14. Fejezet

 Félresikerült vacsora

A mögöttünk lévő autó dudálása térítette észhez Suh Hyungot, mire rálépett a gázra.

- Mondott valamit? – kérdezte feszülten az úttesten tartva a tekintetét.

- Nem, esélyt sem adtam neki – motyogtam, miközben a kabátom ujjával szórakoztam. - Elfutottam…

- Ha Na!

- Mégis mit kellett volna tennem?! – fordultam felé kicsit hisztérikusan. – Egy meleg mosollyal köszönteni és megölelni?! Így is csoda volt, hogy mozgásra tudtam késztetni a lábam! Ha Kyu Hyun nincs ott, valószínűleg bepánikolok és magamba zuhanok, mint ak…

Láttam a szemem sarkából, ahogy megrándul Suh Hyung szája széle és erősebben szorította a kormányt, mint korábban. Pontosan tudta, mire gondolok, nem kellett emlékeztetnem rá.

- Ha Na, igazából tart…

- Nem is tudom, miért hoztam fel ezt egyáltalán! – tört ki belőlem. – Azt hittem, könnyebb lesz, ha elmondom neked, de semmin sem változtat. A lényeg, hogy nem kell többet látnom, csak egy véletlen volt! Nem akarok soha többet vele találkozni!

Tényleg azt hittem, hogy jobb lesz, ha Suh Hyunggal beszélek erről. De nem gondoltam bele, hogy ezzel nem tud semmit sem kezdeni, hiszen már megtörtént. Csak egyszerűen el kell felejtenem a mai találkozást, mintha meg sem történt volna. Semmi sem könnyebb ennél, nem igaz? Nem igaz?! Se Joo megszűnt számomra létezni négy évvel ezelőtt azon a bizonyos napon.

- Mit akartál mondani az előbb? – fordultam egy nagy mosollyal az arcomon a férfi felé. Talán igaza volt Suh Hyungnak, ideje lenne tovább lépnem a négy évvel ezelőtti eseményeken. Kezdve azzal, hogy kiverem a fejemből azt a fiút, így a mosoly, amit az arcomra varázsoltam, még ha most ennyire hamis is, talán egyszer igazivá válik.

- Nem érdekes – rázta a fejét lemondóan. – Itt is vagyunk!

Leállította a motort és kiszálltunk az autóból.

- Hát tényleg kiteszel ma magadért – tátottam el a szám, nagy szemekkel bámulva a puccos ét-termet, ahova a nagybátyám hozott. Itt egy vacsora felérhetett egy kisebb vagyonnal!

- Mindent az unokahúgomért! – karolt át a férfi, én pedig szorosan hozzábújtam. Nem voltam az a típus, akit a drága ajándékokkal, felhajtással és pénzzel le lehet kenyerezni, de tudtam értékelni a gesztust. A nagybátyám pedig most igazán kitett magáért.

Ahogy beléptünk, a recepciósnál mondta a nevét és az asztalunkhoz vezettek. A helyiség tág volt, az asztalok jó messze egymástól, hogy véletlenül se zavarják egymást a vendégek és meglegyen az egyedüllét illúziója. Néhány helyen pálmákhoz hasonló növényeket helyeztek el és pont egy ilyen mellé kaptunk asztalt, vörös bársonyterítővel, rajta fehér lepellel, már készen megterítve.

- Három személyre? – kérdeztem furcsállva, ahogy végigmértem az asztal terítéket.

- Kisasszony, elvehetem a kabátját? – kérdezte a pincér, mire zavartan nekiálltam vetkőzni. Különös érzés volt így kiszolgálva lenni.

- Köszönöm!

Még a széket is kihúzta nekem, ez igen! Átadta az étlapot és magunkra hagyott minket.

- Igazság szerint várunk még valakit, Ha Na – most láttam Suh Hyungon, hogy mennyire ideges is valójában. A kezeit tördelte, arról nem is beszélve, hogy folyton jobbra tekintgetett az ajtó felé.

