

- Rendben, mára legyen ennyi elég! Pénteken mindenki bemutatja a koreográfiát az egész csoport előtt – jelentette be a nő, mire izgatottan néztek össze mindannyian. Miután vége lett az órának, nekem csak egy dolog körül keringtek a gondolataim. Az a gondolat pedig jelenleg a januári hidegben fagyoskodott. Felkaptam a cuccom és berohantam az öltözőbe. Gyorsan átöltöztem, de nem voltam elég gyors. A lányok lassan beszállingóztak az öltözőbe, tőlük zengett az egész folyosó, de amint beléptek, megláttak és el is hallgattak, vagyis egyértelműen rólam volt szó. Éppen ki akartam menni, mikor megint azzal a lánnyal találtam szemben magam, aki legutóbb is nekem jött.

- Remélem, most boldog vagy! – szinte köpte a szavakat és még egy barátnőjével elállta az ajtót. – Szegény Kyu Hyun, most miattad szenved kint ebben a fagyban!

És még vállon is bökött, mintha nem lett volna elég nyomatéka a mondanivalójának enélkül is.

- Befejezted? - fáradtan sóhajtottam.

Épp eléggé rosszul éreztem magam, nem volt szükségem még az ő becsmérlő szavaira is. Valószínűleg láthatta a bűntudatot az arcomon, így mint aki jól végezte dolgát arrébb állt és kiengedett. Szinte futottam, bár nem is tudtam, pontosan hová. Csak mentem a lábam után.

Egyszer csak a kollégium földszintjén találtam magam az egyik ablak előtt, amint egy magas sötét alakot bámulok kint az udvaron. Éreztem, hogy aggodalmas ráncok gyűlnek a homlokon és az ajkamba haraptam. Mégis hogy tudnék neki segíteni? Aztán jött az ötlet!

Megkerestem az automatát a folyosón és egy dobozos forró csokoládét vettem, majd előkaptam a táskámból azt a tiszta, zöld törölközőt, amit arra az esetre raktam el, ha táncon mégiscsak megizzasztanak. Az ablak előtt álltam továbbra is a törölközőt és a dobozos üdítőt szorítva magamhoz. Oda akartam neki adni, amint végez, hogy megtörölje magát benne és igyon egy kicsit, de nem volt hozzá merszem. Mi lenne, ha csak leraknám a kollégium bejáratához?

- Ha Na, igaz?

Meglepetten fordultam meg és Nam Gilt pillantottam meg, amint pár lépés távolságban álldogál.

- Kérlek, ne! – kértem teljesen megtörve. – Így is rettenetesen érzem magam…

Szemöldökét ráncolva nézett rám.

- Ne aggódj! Nem azért jöttem, hogy megkövezzelek amiatt, ami történt – lépett mellém és az ablakpárkányra könyökölt. – Csak láttam, hogy már negyed órája itt szobrozol.

- Akkor te is itt szobrozol már negyed órája.

Erre elmosolyodott és továbbra is kibámult az ablakon, akárcsak én.

- Ennél rosszabbakat is megélt már, ne aggódj érte túlságosan! – próbált megnyugtatni a fiú. Barna szemei érdeklődve mértek végig. Láttam, hogy Kyu Hyun lelassít, befejezhette az elrendelt ötven kört. A pulzusom megemelkedett és idegesen hátráltam egy lépést. Ide fog jönni a koleszbe, ami azt jelenti, hogy összetalálkozunk.

- Nam Gil vagy, ugye? – kérdeztem, mintha nem lettem volna pontosan tisztában vele. Ő csak vidáman bólogatott. – Ezeket oda tudnád neki adni?

Ezzel felé nyújtottam a kis csomagomat.

- Miért nem adod oda magad? – Kyu Hyun egyre közelebb ért a koleszhez, nekem pedig nem volt időm erre.

- Kérlek! – léptem közel hozzá és a kezébe nyomtam a törölközőt. Kérlelőn és kicsit kétségbeesve néztem rá, alig volt húsz centi az arcunk között. Zavartan bólintott, én pedig sietve le is léptem. Éppen időben, a folyosó végén jártam a lépcső aljánál, mikor hallottam nyílni a kolesz ajtaját.

***

- Ajh! – ezzel leroskadtam a padlóra lihegve és teljesen reményvesztetten.