- Mégis kit? – erre már én is megijedtem. Ki az, aki miatt így izgul a nagybátyám? Rossz sejtésem támadt, mi van, ha az apámat hívta ma ide? Vagy ami még rosszabb, Se Joot… Már éppen készültem felállni, mikor megdermedtem a hangjára.

- Suh Hyung, hát itt vagy!

Chun Ja lépdelt felénk egy vörös, vastag télikabátban.

Na, erre aztán tényleg nem számítottam!

- Mégis mit keres maga itt? – bukott ki belőlem elképedve, mielőtt végiggondolhattam volna.

- Ha Na! – szólt rám elég rosszallóan Suh Hyung.

- Sajnálom… - húztam meg magam.

- Semmi gond! Szia, Ha Na! – mosolyodott el a nő. Épp készült levenni a kabátját, mikor Suh Hyung felállt és lesegítette róla a ruhadarabot. Kihúzta neki a széket és helyet foglaltak velem szemben. Volt egy nagyon rövid pillanat, mikor találkozott a tekintetük. Nem is tudom pontosan, mit láttam, mintha az a hála, ami Chun Ja szemeiből tükröződött, nem a férfi udvariasságának szólt volna. Ahogy pedig rájöttem, hogy mi folyik itt, szó szerint tátva maradt a szám.

- Na ne!

Nem volt semmi negatív vagy elítélő a hangomban, inkább csak hitetlenkedés. Ezek ketten együtt voltak. Úgy értem, együtt-együtt! Randiztak! A nagybátyám és Chun Ja. Teljesen megdöbbenve dőltem hátra. A két felnőtt egymásra nézett és mintha zavarban lettek volna. Olyanok voltak, mint két tinédzser, akik a szüleiknek akarták megvallani, hogy randevúznak. Csakhogy ebben a helyzetben én voltam a „szülő”, ami nem kicsit hozott kellemetlen helyzetbe.

- Én akartam elmondani, mielőtt valaki mástól tudod meg – kezdett bele Suh Hyung. – Chun Ja és én már jó ideje randevúzunk, és két hónapja megkértem a kezét is.

Szóra nyitottam a számat, de be is csuktam. Hogy micsoda? Jól hallottam az előbb? Chun Ja Suh Hyung menyasszonya…

- Gratulálok? – mondtam, bár inkább sikerült egy félénk kérdésre.

Mindketten egyszerre fújták ki a levegőt, amit eddig visszatartottak és egy megkönnyebbült mosollyal az arcukon néztek rám.

- Köszönjük! – mondta Chun Ja és megfogta a férfi kezét. Fura volt, világéletemben nem láttam még Suh Hyungot egy nővel sem az oldalán, de nagyon is tetszett a látvány. A kezdeti sokk után tényleg örültem, hogy végre talált valakit maga mellé. Megérdemelte már.

- Bár nem értem, hogy miért kellett ennek a bejelentésnek ekkora feneket keríteni - hebegtem egyikükről a másikra pillantva. – Nem mintha lenne bármi beleszólásom…

- Ha Na – nézett rám Suh Hyung egy gyengéd mosollyal. –, komolyan mondod? Olyan vagy nekem, mintha a lányom lennél, igenis számít, hogy mit gondolsz erről.

Nagyot nyeltem és nagy szemekkel bámultam a férfira. Suh Hyung soha nem volt a szavak embere, ritka volt, mikor hangot adott az érzéseinek, éppen ezért ámultam el rajta. Még ha rokonok is voltunk, nem tudtam, hogy így gondol rám. Nem tudtam, hogy ilyen fontos vagyok neki. Azon kaptam magam, hogy elhomályosodik a látásom és elkaptam róluk a tekintetem.

- Ugyan, kislány! - Suh Hyung mellém telepedett az üres székre és a kezei közé fogta az arcomat. – Nehogy ennyitől elsírd magad!

Csak nemlegesen ráztam meg a fejemet, jelezve, hogy nem sírok, mert ha megszólaltam volna, biztos nem bírom visszatartani a könnyeimet. Régen éreztem már az apai szeretet és Suh Hyung most eszembe juttatta, milyen melegséggel tölt is el.

Chun Jara pillantottam. Szép nő volt, emellett kedvesnek is tűnt, őszintének, kicsit szeszélyesnek a nagybátyámhoz képest, de pont ezért illett hozzá annyira.

- Vigyázzon rá! – hangom kissé még fátyolos volt. – Tegye boldoggá!

- Ne aggódj, nem okozok csalódást! – nevetett rám.

Suh Hyung visszaült a helyére és ismét megfogta a nő kezét, majd egy lágy csókot nyomott az ajkaira. Elpirulva fordultam el.

- Most értelmet nyert pár dolog.

- Tessék? – kérdezte a férfi.

- Miért fogytál le ennyit - mutattam rá kis gonoszan (hihi!). –, miért utaztál vissza Busanból egy év után.

Kényelmetlenül helyezkedett ismét a széken.

- Igazából lenne még valami – szólt közbe Chun Ja megmentve a nagybátyámat a kínos helyzettől. – Szeretnénk, ha te lennél az esküvőnkön a koszorúslány.

Oké, egy este alatt már harmadjára akadt el a szavam. Koszorúslány? Esküvő?

- Júliusra tervezzük az esküvőt, szóval van időd átgondolni, nem kell rögtön válaszolnod – visz-szakozott kissé a nő, miután nem reagáltam azonnal.

- Nem! Nem az, hogy nem szeretném, csak… – beleharaptam az ajkamba. – Csak biztosak vagy-tok benne? Hiszen a Tanárnő nem is ismer engem. Az, hogy Suh Hyungtól hallott rólam pár dolgot, az nem jelenti azt, hogy ténylegesen ismerne és kedvelne is.

Nem szerettem volna ráerőltetni magam erre az egész esküvő dologra Suh Hyung miatt. Lehet, hogy Chun Ja nem is kedvelt! Tekintve, ahogy beszéltem vele korábban, nem lennék meglepve, ha lenne pár keresetlen szava hozzám.

- Először is, nyugodtan hívj Chun Janak! – intett le. – Persze, csak az akadémián kívül! Másodszor pedig se Suh Hyungnak, se nekem nincsenek fiatal, női családtagjaink. Valahogy csupa férfi rokonom van, akárcsak Suh Hyungnak, így…

- Így kénytelenek voltatok engem választani. Szuper!

Az egyetlen lehetőség voltam, nem csoda, hogy engem választottak.

- Így! –vágott közbe megint Chun Ja. – Így közösen megbeszéltük és örülnénk neki, ha te lennél a koszorúslány. Többet tudok rólad, mint azt hinnéd, Ha Na. Suh Hyung igazán sokat mesélt rólad, nagyon szeret téged és az esküvőig neked is bőven lesz időd megismerni engem és eldönteni, hogy vállalod-e vagy sem.

Tovább akartam vitatkozni, de aztán meggondoltam magam. Végül is igaza volt. Idő kell, hogy megismerjem és neki is, hogy a sok mesét, amit Suh Hyung összehordott rólam, összeegyeztesse a valósággal.

- Rendben, gondolkodni fogok rajta – bólintottam rá sután.

- Ha ezt megtárgyaltuk, akkor nem rendelhetnénk, mert már éhen halok? – nyúlt mohón Chun Ja az étlap után.

- Ne is mondd! – vetettem bele magam a sok finomság közé. Igaz, hogy Kyu Hyunnal összeettünk mindenfélét, de azért jólesett volna már végre valami tartalmas kaja is így estefelé. Mindenki kiválasztotta, mit szeretne enni, én egy vegyes tálat rendeltem, nagirivel és makival, ami a csövön kifér!

Miután leadtuk a rendelést, csend lett az asztalnál.

- És milyen volt az első heted? – kérdezte ismét csak Suh Hyung, hogy végre legyen valami beszédtéma, de nem volt túl jó nyitás a részéről.

- Hát… - teljesen feszélyezve éreztem magam. – Mondjuk, hogy nem volt rossz.

Suh Hyung kétkedve bámult rám, mire megadtam neki magam.

- Jó, jó! Voltak jó dolgok és rossz dolgok is. Az ének kifejezetten kellemes! – fordultam mosolyogva Chun Ja felé, mire elnevette magát.