Vacsora után úgy gondoltam, ideje nekikezdenem a tánc megtanulásának. Mikor elmeséltem a többieknek, mi történt ma, mindannyian ugyanúgy felhördültek a hallatán és elborzadtak, mint én. Egyetértettek abban, hogy az a nő teljesen elmebeteg és szadista. Baek Ho még meg is erősítette néhány különböző pletykával, amiben persze nem lehettünk ezer százalékig biztosak, de nem tűntek elképzelhetetlennek a mai nap eseményei után.

Szóval ezek után habozás nélkül jöttem a táncterembe gyakorolni. Szerencsémre nem volt itt senki, csend honolt az egész épületben. So Haék felajánlották, hogy eljönnek velem és segítenek, de nem akartam senkinek sem megmutatni, mennyire tehetségtelen vagyok a tánchoz. Így szenvedtem már egy jó ideje a telefonom tanulmányozva, de olyan rosszak voltak a videók, hogy szinte semmire sem mentem velük. A mozdulatok felét takarták, vagy nem látszottak.

A másik fele az volt, hogy gyűlöltem a tükröket. Borzasztó volt egész végig magamat bámulni, ahogy bénázok és szerencsétlenkedek. Próbáltam lehetőleg a fal és az ablak felé fordulva táncolni, hogy ne kelljen a saját szemembe néznem. Leültem a lejátszó elé és kikapcsoltam a zenét. Ez így nem lesz jó. Valami mást kell kitalálnom. Elkezdtem nyomkodni a telefonom, mikor hirtelen elsötétült a kép és nem reagált semmire sem. Lemerült.

- Ne, kérlek, ne tedd ezt velem! – gügyögtem neki elkeseredetten, végül hanyatt vágódtam a földön megsemmisülten.

- Úgy látszik, be kell érned velem – köhécselt valaki a hátam mögött. Olyan hirtelen ültem fel és fordultam felé, hogy a nyakam is beleroppant a mozdulatba. Kyu Hyun állt lazán a falnak vetett háttal, melegítőben és egy pólóban. Az lett volna az első kérdésem, hogy mégis mióta áll ott. Mióta figyel? De ahogy megláttam a vállára vetett zöld törölközőt, a torkomra forrt a szó. Bűntudatosan elkaptam a tekintetem róla.

- Én…

- Tényleg elég béna vagy – jegyezte meg félbeszakítva, majd elmosolyodott. – Rád fér a segítség.

Ahogy értelmeztem a szavakat, amik elhagyták a száját, megdöbbenve emeltem rá a pillantásom.

- Micsoda? – habogtam. – Mégis miért segítenél?

Ledobta a táskáját az enyém mellé, majd kérdőn emelte fel a szemöldökét. – Talán nem akarod?

Nyitottam a szám, hogy ellenkezzek, végül becsuktam. Ha nem fogadom el a segítségét, akkor semmi esélyem rá, hogy megtanuljam a táncot és akkor csak még nagyobb pácban leszünk, mint most. De van jogom hozzá, hogy azt kérjem, segítsen, sőt tudnék vele dolgozni, ha egész végig amiatt kell aggódjak, hogy utál-e vagy sem?

- Te tudod – nyúlt le a táskájáért vállat vonva, kis sértettséggel a hangjában.

- Várj! – kiáltottam, mielőtt átgondoltam volna. Mintha csak számított volna rá, várakozó arcki-fejezéssel fordult felém. – Tényleg segíteni akarsz mindezek után?

- Szeretnéd, hogy segítsek? – válaszolt kérdéssel a kérdésemre. Talán csak két másodpercbe telt átgondolnom. Szükségem volt rá.

- Igen.

- Akkor lássunk is munkához! – csapta össze a tenyerét. – Van mit tanulnod!

- Ezt kérlek, ne csináld többet! – rázott ki a hideg. – Kísértetien hasonlítasz Ji Minre.

- Meg van az első ember, akit utálunk? – nevetett.

- Még csodálkozol?! – úgy fordultam felé, mint aki nem hisz a fülének. Mégis mi ütött belé? Az a nő teljesen igazságtalanul büntette meg és ő nevet rajta. Ezt nem mulasztottam el neki is megemlíteni, de ő csak mosolygott és ingatta a fejét. Előhúzta a mobilját, pötyögött rajta párat, majd a lejátszóba helyezte.

- Mindent az elejéről kezdünk – jelentette ki. Ezzel pedig nekilátott, hogy lépésenként megtanítsa az egész táncot. Nem voltam éppen egyszerű eset, azt meg kell hagyni.