- Mivel nem kell semmit sem csinálnod!

- Nem tehetek róla, hogy a tanárnő ilyen rendes volt.

- Túl lágyszívű és engedékeny.

- Ha már a nagybátyám menyasszonya, hadd élvezzem ki! – nevettem én is. Na, tényleg kezdtem megkedvelni a nőt! Tökéletesen megértettük egymást és egész jó humorérzéke is volt.

- Mi az, hogy nem kell semmit sem csinálnod? – kérdezte értetlenül Suh Hyung, mire összenéztünk a nővel.

- Nem ő…?

- Nem – intett nemet a fejével Chun Ja zavarában a nyakát dörzsölve.

Ezek szerint nem Suh Hyung ötlete volt, hogy ne vegyek részt az órán, hanem csupán üldögéljek és figyeljek.

- Egész héten meg sem mukkantál az órákon? – szűrte le egész könnyedén a férfi. – És ez mind a te ötleted volt.

- Mondjuk – nézett szembe vele Chun Ja. Suh Hyung felszívta magát, hogy válaszoljon, de a nő folytatta. – Nem énekel az órán, de azt mondtam, hogy cserébe a vizsgán ugyanúgy részt kell vennie és jól teljesítenie.

A nagybátyám visszanyelte a szavait és úgy tűnt megnyugodott. Meg kell hagyni, Chun Ja jól elejét vette a szóváltásnak kettejük között. Habár én semmi ilyesmit nem ígértem Chun Janak és ezzel ő is tisztában volt, de ezt már nem kötöttük Suh Hyung orrára.

- Amúgy ha nem is énekeltem, azért figyeltem, ha ez megnyugtat – pimaszkodtam a férfival.

- Több mint a semmi!

Éppen hozták a sushit, így szó nélkül hagytam a megjegyzést. Hát nem volt semmi a kaja! Mind a tíz ujjamat megnyaltam volna utána. Mondjuk, ha az ember egy ilyen drága étterembe jön, akkor csak valami finomat adjanak már a pénzéért cserébe. Közben beszélgettünk, nevettünk és élveztük egymás társaságát. Olyan volt, mintha minden vasárnap ezt tettük volna, annyira természetesnek hatott az egész.

- És akkor így fogta az arcát, mintha eljött volna az apokalipszis! – nevettem, éppen nosztalgiáztunk és az egyik régi történetet meséltem a gyerekkoromból, mikor Suh Hyung vadiúj autójának a bőrülését sikerült lehánynom hazafele a vidámparkból. Utánoztam az arckifejezését és a mozdulatait is, minél jobban visszaadva a helyzet komikusságát. – Azt hittem, hogy menten elsírja magát!

- Szegénykém, az első autód volt, amit a saját pénzedből vettél. - kuncogott Chun Ja, és megsimogatta a férfi karját együtt érzően, bár alig tudta visszatartani a röhögését.

- Ha Na, mi az a kezeden? – ráncolta a szemöldökét Suh Hyung.

- Hm? Mire gondolsz? – pillantottam hirtelen a kezemre, követve a pillantását.

- Mi történt? – Suh Hyung számon kérő hangja elvette a kedvem a nevetéstől. Teljesen elfeledkeztem arról, hogy a kezem tele van horzsolásokkal, sebekkel és lila foltokkal.

- Hogy ez? – próbáltam könnyedén venni, de az asztal alá rejtettem a kezem az ölembe. – Csak táncon keményen gyakorolok. Nem egyszerű…

Ennél jobb hazugság nem jött a számra, ahogy pedig Suh Hyung gyanakvóan méregetett, tudtam, hogy nem győztem meg teljesen. Hiába, neki nem volt egyszerű hazudnom. Nyeltem egy nagyot és folytattam, hátha minden kétségét el tudom tüntetni, így erőltetetten nevettem egyet.

- El sem tudod képzelni, milyen kemény a táncóra! – panaszkodtam. – Minden délutánom azzal telt, hogy azt az ostoba koreográfiát tanultam, amit az a boszorkány akart! Erre még annyit sem mondott pénteken, hogy szép volt! Nem! Eltáncoltatta velem vagy százszor, utána meg neki állt feljebb, hogy ellenálltam, mikor meg akarta büntetni Kyu Hyunt!

- Állj, Ha Na! Egy szót sem értek az egészből, mégis mit hordasz itt össze? Boszorkány? - emelte fel védekezően a férfi a kezét, jelezve, hogy lemaradt egy kicsit. Mikor pedig rádöbbentem, hogy mit is mondtam, egyből megbántam. Nem kellett volna ennyire próbálkoznom a győzködésével, hogy higgyen nekem, de legalább a kezemről eltereltem a figyelmét. Túl sok mindent mondtam el neki, amit nem kellett volna.

- Ji Minre gondolsz? – kérdezett közbe Chun Ja az arcán egy hatalmas mosollyal.

- Igen.

- Hát megértelek - nevetett a kezébe a nő. Na, most nyerte el a nő a teljes támogatásomat! Ha nem kedveli Ji Mint, a legjobb barátnők leszünk mostantól.

- Suh Hyung, nem tudod, mi baja van velem? Az első perctől fogva úgy bánik velem, mint egy utolsó senkivel – fintorogtam rá.

- Elsőnek mondj el mindent!

Így is tettem, persze csak nagy vonalakban, kihagyva egy-két dolgot, amiről úgy gondoltam, nem szükséges tudnia a nagybátyámnak. Ji Minre koncentrálva, néha jól szidva őt - ami Chun Ja arcára megint csak mosolyt csalt -, elmondtam neki mindent.

- Szóval még megváltoztatta a vizsgakövetelményeket is, hátha így le tud pontozni és megbuktatni! – keltem ki magamból.

- Nem tud lepontozni, mert több tanár véleményéből és pontjaiból áll össze az jegyed. Szóval táncolni fogsz az előadáson? – kérdezte boldogan a férfi.

- Neked erre ez az első reakciód?! – háborodtam fel.

Megköszörülte a torkát és próbálta eltüntetni a mosolyt az arcáról, ami nem túlságosan sikerült neki.

- Inkább azt mondd meg, miért utál ennyire az a hárpia, hogy így meg akarja keseríteni az életemet! – tértem rá a lényegre, erre már Suh Hyung is kicsit komolyabbra fordította a szót.

- Nem tudom, hogy van-e jogom ezt elmondani neked, de mivel másra nem igazán számíthatsz e téren… - rákönyökölt az asztalra és halkított a hangján. – Mielőtt apád megismerte édesanyádat, Ji Minnel találkozgatott.

- Hogy micsoda?! – kiáltottam, mire páran felénk fordultak kíváncsian. Sziszegve néztem a nagybátyámra. – Ugye most csak viccelsz? Ez nem lehet igaz!

- Nem – intett nemet. – Együtt voltak, de aztán jött édesanyád és a bátyám nem tudott nem tudomást venni róla. Pár hét után szakított Ji Minnel és elkezdett udvarolni anyukádnak. Nem kellett sok és Doo Rim beadta neki a derekát. Akkor Hyung még igazán megnyerő volt és sok lány akart volna vele lenni. De Doo Rim más volt, mint azt te is tudod.

Vegyes érzelmeket keltett bennem anya nevének említése, de ezt félreraktam.

- Igen, végül összeházasodtak.

- Igen.

Pár percre csend telepedett közénk, mivel időre volt szükségem, hogy fel tudjam dolgozni az előbb hallottakat. Ji Min együtt volt apával. Fúj! Rossz volt még belegondolni is. Mi lett volna, ha az a banya az anyám! Még a hideg is kirázott a gondolattól.

- Szóval azért utál, mert anya lánya vagyok? – kérdeztem rá.

- Azt hittem, ennyi idő után túltette magát a régi sérelmeken, de úgy látszik tévedtem – válaszolt lemondóan a férfi.

- Nem azt mondtad, hogy más nem ismeri a kapcsolatunkat Suh Hyunggal? Ő már azelőtt is tudta ki vagyok, hogy mindenki más is rájött volna – fordultam Chun Jahoz. Úgy rémlett, azt mondta, hogy rajta kívül nem mondta senkinek sem a nagybátyám, hogy ki is vagyok valójában. Most már pedig értettem az okát is, hogy Chun Ja miért képezett ez alól kivételt.