- Nyújtsd ki egyenesen a karod! A bal lábaddal, ne a jobbal! Szélesebb terpeszt! – adta ki az utasításokat. Furcsa volt, mert akármennyit bénáztam is, nem lett dühös, nem türelmetlenkedett. Mintha még izgatottabb lett volna, mint egy olyan ember, aki minél nehezebb problémába ütközik, annál inkább meg akarja oldani a feladatot. Én pedig egy igen nehéz feladatnak bizonyultam. – A hullámod nem jó!

- A mim? – kérdeztem lihegve.

- A hullám, amit ezután kéne belevinned, nem jó – magyarázta és megmutatta, hogy kellene kinéznie. A „hullám” olyan lenyűgöző látvánnyal kápráztatott el, hogy majdnem elolvadtam. Kyu Hyun izmai hol megfeszültek, hol elernyedtek és olyan táncot jártak a bőre alatt, hogy csak csodálattal adózhattam neki. Nem kerülte el a figyelmét az alig (értsd: egyáltalán nem) leplezett ámulatom, mire egy kis pimasz vigyorral nézett rám. – Úgy csinálsz, mintha még soha nem csináltad volna.

- Valószínűleg azért, mert nem is - motyogtam az orrom alatt.

- Micsoda? – lepődött meg a fiú, mikor leállította a zenét. – Még soha nem csináltál testhullámot? Az meg hogy lehet, a legalapvetőbb mozdulatok egyike!

Megvontam a vállam és ittam egy korty vizet.

- Nem jártam sohase táncra korábban.

Ezzel kiüthettem nála a biztosítékot, mert most az egyszer neki esett le az álla.

- Akkor mégis mit keresel te itt? Még egy buliban is táncolsz, nem? Annak is épp elégnek kellene lennie, hogy ezt jól meg tudd csinálni – hüledezett és letörölte az izzadságot a homlokáról.

- Nem jártam bulizni sem! – jött ki az igazság a számon hirtelen dühömben.

- Mégis hol éltél te eddig?

Már majdnem hozzávágtam a vizes flakont, mikor megszólalt. – Gyere ide!

Hát odamentem hozzá, de megragadta a csuklómat és háttal magához rántott.

- Mit csinálsz? – jöttem teljes zavarba és el akartam húzódni, de visszavont a mellkasához.

- Figyelj! – hallgattatott el. A hátam nekifeszült a hasának és a mellkasának, majd a kezét a hasamra fektette. Beleremegtem az érintésébe, a szívem a torkomban dobogott. – A lábaidnál kezdődik – ezzel a térdhajlatomba térdelt gyengéden -, utána szép lassan indul el felfelé – a saját testével irányította ez enyémet, a csípőnk egymásnak nyomódott –, most húzd be a hasad – a tenyerével irányította és követte a hullám vonalát a testemen egészen a mellkasomig. – Csak érezz rá!

Azon kívül, hogy a testünk minden egyes pontja egyszerre mozdult, sajnos nem sok minden volt a fejemben. Soha nem voltam egy fiúhoz sem ilyen közeli, intim helyzetben. Éreztem, hogy vörös az arcom, de a tükörbe nem mertem nézni, hogy ellenőrizzem. Emellett pedig rettenetesen melegem lett.

Inkább megpróbáltam minden mást kizárni a fejemből és csak a testem mozgására figyelni, így behunytam a szemem, hogy még véletlenül se lássam a tükörképünket. A keze nagy és meleg volt, irányította minden mozdulatomat.

- Jól van, most próbáld meg egyedül! – lépett el mögülem. Hiánya egyszersmind volt felszabadító, de mégis valami szúrást éreztem a mellkasomnál, de nem álltam le. – Egész jó! Elképesztő milyen gyorsan fejlődsz, mintha még tehetséged is lenne hozzá.

Meglepődve nyitottam ki a szemem és a tükörben láttam, hogy elismerően néz végig rajtam. A tükörben találkozott a tekintetünk és mintha zavarba jött volna.

- Már tizenegy van – nézett a telefonjára hirtelen. – Mára legyen ennyi elég. Holnap reggel tíztől órám van és úgy sejtem neked is.

Igaz, ha jól emlékeztem, akkor ének. Összeszedtük magunkat és elindultunk a kolesz felé. Már percek óta rágódtam rajta, és mikor megláttam a kollégium ajtaját, az adott erőt, hogy most vagy soha.