- Nem volt nehéz rájönnie, mivel személyesen is ismerte anyukádat és nagyon hasonlítasz rá - kerülte a tekintetem a férfi, miközben beszélt, de értettem az okát, így nem törődtem vele.

- Akkor ez nem olyan, amin változtathatnék vagy megoldhatnám – sóhajtottam kissé gondterhelten. Reméltem, hogy Ji Min utálatát csak képzeltem, csak problémás időszaka van és azért ilyen kegyetlen és rosszindulatú velem, de így már egészen más megvilágításban láttam a helyzetet. Ezen nem fogok tudni változtatni, mivel igazából nem is velem volt gondja. – Egy szóval: megszívtam.

- Ha gondolod, áttehetlek egy másik csoportba, de csak a következő félévtől lehetséges – ajánlotta fel a férfi.

- Ne! – törtem ki hirtelen, anélkül, hogy végiggondoltam volna. Lehunytam a szemem és jól leszidtam magam, hogy ilyen béna vagyok. – Úgy értem, nem szükséges!

- Van valami köze Kyu Hyunhoz? – érdeklődött Chun Ja bizonyos dolgokat sugallva.

- Nem, dehogy! – nyögtem ki teljesen vörösen és zavarban. Habár nagyon is sok köze volt a fiúnak ahhoz, hogy miért nem akartam másik csoportba kerülni, csak nem éppen az, amire Chun Ja célozgatott. Jó volt Kyu Hyunnal együtt lenni és valakivel legalább jól el vagyok, és nem akartam ezt újrakezdeni más emberek között. Még Nam Gil és a többi csapattárs is szimpatikus volt (persze Yulért nem rajongtam). – Jó az a csoport, emellett nem hiszem, hogy mindenkiért megtennéd ugyanezt, hogy csak egyszerűen felajánlod nekik a csere lehetőségét. Nem akarom, hogy arról pletykáljanak, hogy különleges bánásmódban van részem, mert az Igazgató unokahúga vagyok.

- Rendben, de szólj, ha bármire szükséged van – mondta komolyan a férfi. – Ji Minnel sajnos neked kell így megbirkóznod, ha nem hagyod, hogy segítsek.

- Eddig is megvoltam nélküled, ne aggódj! – mosolyogtam rá.

- És jobban vigyázz magadra, akármilyen keményen is gyakorolsz, nem akarom, hogy csupa seb és lila folt legyél! – figyelmeztetett aggodalmaskodva.

- Nem fog még egyszer előfordulni – viszonoztam idegesen a mosolyt. Megnyugodhat, mert én is nagyon reméltem, hogy nem fordul elő ilyesmi többször.

- Kíváncsian várom az évzárót ezek után, még soha nem láttalak táncolni – ivott bele a poharába.

- Nem véletlenül. Nem épp az én reszortom, bár nem vagyok tehetségtelen teljesen – piszkáltam a desszertet, egy nagy kehely fagylaltot. – Legalábbis Kyu Hyun azt mondta, egész jó vagyok.

- Honnan ismered a fiút? – kérdezte kicsit nem is tudom, feszülten.

- Elfelejtetted említeni, hogy a koleszt tizenegykor bezárják, így csak az ő segítségével tudtam bejutni – róttam meg a férfit.

- Már megint kiszökött?! Ezerszer mondtam neki, hogy szóljon és kap külön engedélyt, ha el akar menni – fújtatott Suh Hyung.

- Tudod, milyen, nem az a fajta, aki engedélyt kér, hanem inkább bocsánatot – hümmögött Chun Ja.

- Ne legyél rá mérges, jó? – ijedtem meg hirtelen, hogy bajba kevertem a fiút.

- Már megszoktam, szóval ne aggódj! – intett le, mire fellélegeztem. - Ha pedig már így szóba jött, akkor lenne valami, amit adni szeretnék neked – lett óvatos Suh Hyung, ami gyanakvással töltött el. Chun Jahoz fordult. – Elhoztad, amit kértem?

- Biztos, hogy most akarod? – kérdezett vissza nyugtalanul a nő és aggodalmas ráncok jelentek meg a homlokán. – Olyan szép este volt…

Ajaj! Mi ez az egész? Nem hangzott túl jól, de Suh Hyung határozottan bólintott, mire Chun Ja a táskájában kezdett kutatni. Egy fehér A4-es borítékot vett elő, átnyújtotta a férfinak, aki pedig felém csúsztatta az asztalon. Nagyot nyelve felvettem és megnéztem, mi van benne.

El is ment az étvágyam és visszadobtam az asztalra a borítékot.

- Mégis mit akar ez jelenteni? – a hangom éles volt akár a penge.

- Azt szeretném, ha ezt énekelnéd a vizsgán – mondta nyugodtan a férfi.

- Gondolhattam volna, hogy túl tökéletes volt ez a nap és ez az este ahhoz, hogy így érjen véget. Tönkre kellett tenned igaz?! – förmedtem rá.

- Ha Na! – szólt rám Chun Ja hitetlenkedve.

- Ha Suh Hyung mesélt rólam, akkor biztosan említette, miért nem akarok énekelni. Pontosan tudatában vagy az okával, hogy miért nem vagyok hajlandó egy dalt sem elénekelni – fordultam felé mereven. – Megpróbálhatnád megérteni, miért viselkedek így!

- Megértem, de te is megérthetnéd Suh Hyungot, miért csinálja ezt! – nézett rám könyörögve a nő, mire egy pillanatra elgyengültem.

- Csak a vizsgabizottság lesz ott, csak öt ember, akik énektanárok vagy értenek a zenéhez. Köztük Chun Ja és én. Csak el kell énekelned ezt a dalt és vége is van – tolta vissza az én térfelemre a borítékot.

Enyhén elnyílt a szám, éppen válaszoltam volna, de aztán inkább meggondoltam magam. Ha az első dolgot, ami eszembe jutott, kiejtek a számon, rögtön megbántam volna, ebben biztos voltam. Így a hirtelen csendet és a válaszom hiányát Suh Hyung félreértelmezve azt hitte, hogy meginogtam.

- Csak el kell énekelned, semmi mást nem kérek tőled.

- Csak elénekelem? – szarkasztikus hangom még engem is meglepett. – Legyen! Elénekelem neked, de ne várj ennél többet.

Belegyűrtem a táskámba a borítékot és felálltam. Az egyik fogason lógott a kabátom.

- Most hova mész?

- Haza, elég volt ennyi mára – még rá sem tudtam nézni.

- Várj, mi is megyünk! – állt fel már félig a férfi, mikor leintettem.

- Suh Hyung! Értsd meg, most a legkevésbé sem akarok veled lenni – mondtam, miközben az asztalt bámultam, a fagylalt a kehelyben már szinte teljesen elolvadt.

- Ha Na! – képedt el Chun Ja.

- Sajnálom, hogy így alakult az este – küldtem felé egy félmosolyt. Ez igaz volt, nem így képzeltem el az első estét, amit Suh Hyung menyasszonyával töltök. – Örültem, hogy megismertelek és még egyszer gratulálok!

- Ha Na, tudod egyáltalán, hol vagyunk most? Vagy merre van az Akadémia? - idegeskedett a nagybátyám, hát már késő!

- Igen, tudom. Sziasztok!

- Ha Na!

- További jó szórakozást! – emeltem fel a kezem, de hátra sem bírtam nézni. Egyszerűen ott hagytam őket. Friss levegőre volt szükségem, úgy éreztem megfulladok, ha tovább kell ott ülnöm. Majd felrobbantam a dühtől, ami bennem tombolt. Hát csak emiatt akart velem találkozni Suh Hyung? Hogy megint olyasmire vegyen rá, amit nem akarok megtenni?

Amint kisétáltam az étteremből megcsapott a hideg szellő, ez egy kicsit észhez térített és lenyugodtam, ami pont jól is jött, mert halványlila gőzöm sem volt arról, hol vagyok és hogy merre van az Akadémia...