- Sajnálom, ami ma történt – álltam meg az ajtó előtt és a fiú felé fordultam. Nem volt semmi világítás, csak azon a kis üvegen szűrődött be némi fény, ami az ajtón volt, nem beszélve persze a holdfényről, ami besütött az ablakokon. A fiú arca szinte fehérnek hatott a holdvilágnál. – Ha nem tűnök el tegnap, akkor nem történt volna mindez. Nem kellett volna…

- Ha tudod, hogy ez fog kisülni az egészből, akkor nem mentél volna el a randidra? – kérdezte kivételesen elég komolyan. – Erősen kétlem.

- Istenem, nem is randi volt! – torkolltam le hirtelen, mert nem bírtam elviselni, hogy hazudtam neki és amint kimondtam, meg is bántam. Amíg azt hitte, hogy randin voltam, addig nem kérdezősködött arról, hogy valójában mit csináltam. Láttam a meglepetést a szemében, majd elgondolkozva feltette a kérdést, amitől tartottam.

- Akkor mit csináltál?

- Csak vásárolgattam a városban – hazudtam, de éreztem, hogy egyáltalán nem győztem meg. Felém fordult, én pedig hátráltam egy lépést. De nem volt elég neki ennyi, elindult felém, én pedig csak tovább lépkedtem, hátha tartani tudom a távolságot, de aztán már nem volt hova tovább. A hátam a falhoz préselődött, a fiú pedig a tenyerét az arcom mellett két oldalt a falhoz csapta, amire összerázkódtam.

- Ne nézz ostobának! – mély hangja még suttogva is ijesztőnek hatott. – Ha nem mondtad meg elsőre, mit csináltál, csakis valami komolyabb dolog állhat a háttérben. Holmi vásárlást nem rejtegetnél ennyire.

Az arca egy vonalba került az enyémmel, ahogy közelebb hajolt hozzám és csak bámult. Fekete szemei pislogás nélkül meredtek rám. Éreztem a parfümje illatát, ami megfelelő mértékben volt erős és fűszeres, szinte elbódított.

- N-ne próbálj m-meg rám i-ijeszteni!

Talán hatásos is lett volna a fenyegetésem, ha nem botlik meg nyolcszor a nyelvem közben. Hirtelen elnevette magát és ellépett előlem, én pedig hálásan fellélegeztem, bár még mindig az orromban az illatával.

- T-Tudod… - kezdett bele, de elnyomta a szavait a nevetése.

- Hé, nem mondtam semmi vicceset! – mondtam felháborodva és keresztbe fontam a karom a mellkasom előtt. Értetlenül álltam a helyzet előtt.

- Tudod – kezdett neki másodjára -, a lányok többsége ilyenkor behunyja a szemét és várja a csókot.

Látszott rajta, hogy jól szórakozik rajtam és biztos hozzávágtam volna valamit, ha a kezem ügyébe kerül, de elgondolkoztam azon, amit mondott.

- Csók? – meredtem rá tiszta idiótán. – Te meg akartál csókolni?

Összeráncoltam a szemöldököm és elhúztam a szám.

- Talán nem akarnád? – valószínűleg nem volt megelégedve a reakciómmal, mert idegesen bele-túrt a hajába. Nem tetszett a szokása, hogy folyton visszakérdez. – Jobban meg kell dolgoznom, hogy hanyatt vágd magad tőlem.

- Nem különösebben vágyom rá – vontam meg a vállam fáradtan.

- Te lányból vagy egyáltalán? – rázta a fejét hitetlenkedve.

- Már bocs, hogy nem könyörgök térden állva, hogy smárolj le! – tártam szét a karom.

- Nem lenne ellenemre – váltott ismét önelégült módra.

- Te tiszta hülye vagy – sóhajtottam lemondóan.

- Megeshet, de a lányok szeretik – lépett be végül az ajtón a koleszbe.

- Biztos - hagytam rá, de mégis egy mosoly jelent meg az arcomon.

Már az ajtóm előtt álltunk, mire észbe kaptam. Igaz, hogy nehezen elviselhető volt az egoizmusa, de azért kedveltem Kyu Hyunt.

- Akkor holnap folytatjuk, rád fér még a gyakorlás – jegyezte meg szúrósan. Még a tánc felénél sem jártunk, hála a két bal lábamnak, de Kyu Hyun mindent megtett annak érdekében, hogy kihozza belőlem a legjobbat, ezért pedig hálás voltam. Összeszedtem a bátorságom és azt mondtam:

- Köszönöm! Köszönök mindent!

Csak intett egy mosoly kíséretében és bement a szemközti szobába. Pár másodpercig tartott, hogy felfogjam. Bement a szemközti szobába?!